Ön itt áll: PályázóknakPályázatokTámogatott projektekSzéchenyi 2020 KFI
A "Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés" (GINOP-2.1.7-15) című pályázat nyertes projektjei, 2. forduló
A "Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés" (GINOP-2.1.7-15) című pályázat nyertes projektjei (2.forduló)
2017. május 17.
Módosítás: 2018. augusztus 17.
Olvasási idő: 19 perc
A pályázati felhívás célja
A Felhívás célja, hogy a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégiában (a továbbiakban: S3) megfogalmazott intelligens gyártás specializációt támogassa azzal, hogy a KKV-k széles körének jelentős szellemi értéket tartalmazó, műszaki, technológiai fejlesztéseihez kiszámítható forrást nyújt. Az S3 a teljes innovációs folyamatból a termékfejlesztés és piaci bevezetés megfelelő támogatásának szükségességét is nevesíti. A Felhívás az előzőekhez igazodva a fejlesztések két, piaci alapon nehezen finanszírozható fázisára koncentrál, a KKV-k házon belüli prototípusfejlesztésére és az ezek eredményeként létrejövő innovatív termékek, szolgáltatások és eljárások forgalomba hozatalára. A támogatások révén a tudományos eredményekből piacképes termékek, termékcsoportok és szolgáltatások jönnek létre, amelyek hozzájárulnak a KKV-k versenyképességének, innovációs tevékenységének fokozásához, új nemzeti K+F+I képességek megjelenéséhez.

TÁMOGATOTT PROJEKTEK

Támogató: Irányító Hatóság
Forrás: GINOP-2.1.7-15
(palyazat.gov.hu támogatott projekt kereső)
Döntés dátuma: 2017.05.17.

 

Támogatást igénylő
A projektjavaslat címe
Megítélt támogatás (Ft)
"Komfort Befektető" Gazdasági Tanácsadó és Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság
Mikroőrlő berendezés, valamint egynyári üröm és máriatövis optimált, digitális nyomkövetéssel ellátott mikroőrlemény gyártási technológia fejlesztése
70 862 545
"PÉPLAST" Müanyagipari Termelési és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Moduláris tagoltságú függőkert prototípus fejlesztése a "PÉPLAST" Kft.-nél
71 099 485
"UNICHEM" Vegyipari, Kereskedelmi, Szolgáltató Kft.
Nagyhatékonyságú alumínium-klórhidrát kompozit termékek fejlesztése a vízipar részére
106 577 464
3i Fejlesztő és Szolgáltató Kft.
3i Fejlesztő Kft. K+F tevékenysége
16 525 074
ABLONCZY Vegyitermék Technikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Új típusú tűzvédelmi termékcsalád és gyártástechnológiájának kifejlesztése az Ablonczy Kft.-nél
108 528 000
ACÉLTÉR Acélszerkezetgyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Prototípusfejlesztés az Acéltér Kft-nél
37 284 950
AGYAG-ÁSVÁNY Bányászati és Feldolgozó Korlátolt Felelősségű Társaság
Innovatív termék prototípus fejlesztési projektje az Agyag-Ásvány Kft-nél
49 574 190
ALKIMIA Vegyipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Mobil vegyszeres tisztító berendezés, technológia és vegyszer fejlesztése az Alkimia Kft.-nél
37 865 800
APNB Kutató,Fejlesztő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Moduláris telemetriai rendszer kifejlesztése járműdiagnosztikai célra
48 522 600
AQUA SYSTEM SERVICE Épületgépészeti Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Aquashield - Csúcsminőségű élelmiszerek előállítása smart monitoring rendszer segítségével.
