A pályázat benyújtása
A támogatási kérelmet a www.palyazat.gov.hu oldalon keresztül elérhető Pályázati e-ügyintézés felületen történő bejelentkezést követően, on-line pályázati kitöltő programmal kell elkészíteni. A kitöltő programban véglegesített támogatási kérelemhez az Útmutatóban leírt módon csatolni kell a kérelem elektronikus benyújtását hitelesítő, cégszerűen aláírt (hitelesített) nyilatkozatot is.
A támogatási kérelmek (elektronikus) benyújtása 2022. október 14-től az alábbiak szerint lehetséges:
- 2022. október 31. 16 óra
- 2023. április 13. 16 óra
A pályázók köre
A támogatási kérelem benyújtására kizárólag olyan pályázó jogosult, aki:
- a KDT partnerség értékelési rendszere alapján támogatásra javasolt közös nemzetközi projekt konzorciumának magyar tagja vagy
- a KDT partnerség értékelési rendszere alapján támogatásra javasolt közös nemzetközi projekt konzorciumához utólagosan csatlakozó magyar résztvevő és
További feltétel, hogy a pályázó a hazai döntést megelőzően rendelkezzen az európai forrásra vonatkozó támogatási szerződéssel vagy megkötött konzorciumi szerződéssel.
Pályázatot nyújthatnak be Magyarországon székhellyel vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező jogi személyek az alábbiak szerint:
- a kiírás szerinti vállalkozások, nonprofit gazdasági társaságok és egyéb gazdasági szervezetek, amelyek rendelkeznek legalább 1 lezárt teljes üzleti évvel, kettős könyvvitelt vezetnek, és nem tartoznak a KATA hatálya alá,
- államilag elismert egyházi vagy magán felsőoktatási intézmények, amelyek a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 83. pontja szerint kutató-tudásközvetítő szervezetnek minősülnek,
- a kiírás szerinti költségvetési szervek és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek, amelyek a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 83. pontja szerint kutató-tudásközvetítő szervezetnek minősülnek.
A támogatható célkitűzések köre
- önállóan támogatható tevékenység:alapkutatás, alkalmazott (ipari) kutatás, kísérleti fejlesztés.
- önállóan nem támogatható: a projekt nyilvánosságával, koordinációjával, piacra jutásával, iparjogvédelmével, utazással kapcsolatos tevékenységek, eszközbeszerzés, immateriális javak beszerzése.
A keretösszeg
- 2022. évben 721,8 millió Ft,
- 2023. évben 817,6 millió Ft.
Ügyfélszolgálat elérhetősége:
email: nkfialap@nkfih.gov.hu
telefon: +36 (1) 795 9500
Személyes (előzetes egyeztetés alapján): 1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1. (2. emelet)
Ügyfélfogadási idő: Hétfőtől csütörtökig 09:00-16:00, pénteken 09:00-12:00.
A 2022-1.2.8-KDT felhívás célja, hogy a hazai forrás biztosítása révén a magyar pályázók bekapcsolódhassanak az Európai Unió Horizont Európa programja keretében a Digitális Kulcstechnológiák partnerség (Key Digital Technologies - KDT ) KDT Közös Vállalkozás által menedzselt pályázataiba.
A Felhívás 1. fordulójára 2 db támogatási kérelem érkezett be összesen 497 354 845 forintos támogatási igénnyel. Az Innovációs Testület, valamint az NKFI Hivatal elnöke 2 pályázat támogatására tett javaslatot a Támogató részére 497 354 845 forint értékben.
TÁMOGATOTT PROJEKTEK
Támogató: Kulturális és Innovációs Minisztérium
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2022. december 9.
