A palyazat.gov.hu oldalon megjelent közlemény szerint:
A beérkezett támogatási kérelmek nagy számára és a rendelkezésre álló kötelezettségvállalási keret valószínűsíthető kimerülésére tekintettel a Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság 2016. január 11-i határnappal felfüggeszti a „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása” című (GINOP-2.1.1-15 kódszámú) felhívást.
Ennek értelmében 2016. január 12-én 0 órától – a felfüggesztés esetleges feloldásáig – támogatási kérelmek nem lesznek benyújthatók.
--------------------------------------------------------------------------------------------
Kiknek szól a pályázat elsősorban?
A pályázaton Magyarországi székhelyű kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű gazdasági társaságok indulhatnak, amelyek nem tartoznak az EVA hatálya alá, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei. Nem támogathatóak a Közép-magyarországi régió területén megvalósuló projektek. A felhívás keretében a vállalatok önállóan, vagy együttműködésben végzett kutatás-fejlesztési, illetve innovációs tevékenységei kerülnek támogatásra.
Mely projektek támogathatóak?
- Azok, amelyek közvetlenül vagy közvetve illeszkednek a Nemzeti S3-ban (Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégia) meghatározott nemzeti ágazati prioritások vagy intelligens technológiák valamelyikéhez.
- A támogatást igénylő vállalja, hogy a K+F+I tevékenység eredményéből származó árbevétele a projekt pénzügyi befejezési évét követően a fenntartási időszak utolsó két évéig bármely 2 egymást követő üzleti évben eléri a támogatási összeg legalább 30%-át.
- A támogatást igénylőnek legalább a projekt elszámolható összköltségének 10 %-át kitevő igazolt saját forrással, regionális beruházási támogatással érintett elszámolható összköltség 25%-át kitevő igazolt saját forrással kell rendelkeznie. A támogatási intenzitás a projekt jellegétől függően változik.
- A projekt végrehajtására a kezdéstől számítva legfeljebb 24 hónap áll rendelkezésre. A pályázat benyújtása előtt megkezdett projekt nem támogatható.
A Széchenyi 2020 keretében megjelent „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása” című (GINOP-2.1.1-15 kódszámú) pályázatra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 77,5 milliárd forint.
A támogatási kérelmek benyújtása 2015. november 2-től 2017. november 2-ig lehetséges.
A pályázati felhívás elérhető:
http://palyazat.gov.hu/megjelent_a_vallalatok_k_f_i_tevekenyseget_tamogato_felhivas
Tel: 06 1 896 0000
Hétfő - Csütörtök: 08:00-16:00
Péntek: 08:00-14:00
TÁMOGATOTT PROJEKTEK
Támogató: Irányító Hatóság
Forrás: GINOP-2.1.1-15 (palyazat.gov.hu támogatott projekt kereső)
Döntés dátuma: 2016.12.22.
Támogatást igénylő |
A projektjavaslat címe |
Megítélt támogatás (Ft) |
VISAL PLUS Korlátolt Felelősségű Társaság |
Primer sejtvonalakon és sejtmodell rendszereken alapuló technológiák fejlesztése gyógyszerkutatási és biotechnológiai felhasználásra |
234 954 504 |
LRG É-L Gazdasági-müszaki Elemző és Szakértő Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság |
Innovatív adatvezérelt IoT (Internet-of-Things) alkalmazásplatform kifejlesztése |
606 172 307 |
TÁMOGATOTT PROJEKTEK
Támogató: Irányító Hatóság
Forrás: GINOP-2.1.1-15 (palyazat.gov.hu támogatott projekt kereső)
Döntés dátuma: 2017.04.12.
Támogatást igénylő |
A projektjavaslat címe |
Megítélt támogatás (Ft) |
TEKINVEST HOLDING Korlátolt Felelősségű Társaság |
Domain független szenzor-hálózat-nyelven alapuló multiprocesszoros adat gyűjtő és elemző platform kifejlesztése gemifikációs vállalatirányítási és online fizetési rendszerek megvalósításához |
401 590 609 |
KOMETA 99 Élelmiszeripari Zártkörűen működő Részvénytársaság |
A Kometa'99 Zrt. vágóhídján helyben végzett vágóhídi melléktermék feldolgozás eredményeként keletkezett ipari zsiradék, illetve állati takarmányozásra szolgáló félkész-, illetve késztermékek előállítási lehetőségei, fejlesztési és felhasználási irány |
667 019 477 |
SOLE-MiZo Tejterméket Gyártó, Forgalmazó és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Protektív kultúrák felhasználásával E- szám mentes és egyéb funkcionális tulajdonságokkal rendelkező termékcsalád fejlesztése |
783 259 748 |
Infodrops Consulting Tanácsadói és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Az újszerű geohab építmények megvalósításához szükséges interdiszciplináris beton technológiai kutatások az Infodrops Kft-nél. |
942 217 000 |
Marinus Homes Korlátolt Felelősségű Társaság |
Innovatív, beton alapanyagú úszómű létrehozásának kutatása és modul rendszerű felépítmény fejlesztése |
999 503 080 |
TÁMOGATOTT PROJEKTEK
Támogató: Irányító Hatóság
Forrás: GINOP-2.1.1-15 (palyazat.gov.hu támogatott projekt kereső)
Döntés dátuma: 2017.03.01.
