A pályázat keretösszege
A Kulturális és Innovációs Minisztérium az EXCELLENCE kutatási pályázati programra (EXCELLENCE_24), az ADVANCED kutatási pályázati programra (ADVANCED_24), a STARTING kutatási pályázati programra (STARTING_24), valamint a magyar-osztrák, ill. magyar-szlovén nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási pályázati programokra (ANN_24, SNN_24) a 2024-2028 közötti időszakban összesen 19 milliárd forint keretösszeget biztosít az NKFI Alapból.
A projektek futamideje
A projektek legkorábban a pályázat benyújtása utáni harmadik hónap első napján, legkésőbb 2025. január 1-én indulhatnak, a támogatói okiratban foglaltak szerint. A projektek futamideje legfeljebb 24 hónap.
A támogatás összege, mértéke
A kiírás alapján projektenként legfeljebb 24 hónapra legfeljebb 200 millió forint támogatás igényelhető. 24 hónapnál rövidebb futamidő esetén az igényelt összeg időarányos csökkentése kötelező. A személyi juttatásokon és a munkáltatót terhelő járulékon kívül egyes meghatározott dologi költségek, valamint általános költségként (rezsi) a közvetlen költségek 20%-a számolható el. A projekt megvalósításába további kutató, valamint technikai segédmunkatárs és hallgató is bevonható. A pályázathoz nem kell őket csatlakoztatni, viszont javasolt a tervezett társkutatók feltüntetése a kutatási terv dokumentum végén egy elkülönített részben. A felmerülő költségek elszámolása leghamarabb a projekt támogatói okiratban meghatározott kezdési időpontjától lehetséges.
A pályázat benyújtása
A pályázatokat angol nyelven kell benyújtani. A támogatási kérelmet az NKFI Hivatal Elektronikus Pályázatkezelő Rendszer (EPR) felületén keresztül kell elkészíteni és benyújtani (https://www.otka-palyazat.hu/). A pályázatot kizárólag elektronikus úton kell benyújtani, annak egyik részét sem szükséges papíralapon eljuttatni az NKFI Hivatalhoz. A felhívásra alprogramonként legfeljebb egy pályázat nyújtható be.
Benyújtottnak az a pályázat tekinthető, amelyet a pályázati felhívásban megjelölt beadási határidőig a vezető kutató elektronikusan véglegesített, a befogadó intézmény vezetője jóváhagyott, továbbá csatolták hozzá az Elektronikus Pályázatkezelő Rendszerben a felhívás K. fejezetében elektronikus aláírással benyújtandóként megjelölt dokumentumokat, elektronikus aláírással ellátva.
A pályázók köre
A vezető kutató közösen pályázhat a befogadó intézménnyel, amely magyarországi székhelyű, jogi személyiségű
- felsőoktatási intézmény, kutatóközpont, kutatóintézet, költségvetési szerv, költségvetési szerv jogi személyiséggel rendelkező intézménye, amennyiben a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 83. pontja szerinti kutató-tudásközvetítő szervezetnek minősül;
- kettős könyvvitelt vezető és 2 lezárt üzleti évvel rendelkező gazdasági társaság, amennyiben végez kutatás-fejlesztő tevékenységet és a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 83. pontja szerinti kutató-tudásközvetítő szervezetnek minősül;
- non-profit szervezet, amennyiben a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 83. pontja szerinti kutató-tudásközvetítő szervezetnek minősül.
A támogatás elnyerését követő megvalósítási időszakban a befogadó intézménynél a vezető kutatónak munkaviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban kell állnia.
A vezető kutatóra vonatkozó egyéb feltételek
Vezető kutatóként olyan személy pályázhat, aki korábban vezető kutatóként pályázatot nyújtott be ERC Starting Grant, Consolidator Grant, Advanced Grant vagy Synergy Grant kategóriában, és ERC pályázatának 2023. január 1-ét követően kézhez kapott értékelése szerint a pályázat az értékelés második fordulójába jutott, de támogatást nem nyert, vagy az értékelés első fordulójában legalább „B” minősítést kapott.
A vezető kutató az EXCELLENCE_24 pályázat benyújtásával vállalja, hogy a támogatás elnyerése esetén a program futamidején belül ERC Starting, Consolidator vagy Advanced Grant pályázatot nyújt be magyarországi székhellyel és jogi személyiséggel rendelkező befogadó intézménnyel közösen.