Projekt azonosító száma |
A pályázó(k) neve |
Projekt címe |
Odaítélt támogatás (Ft) |
Projekt elszámolható összköltsége (Ft) |
Megvalósítási helyszín |
---|---|---|---|---|---|
2022-1.2.8-KDT-2022-00001 | Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Energiatudományi Kutatóközpont |
A magyar részvétel biztosítása a "HORIZON-KDT-JU-2021-1-IA 101096387" számú "PowerizeD" projekt megvalósításában | 443 684 504 | 443 684 504 | 1117 Budapest, Magyar Tudósok Körútja 2. |
2022-1.2.8-KDT-2022-00002 | SEMILAB Félvezető Fizikai Laboratórium Zártkörűen működő Részvénytársaság | Heterogén integráció az összekapcsolhatóság és a fenntarthatóság érdekében | 53 670 341 | 214 681 363 | 1117 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/A |
A felfedező és az alkalmazott kutatások, valamint az innováció területén nagy számban beérkező pályázatok értékelvű szakmai bírálatához, a nyertes projektek szakmai beszámolóinak értékeléséhez és a szakpolitikai vélemények megalapozásához az NKFI Hivatal minden szakterületen bővíti szakértői adatbázisát.
Jelentkezés szakértőnek
Regisztráció Adatkezelési tájékoztató az NKFI Hivatal K+F+I versenypályázati értékelési rendszere szakértői adatbázisáról PDF (258 KB) Hozzájáruló nyilatkozat a Szakértői adatbázisban történő adatkezeléshez PDF (124 KB)
Az NKFI Hivatal szakértői adatbázisába regisztrált szakemberek anonim szakértőként felelős közreműködői lehetnek annak az értékelési folyamatnak, amelyben a benyújtott pályázatok szakmai színvonalát, újdonságtartalmát, gazdasági hasznosulásának lehetőségét és a kért támogatási összeg indokoltságát kiemelt szempontként kell véleményezni.
A regisztrációt a szakértői adatbázisba az NKFI Hivatal honlapjának erre szolgáló regisztrációs felületén a „regisztráció” funkció kiválasztásával és a kért adatok megadásával, valamint a „Szakértő vagyok” pont kijelölésével lehet megkezdeni. A regisztráció folyamatos.
A szakértői regisztrációs űrlapon szereplő főbb adatok:
- személyi adatok, elérhetőségek (melyek egy-egy szakértői feladatra kötendő megbízási szerződés elkészítéséhez szükségesek);
- a szakmai és kutatási területek, kompetenciák besorolása (hogy a szakterületének leginkább megfelelő bírálatra kapjon felkérést);
- a korábban már értékelt pályázatok témaköre;
- jelenlegi és korábbi munkahelyek, érdekkapcsolatok (egy-egy szakértői feladattal való összeférhetetlenség előszűrése céljából), végzettség(ek), tudományos fokozat(ok), legfontosabb publikációk és szellemi alkotások, amelyek a szakmai tapasztalatot mutatják;
- idegennyelv-ismeret.
A szakértői adatbázisban regisztrált szakembereket az NKFI Hivatal a beérkező pályaművek szakmai bírálatára, a nyertes projektek szakmai beszámolóinak értékelésére és szakpolitikai vélemények megalapozásához kérheti fel.
Egy-egy pályázat értékelését párhuzamosan több felkért szakértő végzi. Az egyes pályázatok és beszámolók értékelésére, a szakvélemények elkészítésére a szakértői adatbázisból kiválasztott szakértővel az NKFI Hivatal eseti megbízási szerződést köt, amelyben arról is nyilatkozni kell, hogy a bírálót a pályamű bírálatának elkészítésében semmilyen összeférhetetlenségi ok nem akadályozza. A bírálónak az írásos szakvéleményt pályázattípustól függően 15-28 munkanapon belül kell elkészítenie, és az NKFI Hivatal bírálati fogadó rendszerén keresztül elektronikusan beküldenie.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK
További információk: a (06 1) 795 9500 telefonszámon és/vagy a szakerto_regisztracio@nkfih.gov.hu e-mail címen.
Az NKFI Alap 2023. évi Programstratégiája Magyarország új innovációs stratégiáját, a Neumann János Program végrehajtását támogatja, amelynek fókuszában az egyetemek, a kutatóintézetek és a gazdaság összekapcsolása áll. A 2023. évi Programstratégia kiemelt célja, hogy hozzájáruljon a magyar eredmények javításához az emberi erőforrások (kutatói utánpótlás, doktori képzésben résztvevők száma, STEM (MTMI) területen a felsőoktatásban tanulók száma) területén, az innovátor vállalkozások száma és aránya (termékinnovációt és / vagy folyamatinnovációt végrehajtó KKV-k száma és aránya) területén, valamint a szellemi tulajdonjogok (intellectual property, IP) (szabadalmak, védjegyek, formatervezési mintaoltalmak) területén.
