Ön itt áll: PályázóknakPályázatokTámogatott projektek
Nemzeti Technológia Program 2008/2. meghirdetés
Nemzeti Technológia Program 2008/2. meghirdetés
2008. november 10.
Módosítás: 2018. április 16.
Olvasási idő: 19 perc
A Nemzeti Technológia Program második fordulójában a tervezetthez képest 10 milliárd forinttal több, mintegy 26 milliárd forint jutott nemzetgazdasági és társadalmi hatásuk szempontjából is jelentős stratégiai kutatások támogatására.

A pályázati kiírásra négy alprogramban és egy dedikált tématerületen lehetett projektjavaslatokat kidolgozni. Az alprogramok – Élettudományok, Versenyképes ipar, Versenyképes agrárium és élelmiszeripar, Élhető és fenntartható környezet – keretében elsősorban az ipari igények felől érkező elképzelésekre lehetett pályázatot benyújtani. A Védelmi és biztonsági kutatások dedikált tématerület ezzel szemben egy, nemzetstratégiai célból fontosnak ítélt területen ösztönözte a hazai-kutatás fejlesztési tevékenységet.

A Nemzeti Technológia Program második meghirdetésén az élettudományok (A1) alprogramban „Mobil terhelés-élettani monitoring eszköz és modellalapú szakértői rendszer” címen támogatást nyert projekt résztvevői a támogatás igénybevételétől lemondtak.

A fenti projekt helyett a 2009. január 27-én hozott támogatási döntés értelmében az élettudományok (A1) alprogramban a tartaléklista első helyén szereplő projekt kerül támogatásra.

A támogatási döntés kiegészítése révén az élettudományok (A1) alprogramban 3.906.993 eFt, a második meghirdetés során összesen 26.204.080 eFt támogatásról született döntés.

Ssz Projekt címe   Pályázó neve
Támogatás
[eFt]
1 Dopaminerg gyógyszerjelöltek költséghatékony fejlesztése új új in silico és in vivo megközelítések alkalmazásával 1. Delta Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Rt;
241 198
2. Eötvös Loránd Tudományegyetem, eScience Regionális Egyetemi Tudásközpont
105 000
3. Semmelweis Egyetem
60 000
    Összesen:
406 198

 

Ssz Projekt címe   Pályázó neve
Támogatás
[eFt]
1. alprogam: Élettudományok (A1)
1 Integrált virtuális mikroszkópiai technológiák és reagensek kifejlesztése a vastagbél daganatok diagnosztikájára 1. 3DHISTECH Fejlesztő Kft.
412 838
2. Hisztopatológia Kft.
8 050
3. Semmelweis Egyetem, II. Belgyógyászati Klinika
178 697
4. Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem
59 996
5. Budapesti Műszaki Főiskola – Neumann János Kar
57 000
6. Semmelweis Egyetem, ÁOK I. sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet
97 000
    Összesen: 
813 581
2. Poratka elleni nanomedicina: kutatástól a klinikai termékig 1. GENETIC IMMUNITY Kft.;
480 000
2. Szegedi Tudományegyetem, Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika
239 645
3. L&MARK Informatika Kft.
80 000
    Összesen: 
799 645
3. Ortopédiai deformitások megfigyelésére és gondozására szolgáló intelligens eszköz és módszer kifejlesztése 1. Salus Orthopédtechnika Gyógyászati Seg.eszk Ker. és Termeltető Kft.;
162 517
2. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Gépészmérnöki Kar
159 993
3. Semmelweis Egyetem, Ortopédiai Klinika
100 028
4. Varinex Informatikai Zrt.
55 208
5. AGA Informatika Kft.
45 438
    Összesen:  
523 184
4. Új EBV vakcinák kifejlesztése terápiás céllal 1. Galen Bio Mezőgazdasági Szolgáltató Kft.
315 517
2. RT-Europe Kutató Központ Nonprofit Kft.
331 204
3. Carlsbad Research Organization Szolgáltató Kft.
87 039
4. Országos Epidemiológiai Központ
60 000
    Összesen: 
793 760
5. Bioinformatikai szolgáltatás genetikai asszociációs vizsgálatokhoz nagyteljesítményű GRID-állomáson 1. Silicon Computers Számítógép Kereskedelmi Kft.
