Ön itt áll: PályázóknakPályázatokTámogatott projektekSzéchenyi 2020 KFI
A "Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés" (GINOP-2.1.7-15) című pályázat nyertes projektjei, 1. forduló
A "Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés" (GINOP-2.1.7-15) című pályázat nyertes projektjei (1.forduló)
2017. április 24.
Módosítás: 2018. augusztus 17.
Olvasási idő: 6 perc
A pályázati felhívás célja
A Felhívás célja, hogy a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégiában (a továbbiakban: S3) megfogalmazott intelligens gyártás specializációt támogassa azzal, hogy a KKV-k széles körének jelentős szellemi értéket tartalmazó, műszaki, technológiai fejlesztéseihez kiszámítható forrást nyújt. Az S3 a teljes innovációs folyamatból a termékfejlesztés és piaci bevezetés megfelelő támogatásának szükségességét is nevesíti. A Felhívás az előzőekhez igazodva a fejlesztések két, piaci alapon nehezen finanszírozható fázisára koncentrál, a KKV-k házon belüli prototípusfejlesztésére és az ezek eredményeként létrejövő innovatív termékek, szolgáltatások és eljárások forgalomba hozatalára. A támogatások révén a tudományos eredményekből piacképes termékek, termékcsoportok és szolgáltatások jönnek létre, amelyek hozzájárulnak a KKV-k versenyképességének, innovációs tevékenységének fokozásához, új nemzeti K+F+I képességek megjelenéséhez.

TÁMOGATOTT PROJEKTEK

Támogató: Irányító Hatóság
Forrás: GINOP-2.1.7-15
(palyazat.gov.hu támogatott projekt kereső)
Döntés dátuma: 2017.04.24.

 