Az alábbi táblázat a 2021-2027 közötti időszakra vonatkozó, NKFI Alapból meghirdetett felhívásokat és azok keretösszegét tartalmazza, évek szerinti bontásban.
2021 | 2022 | 2023 | ||||
NKFI Alap pályázatainak keretösszege (milliárd forint) |
191,384 | 143,829 | 78,670 | |||
Konstrukció megnevezése/ Meghirdetett felhívás (2021) |
Összes keret (Mrd Ft) |
Konstrukció megnevezése/ Meghirdetett felhívás (2022) |
Összes keret (Mrd Ft) |
Konstrukció megnevezése/ Meghirdetett felhívás (2023) |
Összes keret (Mrd Ft) |
|
Innovációs Alaprész 2021-2023 |
Piacvezérelt vállalati KFI támogatása Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása 2020-1.1.2-PIACI KFI |
59,06 | Piacvezérelt vállalati KFI támogatása Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása 2021-1.1.3-PIACI KFI |
50,00 | Fókuszterületi innovációs projektek támogatása Fókuszterületi innovációs projektek támogatása 2023-1.1.1-PIACI_FÓKUSZ |
35,00 |
Gyorsítósáv program Gyorsítósáv 2020-1.1.5-GYORSÍTÓSÁV |
3,00 | Gyorsítósáv program Gyorsítósáv 2021-1.1.4-GYORSÍTÓSÁV |
12,85 | Gyorsítósáv program (Felhívás később jelenik meg) |
2,00 | |
Iparjog Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében 2020-1.1.3-IPARJOG, 2021-1.1.1-IPARJOG |
0,40 | Iparjog Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében 2020-1.1.3-IPARJOG, 2021-1.1.1-IPARJOG |
0,40 | Iparjogvédelem Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében 2020-1.1.3-IPARJOG, 2021-1.1.1-IPARJOG |
0,50 | |
Nemzetközi programok ECSEL közös EU-s programba való bekapcsolódás támogatása 2019-2.1.3-NEMZ_ECSEL; Közös EU-s kezdeményezésekbe való bekapcsolódás támogatása 2019-2.1.2-NEMZ; Az Egyesült Királyságban, Németországban és Ausztriában egyetemi tanulmányokat folytató magyar hallgatók hazai nyári gyakorlatának támogatása (2021-ben Hollandiára is kiterjesztve) 2020-1.2.1-GYAK; Az EIT KIC társulásokban történő magyar részvétel támogatása 2021-1.2.1-EIT-KIC; Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TÉT) együttműködés támogatása 2021-1.2.4-TÉT; A Magyar-Orosz alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása 2021-1.2.5-TÉT-IPARI-RU; Pályázat az ERA-NET COFUND és EJP COFUND programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására 2019-2.1.7-ERA-NET; Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása 2020-1.2.3-EUREKA; Horizont Európa Accelerator rásegítő pályázat 2021-1.2.2-EU_KKV; Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése 2021-1.2.3-EU_KP; Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása 2021-4.1.2-NEMZ_KI; A magyar-marokkói alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása 2021-1.2.6-TÉT-IPARI-MA |
3,50 | Nemzetközi programok Pályázat az ERA-NET COFUND és EJP COFUND programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására 2019-2.1.7-ERA-NET; Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása 2022-1.2.4-EUREKA; Horizont Európa Accelerator rásegítő pályázat 2021-1.2.2-EU_KKV; Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése 2021-1.2.3-EU_KP; Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása 2021-4.1.2-NEMZ_KI; A magyar-török alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása 2022-1.2.6-TÉT-IPARI-TR; Egyetemi tanulmányokat külföldön folytató magyar hallgatók nyári gyakorlatának támogatása 2022-1.2.3-GYAK; A magyar-üzbég alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása 2022-1.2.2-TÉT-IPARI-UZ; A magyar-koreai alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása 2022-1.2.5-TÉT-IPARI-KR |
6,00 | Nemzetközi programok Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése 2021-1.2.3-EU_KP; Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása 2021-4.1.2-NEMZ_KI; Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TÉT) együttműködés támogatása; Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása 2022-1.2.4-EUREKA; A Horizont Európa Digitális Kulcstechnológiák (KDT) partnerségbe való bekapcsolódás támogatása 2022-1.2.8-KDT |