Támogatást igénylő |
A projektjavaslat címe |
Megítélt támogatás (Ft) |
GIRONDE Háztartási és Kozmetikai Termékeket Gyártó és Forgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaság |
Új kozmetikai termékek kifejlesztése és gyártása a Gironde Kft-nél |
53 190 759 |
PSI Európa Biztonsági és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Integrált Vagyonvédelmi és Biztonsági Rendszer kifejlesztése |
72 013 942 |
SZATMÁRI Malom Termelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság |
Durum örlési eljárás fejlesztése |
80 884 380 |
FATE Faipari Termékgyártó és Forgalmazó Korlátolt Felelősségü Társaság |
Kártevőmentesítési és famodifikálási kutatás, biocid faanyagvédelmi technológia fejlesztése |
255 339 950 |
TÁMOGATOTT PROJEKTEK
Támogató: Irányító Hatóság
Forrás: GINOP-2.1.1-15 (palyazat.gov.hu támogatott projekt kereső)
Döntés dátuma: 2017.02.16.
Támogatást igénylő |
A projektjavaslat címe |
Megítélt támogatás (Ft) |
Genevation Aircraft Korlátolt Felelősségű Társaság |
A világ első titán-karbon konstitúciós térrácsszerkezetű repülőgép prototípusának kifejlesztése és megépítése interdiszciplináris tudományterületek alkalmazásával |
212 334 061 |
GLOBÁL 21 Építőipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Chlorella mikroalgából előállított algaolaj és biomassza kutatása-fejlesztése |
244 407 032 |
BÉKÉS DRÉN Környezetvédelmi, Víz- és Mélyépítési Korlátolt Felelősségű Társaság |
Szénhidrogén szennyezések kármentesítése biofilm töltetű permeábilis gáttal |
251 104 885 |
ERANDO Biztonságtechnikai Tanácsadó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság |
Innovatív, titkos csatornát használó, a jelenlegi szigetszerű megoldásokat integráló bizt.tech. rendszer kifejlesztése, mely képes újfajta fuzzy logikán alapuló cselekvési tervet készíteni és megjeleníteni high-end AR technológia alkalmazásával |
413 580 303 |
JÜLLICH GLAS Holding Feldolgozó és Kereskedelmi Zártkörűen működő Részvénytársaság |
Gyártástechnológia fejlesztése a Jüllich Glas Holding Zrt-nél |
511 710 881 |
Sajt Kalmár Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság |
Új csírátlanítási technológia kifejlesztése tejtermékek előállításához |
609 197 708 |
ALFÖLDI NYOMDA Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Nyomtatási technológia komplex innovatív fejlesztése az Alföldi Nyomda Zrt-nél |
616 263 081 |
PCI Ipari Automatizálási Fővállalkozó és Kivitelező Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Telítetlen zsírsav monoglicerid és propilén glikol észterek, mint élelmiszeripari adalékanyagok előállítási lehetőségeinek kutatása, és technológiai megvalósítása |
624 274 934 |
Kologarn Korlátolt Felelősségű Társaság |
Metagenomikai alapon optimalizált, termesztéstechnológia-specifikus szerves talajkondicionálók kifejlesztése |
632 891 148 |
DIAGNOSTICUM Gyártó és Forgalmazó Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Célzott és nem célzott NMR vizsgálattal kombinált multivariáns statisztikai analízis alkalmazása a magyar borok önazonosságának, fajtájának, termőhelyének és évjáratának tanúsítására |
879 118 822 |
NORD-STARKE HOLDING Korlátolt Felelősségű Társaság |
Minőségorientált komplex ipari termelési rendszer és modell kifejlesztése, új módosított keményítő kialakítása, illetve új rostalapú feldolgozott termék hasznosításának kutatása |
999 830 351 |
TÁMOGATOTT PROJEKTEK
Támogató: Irányító Hatóság
Forrás: VEKOP-2.1.1-15 (palyazat.gov.hu támogatott projekt kereső)
Döntés dátuma: 2016.08.29.