Támogatást igénylő
A projektjavaslat címe
Megítélt támogatás (Ft)
"Adware Research" Fejlesztő és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
A gyermekkori reflux betegség diagnosztizálásához non invazív komplex mérő és kiértékelő rendszer fejlesztése
64 932 000
"MASINA Gépgyártó" Korlátolt Felelősségű Társaság
Körkéses, energiatakarékos 1.500 kg/ óra kapacitású daráló kifejlesztése élelmiszeripari felhasználásra
130 000 000
A és M 2000 Szolgáltató és Kereskedelmi Betéti Társaság
Prototípus-fejlesztés az A és M 2000 Bt-nél
30 305 268
Agrometál-Food-Tech Élelmiszer és Gépészeti Korlátolt Felelősségű Társaság
A savó, mint környezetszennyező tejipari melléktermék komplex hasznosítása a kutatásfejlesztési projekt keretében megvalósított kis és nagyüzemben felhasználható berendezés megépítésével
121 189 556
Alpha-Labs Korlátolt Felelősségű Társaság
Interaktív,  online elérhető, egyedi kozmetikai terméktervező és receptúra összeállító felület, valamint az ehhez kapcsolódó automatizált késztermék gyártó gépsor fejlesztése egyedi címketervező alkalmazással kiegészítve 
11 073 994
Aranyponty Halászati Zártkörű Részvénytársaság
Intenzív amurtenyésztési technológia kifejlesztése triploid állományokra
42 224 000
ASM SECURITY Biztonságtechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Címzett vészvilágítási lámpatestekhez kapcsolt integrált központi akkumulátoros rendszer kifejlesztése az ASM Security Kft-nél
63 071 490
Atelierarchitects Építészeti Korlátolt Felelősségű Társaság
Új bútor termékcsalád létrehozása innovatív bútoripari technológia fejlesztés eredményeként   
49 903 850
CE OPTICS Természettudományi Kutató - Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság
Nagy átmérőjű lézertükrök diszperziós tulajdonságainak széles sávú mérésére alkalmas berendezés kifejlesztése
23 525 144
CSF-ELECTRIC Korlátolt Felelősségű Társaság
A modern piaci követelményeknek is megfelelő KFM06 automata paplantöltő célgép prototípusának kifejlesztése     
49 455 146
CSIBA Faipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
ContiBio biomassza-alapú mobil hőszolgáltató rendszer fejlesztése
113 443 280
ELGOSCAR-2000 Környezettechnológiai és Vízgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság
Telemetriai eszköztárral felszerelt komplex mérnökgeofizikai és talajvizsgáló berendezés prototípusának fejlesztése
46 942 544
FLORASCA Környezetgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság
Újszerű, kiváló vízgazdálkodású közeg fejlesztése Evergreen hozzáadásával a Florasca Kft-nél
54 708 666
GD Gép és Daru Rakodástechnikai Gépgyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
 Új emelő szállító kocsipár kifejlesztése
95 950 421
Gestor Real Estate Ingatlanfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság
Fa-textil kifejlesztése és fa-textil táskakollekció gyártása
49 943 098
GTS INVESTMENT Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Powerline modem alapú videoátviteli rendszer és IP kaputelefon
49 868 400
Gyógygomba Kutatólabor Korlátolt Felelősségű Társaság
FDG izotópos vizsgálatokkal alátámasztott Bio Maitake gomba és Bio Mandulagomba Kombinált étrend-kiegészítő készítmény prototípusának és gyártástechnológiájának kifejlesztése
54 770 184
HAPPY BUSINESS SERVICES Befektetési, Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nőbetegek önkatéterezésére szolgáló gyógyászati segédeszköz prototípusának kifejlesztése
116 334 000
HÁRSWOOD Faipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Innovatív, mobil szárítási technológia létrehozása cser lamellára
129 546 756
He-Ba Biztonsági Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
A közterületi elektroszmog mérését és a mért eredmények vizuális megjelenítését lehetővé tévő mobil mérőegység prototípusának kifejlesztése
129 846 142
HK-Ceram Kerámiagyártó Korlátolt Felelősségű Társaság
Prototípus fejlesztés a HK-Ceram Kft.-nél
80 458 912
Holocom Műszaki Fejlesztő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
A mikro-kombinatorikus mintakészítő berendezés kifejlesztése
49 798 261
iData Műszaki Informatikai Mérnöki Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság
Az iData Kft. komplex áruvédelmi technológiával működő rendszereszközének kifejlesztése.
128 779 204
InnoBoard Korlátolt Felelősségű Társaság
Inno-Brew Sörüzemi Technológia
49 539 598
Innofarmer Mezőgazdasági Kutató Termelő Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
A hazai gombafogyasztás ösztönzése, kisméretű termesztési szubsztrátum-egységek előállításával.
47 740 000
INVENT Mérnökiroda Korlátolt Felelősségű Társaság
Univerzális hajtott forgóváz fejlesztése a keskeny nyomtávú vasutak részére
49 787 246
K9-Sport Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Rugalmas mellövű szügyelős hám fejlesztése
38 708 014
MARMORIT Öntöttmárvány Termelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Dilatáció tűrő és nedvesség szigetelő párkány élzáró család fejlesztése
37 733 856
Mérőszer Villamosipari és Méréstechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Közép- és kisfeszültségű adaptív fázisjavító berendezés fejlesztése
49 900 984
MilTech Haditechnikai és Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Radarberendezések középfrekvenciás impulzus-kompressziós adójel generáló és vevő-jelfeldolgozó rendszerének fejlesztése új és modernizált rendszerek számára
60 625 885
MIN-DENT '69 Egészségügyi, Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság
Fogászati implantátum felismerő rendszer kifejlesztése a MIN-DENT '69 Bt-nél
22 014 500
Mining Support Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Talajok radon-gáz tartalmának mérésére szolgáló újszerű és gyakorlati-problémán alapuló vizsgálati eszköz fejlesztése a Mining Support Kft-nél
49 781 440
MOLNÁRBETON Betongyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Betonipari hulladékok hasznosítása recycling technológia fejlesztéssel, károsanyag kibocsátás nélkül
96 265 984
NBHOLDING-Vagyonkezelő Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Innovatív krio-sokkterápiai berendezés fejlesztése
48 972 800
ÖKO 2002. Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Környezetbarát, flexibilisen méretezhető ?Komposztkazán? kifejlesztése az Öko 2002. Kft-nél
36 353 737
PEMAC Kábeltechnika Korlátolt Felelősségű Társaság
A prototípus fejlesztés a PEMAC Kft-nél.
29 838 497
PentaVox Mérnöki, Menedzsment és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Akusztikus jelek fizikai jelekké alakítására képes eszköz kifejlesztése hallássérültek számára
56 846 085
Pigniczki és Társa Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.
A gyémánt húzókövek nagy-pontosságú gyártásához szükséges prototípus kifejlesztése a Pigniczki és Társa Bt-nél
38 521 600
Prodivelo Korlátolt Felelősségű Társaság
Biomonitor kifejlesztése szennyvíztelepek védelmére a Prodivelo Kft. által.
49 685 900
PROGRESSIO Mérnöki Iroda Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Biofáklyaolaj és biogrillgyújtó folyadék kifejlesztése
44 449 794
PureAqua Környezetvédelmi Mérnöki Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság
?Perpetuum mobile? vákuumbepárló prototípusának kidolgozása
45 199 160
Random Stúdió Nyomdaipari Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségü Társaság
AKTIV ÖKO SMART rendszer kifejlesztése ? Rendszerelvű energiagazdálkodás gázkonvektorok kiváltására lakossági szinten 
38 590 942
TEXOR Műanyagipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Abszorbeálódó és foszforeszkáló fa-, műanyag kompozit oszlopok fejlesztése a TEXOR Kft-nél
42 033 006

Utolsó módosítás: 2018. augusztus 17.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?