Pályázatok
PDF
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása – VEKOP-2.1.1-15
A felhívás a tudásintenzív, innovatív vállalkozásokat ösztönzi jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó új, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák házon belüli kifejlesztésére. Mikro-, kis-, közép- és nagyvállalkozások igényelhetnek 50–500 millió forint közötti forrást egyes önállóan vagy konzorciumi együttműködésben végzett kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységük finanszírozására, legalább a prototípus vagy a demonstrációs fázis eléréséig, esetenként azon túl, a piacra lépésig. Elsősorban olyan projektek támogathatók, amelyek illeszkednek a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégiában meghatározott ágazati prioritások vagy intelligens technológiák valamelyikéhez.

A palyazat.gov.hu oldalon megjelent közlemény szerint:

A felhívás keretében rendelkezésre álló keretösszeg előre látható kimerülésére tekintettel a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014 (XI.5.) Korm. rendelet 53. § (1) bekezdése alapján 2016. június 16-tól 00.00-tól a beérkezett pályázatok értékelési szakaszának idejére a támogatási kérelmek beadása átmenetileg szünetel.

--------------------------------------------------------------------------------------------

A felhívás a korábban meghirdetett, hasonló témájú GINOP felhívás tükörpályázata a Közép-Magyarország régió (budapesti és Pest megyei pályázók) részére. A rendelkezésre álló keretösszeg 15 milliárd forint.

A pályázat benyújtása

A pályázatok benyújtása 2016. február 29-től 2018. február 28-ig lehetséges. Ezen belül a megadott határnapokig beérkezett kérelmek szakaszosan kerülnek elbírálásra, az első benyújtási szakasz határideje 2016. április 25.

A pályázók köre

Pályázhatnak – önállóan vagy konzorciumi formában – magyarországi székhelyű gazdasági társaságok vagy EGT székhelyű gazdasági társaságok magyarországi fióktelepei, amelyek rendelkeznek legalább 1 lezárt teljes üzleti évvel, kettős könyvvitelt vezetnek, és legalább 1 főt foglalkoztatnak. 

Támogatható célkitűzések, tevékenységek

Olyan projektek kaphatnak támogatást, amelyek illeszkednek a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégiában megjelölt ágazati prioritásokhoz vagy intelligens technológiákhoz. Támogatás az alábbi tevékenységtípusokra kérhető (önállóan kizárólag a kutatás-fejlesztési jogcím támogatható):

  • K+F projekthez nyújtott támogatás keretében alapkutatás, alkalmazott (ipari) kutatás, kísérleti fejlesztés (a projekt elszámolható költségeinek legfeljebb 50%-a);
  • de minimis (csekély összegű támogatás) jogcímen a projekt előkészítésével, projektmenedzsmenttel, a projekt szakmai megvalósításával kapcsolatos tevékenység;
  • kutatási infrastruktúrához nyújtott, illetve regionális beruházás keretében eszközök és immateriális javak beszerzése, épületek építése, korszerűsítése, bővítése;
  • szolgáltatás keretében eljárás-innováció, kkv-k vásárokon való részvétele.

A rendelkezésre álló keretösszeg

A pályázatra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 15 milliárd forint.

Az igényelhető támogatás mértéke

Pályázónként 50-500 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

Önerő

A támogatást igénylőnek legalább a projekt elszámolható összköltségének 10%-át kitevő igazolt saját forrással, regionális beruházási támogatással érintett elszámolható összköltség 25%-át kitevő igazolt saját forrással kell rendelkeznie.

Kötelező vállalások 

A támogatást igénylő vállalja, hogy a K+F+I tevékenység eredményéből származó árbevétele a projekt pénzügyi befejezési évét követően a fenntartási időszak utolsó két évéig bármely 2 egymást követő üzleti évben eléri a támogatási összeg legalább 30%-át. 

A projekt futamideje

A projekt végrehajtására a kezdéstől számítva legfeljebb 24 hónap áll rendelkezésre. A pályázat benyújtása előtt megkezdett projekt nem támogatható.

A pályázati felhívás teljes szövege: https://www.palyazat.gov.hu/node/57453

2017. január 04.

Program meghirdetése:
2016. január 22.
Végső beadási határidő:
2016. június 08.

Kapcsolat
Partner szervezeteink
© Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 1077 Bp, Kéthly Anna tér 1., Telefon: (+361) 795 9500