150 000
2. Semmelweis Egyetem, Általános Orvosi Kar, Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet
95 000
3. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Villamosmérnöki és Informatikai Kar, Méréstechnika és Információs Rendszerek
100 000
4. MTA KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet
90 000
5. CSERTEX Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
135 625
    Összesen: 
570 625
6. Mobil terhelés-élettani monitoring eszköz és modell-alapú szakértői rendszer
Lemondtak az elnyert összeg igénybevételéről.
1. DSS Consulting Informatikai és Tanácsadó Kft
132 799
2. mDurance Labor Terhelésélettani Kft
58 236
3. Semmelweis Egyetem, Testnevelési és Sportudományi Kar, Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszék
110 000
    Összesen: 
301 035
    1. alprogram összesen:
3 801 830
2. alprogam: Versenyképes ipar
1. Modell-Alapú Szemantikus Kereső Rendszer Kidolgozása 1. Alkalmazott Logikai Laboratórium Kutató Fejlesztő Szövetkezet
168 020
2. Szegedi Tudományegyetem, TTIK, Informatikai Tanszékcsoport
145 670
    Összesen: 
313 690
2. Független NFC alkalmazások dinamikus kibocsátása _ Koncepció és megvalósítás 1. Motorola Magyarország Kommunikációs Kft
106 840
2. Alkalmazás Fejlesztési Fórum Kft.
74 579
3. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Villamosmérnöki és Informatikai Kar, Irányítástechnika és Informatika Tanszék
277 638
4. Bull Magyarország Kft.;
107 955
5. Corvex Üzleti Megoldások Zrt.
170 086
    Összesen: 
737 098
3. Multidiszciplináris közlekedésbiztonsági rendszer kidolgozása: gépjármű biztonságtechnikai balesetvizsgálati szakmai sztenderdek fejlesztése, verifikálása ütközési kísérletekkel 1. IbB-Hungary Mérnöki, Szakértői Iroda Kft.
425 870
2. Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht.
22 355
3. MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet
34 000
4. Szent István Egyetem, Gépészmérnöki Kar, Folyamatmérnöki Intézet
42 500
5. Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Általános Orvostudományi Kar Ort. Klinika
17 000
6. GBMI Gépjármű Balesetkutató, Biztonságtechnikai és Minősítő Intézet, Nonprofit Kft.
300 356
    Összesen: 
842 081
4. Új generációs közösségi WEB szolgáltatások és alkalmazások támogatása biztonságos, üzleti-alapú GRID platformmal 1. econet.hu Média, Telekommunikációs és Vagyonkezelő Nyrt.
105 000
2. MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézet
104 850
3. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Informatikai Központ
98 890
4. E-Group ICT Software Informatikai Zrt.
103 012
    Összesen: 
411 752
5. Mobil hozzáférés létrehozása integrált kórházi informatikai rendszerekhez 1. Ericsson Magyarország Kommunikációs Rendszerek Kft.
148 000
2. InfomatiX Informatikai Szolgáltató Kft.
84 000
3. MediTel Kutató, Szolgáltató és Fejlesztő Nonprofit Kft
115 000
4. Pannon Gazdasági Hálózat Egyesület
44 000
    Összesen: 
391 000
6. Lokális és regionális tartalomipar fejlesztése, innovatív értéknövelt szolgáltatás keretrendszerének kialakítása adatvagyonok hasznosítására 1. Geoview Systems Kft
295 176
2. Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata
28 000
3. E-Government Alapítvány a Közigazgatás Modernizációjáért
64 000
4. Debreceni Egyetem, Tudományegyetemi Karok, Informatikai Kar
93 600
    Összesen:
480 776
7. Szoftverminőség-biztosítási szolgáltatás-csomag kidolgozása a nyílt dokumentumformátum alkalmazásaira 1. MultiRáció Gazdaság- és Pénzügy-informatikai Fejl. és Szolg. Kft.
126 400
2. Polygon Informatikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft.
61 200
3. Sun Microsystems Magyarország Számítástechnikai Kft
95 200
4. Szegedi Tudományegyetem
114 320
5. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Informatikai Koop. Kutatási és Oktatási Központ
81 600
6. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Informatikai Központ
86 400
    Összesen:
565 120
8. A cukorbetegség szemszövődményeinek szűrésére alkalmas képfeldolgozó rendszer kifejlesztése. 1. KRIPTO Kutatásfejlesztési Kft.
