A pályázat keretösszege
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a kutatási témapályázati programra (K_21), a fiatal kutatói és posztdoktori kiválósági programokra (FK_21, PD_21), valamint a magyar-osztrák, ill. magyar-szlovén nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási témapályázati programokra (ANN_21, SNN_21) a 2021-2025 közötti időszakban összesen 12,9 milliárd forint keretösszeget biztosít az NKFI Alapból.
A támogatás összege, mértéke
A kiírás alapján a magyar-osztrák relációban (ANN_21) projektenként legfeljebb 48 hónapra legfeljebb 48 millió forint, míg a magyar-szlovén relációban (SNN_21) projektenként legfeljebb 36 hónapra legfeljebb 36 millió forint támogatás igényelhető. Rövidebb futamidő esetén az igényelt összeg időarányos csökkentése kötelező.
A projekt futamideje
A projekt futamideje relációtól függően legfeljebb 36, illetve 48 hónap. A projekteknek 2021. szeptember 1. és december 1. között kell megkezdődniük. A felmerülő költségek elszámolása leghamarabb a projekt támogatási szerződésben/ támogatói okiratban meghatározott kezdési időpontjától lehetséges.
A pályázat benyújtása
Az NKFI Hivatal a törvény szerint lehetőséget biztosít a pályázatok kizárólag elektronikus úton történő benyújtására. Ebben az esetben a felhívás J. pontjában postai úton/elektronikus aláírással benyújtandóként megjelölt dokumentumokat a felhívás J. pontjában megjelölt módon elektronikus aláírással kell ellátni és az elektronikus beadási határidőig – azaz 2021. március 18-án (közép-európai idő szerinti) 16:00 óráig – az Elektronikus Pályázatkezelő Rendszerben a pályázathoz csatolni.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a postai úton/elektronikus aláírással benyújtandóként megjelölt dokumentumok mindegyikét azonos módon kell benyújtani, tehát minden ilyen dokumentumot egységesen vagy papíralapon, vagy elektronikusan, elektronikus aláírással ellátva kell eljuttatni az NKFI Hivatalhoz.
Postai beadás esetén benyújtottnak az a pályázat tekinthető, amelyet az elektronikus beadási határidőig a pályázó elektronikusan véglegesített, a befogadó intézmény vezetője jóváhagyott, valamint amelynek a felhívás J. pontjában postai úton benyújtandóként megjelölt dokumentumait határidőben megküldték az NKFI Hivatal ügyfélszolgálati címére. Elektronikus beadás esetén benyújtottnak az a pályázat tekinthető, amelyet az elektronikus beadási határidőig a vezető kutató elektronikusan véglegesített, a befogadó intézmény vezetője jóváhagyott, továbbá csatolták hozzá az Elektronikus Pályázatkezelő Rendszerben a felhívás J. pontjában postai úton/elektronikus aláírással benyújtandóként megjelölt dokumentumokat, elektronikus aláírással ellátva.
A pályázatokat – tudományterülettől függetlenül – angol nyelven kell benyújtani.
Az ANN_21 pályázatokat a magyar kutatónak az NKFI Hivatalhoz, míg a párhuzamos társpályázatot a külföldi együttműködő partnernek az Austrian Science Fund (FWF) felé kell benyújtania. A pályázat csak akkor támogatható, ha a hazai pályázatot az NKFI Hivatal, az osztrák társpályázatot pedig az Austrian Science Fund támogatja.
Az SNN_21 pályázatok benyújtása és értékelése az ún. Lead Agency elve szerint történik: ha a magyar partner által igényelt kutatási támogatás összege meghaladja a szlovén együttműködő partner által igényelt támogatás összegét, akkor az NKFI Hivatal végzi az értékelést. Amennyiben a szlovén együttműködő partner igényel több támogatást, akkor a Slovenian Research Agency (ARRS) értékeli a hozzá benyújtandó pályázatot.
Az NKFI Hivatalhoz benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell a magyar és a külföldi fél közötti munkamegosztás bemutatását a munkatervben, az együttműködésből adódó hozzáadott érték leírását a kutatási tervben és a külföldi fél indoklással ellátott költségtervét is külön csatolmányban.