50 000 000
AQUACOMET Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Új medencefedés prototípusok és kompozit medence technológia kifejlesztése
72 020 973
ÁTID TRADE Fejlesztő, Gyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Az ÁTID-Trade Kft. ATID HOME LAB fejlesztése
49 964 000
BAGOLY-BETON Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Prototípus előállítását célzó kutatás fejlesztés projekt a Bagoly Beton Kft-nél
130 000 000
BAJONETT STÚDIÓ Korlátolt Felelősségű Társaság
Bajonett csempe prototípus fejlesztése
50 000 000
Bakony Ipari Kerámia Korlátolt Felelősségű Társaság
Készremunkált nagy átmérőjű dugattyú prototípus és gyártási technológia fejlesztése a Bakony Ipari Kerámia Kft-nél  
97 671 658
Balázs-Diák Taneszközforgalmazó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Szemvezérelt interaktív oktatási keretrendszer és tananyagok fejlesztése a Speciális Nevelési Igényű (SNI) gyermekek társadalomba való integrációjának elősegítése céljából
41 532 014
Bárczy Környezetvédelmi Vállalkozási és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Szikkasztási határérték elérésének biztosítására alkalmas, csapadékvíz olajleválasztó berendezés kifejlesztése
57 889 112
BEKS Kommunikációs Technika Korlátolt Felelősségű Társaság
IoT megoldások alkalmazása emelt szintű szolgáltatásokat nyújtó, eseményvezérelt biztonságtechnikai rendszer létrehozásában  
127 087 710
Biofotonika Kutató és Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság
Stokes Polarimetriás Kiegészítő Egység Lézersugárpásztázó Mikroszkópokhoz
54 401 600
Biospirál-2006. Fejlesztő és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Háttérmentes DNS-módosító rendszer kifejlesztése
129 719 722
BIXIO Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság
Élelmiszer felesleg és élelmiszer-hulladék újrafelhasználhatóságát biztosító platform kifejlesztése
49 801 300
Brezovits Mérnöki Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság
Háromdimenziós intelligens automatikus raktárrendszer fejlesztése 
63 995 160
BSX Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Innovatív kuplungszerkezet kifejlesztése
87 908 176
CAADEX Korlátolt Felelősségű Társaság
Lefolyócső tartó bilincs fejlesztése a CAADEX Kft-nél
129 999 000
Catmoon Productions Korlátolt Felelősségű Társaság
iFitPro személyi edzési rendszer
43 978 800
CIVIS FA Építő, Szerelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
ALUFA nyílászáró prototípus előállítása
15 256 300
COMBIT Számítástechnikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nyelvi készség-fejlesztő mobilalkalmazás gamifikálása és piacravitele
111 758 212
Corn Oil Press Korlátolt Felelősségű Társaság
Eljárás kifejlesztése emulzió létrehozására mustármagolaj-iszapból
84 468 300
Creative Labor Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Kombinált mintavételi- és komplex molekuláris- és citológiai diagnosztikai rendszer-prototípus kifejlesztése
49 070 000
DEBARU Fejlesztési és Kivitelezési Korlátolt Felelősségű Társaság
Prototípus fejlesztés a Debaru Kft.-nél
72 333 974
DEBRECENI MECHANIKAI MŰVEK Korlátolt Felelősségű Társaság
A talaj változtatható mélységben való intenzív aprítását, porhanyítását, a talajban lévő kövek, és egyéb törmelékek a talaj alsóbb rétegeibe juttatását végző, függesztett kivitelű, univerzális magágy előkészítő gép prototípusának kifejlesztése.
129 695 331
Dension Elektronikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Digitális Rádióvevő Bluetooth LE- kapcsolattal, Smart Home Gateway termék, és a QPX Digital Signage lejátszó prototípus fejlesztések a Dension Kft-nél
68 459 763
DMS Solutions Korlátolt felelősségű Társaság
Dokumentumkezelési adatmigációs és digitalizáló program fejlesztése a DMS Solutions Kft-nél
34 145 587
Dolphio Technologies Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság
A SpotNzoom PRO intelligens biztonságtechnikai rendszer fejlesztése
126 271 458
Dunai Úszómű Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság
Polisztirollal könnyített vasbeton szerkezetű úszóművek (EPS) kísérleti fejlesztése 
49 446 900
EAST-TRADE Kereskedelmi és Vállalkozásszervező Kft
CsíraGyár? takarmánycsíra termesztő üzem prototípusának létrehozása
49 746 468
EffSystem Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Herkules járatok - Ipari parkok munkavállalóinak buszközlekedését optimalizáló ICT szolgáltatás kifejlesztése és piacra vitele
34 865 543
EGAL FOOD Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Magas biológiai és hozzáadott értékkel rendelkező kacsacomb készítmény prototípus előállítása komplex eljárással
46 738 311
eKÖZIG Regionális Informatikai Szolgáltató Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Komplex együttműködő okos szenzorhálózat kialakítása
46 310 823
ELECTROMEGA Korlátolt Felelősségű Társaság
Az ELECTROMEGA Kft. prototípusfejlesztése 2016. 