Támogatást igénylő |
A projektjavaslat címe |
Megítélt támogatás (Ft) |
Infini Innováció Kutató, Fejlesztő, Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Új, teljesen állat- és környezetbarát élettani hozamfokozó (BIOFITT) kifejlesztése baromfiágazat számára |
173 042 075 |
TÁMOGATOTT PROJEKTEK
Támogató: Irányító Hatóság
Forrás: GINOP-2.1.1-15 (palyazat.gov.hu támogatott projekt kereső)
Döntés dátuma: 2016.08.25.
Támogatást igénylő |
A projektjavaslat címe |
Megítélt támogatás (Ft) |
DATALOGIC Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság |
Adattárház építés nélküli újszerű üzleti intelligencia informatikai megoldás kifejlesztése |
50 213 875 |
LogSol Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Az aero- és termodinakiai folyamatok szétválasztásán alapuló csendes üzemű , nagy teljesítményű, szekcionált rendszerű dízel áramforrás prototípusának kifejlesztése |
50 250 750 |
GEOMANT-ALGOTECH Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Platformfüggelten telefónia-CRM (Ügyfélkapcsolati Rendszer) integrációs termékcsalád kifejlesztése |
50 647 343 |
UgrinPack-Erdősi Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Környezetbarát ?kombinált csomagolóanyag?-ok fejlesztése, mely nem tartalmaz izocianátot, illetve az előállítás technológiánál nem jelennek meg a környezet szennyező oldószerek |
51 065 940 |
MCH Flow Korlátolt Felelősségű Társaság |
Új típusú kádlift kifejlesztése az egészségügy és a szociális ellátás színvonalának emelése érdekében. |
51 351 682 |
PRÉMIUM PROJEKT Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
El-Dock elektromos targonca dokkoló rendszer prototípusának kifejlesztése |
51 385 109 |
HERBÁRIA Gyógynövényfeldolgozó és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Herbária Zrt. tasakolt teadrog csomagolásának K+F fejlesztése hagyományos növényi gyógyszertermék gyártás szempontból |
52 597 813 |
Gelencsér Dental Fogászati Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
A Gelencsér Dentál innovációs központjának létrehozása |
53 065 147 |
Hertelendy és Társai Gyógyszerkereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság |
Egyedi magisztrális gyógyszerek fejlesztése és készítése laboratóriumi körülmények között a Szent Benedek közforgalmú gyógyszertárban |
53 211 750 |
ALFASEED Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Szélsőséges ökológiai adottságokhoz alkalmazkodó cirok hibridek előállítása |
53 306 884 |
HAJDUVET Állatgyógyszer Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság |
Hatékony funkcionális ásványianyag-és vitamin-szuperpermixek fejlesztése változó technológiákhoz a hústermelés területén |
54 493 531 |
MASTERPLAST Gyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság |
Új kedvező tulajdonságú szél és légzáró diffúziós tetőfólia termék fejlesztése, a Masterplast Kft-nél |
54 948 122 |
BVN Növényvédő Kft. |
Gyors felszívódású természetes hatóanyagú adjuvánsok |
56 311 873 |
YIC Joghurt Innovációs Központ Korlátolt Felelősségű Társaság |
Új élelmiszeripari termék és a hozzá kapcsolódó gyártó gép kifejlesztése a YIC Joghurt Kft-nél |
56 698 422 |
PILZE-NAGY Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Aktív és intelligens friss gomba csomagolási technológiai fejlesztése a Pilze-Nagy Kft-nél |
56 945 433 |
IVM Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Az ipari mikrologisztika forradalmasítása - K+F kísérleti fejlesztés az integrált és automatizált eszközadagoló automaták előállítására, innovatív menedzselésére és üzemeltetésére |
60 750 052 |
OILTECH Olajipari Technológiai Szerelő és Vezetéképitő Korlátolt Felelősségű Társaság |
Földgáz- és kőolajipari szeparátor berendezés továbbfejlesztése |
61 232 798 |
GyapiNet Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság |
Okos csíráztató kifejlesztése |
61 640 000 |
GRÁNIT - MILL Gabonaipari Tervező, Gépgyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság |
Gr-200 típusú 200 kW teljesítményű takarmányipari présgép fejlesztése |
62 514 709 |
PANNON PUR Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Hidro-pneumatikus célgép kifejlesztése a Pannon Pur Kft.-nél |
64 403 056 |