6,10 | |
Befektetés a jövőbe Alap Befektetés a jövőbe 2020-1.1.6-JÖVŐ |
7,00 | Kompetencia Központok Kompetencia központok létrehozása és fejlesztése 2022-1.1.1-KK |
20,70 | Inkubátor támogatási program (Felhívás később jelenik meg) |
5,00 | |
Alkalmazott kutatói hálózat fejlesztése Alkalmazott Nemzeti Kutatóintézet-Hálózatban való részvétel 2021-1.1.2-AKH |
1,63 | Startup Program Startup Program 2022-1.1.2-STARTUP |
4,06 | Kutatási kiválósági Proof of Concept program (Felhívás később jelenik meg) |
3,00 | |
Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma Egyetemi innovációs ökoszisztéma 2019-1.2.1-EGYETEMI ÖKO |
4,00 | |||||
Start KKV Program KKV START INNOVÁCIÓ 2020-1.1.1-KKV START |
12,00 | |||||
Kutatási Alaprész 2021-2023 |
Tématerületi Kiválósági Program 2021 (Nemzeti-Egészség-Védelmi) Tématerületi Kiválósági Program 2021 TKP2021 |
75,00 | ||||
Új Nemzeti Kiválósági Program | 0,600 | Új Nemzeti Kiválósági Program | 0,828 | Új Nemzeti Kiválósági Program | 0,710 | |
Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj ÚNKP-21-1 |
Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj ÚNKP-22-1 |
Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj ÚNKP-23-1 |
||||
Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj ÚNKP-21-2 |
Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj ÚNKP-22-2 |
Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj ÚNKP-23-2 |
||||
Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj ÚNKP-21-3 |
1,00 | Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj ÚNKP-22-3 |
1,20 | Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj ÚNKP-23-3 |
1,029 | |
„Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj ÚNKP-21-4 |
0,832 | „Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj ÚNKP-22-4 |
1,052 | „Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj ÚNKP-23-4 |
0,902 | |
Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj ÚNKP-21-5 |
1,40 | Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj ÚNKP-22-5 |
0,70 | Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj ÚNKP-23-5 |
0,60 | |
„Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj ÚNKP-21-6 |
0,168 | „Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj ÚNKP-22-6 |
0,220 | „Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj ÚNKP-23-6 |
0,189 | |
Kooperatív Doktori Porgram Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj KDP-2021 |
4,894 | Kooperatív Doktori Porgram Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj KDP-2021 |
2,832 | Kooperatív Doktori Porgram Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj KDP-2023 |
5,070 | |
Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági program és Kutatási témapályázatok Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági programok (OTKA) PD_21, FK_21, K_21, ANN_21, SNN_21 |
12,90 | Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági program és Kutatási témapályázatok (OTKA) Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági programok (OTKA) PD_22, FK_22, K_22, ANN_22, SNN_22 |
13,50 | Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és Fiatal kutatói kiválósági programok (OTKA) Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági programok (OTKA) PD_23, FK_23, K_23, SNN_23 |
13,50 | |
Élvonal - Kutatási Kiválósági Program Élvonal – Kutatási Kiválósági Program KKP_21 |
3,00 | Élvonal - Kutatási Kiválósági Program Élvonal – Kutatási Kiválósági Program KKP_22 |
3,00 | Élvonal Plusz - Kutatási Kiválósági Program (Felhívás később jelenik meg) |
5,00 | |
Mecenatúra pályázat Mecenatúra pályázat MEC_21 |
1,00 | Selye János Diáklabor hálózat kiépítése Selye János Diáklabor hálózat kiépítése 2022-3.1.1-DIÁKLABOR |
2,00 | |||
Nemzeti Laboratóriumok Alaprész 2022 |
Nemzeti Laboratórumok Nemzeti Laboratóriumok létrehozása, komplex fejlesztése 2022-2.1.1-NL |
26,60 |