A rendszer megújításával, ezen belül különösen a kooperatív doktori modell jövőjével kapcsolatos legfontosabb információkat részletesen ismerteti a témában összeállított kézikönyv, elérhető a korábbi KDP munkáltatók listája, valamint a stratégiai célokról és az átalakulás hátteréről Dr. Domokos Pétert, a Kutatási Kiválósági Tanács elnökét kérdeztük.

Dr. Domokos Péter, a Kutatási Kiválósági Tanács elnöke

A magyarországi doktori képzés tavalyi reformja számos előremutató újítást hozott – az egyik legfontosabb minden bizonnyal a kooperatív képzési forma intézményesülése. A kooperatív doktori program (KDP, később EKÖP-KDP) – amely az NKFI Hivatal által kezelt ösztöndíj-konstrukcióként 2020 óta meghatározó eleme a hazai kutatói utánpótlást ösztönző támogatások rendszerének – az egyetemi-ipari együttműködés termékeny táptalajának bizonyult az elmúlt években. A modell sikerére való tekintettel ez a kezdeményezés 2025-ben már egy önálló képzési formaként épült be a doktori képzés lehetőségei közé. A rendszer megújításával, ezen belül különösen a kooperatív doktori modell jövőjével kapcsolatos legfontosabb információkat részletesen ismerteti a témában összeállított kézikönyv, elérhető a korábbi KDP munkáltatók listája, valamint a stratégiai célokról és az átalakulás hátteréről Dr. Domokos Pétert, a Kutatási Kiválósági Tanács elnökét kérdeztük.

Miért volt szükség a doktori képzési rendszer megújítására Magyarországon?

Domokos Péter: A doktori képzés a kutatói és innovációs utánpótlás egyik legfontosabb bázisa, ezért stratégiai kérdés, hogy mennyire tud versenyképes lehetőségeket kínálni, hogyan képes megszólítani, motiválni és itthon tartani a tehetséges fiatalokat. Ez különösen fontos Magyarország esetében, hiszen a tudományos és innovációs teljesítményünk egyik leginkább fejlesztendő területe a viszonylag alacsony kutató-fejlesztői létszám. A nemzetközi kutatási és egyetemi világban a doktoranduszok által végzett munkának óriási a jelentősége. Nagy részben ezen múlik a magas tudományos-technológiai színvonal fenntartása és továbbfejlesztése. Ezzel szemben a Magyarországon harminc évvel ezelőtt kialakult doktori képzési rendszer mára már nagyon eltávolodott a fejlett tudományos társadalmakban jelenleg alkalmazott modellektől. Éppen ezért a 2025-ben elindított reform célja, hogy közelítsünk a sikeres nemzetközi egyetemi és tudományos gyakorlatokhoz, mégpedig úgy, hogy a doktori képzés – a tudományos kiválóság támogatása mellett – az innovációt és a munkaerőpiaci igényeket is szolgálja. A siker mércéje az lesz, ha a megújításnak köszönhetően érdemeben emelkedik a doktori képzésbe belépők száma és a doktoranduszok kutatási programjainak minősége, ami végül a fokozatszerzések növekvő számában is tükröződni fog.

Mit jelent a gyakorlatban az új, hárompilléres doktori képzési modell?

Domokos Péter: Az új rendszer lényege, hogy a doktori képzés két új pilléreként megjelent a kutatói kiválósági doktori képzés és a kooperatív doktori képzés. Ezek olyan önálló képzési utak, amelyekben a doktoranduszok munkaszerződés keretében végeznek tudományos kutatást. Harmadik pillérként továbbra is megmarad a hagyományos doktori képzés, amely az eddig megismert fokozatszerzési utat biztosítja állami ösztöndíjas vagy önköltséges formában.