A pályázók köre
A vezető kutató közösen pályázhat a befogadó intézménnyel, amely magyarországi székhelyű, jogi személyiségű
- felsőoktatási intézmény, kutatóközpont, kutatóintézet, költségvetési szerv, költségvetési szerv jogi személyiséggel rendelkező intézménye, amennyiben a 651/2014/EU bizottsági rendelet alapján kutató-tudásközvetítő szervezetnek minősül;
- kettős könyvvitelt vezető és 2 lezárt üzleti évvel rendelkező gazdasági társaság – amely nem tartozik a KATA hatálya alá –, amennyiben végez kutatás-fejlesztő tevékenységet és a 651/2014/EU bizottsági rendelet alapján kutató-tudásközvetítő szervezetnek minősül;
- non-profit szervezet, amennyiben a 651/2014/EU bizottsági rendelet alapján kutató-tudásközvetítő szervezetnek minősül.
A támogatás elnyerését követő megvalósítási időszakban a befogadó intézménynél a vezető kutatónak munkaviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban kell állnia.
A felhívásra legfeljebb egy pályázat nyújtható be, és e mellett nem nyújtható be K_21, FK_21 vagy PD_21 pályázat, valamint korábban elnyert KKP támogatás is kizáró oknak számít.
ANN és SNN típusú pályázat többször elnyerhető, azonban a támogatott időszakok között nem lehet átfedés.
Támogatható célkitűzések, tevékenységek
A program keretében tematikus prioritások nélkül, bármely tudományterületen végezhető felfedező kutatás, ha a projektjavaslat megfelel a felhívásban foglaltaknak. A pályázatban felvázolt kutatási és munkaterv alapján kidolgozott, az NKFI Hivatalhoz benyújtott kutatási projekttervben kitűzött alapvető célok elérése érdekében a pályázatot benyújtó hazai kutató(k) vagy kutatócsoport(ok) által végzett tevékenységek támogathatók.
Ügyfélszolgálat elérhetősége:
email: nkfialap@nkfih.gov.hu
telefon: +36 (1) 795 9500
Személyes (előzetes egyeztetés alapján): 1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1. (2. emelet)
Ügyfélfogadási idő: Hétfőtől csütörtökig 09:00-16:00, pénteken 09:00-12:00.
Az NKFI Hivatal és az Austrian Science Fund (FWF) által párhuzamosan értékelt magyar-osztrák (ANN_21) és az NKFI Hivatal által értékelt magyar-szlovén (SNN_21) nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási témapályázatok keretében – miután a támogatói javaslatot a külföldi partnerszervezetek jóváhagyták – az előbbin 7 projektjavaslat összesen 303 millió, az utóbbin szintén 7 projektjavaslat 252 millió forint támogatást nyert el. A Slovenian Research Agency (ARRS) által értékelt magyar-szlovén együttműködésen alapuló kutatási témapályázatok közül 1 projektjavaslat 36 millió forint támogatást nyert el.
Benyújtott pályázatok (db) |
Támogatott pályázatok (db) |
Támogatási igény összesen (EFt) |
Megítélt támogatás összesen (EFt) |
|
---|---|---|---|---|
ANN_21 |
42 |
7 |
1 797 363 | 303 409 |
SNN_21 | 40 |
8 |
1 375 258 | 287 678 |
Összesen |
85 |
15 |
3 172 621 | 591 087 |
TÁMOGATOTT PROJEKTEK ANN_21Támogató: Innovációs és Technológiai Minisztérium |
||||
Szakértői testület |
Projekt azonosító száma |
Vezető kutató/Projekt címe/Kutatóhely |
Futamidő (hó) |
Odaítélt támogatás (EFt) |
---|---|---|---|---|
Nemzetközi együttműködési bizottság | 139112 | Németh Tamás: A Dektin-2 szerepe immunkomplex-mediált gyulladásos folyamatokban (Semmelweis Egyetem) | 48 | 48 000 |
Nemzetközi együttműködési bizottság | 139465 | Göncz Borbála: Jóllét és migráció: a Magyarország - Ausztria migrációs kapcsolat (MIGWELL) (Budapesti Corvinus Egyetem) | 42 | 41 698 |
Nemzetközi együttműködési bizottság | 139483 | Fülöp József András: Rezonáns erős-terű kölcsönhatások vizsgálata intenzív hangolható keskenysávú teraherzes forrásokkal (ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Kft.) | 36 | 35 125 |
Nemzetközi együttműködési bizottság | 139484 | Mándity István: CRAC csatorna inhibitorok fejlesztése fénnyel aktiválható peptidmimetikumokkal (Természettudományi Kutatóközpont) | 48 | 48 000 |
Nemzetközi együttműködési bizottság | 139553 | Balogh Gábor: Átprogramozott tumor lipidmetabolizmus a szervezet és egyedi sejttípusok szintjén - modellektől az emberig (Szegedi Biológiai Kutatóközpont) | 48 | 47 837 |