L-TECH Ipartechnikai és Elektronikai Korlátolt Felelősségű Társaság |
Szennyvíztisztító irányító gép tervezése és előállítása az L-TECH Kft-nél. |
67 083 246 |
H-Vend Service Ipari, Fejlesztési, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság |
Kísérleti fejlesztés a H-VEND Kft.-nél |
69 930 874 |
POWER SZERVIZ Tervező, Kivitelező, Beruházó és Energetikai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Mini kogenerációs erőművek gazdaságos kialakítása és értékesítése az Európai Unióban |
71 983 848 |
AVA-PACK Ipari,Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Antropometriai módszerek alkalmazása az AVA-Pack Kft-nél, - egészségügyi bútorcsalád létrehozására |
72 369 071 |
PIPELIFE HUNGÁRIA Műanyagipari Korlátolt Felelősségű Társaság |
"PIN-Pipelife Innováció" |
72 527 313 |
HETECH TREND Mérnöki Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság |
Piaci igényeken alapuló univerzális magtisztító, valamint finomtisztító és osztályozó gépcsalád kifejlesztése a HETECH TREND KFT ?nél. |
73 406 531 |
ENVISZAM Környezetvédelmi Korlátolt Felelősségű Társaság |
Szignifikáns olaj- és fémtartalmú veszélyes hulladék hasznosítását szolgáló komplex technológiai rendszer kifejlesztése |
76 318 103 |
PEVIKTERA Consulting Kereskedelmi, Gazdasági és Műszaki Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság |
Légiközlekedési iparon kívül tervezett és gyártott szabványos közúti járműalkatrészek és részegységek beépíthetőségének igazolása egy 5.700 kg felszálló tömeget meg nem haladó légijárműbe |
77 294 500 |
"KONSTRUKTOR" Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság |
Intelligens mosoda - Integrated Laundry Management System (ILMS) |
78 290 444 |
Pont Systems Informatikai és Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Oktatási és közösségi célú, intelligens optimalizációs algoritmusokkal ellátott nyomtatott áramkör tervező szoftver fejlesztése mobil és felhő alapú technológiák felhasználásával |
78 846 510 |
FLEXMONT Szereléstechnikai és Automatizálási Korlátolt Felelősségű Társaság |
Gépkocsi ülésmagasság állító rugózó egység automata szerelő cella termékfejlesztése a Flexmont Kft-nél. |
79 983 268 |
Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Korlátolt Felelősségű Társaság |
Tejalapú funkcionális élelmiszerek, nagy fehérjetartalmú és tisztaságú élelmiszer ingrediensek, továbbá az előállításukhoz kapcsolódó technológiák és vizsgálati módszerek fejlesztése |
80 485 643 |
DEPONA PLUSZ Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Az aszfaltkeverék modifikálása környezettudatos termékcsalád létrehozása érdekében a Depona Plusz Kft-nél |
80 838 750 |
Sysdata PSE Korlátolt Felelősségű Társaság |
Innovatív félautomatizált tesztelési szolgáltatás fejlesztése a Sysdata PSE Kft-nél |
81 783 720 |
POWER SHIELD Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Robbanószerkezetek felderítésére irányuló módszerek összehasonlítása, illetve komplex technológiai eljárás, minőségbiztosítási rendszer kidolgozása kiemelten a robbanóanyag kereső kutyák alkalmazására |
82 869 750 |
ENDO-KAPSZULA Egészségügyi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Orvosi diagnosztikus döntéstámogató bioinformatikai rendszer kifejlesztése a vastagbél polipok szövettani természetének vizsgálatára colorectális endoszkópos szűrés során az egészséges társadalom és jólét biztosítása céljából |
83 036 011 |
Esztergomi Szerszámgépgyár Korlátolt Felelősségű Társaság |
PMGK 4000 CNC Mozgógerendás portálmaró körasztallal kifejlesztése |
84 434 542 |
ComInnex Kutatás-Fejlesztési Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Saját fejlesztésű nagyáteresztő képességű innovatív kémiai és informatikai platform új 3-dimenziós templátok tervezésére, kísérleti validálására és gyártására a gyógyszeripar klinikai sikerarányának javítására |
90 765 420 |
Fenster Technik Seifert Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Innovatív faláttöréses légbevezető kifejlesztése a Fenster Technik Seifert Kft-nél. |
93 630 880 |
SOLVO Biotechnológiai ZRT |
Membrán transzporter panel kialakítása és in vitro holisztikus modellek karakterizálása gyógyszerek toxicitásának, mellékhatásainak tesztelésére |