A felhívásra vezető kutatóként legfeljebb egy pályázat nyújtható be, és emellett nem nyújtható be ANN_24 vagy SNN_24 pályázat. ADVANCED_24 vagy STARTING_24 pályázat mellett benyújtható, de támogatás csak az egyikre nyerhető el. Támogatott EXCELLENCE projekt futamideje alatt újabb EXCELLENCE pályázat nem nyújtható be.
Támogatható célkitűzések, tevékenységek
A program keretében tematikus prioritások nélkül, bármely tudományterületen végezhető felfedező kutatás, ha a projektjavaslat megfelel a felhívásban foglaltaknak. A pályázat részeként – az ahhoz csatolt ERC pályázat kutatási tervére hivatkozással – felvázolt, az NKFI Hivatalhoz benyújtott kutatási projekttervben kitűzött alapvető célok elérése érdekében végzett tevékenységek támogathatók.
Nemzeti Kutatói Kiválósági Program információs nap - 2024. május 29.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal információs napot tart 2024. május 29-én a Nemzeti Kutatási Kiválósági Program (NKKP_24) pályázati felhívásról és alprogramjairól. Az információs nap célja, hogy tájékoztatást nyújtson a 2024. évi új támogatási rendszerről, a program kereteiről és lebonyolítási folyamatáról, illetve iránymutatást, szakmai támogatást adjon a programmal kapcsolatos gyakorlati kérdésekben. A konferencia hibrid formában kerül megtartásra, az előadások után mód nyílik a felmerülő kérdések megvitatására.
Tovább a rendezvény oldalára
Ügyfélszolgálat elérhetősége:
email: nkfialap@nkfih.gov.hu
telefon: +36 (1) 795 9500
Személyes (előzetes egyeztetés alapján): 1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1. (2. emelet)
Ügyfélfogadási idő: Hétfőtől csütörtökig 09:00-16:00, pénteken 09:00-12:00.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) kezelésében 2024. május 14-én meghirdetett Nemzeti Kutatási Kiválósági Program EXCELLENCE kutatási pályázat célja, hogy az Európai Kutatási Tanács (ERC) által meghirdetésre kerülő támogatási programokban való sikeres részvételhez nyújtson felkészülési lehetőséget olyan kutatók számára, akik a nemzetközi tudományos világ élmezőnyébe tartozásukat a közelmúltban elért jelentős nemzetközi pályázati eredménnyel bizonyították.
A pályázati felhívásra 2024. július 01-2024. szeptember 19. között 56 db támogatási kérelem érkezett be, összesen 9 403 473 000 Ft igénnyel. A Kutatási Kiválósági Tanács az ERC-hoz benyújtott pályázat, és az arra kapott bírálói értékelések figyelembevételével tett javaslatot a támogatandó pályázatokra. A támogatói döntést az NKFIH elnöke hozta meg, amely értelmében 24 kiemelkedő kutatói pályázat kap összességében 2 609 659 000 Ft vissza nem térítendő támogatást az NKFI Alapból.
TÁMOGATOTT PROJEKTEK
Támogató: Kulturális és Innovációs Minisztérium
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2024. november 18.