49 944 398
English & Scientific Consulting Természettudományi Kutató és Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság
Gyorsteszt kifejlesztése a ZIKA és egyéb  vírusok aktív sokszorozódásának vizsgálatára
20 473 704
ExpertCom Informatikai, Tanácsadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Valós idejű képfeldolgozó, mozgás, arc és érzelem felismerő alkalmazás-platform és a rá épülő Virtuális Recepciós alkalmazás-prototípus kifejlesztése
49 800 000
FAFORRÁS Faipari Korlátolt Felelősségű Társaság
Hengeres faválaszték felmérésére szolgáló mobil eszköz kifejlesztése
47 655 000
FÉMGER Fémipari Termékgyártó, Tervező, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
MIOCÉN kisléptékű kőzetjövesztő bányászati adapter prototípusának fejlesztése
78 707 205
FET Product Korlátolt Felelősségű Társaság
NAPRAFORGÓ KÍSÉRLETI NAPELEM PARK
49 882 435
FRESH IMPEX Korlátolt Felelősségű Társaság
MACI II. Megnevezésű Aszalógép Prototípus Fejlesztése
49 617 387
G & G Növényvédelmi és Kereskedelmi KFT
Térinformatikai, felhő alapú, GPS rendszerrel üzemelő Real-Time vasúti gyomirtás vezérlő rendszer kialakítása
61 650 211
G. Tim - Co. Vasúti Járműműszaki Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nagyvasúti villamos mozdonyokra alkalmazható RCM rendszer kifejlesztése
64 075 704
GeoLink3D Korlátolt Felelősségű Társaság
SkyLink 3D
28 587 260
GEOSENSE Építőmérnöki Szolgáltató és Tervező Korlátolt Felelősségű Társaság
Mérnöki tervtár-adatbank és kapcsolódó interaktív online/kutatási szolgáltatások létrehozása
12 009 800
GERINFO Informatikai Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
?Mostoha? körülmények között működő elektromos motorkerékpár fejlesztése a Gerinfo Kft-nél
49 997 418
GRAYMIX HUNGÁRIA Gyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Kishajó prototípus kifejlesztése
121 687 036
GREEN INNO SOLUTIONS Innovációs Tanácsadó, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Természetes hatóanyagú nanokompozitumok előállítása a növények betegségekkel szembeni ellenállóságának fokozására és védelmére
49 806 553
GREENETIK RETAIL Építőipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Elszámolási és hozzáférési felület fejlesztés elektromos töltőállomásokhoz
47 909 138
GRÜNE ANTWORT Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
GrüneAntwort multifunkcionális felügyeleti eszköz fejlesztése
11 134 612
HC LINEAR Műszaki Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság
Személyszállító vasúti kocsikhoz modern, GPS vezérlésű, automatikus adatgyűjtő, külső és belső utastájékoztató és ülőhelyfoglaltság jelző rendszer fejlesztése
107 098 979
HERBADENTAL Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Gyógynövény alapú szájápolási termékek kifejlesztése a Herbadental Kft.-nél
12 537 982
HighTec Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság
Moduláris fordítóprogram által fordított, valós idejű operációs rendszer Tricore tc39xx nyomtatott áramkörre az autóipar számára
26 086 118
HIMITSU Mérnöki Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
On-grid napelemes energiabank és  kapacitás bővítő autótöltő állomás 
49 976 998
Hiperon Genetics Kutató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Tumordiagnosztikai prototípus fejlesztés a DNS kópiaszám és a mutációk egyidejű kimutatására
127 870 080
HUNGAROTEX Külkereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Gyógynövény lepárlásban hasznosítható innovatív technológiájú lepárló eszköz fejlesztése, a hazai gyógynövény illóolajok piacra viteli lehetőségeinek javítása érdekében
