Ön itt áll: PályázóknakPályázatokTámogatott projektek
Az Egyesült Királyságban egyetemi tanulmányokat folytató magyar hallgatók hazai nyári gyakorlatának támogatása (UK_GYAK_18) nyertes pályázatai, 2. kör
Az Egyesült Királyságban egyetemi tanulmányokat folytató magyar hallgatók hazai nyári gyakorlatának támogatása (UK_GYAK_18) nyertes pályázatai, 2. kör
2018. június 07.
Módosítás: 2018. június 08.
Olvasási idő: 4 perc
A pályázati felhívás célja, hogy a hazai vállalkozások, felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek nyári gyakorlat lehetőségét biztosítsák az Egyesült Királyság egyetemein tanuló magyar állampolgárságú tehetséges diákoknak.

A diákok itthoni környezetben is alkalmazhatják az egyetemen szerzett elméleti tudást, megismerhetik a vállalat, illetve a kutatócsoport működését és ötleteikkel hozzájárulhatnak azok sikeréhez, továbbá megismerkedhetnek a hazai munkaerőpiac által kínált lehetőségekkel.

A 2018. április 23-i határidőig 25 pályázat érkezett be, összesen több mint 22,2 millió forint támogatási igénnyel. A befogadási vizsgálat és a formai ellenőrzés után az NKFI Hivatal által megbízott szakértői csoport végezte a pályázatok értékelését. Az értékelések és a felállított rangsor ismeretében az Innovációs Testület 17 pályázatot javasolt támogatásra az NKFI Hivatal elnökének, amelyek így összesen mintegy 15,5 millió forintot nyertek el az NKFI Alapból.

TÁMOGATOTT PROJEKTEK

Támogató: NKFI Hivatal
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2018. június 7.

Projekt azonosító száma
A pályázó neve
Projekt címe
Odaítélt támogatás (Ft)
Projekt elszámolható összköltsége (Ft)
2018-2.1.1-UK_GYAK-2018-00011
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Orvosi célú mesterséges intelligencia rendszerek kutatása és fejlesztése.
1 240 947
1 240 947
2018-2.1.1-UK_GYAK-2018-00012
Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpont
A mentális és szomatikusan egészséges versengés egyéni, szituatív és társadalmi összetevői
833 712
833 712
2018-2.1.1-UK_GYAK-2018-00013
"Mátra" Csirke Korlátolt Felelősségű Társaság
Rovarfehérje alapú takarmányozás gazdasági életképességének
holisztikus áttekintése
1 300 000
1 300 000
2018-2.1.1-UK_GYAK-2018-00016
Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási  Kutatóintézet
IOT sensor interfész kifejlesztése URCAP szoftver környezetben Universal Robotokhoz.
645 300
645 300
2018-2.1.1-UK_GYAK-2018-00018
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Gráfelméleti módszerek - Kovács Benedek
298 750
298 750
2018-2.1.1-UK_GYAK-2018-00019
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Gráfelméleti módszerek - Hansel Soma
298 750
298 750
2018-2.1.1-UK_GYAK-2018-00020
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Gráfelméleti módszerek - Lajkó Kálmán
298 750
298 750
2018-2.1.1-UK_GYAK-2018-00022
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Hallgatók felsőoktatásban nyújtott teljesítményének elemzése statisztikai és adattudományi módszerekkel
700 270
700 270
2018-2.1.1-UK_GYAK-2018-00023
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Fraktál tulajdonságú komplex hálózatok elemzése valós adatok és számítógépes szimulációk segítségével
700 270
700 270
2018-2.1.1-UK_GYAK-2018-00024
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Egységtávolság Gráfok
717 000
717 000
2018-2.1.1-UK_GYAK-2018-00026
Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpont
Wigner Gyakornoki Program
1 254 750
1 254 750
2018-2.1.1-UK_GYAK-2018-00027
Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpont
Wigner Gyakornoki Program
1 254 750
1 254 750
2018-2.1.1-UK_GYAK-2018-00028
Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpont
Wigner Gyakornoki Program
1 254 750
1 254 750
2018-2.1.1-UK_GYAK-2018-00029
Magyar Tudományos Akadémia  Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont
Az évismétlés hatása a tanulói teljesítményre: ökonometriai kutatás magyarországi adatok alapján
1 240 947
1 240 947
2018-2.1.1-UK_GYAK-2018-00030
Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpont
Wigner Gyakornoki Program
1 254 750
1 254 750
2018-2.1.1-UK_GYAK-2018-00031
Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpont
Wigner Gyakornoki Program
1 254 750
1 254 750
2018-2.1.1-UK_GYAK-2018-00032
Foresee Kutatócsoport Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság
A reziliencia mérése és fejlesztése a resztorativ justice megközelítése és eszközrendszere segítségével. Előkutatás stratégiai tervezéshez.
1 299 540
1 299 540
Utolsó módosítás: 2018. június 08.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?