132 499
2. 3T Research Kutatásfejlesztő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft
28 975
3. Debreceni Egyetem, Tudományegyetemi Karok, Informatikai Kar
160 020
    Összesen:
321 494
9. Vezetéstámogató elosztott rendszerek innovációja haszongépjárműves platformra 1. Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft,
299 000
2. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Elektronikus Jármű és Járműirányítási Tudásközpont, Általános Menedzsment
225 000
3. MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet Rendszer és Irányításelméleti Kutató Labor
80 000
4. TRIGON Electronica Fejlesztő és Szolgáltató Kft.
87 300
    Összesen:
691 300
10. Krónikus gyermekbetegek otthoni ápolásához integrált mechatronikai és informatikai környezet fejlesztése 1.   HUMANsoft Kft.
251 833
2. Széchenyi István Egyetem
251 013
    Összesen:
502 846
    2. alprogram összesen:
5 257 157
3. alprogram: Versenyképes mezőgazdaság és élelmiszeripar
 
1. Élelmiszer biztonság fokozása gabona alapanyagok mikotoxin szennyezettségének csökkentésével 1. Agruniver Holding Kft
78 324
2. Csuka Gabona Kft.
78 755
3. Szent István Egyetem, Környezetipari Regionális Egyetemi Tudásközpont
75 876
4. WESSLING Hungary Kft.
61 741
5. Debreceni Egyetem, Tudományegyetemi Karok
62 250
6. Pannon Egyetem, Műszaki Informatikai Kar
67 126
    Összesen: 
424 072
2. A gyümölcstermesztés versenyképességének növelése, a termésátlagok és a minőség javítása fajta és technológiai innovációval 1. Gyümölcskert Zrt.
174 720
2. Debreceni Egyetem, Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma
165 000
3. Gyümölcsért Termelői Értékesítő Kft
216 926
4. Kecskeméti Főiskola
59 000
5. Újfehértói Gyümölcstermesztési Kutató és Szaktanácsadó Kht.
43 423
6. Zalafruct Kereskedelmi és Szolgáltató Kft
136 291
    Összesen: 
795 360
3. Lisztharmat elleni növényvédelmi technológiák és monitoring szolgáltatás fejlesztése gazdaságilag jelentős növénykultúrákban 1. Hilltop Neszmély Szőlészeti Borászati Zrt.
200 000
2. KRF Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete Eger
180 000
3. Debreceni Egyetem, Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma
130 000
4. MTA Növényvédelmi Kutatóintézete
80 000
5. Károly Róbert Kutató-Oktató Közhasznú Nonprofit Kft
130 000
6. Fejértó Mezőgazdasági Kereskedelmi és Szolgáltató Szövetkezet
60 000
    Összesen: 
780 000
4. Organikus egészségvédő biosörök kifejlesztése és gyártása 1. Körös- Maros Biofarm Szarvasmarha- tenyésztő Kft.
249 687
2. MTA Mezőgazdasági Kutató Intézet
62 700
3. Budapesti Corvinus Egyetem, Élelmiszertudományi Kar
69 235
4. Inter- Sába Kft
101 934
5. Biokontroll Hungária Ellenőrző és Tanúsító Nonprofit Kft.
50 000
    Összesen: 
533 556
5. A minőségi termelés és termésbiztonság növelése korszerű vízgazdálkodással és öntözéssel 1. KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi zRt.
300 000
2. Debreceni Egyetem, Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma, Mezőgazdaságtudományi Kar
240 000
3. MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet
60 000
    Összesen: 
600 000
6. A baromfifajok tartós megjelölésének és vertikális nyomonkövethetőségének megvalósítása nemzetközileg új technológiai eljárással 1. P.S.S. Plusz Innovációs Kft
250 000
2. Prakticomp Számítástechnikai Kft
143 000
3. Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet
60 000
4. Nyugat-magyarországi Egyetem, Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar
40 000
    Összesen: 
493 000
7. Biológiailag aktív D vitamin szintézisére képes gombafajok termesztés-technológiájának kidolgozása 1. Bio-Fungi Termelő és Kereskedelmi Kft.