Projekt azonosító száma |
A támogatást igénylő neve |
Projekt címe |
Odaítélt támogatás (Ft) |
Projekt elszámolható összköltsége (Ft) |
Befogadó intézmény neve |
---|---|---|---|---|---|
149614 | Wachs Johannes | A digitalis innováció gazdaságföldrajza | 70 000 000 | 70 000 000 | Budapesti Corvinus Egyetem |
151232 | Virosztek Dániel | Új kihívások a kvantum optimális transzport területén | 70 000 000 | 70 000 000 | HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
151330 | Spisak Sándor | A vastagbélrák megelőzésének potenciális lehetőségei a funkcionális nem-kódoló genom vizsgálatával | 120 000 000 | 120 000 000 | HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont |
151337 | Marengon Marco | 4-dimenziós egzotikus topológia | 150 000 000 | 150 000 000 | HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
151341 | Pintz János | Kombinatorikus módszerek a számelméletben és a geometriában | 100 000 000 | 100 000 000 | HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
151342 | Mosonyi Milán | Rényi-divergenciák a kvantum-információelméletben | 70 000 000 | 70 000 000 | Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem/ BME Analízis és Operációkutatás Tanszék |
151343 | Kutas Péter | Nem-kommutatív algebrák a poszt-kvantum kriptográfiában | 50 000 000 | 50 000 000 | Eötvös Loránd Tudományegyetem/ ELTE Komputeralgebra Tanszék |
151362 | Nyíri Gábor Péter | A kognitív és érzelmi folyamatok agytörzsi kontrollja | 200 000 000 | 200 000 000 | HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
151368 | Hillier Dániel | MesoBrain: Molekuláris és sejtáramköri útvonalak a kognitív funkciókhoz magasabb rendű emlősökben | 150 000 000 | 150 000 000 | HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont |
151372 | Nemes-Incze Péter | Új grafénalapú, topologikus és korrelált elektronrendszerek megvalósítása a rétegrend atomi skálájú testreszabásával | 179 980 000 | 179 980 000 | HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont |
151375 | Timinszky Gyula | Az ADP-riboziláció szerepe az alvás és ébrenlét szabályozásában | 60 000 000 | 60 000 000 | HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
151377 | Katona István | Nem-kanonikus kannabinoid jelátvitel | 199 320 000 | 1993 20 000 | HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
151396 | Czimmerer Zsolt | Mikrokörnyezet specifikus makrofág-patogén baktérium interakciók felderítése egér és humán makrofágokban | 49 980 000 | 49 980 000 | HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
151398 | Cheaib Racha | A barionok félig leptonikus bomlásai: ígéretes szonda az új fizikához | 91 000 000 | 91 000 000 | Eötvös Loránd Tudományegyetem/ ELTE Atomfizikai Tanszék |
151417 | Osteikoetxea Vélez Xabier | DeTeCT-EVs: A betegségekben szerepet játszó és a terápiában alkalmazott extracelluláris vezikulák kargó átvitelének kimutatására szolgáló eszköztár | 100 000 000 | 100 000 000 | Semmelweis Egyetem/ SE Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet |
151425 | Dobolyi Árpád | Társas ösztönök neurobiológiája | 100 000 000 | 100 000 000 | Eötvös Loránd Tudományegyetem/ ELTE Élettani és Neurobiológiai Tanszék |
151479 | Rosta Edina | Foszfát katalízis kódjának feltörése: QM, MM és ML módszerekkel | 50 250 000 | 50 250 000 | Eötvös Loránd Tudományegyetem/ ELTE Kémiai Intézet |
151482 | Katz Sándor | Neutroncsillagok állapotegyenlete rács QCD-ből | 100 000 000 | 100 000 000 | Eötvös Loránd Tudományegyetem/ ELTE Elméleti Fizikai Tanszék |
151490 | Berényi Antal | A rohamdinamika dekódolása: A neuromoduláció biofizikai alapelvei epilepsziában | 199 800 000 | 199 800 000 | Szegedi Tudományegyetem/ SZTE Élettani Intézet |
151498 | Hörcher Dániel | Közlekedési hálózatok dinamikus városszerkezetben: egy kvantitatív térökonómiai megközelítés | 150 000 000 | 150 000 000 | Budapesti Corvinus Egyetem |
151504 | Pálvölgyi Dömötör | Kombinatorika és Geometria | 199 329 000 | 199 329 000 | Eötvös Loránd Tudományegyetem/ ELTE Számítógéptudományi Tanszék |
151509 | Antal Miklós | Munkaidő-csökkentés a közösségi részvétel miatt: hatékony stratégiák nyomában a gazdasági növekedésen túl | 50 000 000 | 50 000 000 | Eötvös Loránd Tudományegyetem/ ELTE Empírikus Tanulmányok Intézete |
151514 | Povedák Kinga | Trauma és kreativitás: Vallási roma zene Magyarországon | 60 000 000 | 60 000 000 | Szegedi Tudományegyetem/ SZTE Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék |
151517 | Fiala-Butora János | Szabad elmék - a kényszer nélküli pszichiátriai ellátás nyomában | 40 000 000 | 40 000 000 | HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont |
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) kezelésében 2024. május 14-én meghirdetett Nemzeti Kutatási Kiválósági Program EXCELLENCE kutatási pályázat célja, hogy az Európai Kutatási Tanács (ERC) által meghirdetésre kerülő támogatási programokban való sikeres részvételhez nyújtson felkészülési lehetőséget olyan kutatók számára, akik a nemzetközi tudományos világ élmezőnyébe tartozásukat a közelmúltban elért jelentős nemzetközi pályázati eredménnyel bizonyították.