120 115 630
HUNINN Kutató, Fejlesztő és Innovációs Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
SpeedCounter ? Innovatív közúti forgalmi monitoring megoldás fejlesztése
49 945 031
IMMO-GREEN Ingatlanforgalmazó és Gazdasági Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
E-Mission fahatású biztonságos elektromos hajó prototípusának kifejlesztése és piaci bevezetése
17 827 380
Innovatív Térburkolatfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság
Moduláris térburkoló rendszer fejlesztése
47 777 365
IP- Park Távközlési Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 
Újgenerációs intelligens központi épületenergetikai vezérlőegység integrált médiacenterrel 
116 811 428
IVANKA CONCRETE Korlátolt Felelősségű Társaság
?CoolCrete? - hűtő funkciót ellátó beton panel prototípusának létrehozása az IVANKA Concrete Kft-nél
49 671 200
K.K.K. 99 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
SÍKKEREKES HULLÁMHAJTÓMŰ CSALÁD KÍSÉRLETI FEJLESZTÉSE ÉS PROTOTÍPUSGYÁRTÁSA A KKK 99 KFT-NÉL
24 760 230
K+F Konzervkutató és Fejlesztő Mérnökiroda Korlátolt Felelősségű Társaság
Műszer- és kisgépfejlesztés az élelmiszernyersanyagok minősítéséhez, feldolgozásához
17 776 066
K+F+I Projektműhely Korlátolt Felelősségű Társaság
Belsőépítészeti szigetelő falpanel
49 995 981
KAYS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Prototípus fejlesztés a Kays Kft-nél
48 904 276
Kéri Pharma Hungary Piac- és Közvélemény Kutató Korlátolt Felelősségű Társaság
Speciális védelem kifejlesztése az oszteoporózisban szenvedők részére
49 302 310
Kókai és Társa Célgép, Szerszám, Tervező és Kivitelező Korlátolt Felelősségű Társaság
Mini, elektromos meghajtású fröccsöntő gép kifejlesztése és piaci bevezetése
24 997 200
KOMPOZITOR Műanyagipari Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság
Új típusú polimerbeton kifejlesztése
81 477 722
KORAX Gépgyár és Vállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság
Mintaoltalommal védett lépőlemezek beépítésével emberi fogyasztásra alkalmas szójacsíra előállítására és tartósítására alkalmas speciális technológiai sor és a gyártási technológia kialakítása
72 488 519
Kőröspack Nagykőrösi Kereskedelmi, Fejlesztési és Gépgyártó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nyújtható tömlős (stretch-tube) egységcsomagolási eljárás kifejlesztése a Kőröspack Kft-nél
37 460 356
KÖVIÉP Építőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Depolimerizációs szerves anyag hasznosító technológiai prototípus fejlesztése
129 581 297
KVINT-R Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Digitális pigment átalakításos (DPM) textilnyomtató fejlesztése
129 296 151
Ledium Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
LED technológiára alapuló növénynevelő világítási rendszer fejlesztése a Ledium Kft-nél
39 207 768
Liber8Tech Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság
Környezeti energiát felhasználó alternatív energiaforrás, mint prototípus termék kifejlesztése az Liber8Tech Hungary Kft.-nél
40 834 372
LPD Mérnökiroda Korlátolt Felelősségű Társaság
Kompozit köz-,tér és díszvilágítási moduláris lámpaoszlop prototípusának kifejlesztése
72 702 509
Luminatus Innováció Kutató, Fejlesztő, Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Energiaelnyelő anyag prototípusának létrehozása az autóiparban 
129 206 400
MAGYAR GOMBA KERTÉSZ KFT.