209 950
2. Budapesti Corvinus Egyetem
180 000
    Összesen: 
389 950
8. Mangalica termékek versenyképességének javítása komplex vizsgálati portfólió felhasználásával 1. Biomi Biotechnológiai Szolgáltató Kft
80 500
2. Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet
82 000
3. WESSLING Hungary Kft.
81 000
4. Központi Élelmiszer-tudományi Kutatóintézet
76 000
5. Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont
82 000
6. Olmos és Tóth Kft.
83 800
    Összesen: 
485 300
9. Célorientált organikus nemesítés felhasználása új, magas minőségű organikus tejtermékek kifejlesztésére 1. Munkácsy-Tej Termelő Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
437 505
2. MTA Mezőgazdasági Kutatóintézet Martonvásár
75 884
3. Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet
75 000
4. Gabonatermesztési Kutató Kht
19 330
    Összesen: 
607 719
10. Kukoricalapú, extrudált, funkcionális, új élelmiszercsalád technológia- receptúrafejlesztése és hatásvizsgálata 1. Agri-Corn Malomipari és Gabonafeldolgozó Kft.
571 277
2. Debreceni Egyetem
105 000
    Összesen: 
676 277
11. Tejféleségek bioaktív anyagainak feltárása, alkalmazásuk exportképes, klinikailag tesztelt új termékekben és új bioszenzorok kifejlesztése 1. Egertej Kft.
50 240
2. Instantpack Élelmiszergyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
44 820
3. Instant Products Zrt.
44 200
4. Y-food Kft
52 778
5. Eszterházy Károly Főiskola
149 520
6. Debreceni Egyetem, Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma, NanoFood Laboratórium
41 000
    Összesen: 
382 558
12. A cukorcirok integrált mezőgazdasági termelési, tárolási, feldolgozási és logisztikai rendszerének kidolgozása 1. Coopinter Ipari Termékgyártó és Szolgáltató Kft
188 800
2. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Vegyészmérnöki kar
48 000
3. FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézete
78 400
4. Technovacont Mérnökiroda Tervező és Vállakozó Kft.
32 800
5. Nitrokémia Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató ZRt.
24 720
6. GeoSan Környezetvédelmi Kft.
51 120
    Összesen: 
423 840
13. A nyúltenyésztés fejlesztése, különös tekintettel az egészséges élelmiszer-előállításra, az állatjóllétre és az élelmiszerbiztonságra 1. Olívia Élelmíszerfeldolgozó Kft;
125 000
2. Kaposvári Egyetem, Állattudományi Kar
100 000
    Összesen: 
225 000
14. Innovatív ózonkezelés alkalmazása szemestermények post harvest technológiájában 1. Hevesgép Mezőgazdasági Gépgyártó Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
141 000
2. FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézete
50 000
3. Szegedi Tudományegyetem, Mérnöki Kar
74 000
    Összesen: 
265 000
15. A magyar tojóhibrid-tenyésztés versenyképességének javítása új vonalak és csúcstechnológiára alapozott szelekciós módszerek fejlesztésével 1. Bábolna TETRA Baromfitenyésztő és Forgalmazó Kft.  
232 560
2. Kaposvári Egyetem, Állattudományi Kar
119 000
    Összesen: 
351 560
16. Egészségmegőrzés és hagyomány: alapanyag-, termék- és technológiafejlesztés a gabonavertikumban 1. Gyermely Élelmiszeripari Zrt.
160 000
2. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
80 760
3. MTA Mezőgazdasági Kutatóintézete
80 000
4. Proteus-Gold Kft
24 000
5. Debreceni Egyetem, Orvostudományi Centrum, Belgyógyászati Intézet
17 680
    Összesen: 
362 440
    3. alprogram összesen:
7 795 632
4. alprogram: Élhető, fenntartható környezet
1. Folyamatos üzemű berendezés kifejlesztése poliklórozott aromás vegyületek dehalogénezésére és a halogénmentes termék hasznosítására 1. Arend Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
40 000
2. Procalor Környezetvédelmi és Energetikai Kutató- Fejlesztő, és Szolgáltató Kft.
87 600
3. ENH Euro-Norp Harcon Szerelőipari és Szolgáltató Zrt.
474 200
4. MTA Kémiai Kutatóközpont
92 500
    Összesen: 
694 300
2. A gyümölcstermesztést veszélyeztető extrém időjárási hatások előrejelzése és gazdaságos védekezési technológiák kidolgozása 1. Siófoki Gyümölcstermesztési Mg-i Szolgáltató és Értékesítő Zrt.