94 992 642 |
ATTRACT Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Innovatív hordozható, kisfeszültségű gyermek orrszívókészülék termék és gyártástechnológiájának kifejlesztése |
96 281 665 |
FRAMEST Kereskedelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Moduláris csökkentett menetszámú talajművelő géprendszer és kis vonóerejű vetőgép kifejlesztése |
97 321 773 |
Egri Korona Borház Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Nitrogénforrások monitoringja az alkoholos erjedés során a minőségi borkészítés folyamatában, gyors, alacsony kimutatási határú szulfid-analizátor kifejlesztése |
97 374 997 |
Biosystems International Kutató-, Fejlesztő-, Hasznosító és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Nanochip alapú epitome profilorozo technológia fejlesztés (NAP-tech) |
98 059 737 |
IPMS-CONSULTING Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
SYB rendszer fejlesztése skálázható, szolgáltató független hibrid felhő megoldással |
98 788 500 |
SolvElectric Technologies Kft. |
Integrált növénytermesztési technológia fejlesztése vertikális gazdaságokban |
99 834 644 |
Hajdúsági Sütődék Vagyonkezelő Zárkörűen Működő Részvénytársaság |
Gabona alapú funkcionális élelmiszerek (SmartFood) komplex innovációs és gyártástechnológiai központja Debrecenben |
99 932 609 |
Xdroid Informatikai és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Felhő alapú valós idejű, automatikus beszédkommunikáció támogató rendszer - nemzetközi ügyfélszolgálatok számára |
102 255 000 |
PureAqua Környezetvédelmi Mérnöki Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság |
Hulladéklerakói csurgalékvizek és egyéb magas sótartalmú folyékony hulladékáramok megújuló energia felhasználásával történő ártalmatlanítása |
103 314 616 |
Culevit Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság |
Új összetételű gyógyászati célra szánt tápszer kifejlesztése |
103 401 806 |
AUTOFER Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Elektromos működtetésű, városi tömegközlekedési és kommunális járműveken alkalmazható távműködtetésű ajtócsalád kifejlesztése |
103 780 130 |
Kondricz Korlátolt Felelősségű Társaság |
GLÓRIA DENTAL KLINIKA által fejlesztett azonnal terhelhető implantátum rendszer navigáció segítségével |
104 553 052 |
FUNKCIO Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Ultrahangos pácolási technológia kifejlesztése |
108 799 412 |
Carbotech Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Pontszerű szivárgások lokalizációjára specializált komplex monitoring rendszer kifejlesztése |
109 170 215 |
HUNGAROMOVER Korlátolt Felelősségű Társaság |
Klímaváltozás-indukált komplex perspektivikus növény a Hungaromover Kft.-nél |
113 136 258 |
Food Analytica Laboratóriumi és Innovációs Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Innovatív élelmiszerbiztonsági termék- és szolgáltatásfejlesztések a Food Analytica Kft.-nél |
115 137 373 |
Sanatmetal Ortopédiai és Traumatológiai Eszközöket Gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság |
Forradalmasított implantátum és eszközkészlet a leggyakoribb csontsérülés ellátáshoz |
115 306 838 |
NADJOB Munkaerő-kölcsönző, Munkaközvetítő és Marketing Korlátolt Felelősségű Társaság |
Ultravékony hőszigetelő bevonatok vizsgálata, kutatása, gyártása, applikálásának módszerei |
115 384 517 |
ABA-CEMENT Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság |
Puccolán cement új gyártási technológiájának kifejlesztése. |
120 499 932 |
Tandofer Informatikai Kft. |
Technológiafejlesztés a fény miatti bőrkárosodás mérésére vizuális elemzőrendszer és DNS-szekvenálásra épülő korrelációvizsgálat felhasználásával |
120 777 209 |
Invest Finance Technology Korlátolt Felelősségű Társaság |
Félautomata sörösüveg válogató gép kifejlesztése az Invest Finance Technology Kft-nél |
122 800 253 |
Pápateszéri Téglaipari Korlátolt Felelősségű Társaság |
A Pápateszéri Téglaipari Kft. új elem magas áthidalójának kifejlesztése |
125 540 091 |
Regreen Field Korlátolt Felelősségű Társaság |
INVAZÍV FÁSSZÁRÚ NÖVÉNYEK IRTÁSRA ALKALMAS GYOMIRTÓ SZERKOMBINÁCIÓ KIFEJLESZTÉSE |
129 138 691 |
Corax-Bioner Biotechnológiai Zrt. |