Új termésnövelő anyagok kifejlesztése a csiperkegomba terméshozamának emelése érdekében
119 068 214
MDE Orvosbiológiai Kutató, Fejlesztő, Gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság
Mérőrendszer fejlesztése a perifériás idegpályák szenzoros rostjainak kvantitatív vizsgálatához neuropátiás kóreseteknél
64 437 375
MEDIX Orvosi Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság 
Adaptív kezelési rendszer és eszközök kifejlesztése a klinikai állapot, az interaktív utánkövetés és az egyénre szabott korai diagnosztikus jegyek elemzése és feldolgozása alapján kialakított prevenciós programban
48 538 193
MERANTI Asztalosipari Korlátolt Felelősségű Társaság
Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés támogatása a Meranti Kft.-nél
40 232 730
MESHINING Engineering Mérnöki Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Égésgátolt biokompozit anyag kifejlesztése a Meshining Engineering Kft.-nél
41 422 275
MetaluFix Rögzítéstechnika Korlátolt Felelősségű Társaság
Prototípus fejlesztés a MetaluFix Kft.-nél
14 738 298
MIDI Mobil ID Innovációs Korlátolt Felelősségű Társaság
Mozgó QR kód alapú fejlesztés a MIDI Mobil ID Innovációs Kft-nél  
49 956 800
Millmen Informatikai és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Komplex prezentációs/kommunikációs visszajelző rendszer kialakítása (BrainNect Feedback)
49 837 440
Mitte Communications Stratégiai Kommunikációs és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Az ISeeYou interaktív kommunikációs és marketingeszköz kifejlesztése a Mitte Communications Kft-nél
31 013 892
M-LINE-SYSTEM Korlátolt Felelősségű Társaság
Öntőminta készítő 5 tengelyes CNC marógép fejlesztése
49 953 210
MOBSEC17 Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Intuitív Okos Otthon
46 901 307
MrB Exclusive Beton Korlátolt Felelősségű Társaság
Öntisztuló beton homlokzatburkolat kifejlesztése
22 413 750
MS-PLASZT Műanyagipari Korlátolt Felelősségű Társaság
Prototípus fejlesztés az MS Plaszt Kft-nél
49 317 356
MTOK Magyar Tréning Oktatási Központ Korlátolt Felelősségű Társaság
Integrált nyelvi játékfejlesztés a nyelvtanulás optimalizálása érdekében
54 928 847
MULTIFOOD 98 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Marhahús eltarthatóságát növelő technológia fejlesztése
93 911 416
NABUV Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Lézeres olvasztási eljárások extra nagyméretű FDM nyomtatásban
128 176 200
NanoworX Informatikai és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
AREA76 - Heurisztikus gyártásütemező megoldás kifejlesztése GPU alapokon KKV célpiacra  
14 764 144
NETKORZO ONLINE Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Agrekord - az agrár nyilvántartó rendszer kidolgozása
14 482 981
Neumann Technology Korlátolt Felelősségű Társaság
Prototípusfejlesztés a Neumann Technology Kft-nél
93 540 004
NEURO Medical Center Korlátolt Felelősségű Társaság
Az Autista betegek specifikus étrend-kiegészítő készítményének kifejlesztése, gyártási folyamatának tervezése, tudományos és civil fórumokon való publikálása, forgalmazása
49 221 200
NOREG Információvédelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Mobil eszközök biztonságos kommunikációja és felhőalapú kártyamenedzsment rendszerhez integrálása
83 685 940