370 178
2. Kecskeméti Főiskola, Kertészeti Főiskolai Kar
76 000
3. Debreceni Egyetem, Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma, Kutatási és Fejlesztési Intézet
144 000
4. Pannon Egyetem, Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar, Kertészeti Tanszék
20 000
5. Belfruct Gyümölcstermelő Kft.
123 437
6. Balaton Fruit Gyümölcstermesztő és Kereskedelmi Kft.
70 490
    Összesen: 
804 105
3. Szélsőséges területi vízkészlet-kockázatok hatékony, fenntartható kezelési alternatívái közép és hosszútávra 1. GeneralCom Mérnöki Kft.
175 180
2. Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdálkodástudományi Kar, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék
29 870
3. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építőmérnöki Kar, Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszék
89 100
4. MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet
40 316
5. Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület
15 013
    Összesen: 
349 479
4. Xenobiotikumok megkötésére alkalmas nanopórusos szűrőrendszerek előállítása és alkalmazása tisztított szennyvizek újrahasznosításához 1. CycloLab Kutató-Fejleszto Laboratórium Kft
96 000
2. ORGANICA Környezettechnológiák Zrt.
90 000
3. Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány, Anyagtudományi és Technológiai Intézet
46 000
4. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar, Alk. Biotechnológia és Élelmiszertud. Tsz
70 000
5. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Környezettud. Koord. Kut. Közp.
70 000
    Összesen: 
372 000
5. Újgenerációs, környezetbarát vékonyréteg napelemek 1. BudaSolar Technológiai Kft.
334 660
2. Optilab Műszaki Fejlesztő és Szolgáltató Kft.
30 000
3. MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet
150 000
4. MTA Atommagkutató Intézete
40 000
    Összesen: 
554 660
6. Energiatakarékos közvilágítási LED-es lámpatestcsalád fejlesztése 1. HOFEKA Elektromos Ipari és Kereskedelmi Kft.
100 800
2. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Villamosmérnöki és Informatikai Kar, Elektronikus Eszközök Tanszéke
63 150
3. HUNGARO LUX LIGHT Világító Eszköz Gyártó, Kereskedelmi és Sz. Kft.
78 947
4. MicReD Mikroelektronikai Kutató- Fejlesztő és Szolgáltató Kft.
49 380
5. Optimal Optik Optikai, Elektronikai és Finommechanikai Kft
63 170
6. Pannon Egyetem, Műszaki Informatikai Kar, Képfeldolgozás és Neuroszámítógépek Tsz.
92 760
    Összesen: 
448 207
7. Roncsautók és elektronikai hulladékok szerves anyagainak hasznosítására szolgáló technológiák fejlesztése a jövőbeli deponálás elkerülésére 1. ALCUFER Ipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
74 800
2. Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány, Logisztikai és Gyártástechnikai Intézet
50 000
3. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Elektronikus Jármű- és Járműirányítási Tudásközpont
95 000
4. Miskolci Egyetem, Műszaki Földtudományi Kar, Nyersanyagelők. és Körny. Eljárástechn. Int
84 500
5. POWER-ENERGY Tervező, Kivitelező, Beruházó és Energetikai Szolg. Kft.
105 000
6. E-Elektra Hulladék feldolgozó Zrt
50 000
    Összesen: 
459 300
8. A klímaváltozás káros hatásainak megelőzése, előrejelzése és csökkentése az agrár-élelmiszertermelési vertikumban 1. Agrár-Béta Kft.
104 000
2. Gödöllői Agrárközpont Közhasznú Társaság
56 000
3. Generali-Providencia Biztosító Zrt.
64 000
4. Országos Meteorológiai Szolgálat
28 000
5. Szent István Egyetem, Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Növénytermesztési Intézet
84 000
    Összesen: 
336 000
9. Vízbiológiai Digitális Holografikus Mikroszkóp (DHM), mint korai környezeti vészjelzőrendszer 1. MEDIRLAB Orvosbiológiai Fejlesztő Kft.
260 020
2. MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézet
156 000
3. MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, Hidrobotanikai Osztály
52 000
4. Országos Környezetegészségügyi Intézet, Vízhigiénés és Vízbiztonsági Főosztály
52 000
    Összesen: 
520 020
10. Megújuló energiaforrások biotechnológiai kutatása mikorrhizálási technológiák és új fafajok bevonására hazai talajok adottságaihoz 1. Quality Champignons Mg-i Term., Szolg. És Ker. Kft.