A Corax-Bioner Biotechnológiai Zrt. termékkörének bővítése és szegedi termelési kapacitásának fejlesztése |
129 943 429 |
G4S Biztonságtechnikai Zártkörűen működő Részvénytársaság |
Új generációs, integrált, hardware és software elemeket magában foglaló beléptető és felügyeleti rendszer fejlesztése jövőálló, mikrokontrolleres környezetben is működő titkosítási és eredetiség védelmi eljárások alkalmazásával |
130 198 643 |
HOLOGÉN Környezetvédelmi Korlátolt Felelősségü Társaság |
Intenzifikált fotokatalizációs hulladékkezelés kutatás-fejlesztése |
131 107 952 |
ExtractumPharma Gyógyszergyártó, Forgalmazó és Szaktanácsadó zártkörűen működő részvénytársaság |
Új gyógyszer és étrendkiegészítő készítmények fejlesztése az ExtractumPharma zrt.-nél a versenyképességének javítása érdekében. |
134 014 732 |
RÉGENS Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Központosított, határokon átívelő, online elektronikus vámkezelést támogató, korszerű technológiai alapokon nyugvó alkalmazás fejlesztése és globális piaci értékesítést támogató szolgáltatási csomag kialakítása |
134 433 489 |
EVOLUBE Környezetvédelmi Korlátolt Felelősségű Társaság |
HASZNÁLT KENŐOLAJOK KÖRNYEZETTUDATOS ÚJRAHASZNOSÍTÁSÁNAK TECHNOLÓGIAI FEJLESZTÉSE AZ EVOLUBE KFT.-nél |
135 325 966 |
ENO-PACK Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság |
Borászati melléktermékekből kinyerhető, magas hozzáadott értékkel rendelkező természetes anyagok felhasználása és újrahasznosítása a fenntartható öko-szőlőgazdálkodásban és borászatban |
136 616 627 |
BIROPHARMA Első Magyar Biotechnológiai Korlátolt Felelősségű Társaság |
Speciális gyógyászati célra szánt tápszer kutatás-fejlesztése a Biropharma Kft.-nél |
136 941 841 |
RAMIVO Manufacturing Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság |
Innovatív, új feladatok ellátására alkalmas víztisztító-technológiai eszközök kifejlesztése a RAMIVO Manufacturing Hungary Kft.-nél. |
137 756 498 |
"NYÍR-LIFT" Felvonószerelő- Javító és Karbantartó Korlátolt Felelősségű Társaság |
Új innovatív energiatakarékos,új szereléstechnikájú és kommunikációs rendszerű felvonócsalád kifejlesztése a NYÍR-LIFT Kft.-nél |
137 973 905 |
HELSA Konfekcióipari Korlátolt Felelősségű Társaság |
Új alapanyag, termék és gyártástechnológia fejlesztése a Helsa Kft.-nél |
138 307 355 |
Katedra Nyelviskola Korlátolt Felelősségű Társaság |
i-Tolc felhőalapú nyelvvizsgafejlesztés |
142 832 635 |
EMAPOT TEAM Anyagmozgatás Gépesítési Kft. |
Függőkonvejor és vezetőnélküli targonca, illetve egyéb anyagmozgató berendezés közötti automatikus anyagátadó rendszer fejlesztése |
144 549 478 |
BPI Group Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság |
Technológia fejlesztés |
144 772 241 |
SOKON Építőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság |
Hővisszaverő falszerkezet és hőveszteség monitoring rendszer kifejlesztése |
146 311 464 |
FERTECHNIK Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
A karbonizáció kezdeti fázisaiban lévő alapanyagok huminsav tartalmú termékké fejlesztése, valamint az azt előállító technológia kidolgozása a Humin Power termékcsaládhoz kötődő kutatási eredményeinek felhasználásával a Fertechnik Kft-nél |
147 142 561 |
Lissé Édességgyár Korlátolt Felelősségű Társaság |
Innovatív fejlesztések a Lissé Édességgyár Kft-nél |
148 082 918 |
CARTOUR Idegenforgalmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Innovatív turisztikai szolgáltatás alapjainak megteremtése számítógépes nyelvi elemzés és szemantikus technológiák segítségével |
151 810 034 |
FERTILIA Agrokémiai és Logisztikai Korlátolt Felelősségű Társaság |
A Fertilia Kft. kutatás-fejlesztési projektjének megvalósítása |
153 121 758 |
evopro systems engineering Kft. |
Integrált megoldások és szolgáltatások az ipari gyártás automatizálási rendszerek teljes életciklusára |
153 296 500 |
Hi-Lex Hungary Kábelrendszer Gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság |
Új generációs innovatív ablakemelő szerelvény termékcsalád és gyártástechnológiájának kifejlesztése a Hi-Lex magyarországi gyárában |
159 799 007 |
NOVEXIM Robot Vision Technology Korlátolt Felelősségű Társaság |