Novel Food Élelmiszerfejlesztő és Gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság
Kiemelkedő minőségű kézműves sörök gyártását megalapozó technológiai és kísérleti fejlesztések
48 931 583
Nutripharma Hungaria Táp és Gyógyszer Előállító Korlátolt Felelősségű Társaság
Innovatív takarmányadalék kifejlesztése brojlercsirkék teljesítményének növelésére
31 778 662
Nyugati - Farm Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Futóműves alvázra szerelt borjúóvoda kifejlesztése a Nyugati-Farm Kft. által
14 126 139
ÖKOPROJECT EGER Környezetvédelmi Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Prototípus fejlesztés az Ökoproject Eger Kft-nél
125 250 212
ÖKO-ROLLÓ Hulladékhasznosító és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Kukoricacsutka granulátum vázanyagú, PVC mátrix (kompozit) kísérleti fejlesztése
44 296 853
PandInfo Informatikai Kutatás-Fejlesztési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Betegségek automatikus felismerése és jellemzése szemfenék-képek mobil oldali elemzésével (FUNDUSDOMUS)
49 518 000
PC Trade Systems Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
ePig - Okos sertéstelep ? tartási költségek minimalizálása előrejelző modellezés segítségével
65 445 936
PYROWATT Fejlesztő és Gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság
Többfázisú gázgenerátoros biomassza kiserőmű 1-5 kW közötti elektromos teljesítményű prototípus üzemgép kifejlesztése a meglévő magyar és nemzetközi piaci igények kielégítésére
38 531 588
Q PHARMA Gyógyszerkereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Tejelválasztást fokozó és szoptatós anyák ideális vitamin és tápanyagszükségletét kielégítő tejserkentő hatású készítmény, valamint 3 fázisú, női ciklusvitamin fejlesztése és gyártástechnológiájának kialakítása
129 955 146
Raab Digital Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság
MultiMuseum - Multimédiás, beltéri navigációval támogatott, közösségi turizmus megoldások fejlesztése múzeumok valamint egyéb kiállító és látványterek bemutatásához
29 330 000
REDINK Informatikai és Szolgáltató Kft.
Vállalati hatékonyságot növelő intelligens kamerarendszer kifejlesztése a Redink Kft. által
10 559 614
RG-NetWorks Korlátolt Felelősségű Társaság
Erősáramú távvezeték hálózatok szabotázsvédelmi rendszer prototípusának fejlesztése az RG-NetWorks Kft-nél
66 296 776
RUBIN Szegedi Paprikafeldolgozó, Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Stabilizált színezéktartalmú fűszerpaprika őrlemény létrehozása
77 977 939
SANEX PRO Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Antibakteriális polimerbeton etetők és antibakteriális fürdőkád gyártástechnológia fejlesztése a Sanex Pro Kft.-nél
85 354 148
Sárrét-Plast Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Polimerek színezéséhez Folyékony Színező mesterkeverék gyártástechnológiák kidolgozása nagy koncentrációba bevitt, szerves és szervetlen pigment-keverékből
90 595 484
SeaCon Europe Informatikai Fejlesztő és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
EcoGo - Járműhasználati szokások elemzésen alapuló költségoptimalizálás
72 798 834
ShopRenter.hu Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
A gépi tanulásra épülő e-kereskedelmi ajánlórendszer technológiájának kifejlesztése a Shoprenter.hu Kft-nél.