A pályázati felhívásra 2024. júniusban 6 db támogatási kérelem érkezett be, összesen 1 080 544 000 Ft értékben. A Kutatási Kiválósági Tanács az ERC-hoz benyújtott pályázat, és az arra kapott bírálói értékelések figyelembevételével tett javaslatot a támogatandó pályázatokra. A támogatói döntést az NKFIH elnöke hozta meg, amely értelmében két kiemelkedő kutatói pályázat kap összességében 125 000 000 Ft vissza nem térítendő támogatást az NKFI Alapból.
TÁMOGATOTT PROJEKTEK
Támogató: Kulturális és Innovációs Minisztérium
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2024. július 25.
Projekt azonosító száma |
A támogatást igénylő neve |
Projekt címe |
Odaítélt támogatás (Ft) |
Projekt elszámolható összköltsége (Ft) |
Befogadó intézmény neve |
---|---|---|---|---|---|
151118 | Kolossváry Márton | Mesterséges intelligencia alapú in-vivo és in-vitro koszorúér-betegség karakterizálás radiológiai felvételek segítségével | 75 000 000 | 75 000 000 | Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet |
151324 | Sebők Miklós | BABELGLOB: Közpolitikai keretezések globális elemzése mesterséges intelligenciával | 50 000 000 | 50 000 000 | HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont |
A felfedező és az alkalmazott kutatások, valamint az innováció területén nagy számban beérkező pályázatok értékelvű szakmai bírálatához, a nyertes projektek szakmai beszámolóinak értékeléséhez és a szakpolitikai vélemények megalapozásához az NKFI Hivatal minden szakterületen bővíti szakértői adatbázisát.
Jelentkezés szakértőnek
Regisztráció Adatkezelési tájékoztató az NKFI Hivatal K+F+I versenypályázati értékelési rendszere szakértői adatbázisáról PDF (258 KB) Hozzájáruló nyilatkozat a Szakértői adatbázisban történő adatkezeléshez PDF (124 KB)
Az NKFI Hivatal szakértői adatbázisába regisztrált szakemberek anonim szakértőként felelős közreműködői lehetnek annak az értékelési folyamatnak, amelyben a benyújtott pályázatok szakmai színvonalát, újdonságtartalmát, gazdasági hasznosulásának lehetőségét és a kért támogatási összeg indokoltságát kiemelt szempontként kell véleményezni.
A regisztrációt a szakértői adatbázisba az NKFI Hivatal honlapjának erre szolgáló regisztrációs felületén a „regisztráció” funkció kiválasztásával és a kért adatok megadásával, valamint a „Szakértő vagyok” pont kijelölésével lehet megkezdeni. A regisztráció folyamatos.
A szakértői regisztrációs űrlapon szereplő főbb adatok:
- személyi adatok, elérhetőségek (melyek egy-egy szakértői feladatra kötendő megbízási szerződés elkészítéséhez szükségesek);
- a szakmai és kutatási területek, kompetenciák besorolása (hogy a szakterületének leginkább megfelelő bírálatra kapjon felkérést);
- a korábban már értékelt pályázatok témaköre;
- jelenlegi és korábbi munkahelyek, érdekkapcsolatok (egy-egy szakértői feladattal való összeférhetetlenség előszűrése céljából), végzettség(ek), tudományos fokozat(ok), legfontosabb publikációk és szellemi alkotások, amelyek a szakmai tapasztalatot mutatják;
- idegennyelv-ismeret.
A szakértői adatbázisban regisztrált szakembereket az NKFI Hivatal a beérkező pályaművek szakmai bírálatára, a nyertes projektek szakmai beszámolóinak értékelésére és szakpolitikai vélemények megalapozásához kérheti fel.
Egy-egy pályázat értékelését párhuzamosan több felkért szakértő végzi. Az egyes pályázatok és beszámolók értékelésére, a szakvélemények elkészítésére a szakértői adatbázisból kiválasztott szakértővel az NKFI Hivatal eseti megbízási szerződést köt, amelyben arról is nyilatkozni kell, hogy a bírálót a pályamű bírálatának elkészítésében semmilyen összeférhetetlenségi ok nem akadályozza. A bírálónak az írásos szakvéleményt pályázattípustól függően 15-28 munkanapon belül kell elkészítenie, és az NKFI Hivatal bírálati fogadó rendszerén keresztül elektronikusan beküldenie.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK
További információk: a (06 1) 795 9500 telefonszámon és/vagy a szakerto_regisztracio@nkfih.gov.hu e-mail címen.