Intelligens Tároló és Adagoló rendszer fejlesztése kisméretű termékekhez. |
160 305 803 |
KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
CREDO könnyűszerkezetű 10 m-es Autóbuszcsalád (Credo Optinell, Credo Econell) és 13 m-es Credo Econell ( alacsony belépésű elővárosi autóbusz ) vázszerkezet és szerelvényei termékvonal fejlesztése, csökkentett emissziójú hajtáslánc és aktív biztonsági rendszerek beépíthetőségével |
160 946 496 |
DORSUM Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Személyre szabott befektetési tanácsok automatikus létrehozása és kommunikációja banki ügyfelek számára, azok preferenciái, pénzügyi helyzete és a piaci környezet alapján |
161 672 552 |
Tundralog technologies Korlátolt Felelősségű Társaság |
Hűtőházi logisztikai folyamatok szenzortechnológián alapuló minőségbiztosítását és integrált, azonos idejű folyamat monitoringját lehetővé tevő rendszer technológia kutatás-fejlesztése |
162 639 926 |
ATC Projekt Szolgáltató, Kivitelező és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság |
Új generációs tartalomkezelő fejlesztése |
167 300 649 |
BEK-HOLZ Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Tölgy innovatív feldolgozása új tölgyfurnér termék fejlesztéséhez |
172 953 270 |
WSW Proding Mérnöki, Gyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság |
Új kenéstechnikai rendszer kidolgozása a belvízi közlekedés számára, különös tekintettel a környezeti terhelések, a műszaki biztonság és a gazdaságosság javítása céljából |
174 392 351 |
Balatoni Hajózási Zrt. |
Mobil lágyiszap eltávolító- és víztelenítő technológia, valamint berendezés prototípusának kifejlesztése |
176 078 912 |
Medifood Hungary Innovation Korlátolt Felelősségű Társaság |
Állapotspecifikus klinikai tápszerek kifejlesztése a Medifood Kft-nél. |
176 215 000 |
Meleghegyi és társa Gépgyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Intelligens Optikai Lemezalkatrész Felismerő és Lézeres Jelölő Berendezés Kutatása és Fejlesztése |
179 995 344 |
Kirefta Mérnöki Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság |
Univerzális, intelligens I@HOME PaaS HW/SW keretrendszer és alkalmazás prototípus kutatása, fejlesztése |
180 770 769 |
Oncompass Medicine Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság |
Oncompass Medicine Kft. precíziós onkológiai döntéshozatali rendszer kutatás-fejlesztése |
184 033 927 |
Winery Datamanagement Korlátolt Felelősségű Társaság |
Winery Datacollector rendszer kutatás-fejlesztése |
184 581 096 |
KÖRÖS-MAROS BIOFARM SZARVASMARHA-TENYÉSZTŐ Korlátolt Felelősségű Társaság |
Tejelő szarvasmarhák alternatív takarmányozási rendszerének fejlesztése prémium minőségű, antioxidánsokban gazdag tehéntej előállítása érdekében |
193 073 270 |
MEDI-RADIOPHARMA Egésszségügyi Szervező, Tanácsadó, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság |
A szívizom megbetegedéseinek kimutatására alkalmas radioaktív gyógyszer előállítására szolgáló diagnosztikai készlet kifejlesztése |
193 805 069 |
MÁTRIX-WORKMANLIKE Szolgáltató, Kommunikációs, Tanácsadó és Oktatási Korlátolt Felelősségű Társaság |
Innovatív, modulos elem rendszerű mobilház fejlesztése |
195 844 897 |
IMSYS Mérnöki Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Biológiailag nem vagy nehezen lebontható szerves anyagok vegyi kezelésének kutatása és technológia kifejlesztése speciális ipari szennyvizek és felszín alatti szennyezett vizek in situ tisztítására |
196 587 577 |
Aufwind Schmack Első Biogáz Szolgáltató Kft. |
Mezőgazdasági biogáz üzemi fermentor iszapok komplex újrahasznosítása |
198 547 345 |
"LOWLAND WINE" Mezőgazdasági és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság |
Antocián színanyag kinyerése kékszőlő héjából optimális hőmérsékleti és áramlástani viszonyok között |
198 885 089 |
Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. |
Új generációs, innovatív háztartási gép fejlesztése a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt-nél |
201 063 449 |
"TÓGAZDA" Halászati Zártkörű Részvénytársaság |
Hagyományos termelési körülmények közé illeszthető, innovatív, ragadozóhal tenyésztési technológia kifejlesztése |
201 395 537 |