Nemzetközi együttműködési bizottság | 139564 | Mészáros Tamás: Fibroblasztra specifikus aptamerek arthritis diagnosztikára és terápiára (Semmelweis Egyetem) | 48 | 35 000 |
Nemzetközi együttműködési bizottság | 139589 | Törőcsik Dániel: A faggyúmirigy szerkezeti egységének vizsgálata az egészséges és kóros bőrben (Debreceni Egyetem) | 48 | 47 749 |
SNN_21 TÁMOGATOTT PROJEKTEKTámogató: Innovációs és Technológiai Minisztérium |
||||
Szakértői testület |
Projekt azonosító száma |
Vezető kutató/Projekt címe/Kutatóhely |
Futamidő (hó) |
Odaítélt támogatás (EFt) |
Nemzetközi együttműködési bizottság | 138407 | Schlosser Gitta Zsófia: Trombocita- és extracelluláris vezikula-dúsított autológ plazma optimálása krónikus és posztoperatív sebek otorinolaringológiai kezelésére (Eötvös Loránd Tudományegyetem) | 36 | 36 000 |
Nemzetközi együttműködési bizottság | 139323 | Mernyák Erzsébet: Modern kémiai és biokémiai megközelítések a rákellenes és gyógyszer-rezisztenciát elkerülő szteroidok azonosításában (Szegedi Tudományegyetem) | 36 | 35 963 |
Nemzetközi együttműködési bizottság | 139455 | Horváth Péter: Intelligens következtető rendszer biológiai felfedezések támogatására és annak alkalmazása a rákkutatásban (Szegedi Biológiai Kutatóközpont) | 36 | 35 975 |
Nemzetközi együttműködési bizottság | 139496 | Móricz Ágnes: Mirigyes bálványfa (Ailanthus altissima) - biológiailag aktív anyagok potenciális forrása (Agrártudományi Kutatóközpont) | 36 | 36 000 |
Nemzetközi együttműködési bizottság | 139575 | Richter Pál: Új köntösben: A hagyományos zene- és tánckultúra változásai Magyarországon, Szlovéniában és környezetükben (Bölcsészettudományi Kutatóközpont) | 36 | 36 000 |
Nemzetközi együttműködési bizottság | 139581 | Zaránd Gergely Attila: Kölcsönható kvantumrendszerek dinamikája (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) | 36 | 35 745 |
Nemzetközi együttműködési bizottság | 139585 | Pósfai Mihály: Aragonit: szerkezet és képződés (Pannon Egyetem) | 36 | 36 000 |
Nemzetközi együttműködési bizottság | 139598 | Vicsek Tamás: Versengők hierarchikus hálózata a sporttól a kulturális evolúcióig (Eötvös Loránd Tudományegyetem) | 36 | 35 995 |
A felfedező és az alkalmazott kutatások, valamint az innováció területén nagy számban beérkező pályázatok értékelvű szakmai bírálatához, a nyertes projektek szakmai beszámolóinak értékeléséhez és a szakpolitikai vélemények megalapozásához az NKFI Hivatal minden szakterületen bővíti szakértői adatbázisát.
Jelentkezés szakértőnek
Regisztráció Adatkezelési tájékoztató az NKFI Hivatal K+F+I versenypályázati értékelési rendszere szakértői adatbázisáról PDF (258 KB) Hozzájáruló nyilatkozat a Szakértői adatbázisban történő adatkezeléshez PDF (124 KB)
Az NKFI Hivatal szakértői adatbázisába regisztrált szakemberek anonim szakértőként felelős közreműködői lehetnek annak az értékelési folyamatnak, amelyben a benyújtott pályázatok szakmai színvonalát, újdonságtartalmát, gazdasági hasznosulásának lehetőségét és a kért támogatási összeg indokoltságát kiemelt szempontként kell véleményezni.
A regisztrációt a szakértői adatbázisba az NKFI Hivatal honlapjának erre szolgáló regisztrációs felületén a „regisztráció” funkció kiválasztásával és a kért adatok megadásával, valamint a „Szakértő vagyok” pont kijelölésével lehet megkezdeni. A regisztráció folyamatos.
A szakértői regisztrációs űrlapon szereplő főbb adatok:
- személyi adatok, elérhetőségek (melyek egy-egy szakértői feladatra kötendő megbízási szerződés elkészítéséhez szükségesek);
- a szakmai és kutatási területek, kompetenciák besorolása (hogy a szakterületének leginkább megfelelő bírálatra kapjon felkérést);
- a korábban már értékelt pályázatok témaköre;
- jelenlegi és korábbi munkahelyek, érdekkapcsolatok (egy-egy szakértői feladattal való összeférhetetlenség előszűrése céljából), végzettség(ek), tudományos fokozat(ok), legfontosabb publikációk és szellemi alkotások, amelyek a szakmai tapasztalatot mutatják;
- idegennyelv-ismeret.