Az NKFI Alap 2024. évi Programstratégiája, a Neumann János Program végrehajtását támogatja, amelynek fókuszában az egyetemek, a kutatóintézetek és a gazdaság összekapcsolása áll. A 2024. évi Programstratégia kiemelt célja, hogy hozzájáruljon a magyar eredmények javításához az emberi erőforrások (kutatói utánpótlás, doktori képzésben résztvevők száma, STEM (MTMI) területen a felsőoktatásban tanulók száma) területén, az innovátor vállalkozások száma és aránya (termékinnovációt és / vagy folyamatinnovációt végrehajtó KKV-k száma és aránya) területén, valamint a szellemi tulajdonjogok (intellectual property, IP) (szabadalmak, védjegyek, formatervezési mintaoltalmak) területén.
Az alábbi táblázat a 2021-2024 közötti időszakra vonatkozó, az NKFI Alapból meghirdetni tervezett valamint meghirdetett felhívásokat és azok keretösszegét tartalmazza, évek szerinti bontásban.
2021 | 2022 | 2023 | 2024 | |||||
NKFI Alap pályázatainak keretösszege (milliárd forint) |
189,844 | 89,838 | 63,779 | 176,263* | ||||
Konstrukció megnevezése/ Meghirdetett felhívás (2021) |
Összes keret (Mrd Ft) |
Konstrukció megnevezése/ Meghirdetett felhívás (2022) |
Összes keret (Mrd Ft) |
Konstrukció megnevezése/ Meghirdetett felhívás (2023) |
Összes keret (Mrd Ft) |
Konstrukció megnevezése/ Meghirdetett felhívás (2024) |
Összes keret (Mrd Ft) |
|
Innovációs Alaprész 2021-2024 |
Piacvezérelt vállalati KFI támogatása Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása 2020-1.1.2-PIACI KFI |
59,06 | Fókuszterületi innovációs projektek támogatása Fókuszterületi innovációs projektek támogatása 2023-1.1.1-PIACI_FÓKUSZ |
30,149 | KKV Fókuszterületi Innovációs Program KKV Fókuszterületi Innovációs Program 2024-1.1.1-KKV_FÓKUSZ |
50,00 | ||
Gyorsítósáv program Gyorsítósáv 2020-1.1.5-GYORSÍTÓSÁV |
3,00 | Gyorsítósáv program Gyorsítósáv 2021-1.1.4-GYORSÍTÓSÁV |
12,85 | Gyorsítósáv program 2023-1.1.2-GYORSÍTÓSÁV |
2,00 | Spin-off Program: kutatási eredmények piacravitele Gyorsítósáv program 2023-1.1.2-GYORSÍTÓSÁV |
7,00 | |
Iparjog Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében 2020-1.1.3-IPARJOG, 2021-1.1.1-IPARJOG |
0,40 | Iparjog Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében 2020-1.1.3-IPARJOG, 2021-1.1.1-IPARJOG |
0,40 | Iparjogvédelem Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében 2020-1.1.3-IPARJOG, 2021-1.1.1-IPARJOG |
0,50 | Iparjogvédelmi Pályázat (IP) Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében 2020-1.1.3-IPARJOG, 2021-1.1.1-IPARJOG |
0,50 | |
Nemzetközi programok ECSEL közös EU-s programba való bekapcsolódás támogatása 2019-2.1.3-NEMZ_ECSEL; Közös EU-s kezdeményezésekbe való bekapcsolódás támogatása 2019-2.1.2-NEMZ; Az Egyesült Királyságban, Németországban és Ausztriában egyetemi tanulmányokat folytató magyar hallgatók hazai nyári gyakorlatának támogatása (2021-ben Hollandiára is kiterjesztve) 2020-1.2.1-GYAK; Az EIT KIC társulásokban történő magyar részvétel támogatása 2021-1.2.1-EIT-KIC; Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TÉT) együttműködés támogatása 2021-1.2.4-TÉT; A Magyar-Orosz alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása 2021-1.2.5-TÉT-IPARI-RU; Pályázat az ERA-NET COFUND és EJP COFUND programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására 2019-2.1.7-ERA-NET; Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása 2020-1.2.3-EUREKA; Horizont Európa Accelerator rásegítő pályázat 2021-1.2.2-EU_KKV; Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése 2021-1.2.3-EU_KP; Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása 2021-4.1.2-NEMZ_KI; A magyar-marokkói alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása 2021-1.2.6-TÉT-IPARI-MA |
