Ön itt áll: PályázóknakPályázatokMagyar-horvát TéT 2009-2010
Magyar-horvát TéT 2009-2010
A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003. évi XC. Törvény (Atv) 8. § (1)e) (2) c) alapján a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázatot hirdet a Magyar Köztársaság és a Horvát Köztársaság közötti kormányközi tudományos és technológiai együttműködés keretében kutatás-fejlesztési projektek kutatócseréjének támogatására. A támogatás nyílt pályázati rendszerben, a magyar – horvát kormányközi TéT együttműködési program keretében történik.

Támogatást kaphatnak: Költségvetési körbe tartozó szervezetek (kutatóintézetek, oktatási intézmények stb.), jogi személyiségű és jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, szövetkezetek, jogi személyiségű non-profit szervezetek, akik a természet-, az orvos-, a mezőgazdasági és a műszaki tudományok területén tervezik az együttműködést.

Nem pályázhat, illetve nem részesülhet támogatásban az a szervezet, amely csődeljárás, felszámolási eljárás, végelszámolás alatt áll; adott pályázat megjelentetését megelőzően az Alap vagy az Atv. 16. §-ának (2) bekezdésében foglalt (cél) előirányzatok terhére kiírt pályázatokban valótlan vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, illetve az elnyert pályázat alapján kötött szerződést - neki felróható okból - maradéktalanul nem teljesítette; a 60 napot meghaladó, lejárt köztartozás van; az Alappal, illetve az Atv. 16. §-ának (2) bekezdésében foglalt (cél) előirányzatokkal szemben 60 napot meghaladó lejárt fizetési kötelezettséggel rendelkezik.

A pályázatokat
legkésőbb 2008. október 21-i  feladási határidővel kérjük az alábbi címre postán beküldeni:

TéT Alapítvány
Budapest
Pf. 38
1255

A borítékra kérjük ráírni:
Magyar-horvát TéT pályázat

A faxon beküldött pályázatokat nem tudjuk elfogadni.

A pályaműveket elektronikus formában (csatolt Word dokumentumként, egyetlen fájlba szerkesztve) az alábbi címre kérjük beküldeni (A Tárgy mezőbe szíveskedjenek beírni az „HR” szócskát):

bilat@tetalap.hu
sandor.szigeti@nkth.gov.hu

Támogatás futamideje: 24 hónap

A pályázati felhívásról és a pályamű kidolgozásáról a magyar kapcsolattartó ad tájékoztatást. A kormányközi TéT együttműködés keretében a magyar és a külföldi kapcsolattartók a következő személyek:

Magyar kapcsolattartó Horvát kapcsolattartó
Szigeti Sándor Silvana Siebert
Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal Viša stručna savjetnica/Senior Adviser
Uprava za međunarodnu suradnju i europske integracije/
Directorate for International Cooperation and European Integration
Ministarstvo znanosti, obrazovanja i športa RH/
Ministry of Science, Education and Sports of the Republic of Croatia
Donje Svetice 38
10000 Zagreb
Tel: +06 1 484 2576 Tel: +385 (0)1 4594 452
Fax: +06 1 266 0801 Fax: +385 (0)1 4594 316
E-mail: sandor.szigeti@nkth.gov.hu E-mail: silvana.siebert@mzos.hr
Honlap: www.nkth.gov.hu Honlap: www.mzos.hr
   

A pályázat nyerteseit a TéT Alapítvány értesíti a további teendőkről.

 

Utolsó módosítás: 2023. március 21.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás