Ön itt áll: PályázóknakPályázatokTámogatott projektekSzéchenyi 2020 KFI
A „Kutatási infrastruktúra fejlesztése – nemzetköziesedés, hálózatosodás” (VEKOP 2.3.3-15) című pályázati konstrukció nyertes projektjei, 3. forduló
A „Kutatási infrastruktúra fejlesztése – nemzetköziesedés, hálózatosodás” (VEKOP 2.3.3-15) című pályázati konstrukció nyertes projektjei (3. forduló)
2017. július 04.
Módosítás: 2018. augusztus 17.
Olvasási idő: 1 perc

A „Kutatási infrastruktúra fejlesztése – nemzetköziesedés, hálózatosodás” (VEKOP 2.3.3-15)  felhívás célja:

A felhívás indításának indokoltsága a hazai kutatási infrastruktúra nemzetközi versenyképességének erősítése, a nemzetközileg versenyképes tudás-centrumok létrejöttének támogatása, segítve ezzel a sikeres nemzetközi kutatási együttműködések kialakítását, elmélyítését a Közép-magyarországi régió területén.

A konstrukció keretében kizárólag olyan kutatási eszköz, illetve infrastruktúra-beszerzés, építés vagy korszerűsítés támogatható, amely nemzetközi kutatási infrastruktúrákban való magyar részvételt, illetve azokhoz való csatlakozást tesz lehetővé, valamint hozzájárul a Horizont 2020 program keretében támogatott programokhoz, elősegítve a nemzetközi és a hazai hálózatosodást és kutatási együttműködéseket, a hazai tudásközpontok nemzetközi versenyképességének megszerzése, megőrzése érdekében. Ennek révén erősíthető a különböző nemzetközi kutatói hálózatokban való sikeres magyar részvétel és pozíció, különös tekintettel a H2020 különböző kezdeményezéseiben és programjaiban való hazai részvétel növelésére.

TÁMOGATOTT PROJEKTEK

Támogató: Irányító Hatóság
Forrás: VEKOP-2.3.3-15
(palyazat.gov.hu támogatott projekt kereső)
Döntés dátuma: 2017. július 4.

Támogatást igénylő

A projektjavaslat címe (megnevezése)

Megítélt támogatás (Ft)

SEMMELWEIS EGYETEM

Innovatív nagyállat-modellek a klinikai terápiás kutatás szolgálatában

404 865 000

Utolsó módosítás: 2018. augusztus 17.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?