3,50 | Nemzetközi programok Pályázat az ERA-NET COFUND és EJP COFUND programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására 2019-2.1.7-ERA-NET; Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása 2022-1.2.4-EUREKA; Horizont Európa Accelerator rásegítő pályázat 2021-1.2.2-EU_KKV; Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése 2021-1.2.3-EU_KP; Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása 2021-4.1.2-NEMZ_KI; A magyar-török alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása 2022-1.2.6-TÉT-IPARI-TR; Egyetemi tanulmányokat külföldön folytató magyar hallgatók nyári gyakorlatának támogatása 2022-1.2.3-GYAK; A magyar-üzbég alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása 2022-1.2.2-TÉT-IPARI-UZ; A magyar-koreai alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása 2022-1.2.5-TÉT-IPARI-KR |
6,00 | Nemzetközi programok Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése 2021-1.2.3-EU_KP; Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása 2021-4.1.2-NEMZ_KI; Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása 2022-1.2.4-EUREKA; A Horizont Európa Digitális Kulcstechnológiák (KDT) partnerségbe való bekapcsolódás támogatása 2022-1.2.8-KDT; EUROSTARS – Az innovatív KKV-k partnerségi programban való magyar részvételének támogatása 2022-1.2.7-EUROSTARS; Pályázat az ERA-NET COFUND, EJP COFUND és egyéb multilaterális programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására 2023-1.2.1-ERA-NET; Pályázat a Horizont Európa európai partnerségek közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására 2023-1.2.2-HE_PARTNERSÉG; Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TÉT) együttműködés támogatása 2023-1.2.4-TÉT |
6,10 | Nemzetközi Programok HU-rizont Program 2024-1.2.3-HU-RIZONT; Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TÉT) együttműködések támogatása 2024-1.2.5-TÉT; Pályázat az ERA-NET COFUND, EJP COFUND és egyéb multilaterális programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására 2024-1.2.2-ERA_NET; Pályázat a Horizont Európa európai partnerségek közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására 2024-1.2.1-HE_PARTNERSÉG; Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása 2024-1.2.6-EUREKA; A Horizont Európa Digitális Kulcstechnológiák (KDT) partnerségbe való bekapcsolódás támogatása 2024-1.2.4-KDT; EUROSTARS – Az innovatív KKV-k partnerségi programban való magyar részvételének támogatása (2024-1.2.7-EUROSTARS); A magyar-izraeli kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása (2024-1.2.10-TÉT-IPARI-IL); Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése 2021-1.2.3-EU_KP; Horizont Európa Accelerator rásegítő pályázat (EU_KKV); Nemzetközi szakmai szervezetben való aktív részvétel támogatása kutatók és kutatási menedzserek részére (Networking+); Teaming of Excellence 2025. kiírásra rásegítő pályázat, Előkészítés alatt álló nemzetközi együttműködések. |
17,155 | |
Nemzetközi programokon belül meghirdetve. (Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása 2021-4.1.2-NEMZ_KI) |
Nemzetközi programokon belül meghirdetve. | Nemzetközi programokon belül meghirdetve. | Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása 2021-4.1.2-NEMZ_KI; |
0,10 | ||||
Nagyvállalati Fókuszterületi Innovációs Program (Felhívás később jelenik meg) |
15,00 | |||||||
Innovációs Kockázati Tőkeprogram (Felhívás később jelenik meg) |
9,50 | |||||||
Alkalmazott kutatási és innnovációs szolgáltatások fejlesztése (Felhívás később jelenik meg) |
2,50 | |||||||
Befektetés a jövőbe Alap Befektetés a jövőbe 2020-1.1.6-JÖVŐ |
