Ön itt áll: PályázóknakPályázatokTámogatott projektekNKFI Alap
Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíjhoz (KDP-2020) intézményi döntési lista
KDP-2020 intézményi döntési lista
2021. január 15.
Módosítás: 2021. június 16.
Olvasási idő: 3 perc
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal útján nyílt pályázatot hirdetett a Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíjhoz címen.

A Kooperatív Doktori Program (a továbbiakban: KDP) célja, hogy a kutatás-fejlesztés-innováció területén tovább bővítse azon munkavállalók létszámát – elsődlegesen az MTMI (matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai) területeken –, akik szakmai ismereteiket a legfrissebb tudományos kutatási eredményekkel kívánják gyarapítani, és elkötelezettek tudásuk társadalmi és gazdasági hasznosításában.
A KDP 2020. évben meghirdetésre kerülő pályázata azok számára biztosít támogatást, akik doktori hallgatói státuszuk mellett felsőoktatási intézményen kívül más munkahelyen is végeznek kutatómunkát, amely elősegíti tudományos eredményeik gyakorlati hasznosulását.

A felhívásra a pályázati időszak végéig összesen 536 db pályázat érkezett be. A beérkezett pályázati anyagok formai ellenőrzését követően 446 db pályázat szakmai bírálatát végezték el az anonim szakértők.
A beérkezett pályázatok szakmai értékelésének eredményeképpen – a Kooperatív Doktori Kollégium javaslatára és az Innovációs és Technológiai Minisztérium jóváhagyására – az eredetileg tervezett számot (100 fő) jelentősen meghaladva, 18 felsőoktatási intézmény 246 pályázója részesülhet ösztöndíjban.
A megítélt támogatás összege összesen így 8 673 399 600 Ft, amely magában foglalja az ösztöndíjas, a témavezető, a vállalati szakértő, valamint az érintett doktori iskola számára járó juttatásokat.

Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj 2020. évi kiírás intézményi döntési lista

Támogató: Innovációs és Technológiai Minisztérium
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2021. január 4.

Intézményi azonosító Felsőoktatási intézmény neve Támogatott pályázat száma (db) Támogatás összege (Ft)
KDP-2020-01 Állatorvostudományi Egyetem 6 228 389 600
KDP-2020-02 Budapesti Corvinus Egyetem 11 426 995 600
KDP-2020-03 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 20 574 745 200
KDP-2020-04 Debreceni Egyetem 22 850 819 800
KDP-2020-05 Eötvös Loránd Tudományegyetem 42 1 539 304 800
KDP-2020-06 Miskolci Egyetem 8 348 769 600
KDP-2020-07 Moholy-Nagy Művészeti Egyetem 1 20 848 600
KDP-2020-08 Nemzeti Közszolgálati Egyetem 18 606 360 400
KDP-2020-09 Óbudai Egyetem 4 112 033 200
KDP-2020-10 Pannon Egyetem 12 475 410 600
KDP-2020-11 Pázmány Péter Katolikus Egyetem 7 191 772 600
KDP-2020-12 Pécsi Tudományegyetem 20 758 866 400
KDP-2020-13 Semmelweis Egyetem 30 1 003 862 600
KDP-2020-14 Soproni Egyetem 1 49 078 400
KDP-2020-15 Széchenyi István Egyetem 6 262 192 000
KDP-2020-16 Szegedi Tudományegyetem 20 658 682 800
KDP-2020-17 Szent István Egyetem 16 574 769 800
KDP-2020-18 Testnevelési Egyetem 2 78 237 600
Összesen   246 8 761 139 600
Utolsó módosítás: 2021. június 16.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?