140 000
2. Silvanus Csoport Faiskolai Árutermelő és Forgalmazó Kft.
40 000
3. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Biológiai Intézet
86 700
4. MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet
20 000
5. Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ, Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság, Kert. és Erdészeti Szaporítóanyagfelügyelet
20 000
    Összesen: 
306 700
11. Bioenergetikai Rendszerszabványok Kidolgozása 1. TQ Consulting Gazdasági Tanácsadó Központ Kft.
77 300
2. ÖKO-LAND Szövetség Közhasznú Egyesület
140 000
3. Bátortrade Kereskedelmi és szolgáltató Kft.
55 500
4. Inter-Tram Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
59 713
    Összesen: 
332 513
12. Vegyipar és élhető környezet - Innovatív technológiák fejlesztése a Környezetvédelemben 1. MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
114 859
2. Tiszai Vegyi Kombinát Nyrt.
76 627
3. Golder Associates Környezetgazdálkodási és Geotechnikai Kft.
103 630
4. BGT Hungaria Környezettechnológiai Kft.
104 586
5. Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány
377 440
    Összesen: 
777 142
13. Katódsugárcsöves képernyőkből származó ólomtartalmú üveghulladékok hasznosítása 1. Electro-Recycling Group Kft.
404 000
2. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építőmérnöki Kar, Építőanyagok és Mérnökgeológia Tanszék
60 000
3. Electro-Coord Magyarország Kht.
48 000
4. Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány, Logisztikai és Gyártástechnikai Intézet
64 000
5. Miskolci Egyetem, Műszaki Földtudományi Kar, Nyersanyagelők. és Körny. Eljárástechn. Int.
68 000
    Összesen: 
644 000
14. Biomassza tüzelésű kazánok hamujának komplex felhasználási lehetősége: veszélyes hulladékból növényi tápanyag előállítása 1. Nitrogénművek Vegyipari Zrt.
81 000
2. Bige Holding Kft.
115 000
3. Pannon Egyetem, Mérnöki Kar, Vegyipari Műveleti Intézeti Tanszék
60 000
4. MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet
27 000
5. Pro-Nature Környezetvédelmi Szolgáltató Kft.
18 000
    Összesen: 
301 000
15. Geotermikus kutatás-fejlesztés a Dél-alföldi termálvízbázisok fenntartható kitermelése érdekében 1. Hőkomfort Épületgépész, Tervező, Kivitelező, Fővállalkozó Kft.
69 509
2. Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi és Informatikai Kar
191 112
3. Unichem Vegyipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft
42 000
4. InnoGeo Kutató és Szolgáltató Kft.
17 760
5. Árpád-Agrár Zrt
53 300
6. Mórakert Zöldség-Gyümölcs Termelői Értékesítő Szövetkezet
45 000
    Összesen: 
418 681
16. Komplex települési zöldenergiaellátás új pirolízises eljárással, új fafajtákkal, termesztési és betakarítási technológiákkal 1. Egererdő Erdészeti Zrt.
62 167
2. Károly Róbert Főiskola
265 694
3. Károly Róbert Kutató-Oktató Közhasznú Nonprofit Kft
112 181
4. AFFOREST Agrárenergetikai Kft
20 724
5. Városgondozási Zrt.
40 074
6. Hevesgép Mezőgazdasági Gépgyártó Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
39 982
    Összesen: 
540 822
    4. alprogram összesen:
7 858 929
D5 dedikált tématerület: Védelmi és biztonsági kutatások
1. Telepíthető gyors diagnosztikai laboratórium 1. Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt.
155 600
2. Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem
96 000
3. Mobiochem Fejlesztő Kft
326 400
4. Medyag Immunbiológiai Diagnosztikai Termelő és Kutatásfejlesztő Kft.
72 000
    Összesen:
650 000
2. Magas Intelligenciájú, Nagy Megbízhatóságú Elektronikai Felderítő Rendszer Katonai és Polgári Védelmi Célokra 1. BHE Bonn Hungary Elektronikai Kft.;
433 594
2. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Mobil Innovációs Központ
150 000
3. Budapesti Műszaki Főiskola, Neumann János Informatikai Kar
151 775
    Összesen: 
735 369
    D5 tématerület összesen:
1 385 369
         
Össz: 50 db projekt Nemzeti Technológia Program 2. meghirdetés összesen: 26 098 917
Utolsó módosítás: 2018. április 16.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?
A weboldalon HTTP-sütiket használunk, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Az adatvédelmi tájékoztatóban bővebb információkat talál arról, hogyan gondoskodunk adatainak védelméről.
Rendben