Ön itt áll: PályázóknakPályázatokTámogatott projektekNKFI Alap
Az Európai Unió Horizont 2020 programjában, valamint egyéb közös EU-s és regionális programokban való magyar részvétel ösztönzése (EU_KP_16), 4. forduló
Az Európai Unió Horizont 2020 programjában, valamint egyéb közös EU-s és regionális programokban való magyar részvétel ösztönzése (EU_KP_16), 4. forduló
2017. július 18.
Módosítás: 2019. június 26.
Olvasási idő: 3 perc

A 2016 áprilisában meghirdetett pályázati felhívás célja az Európai Unió Horizont 2020 keretprogramjában, valamint egyéb kutatási, fejlesztési és innovációs közös programjaiban, regionális együttműködéseiben való magyar részvétel előmozdítása, a részt vevő hazai pályázók nemzetközi hálózatépítő és forrásbevonási kapacitásának erősítése. A felhívás a fenti célokat az NKFI Alapból támogatja az alábbi fókuszterületeken:

  • „A” alprogram: Horizont 2020, ECSEL, AAL és EUROSTARS programok pályázataira való felkészülés támogatása
  • „B” alprogram: a Duna Régió stratégiához kapcsolódóan nemzetközi értékelésében kiválasztott projektek magyar partnereinek konzorciumépítő együttműködésének elősegítése

A negyedik értékelési fordulóban, 2016. december 11. és 2017. április 10. között 14 pályázat érkezett be összességében 30 millió forintos támogatási igénnyel. Ezek közül 7 bizonyult formai szempontból megfelelőnek és tartalmi értékelésre alkalmasnak.

Az „A” alprogram esetében a pályázati kiírásban rögzített tartalmi ellenőrzési szempontok alapján a kijelölt szakértői csoport tagjai a pályázati kiírásban foglalt kritériumok figyelembe vételével értékelték és rangsorolták a pályázatokat. A „B” alprogram esetében a befogadott és formailag megfelelt pályázatok tartalmi értékelését nemzetközi szakértői csoport végezte az adott program nemzetközi értékelési rendszere szerint, amely alapján kialakította a támogatásra javasolt projektek rangsorát. Ezt követően az Innovációs Testület a felállított rangsor és értékelések ismeretében 2 pályázatot elutasításra, ötöt pedig támogatásra javasolt az NKFI Hivatal elnökének. A negyedik fordulóban az „A” alprogram keretében 3 vállalkozás, a „B” alprogram keretében pedig 2 egyetem nyert összesen mintegy 10,3 millió Ft vissza nem térítendő támogatást az NKFI Alapból.

Ezt megelőzően a felhívás első értékelési szakaszában 9 projekt 14,6 millió forint támogatást, a második értékelési szakaszban 4 projekt közel 9 millió forint támogatást, a harmadik értékelési szakaszban 11 projekt összesen mintegy 14,5 millió forint támogatást nyert. A negyedik forduló döntéseivel együtt a felhívás 2016-2017. évi keretösszegéből 27,4% került felhasználásra.

Az „A” alprogramban tehát mintegy 35,5 millió, a „B” alprogramban pedig 24,2 millió forint keretösszeg a felhívás szerint továbbra is folyamatosan pályázható.

2017-BEN TÁMOGATOTT PROJEKTEK (4. FORDULÓ)

Támogató: NKFI Hivatal
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2017. július 13.

Projekt azonosító száma
A pályázó(k) neve
Projekt címe
Odaítélt támogatás
(Ft)

Projekt elszámolható összköltsége
(Ft)

EU_KP_16-1-2017-0003
BioTalentum Tudásfejlesztő Kft.
Felkészülés a COST Action felhíváson  (2017) való részvételre koordinátorként
2 500 000
2 500 000
EU_KP_16-1-2017-0004
IncQuery Labs Kft.
Az IncQuery Labs Kft. felkészülése az ECSEL-eClarity 2017-es pályázatára és a H2020 TERES-ICT-05 2017-es pályázatára
530 104
530 104
EU_KP_16-1-2017-0007
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Arteria Danubia: Az Egészségrégiók Modellprogram implementációjának elemzése és megvitatása a Duna felső és alsó folyása mentén található országokban
1 269 800
1 269 800
EU_KP_16-1-2017-0009
Soproni Egyetem 
A Duna Régióba tartozó faipari kutatóközpontok hálózatának kiépítése a régiók oktatási, tudományos és gazdasági hatékonyságának valamint infrastruktúrájának fejlesztése érdekében a faipari termékek versenyképességének növelésével
4 527 132
4 527 132
EU_KP_16-1-2017-0014
Dent-Art-Technik Kft. 
Fogászati csont- és szövetregeneráció, csontpótlás
1 468 800
1 468 800
Utolsó módosítás: 2019. június 26.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?