A szakértői adatbázisban regisztrált szakembereket az NKFI Hivatal a beérkező pályaművek szakmai bírálatára, a nyertes projektek szakmai beszámolóinak értékelésére és szakpolitikai vélemények megalapozásához kérheti fel.
Egy-egy pályázat értékelését párhuzamosan több felkért szakértő végzi. Az egyes pályázatok és beszámolók értékelésére, a szakvélemények elkészítésére a szakértői adatbázisból kiválasztott szakértővel az NKFI Hivatal eseti megbízási szerződést köt, amelyben arról is nyilatkozni kell, hogy a bírálót a pályamű bírálatának elkészítésében semmilyen összeférhetetlenségi ok nem akadályozza. A bírálónak az írásos szakvéleményt pályázattípustól függően 15-28 munkanapon belül kell elkészítenie, és az NKFI Hivatal bírálati fogadó rendszerén keresztül elektronikusan beküldenie.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK
További információk: a (06 1) 795 9500 telefonszámon és/vagy a szakerto_regisztracio@nkfih.gov.hu e-mail címen.
Az uniós finanszírozású operatív program (Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz - GINOP Plusz) KFI célú pályázati konstrukcióinak ütemezéséről és keretösszegeiről – az NKFI Hivatal az akkori szakpolitikai felelős javaslata alapján – az Éves Fejlesztési Keret (ÉFK) elfogadásakor döntött a Kormány.
Az NKFI Alapból finanszírozott 2022. évi hazai kutatás-fejlesztési és innovációs pályázati felhívásokat a Kormány által elfogadott éves Programstratégia tartalmazza
(1414/2022. (VIII. 18.) Korm. határozat).
Az alábbi táblázat a 2021-2027 közötti időszakra vonatkozó, meghirdetett felhívásokat és azok keretösszegét tartalmazza, évek szerinti bontásban.
Forrás |
Megjegyzés |
Keretösszeg 2021 (Mrd Ft) |
Keretösszeg 2022 (Mrd Ft) |
|||||
VNT | VT | VNT | VT | |||||
GINOP Plusz |
Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz |
136,670 | - |
5 | - |
|||
NKFI Alap |
Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap |
189,384 |
- |
143,8293 |
- |
|||
ITM (2021) | Az Innovációs és Technológiai Minisztérium fejezeti kezelésű előirányzata (2021) | 11 | - | - | - | |||
RRF |
Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz |
153,141 | - |
39,750 | - |
|||
SUM |
|
490,195 | - |
188,5793 | - |
|||
VNT= vissza nem térítendő VT= visszatérítendő |
||||||||
Forrás |
Pályázatok |
Keretösszeg 2021 (Mrd Ft) |
Keretösszeg 2022 (Mrd Ft) |
|||||
VNT | VT | VNT | VT | |||||
GINOP Plusz 2021-2022 ITM 2021 |
Vállalatok kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységének ösztönzése |
Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése GINOP Plusz-2.1.2-21 |
136,67 | - | - | - |
||
Célzott kutatásfejlesztési szolgáltatások | Célzott kutatásfejlesztési szolgáltatások nyújtása vállalkozások és kutatóhelyek, kutató-tudásközvetítő szervezetek számára GINOP Plusz-2.2.1-22 |
- | - | 5 | - | |||
Energetikai pályázatok | Hulladékhő hasznosítását, tárolását illetve piaci alapú felhasználását célzó fejlesztések megvalósítása innovatív hőtároló vagy átalakítási technológia által 2021-2.1.2-HŐ |
5 | - | - | - | |||
Karbonmentes, többlet villamos energia innovatív elektrokémiai tárolását elősegítő fejlesztések megvalósítása 2021-2.1.1-EK |
6 | - | - | - | ||||
RRF 2021-2022 |
Gyakorlatorientált felsőfokú képzések |
Gyakorlatorientált felsőfokú képzések infrastrukturális- és készségfejlesztése RRF-2.1.2-21 |
81,476 |
- | - | - | ||
Nemzeti Laboratóriumok | Nemzeti Laboratóriumok létrehozása, komplex fejlesztése RRF-2.3.1-21 |
71,665 |
- | - | - |
|||