7,00 | |||||||
Alkalmazott kutatói hálózat fejlesztése Alkalmazott Nemzeti Kutatóintézet-Hálózatban való részvétel 2021-1.1.2-AKH |
1,63 | |||||||
Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma Egyetemi innovációs ökoszisztéma 2019-1.2.1-EGYETEMI ÖKO |
2,46 | |||||||
Start KKV Program KKV START INNOVÁCIÓ 2020-1.1.1-KKV START |
12,00 | |||||||
Kompetencia Központok Kompetencia központok létrehozása és fejlesztése 2022-1.1.1-KK |
20,60 | |||||||
Startup Program Startup Program 2022-1.1.2-STARTUP |
4,06 | |||||||
Inkubátor támogatási program STARTUP FACTORY 2023 2023-1.1.3-STARTUP |
5,75 | |||||||
Kutatási Alaprész 2021-2024 |
Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági program és Kutatási témapályázatok ("OTKA") Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági programok ("OTKA") PD_21, FK_21, K_21, ANN_21, SNN_21 |
12,90 | Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági program és Kutatási témapályázatok ("OTKA") Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági programok ("OTKA") PD_22, FK_22, K_22, ANN_22, SNN_22 |
13,50 | Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és Fiatal kutatói kiválósági programok ("OTKA") Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági programok ("OTKA") PD_23, FK_23, K_23, SNN_23 |
13,50 | Kiválósági alapú kutatási támogatások EXCELLENCE kutatási pályázati program EXCELLENCE_24 ADVANCED kutatási pályázati program ADVANCED_24 STARTING kutatási pályázati program STARTING_24 Magyar-osztrák, ill. magyar-szlovén nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási pályázati programok ANN_24, SNN_24 |
19,00 |
Élvonal - Kutatási Kiválósági Program Élvonal – Kutatási Kiválósági Program KKP_21 |
3,00 | Élvonal - Kutatási Kiválósági Program Élvonal – Kutatási Kiválósági Program KKP_22 |
3,00 | |||||
Új Nemzeti Kiválósági Program ÚNKP-21-1, ÚNKP-21-2, ÚNKP-21-3, ÚNKP-21-4, ÚNKP-21-5, ÚNKP-21-6 |
4,00 | Új Nemzeti Kiválósági Program ÚNKP-22-1, ÚNKP-22-2, ÚNKP-22-3, ÚNKP-22-4, ÚNKP-22-5, ÚNKP-22-6 |
0,828 | Új Nemzeti Kiválósági Program ÚNKP-23-1, ÚNKP-23-2, ÚNKP-23-3, ÚNKP-23-4, ÚNKP-23-5, ÚNKP-23-6 |
0,710 | Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (Felsőoktatási intézmények által kiírt ösztöndíjpályázatok) |
10,00 | |
Kooperatív Doktori Program Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj KDP-2021 |
4,894 | Kooperatív Doktori Program Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj KDP-2023 |
5,070 | |||||
Mecenatúra pályázat Mecenatúra pályázat MEC_21 |
1,00 | Tudományos mecenatúra program Felhívás Tudományos Mecenatúra pályázathoz MEC_24 |
2,46 | |||||
Research Grant Hungary Felhívás Research Grant Hungary kutatási pályázathoz RGH_S_24, RGH_L_24 |
6,00 | |||||||
Nyugdíj - matching fund (Felhívás később jelenik meg) |
0,244 | |||||||
Önköltség - matching fund (Felhívás később jelenik meg) |
0,264 | |||||||
Proof of Concept: fejlesztési potenciál értékelés (Felhívás később jelenik meg) |
3,00 | |||||||
Tématerületi Kiválósági Program 2021 (Nemzeti-Egészség-Védelmi) Tématerületi Kiválósági Program 2021 TKP2021 (A keretösszeg magában foglalja a TKP2021 Nemzetvédelem, nemzetbiztonság alprogramjához szorosan kapcsolódó Kooperatív Doktori Program Nemzetvédelmi Alprogram (NVKDP-2021) 1 milliárd Ft-os keretösszegét.) |
75,00 | |||||||
Selye János Diáklabor hálózat kiépítése Selye János Diáklabor hálózat kiépítése 2022-3.1.1-DIÁKLABOR |
2,00 | |||||||
Nemzeti Laboratóriumok Alaprész 2022 |
Nemzeti Laboratórumok Nemzeti Laboratóriumok létrehozása, komplex fejlesztése 2022-2.1.1-NL |
26,60 |
*A 2024. évi Programstartégia teljes keretösszege.