Milyen logika húzódik meg az újítás mögött? A PhD fokozat a tudományos kutatásban való jártasságot igazolja, ezért magától értetődő, hogy azt elsősorban tudományos kutatás végzésével lehet elsajátítani. A tudományos kutatás viszont komoly munka, amit munkaviszony keretében végeznek. A kutatói kiválósági doktori képzés lehetőséget kínál arra, hogy a fiatal kutatók többéves, támogatott kutatási projekteken dolgozva, inspiráló szakmai közegben indítsák el kutatói pályájukat. Az érdek kölcsönös, hiszen ezeknek a projekteknek is szüksége van ambiciózus fiatal kutatókra. Ennek a képzési útnak egyik legfontosabb eszköze a Nemzeti Kutatási Kiválósági Program (NKKP), amely évente akár 300-350 doktorandusznak biztosít új kutatói állást, illetve lehetőséget olyan kutatási témákba való bekapcsolódásra, amelyek jelentőségét és újszerűségét hazai és nemzetközi szakértőkből álló testületek értékelése igazolja. Ez a koncepció felel meg a nyugati világban megszokott „PhD researcher fellowship” modellnek.

A kooperatív doktori képzés azoknak szól, akik a munkájukat olyan helyen végzik, ahol a folyamatok szerves része a kutatás. Például egy ipari vállalatnál vagy egy egészségügyi szolgáltatónál valamilyen üzleti megoldáson dolgozva, vagy akár egy egyetemen tanársegédként, a tanszéki kutatómunka mellett az oktatási és egyéb feladatokból is részt vállalva. A kooperatív doktori képzés sajátossága tehát, hogy a doktori fokozat megszerzéséhez végzett kutatómunka közvetlenül az intézményi környezetben vagy a gazdaságban hasznosul. Általában véve az új rendszer hozzájárul ahhoz, hogy a doktoranduszok értékelése és önértékelése magasabb szintre lépjen: a hallgatói szerep helyett hangsúlyosabb legyen a kutatói hivatás és az önálló szakmai felelősség.

Milyen szerepet kap ebben a rendszerben a kooperatív doktori képzés?

Domokos Péter: A kooperatív doktori képzés különösen fontos eleme a reformnak, mert az eredeti misszióját folytatva tovább erősíti az egyetemek és a gazdasági szereplők kapcsolatát. Olyan doktoranduszokat támogat, akik a karrierjüket orvosi, egészségügyi vagy más vállalati innovációs környezetben tervezik. Ez nemcsak a fiatalok számára jelent versenyképesebb, tervezhetőbb életpályát, hanem a munkáltatók számára is hatékony eszköz, hogy magasan képzett kutatói utánpótlást vonjanak be a tevékenységükbe. Egyúttal keretet ad annak a problémának a kezelésére, hogy az egyetemi témavezetők irányításával kutató doktoranduszok jelentős munkát végeznek az egyetemeken.

Milyen előnyöket jelent a reform a doktoranduszok számára?

Domokos Péter: Az egyik legfontosabb előny a választási lehetőségek és perspektívák bővülése, a tudatos életpálya-tervezés. A reformnak köszönhetően a doktoranduszok ma már kiválaszthatják a saját karriercéljaikhoz leginkább illeszkedő, számukra legmotiválóbb képzési formát. Az sem elhanyagolható szempont, hogy számottevően nőtt a juttatások összege, korszerűbbé vált a finanszírozás, és több olyan szabály született, amely ösztönzi az időben történő sikeres fokozatszerzést. Bizonyos kérdések szabályozása, például a kreditrendszer használata vagy kötelező kontaktórák előírása az egyetemek hatáskörébe került. Ez egyrészt erősíti az intézményi autonómiát, másrészt teret ad a doktori iskoláknak, hogy a követelményeket a saját kutatási profiljukhoz igazítsák, és lehetőségük legyen még inkább kutatás-fókuszú képzést kialakítani.

Hogyan járulhat hozzá az új doktori rendszer Magyarország versenyképességéhez?

Domokos Péter: A tudásalapú gazdaságban a kutatók, fejlesztők és innovátorok jelentik a növekedés egyik legfontosabb motorját. Ha a doktori képzés rendszere magas színvonalú, ha képes megszólítani a legkiválóbb, elkötelezett és tehetséges fiatalokat, az közvetlenül növeli az ország innovációs teljesítményét, javítja a vállalatok technológiai képességeit és erősíti a hazai felsőoktatás nemzetközi pozícióját.