A felsőoktatási képzések és a felnőttoktatási intézmény alaptevékenységéhez igazodó szolgáltatások | A felsőoktatási képzések és a felnőttoktatási intézmény alaptevékenységéhez igazodó szolgáltatások intézményi innovációja és a felsőoktatás felnőttképzési tevékenységének erősítése RRF-2.1.3- 22 |
- | - | 39,750 | - |
|||
Innovációs Alaprész 2021-2022 |
Piacvezérelt vállalati KFI támogatása | Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása 2020-1.1.2-PIACI KFI; 2021-1.1.3-PIACI KFI |
59,06 | - | 40,4673 | - |
||
KKV Start program | KKV Start Innováció 2020-1.1.1-KKV START |
12 | - | - | - | |||
Gyorsítósáv program | Gyorsítósáv 2020-1.1.5-GYORSÍTÓSÁV; 2021-1.1.4-GYORSÍTÓSÁV |
3 | - | 12,85 | - |
|||
Iparjog | Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében 2020-1.1.3-IPARJOG, 2021-1.1.1-IPARJOG |
0,4 | - | 0,3 | - | |||
Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma |
Egyetemi innovációs ökoszisztéma 2019-1.2.1-EGYETEMI ÖKO |
2 | - | - | - |
|||
Nemzetközi programok | 2019-2.1.3-NEMZ_ECSEL (2021); 2019-2.1.2-NEMZ (2021); 2020-1.2.1-GYAK (2021); 2021-1.2.1-EIT-KIC (2021); 2021-1.2.4-TÉT (2021); 2021-1.2.5-TÉT-IPARI-RU (2021); 2019-2.1.7-ERA-NET (2021, 2022); 2020-1.2.3-EUREKA (2021, 2022); 2021-1.2.2-EU_KKV (2021, 2022); 2021-1.2.3-EU_KP (2021, 2022); 2021-4.1.2-NEMZ_KI (2021, 2022); 2021-1.2.6-TÉT-IPARI-MA (2021), 2022-1.2.4-EUREKA (2022); 2022-1.2.6-TÉT-IPARI-TR (2022); 2022-1.2.3-GYAK (2022); 2022-1.2.2-TÉT-IPARI-UZ (2022), 2022-1.2.5-TÉT-IPARI-KR (2022) | 3,5 | - | 6 | - | |||
Kompetencia Központok | Kompetencia központok létrehozása és fejlesztése 2022-1.1.1-KK |
- | - | 20,7 | - | |||
Startup Program |
Startup Program | - | - | 8,5 | - |
|||
Befektetés a jövőbe Alap | Befektetés a jövőbe 2020-1.1.6-JÖVŐ |
7 | - | - | - |
|||
Alkalmazott kutatói hálózat fejlesztése | Alkalmazott nemzeti kutatóintézet-hálózatban való részvétel 2021-1.1.2-AKH |
1,63 | - | - | - |
|||
Kutatási Alaprész 2021-2022 |
Tématerületi Kiválósági Program 2021 | Tématerületi Kiválósági Program 2021 TKP2021 |
75 | - | - | - |
||
Új Nemzeti Kiválóság Program | Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj ÚNKP-21-1; ÚNKP-22-1 |
0,6 | - | 0,828 | - | |||
Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj ÚNKP-21-2; ÚNKP-22-2 |
||||||||
Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj ÚNKP-21-3; ÚNKP-22-3 |
1 | - | 1,2 | - | ||||
„Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj ÚNKP-21-4; ÚNKP-22-4 |
0,832 | - | 1,052 | - | ||||
Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj ÚNKP-21-5; ÚNKP-22-5 |
1,40 | - | 0,70 | - | ||||
„Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj ÚNKP-21-6; ÚNKP-22-6 |
0,168 | - | 0,22 | - | ||||
Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági program és Kutatási témapályázatok | Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági program és Kutatási témapályázatok (OTKA) PD_21, FK_21, K_21, ANN_21, SNN_21; PD_22, FK_22, K_22, ANN_22, SNN_22 |
12,9 | - | 13,5 | - | |||
Mecenatúra pályázat | Mecenatúra pályázat MEC_21 |
1 | - | - | - | |||
Élvonal - Kutatási Kiválósági Program | Élvonal – Kutatási Kiválósági Program KKP_21; KKP_22 |
3 | - | 3 | - | |||
Kooperatív Doktori Program | Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj KDP-2021 |
4,894 | - | 2,832 | - | |||
Stratégiai K+F Műhelyek | Stratégiai K+F Műhelyek SKFM-2022 |
- | - | 3 | - | |||
Selye János Diáklabor hálózat kiépítése | Selye János Diáklabor hálózat kiépítése | - | - | 2 | - | |||
Nemzeti Laboratóriumok Alaprész 2022 |
Nemzeti Laboratóriumok |
Nemzeti Laboratóriumok létrehozása, komplex fejlesztése 2022-2.1.1-NL |
- | - | 26,6 | - |