33 379 441
Silver Frog Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Innovatív, kiemelt informatikai biztonságot támogató, aktív közreműködésű szoftvergép létrehozása IT üzemeltető szervezetek számára
28 162 000
Silveria Prototype Tervező és Prototípusgyártó Korlátolt Felelősségű Társaság
KKV-k számára alkalmazható on-line termelés nyomkövető és dokumentumkezelő rendszer kifejlesztése
58 697 114
SIMOVILL 2006 Világítástechnikai Gyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
?Zero-Energy? intelligens közvilágítási lámpa termék prototípusának kifejlesztése
101 194 081
Siriat Zártkörűen Működő Részvénytársaság
360 fokos filmszínház
46 710 862
SMART Innovációs Intézet Korlátolt Felelősségű Társaság
SER prototípus? csökkentett károsanyag kibocsátású és megnövelt hatásfokú gőzerőgép prototípusának elkészítése
87 490 000
Sör Plusz Korlátolt Felelősségű Társaság
Nektársör/gyógysör gyártástechnológiai kidolgozása emelt funkcionalitású sör előállítása céljából  
49 542 041
SPRING SOLAR Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Zárt láncú, vákuumszigetelt fotobio reaktor megvalósítása
33 453 114
STONE-CAVE Export-Import Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Prototípusfejlesztés a Stone-Cave Kft-nél
102 610 158
SZAMATEL Korlátolt Felelősségű Társaság
Sejtvonal panel prototípus genotoxikus anyagok vizsgálatára
82 029 600
T.E.L.L. SOFTWARE HUNGARIA Szoftver-fejlesztő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
SMART SMT - az új generációs biztonságtechnikai átjelző készülék prototípusának kifejlesztése és piacra vitelének előkészítése 
14 783 056
T.O.M. Trans Duna Fuvarozási és Szállítmányozási Korlátolt Felelősségű Társaság
Valós idejű, automatizált vezetési stílus elemző szoftver
30 932 268
TAPASZTÓ OPTIKA Korlátolt Felelősségű Társaság
Rövidlátás növekedésének csökkentése MPC (Myopia Progression Control) lágy kontaktlencse előállításával
109 353 569
TCT HUNGARY Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 
VOXCTRL ? személyes ügyfélszolgálati támogató technológia
126 671 523
TECHNOORG-LINDA Tudományos Műszaki Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság
Integrált elektronmikroszkópos minta-előkészítő berendezés plazmatisztítási, ionsugaras felületmegmunkálási, bevonatképzési és vákuumtárolási szolgáltatásokkal, tudományos ismeretmegosztási és terméktámogatási koncepcióval.  
120 988 922
Tectrol Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság
Termálkutak üzemeltetésére alkalmas frekvenciaszabályzott hosszútengelyes vízkenésű búvárszivattyú prototípusának kifejlesztése.
40 661 370
Total Felhő Informatikai Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Szolgáltatási módszertan kidolgozása felhő alapú rendszerek használatához KKV-k számára
41 560 180
Turbo Tech Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság
MoBack HW Platform - sérült elektronikus adattárolóról adatvisszanyerő rendszer fejlesztése
126 012 729
UNIQBALL Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Egyedülálló, professzionális fotózást segítő eszközök kifejlesztése
26 239 990
Variálható Sport Létra 3D Korlátolt Felelősségű Társaság
?Variálható Sport Létra 3D? (VSL3D) termék továbbfejlesztésére épülő ?Mobil időmérő szőnyeg? prototípusának elkészítése
11 044 864
VJB MAGYARORSZÁG Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Innovatív dizájnbetonba ágyazott lineáris rezonáns prototípus fejlesztése, AudioBeton Membrán megvalósításához.
93 720 011
Wellmatic Informatika Fejlesztő és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Wellmatic Kft - Biztonságos szaunavezérlő prototípus fejlesztés
26 015 104
WINDSOLAR NRG Korlátolt Felelősségű Társaság
Függőleges tengelyű szélgenerátor prototípus fejlesztés a Windsolar NRG Kft-nél
44 408 200
Wolf Montage Speciális Gépszerelő, Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Anyagmozgatáshoz kapcsolódó ütköző kifejlesztése a Wolf Montage Kft-nél.
25 168 801
YIC Joghurt Innovációs Központ Korlátolt Felelősségű Társaság
Csokoládébevonatos joghurtdesszert gyártására szolgáló berendezéskomplexum részegységeinek kifejlesztése.
49 997 000
ZOLDIT Faipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Innovatív moduláris mobilház kifejlesztése
98 451 638
ZSX-INOX Technológiai Korlátolt Felelősségű Társaság
"ZSX TECHNOLOGY" - a mintaoltalom alatt álló "egyengető asztal" kísérleti fejlesztése és prototípusgyártása a ZSX-INOX Technológiai Kft-nél.
31 843 617

Utolsó módosítás: 2018. augusztus 17.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?