Új Champignons Mezőgazdasági Termelő Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. |
Komposzttételek értékesítési logisztikai rendszerének fokozása üzemi szintű hőelvonási rendszer kiépítésével |
201 765 412 |
Demjén Termál Fürdő Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
A demjéni gyógyvíz ásványi anyag tartalmának kinyerése és ásványi anyag alapú komposzt adalékanyagok kifejlesztése. |
202 491 299 |
VESZ-MONT '2000 Szereléstechnikai és Gépipari Korlátolt Felelősségű Társaság |
Új típusú zaj és rezgés diagnosztikai rendszer kifejlesztése LDV (Laser Doppler Vibrometer) szenzor és gyártó rendszerek minőségbiztosítási illetve intelligens karbantartási módszereinek alkalmazásával! |
203 450 790 |
Continental Automotive Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság |
Járműdinamikai és közlekedésbiztonsági célú fejlesztések a Continental Automative Hungary Kft. veszprémi gyárában |
203 709 810 |
MONET 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Intelligens akvafóniás termelő rendszer megalkotása |
204 394 536 |
SZIGÉPSZERK Építőipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Innovatív fakezelő és konzerváló festék és egyedi gyártástechnológiájának kutatás-fejlesztése |
205 118 014 |
ELSNER Ipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Fogászati termékek fejlesztése |
207 263 749 |
AGRICOLAE Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Szatmár Íze Szatmárikumok, az innovatív alma, Magyar Értéket minden asztalra, legyen általunk egészségesebb a világ! |
208 780 024 |
Kwizda Agro Hungary Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság |
Mikrobiológiai készítmények fejlesztése a fenntartható mezőgazdasági termelésért, valamint az ökológiai gazdálkodás fejlesztéséért |
210 902 387 |
QUICK 2000 Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségü Társaság |
PharmaCont: Új hatóanyag hordozó rendszer előállítását szolgáló folyamatos gyógyszergyártó berendezés és technológia kifejlesztése |
211 292 900 |
Flextronics International Termelő és Szolgáltató Vámszabadterületi Korlátolt Felelősségű Társaság |
Komplex kutatás-fejlesztési program megvalósítása a Flextronics International Kft. zalaegerszegi telephelyén |
213 762 950 |
Garzon Bútor Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Dinamikusan intelligens ? szenzoranalítikára épülő és ergonómiai, fizikai, pszichológiai és munkaegészségügyi szükségleteket figyelembevevő - döntéstámogató rendszerrel ellátott irodabútor kifejlesztése |
214 901 560 |
Kókai Tömítéstechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság |
Új típusú tárcsafék rendszer fém-gumi alkatrészeinek kifejlesztése a 2,5 tonnát meghaladó gépjárművek részére |
217 684 850 |
KVINT-R Irodatechnikai és 3D Nyomtatási Korlátolt Felelősségű Társaság |
Amorf és geometrikus felületek nyomtatását megalapozó kutatás, adaptív tárgynyomtató fejlesztése |
219 131 784 |
KELET PRODUCT Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Ipari hasznosítású, környezetkímélő termékek kifejlesztése tormaolajból |
219 169 955 |
"FHL BJöRN HUNGARY" Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság |
Járműipari alkatrészgyártásnál használt innovatív forrasztási technológia kutatása és fejlesztése |
219 211 129 |
Pillar Mérnökiroda Korlátolt Felelősségű Társaság |
Automatizált csomagméret detektáló rendszer mozgásban lévő, összetett formájú szállítmányok optikai és lézerszkennelés útján történő 3D méret detektálása |
219 531 301 |
PROPHYL Állategészségügyi, Diagnosztikai, Kutato és Szolgáltato Korlátolt Felelősségű Társaság |
Kísérleti fejlesztés a Prophyl Kft.-nél |
221 539 842 |
T.E.T.T. TIMÁR és TIMÁR TRADE Mérnökiroda, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Vibrációs feszültségkezelési eljárások kutatása, beillesztése a fémipari gyártástechnológiába. Kezelő berendezés kifejlesztése. |
222 078 989 |
Illanor Nesc Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
CLAVICONT ? korai Parkinson kór diagnosztikai eszköz |
222 415 599 |
Delta Bio 2000 Kutatási, Fejlesztési, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Diagnosztikai fejlesztés számbeli kromoszóma eltérések meghatározására nem-invazív mintavétellel |
223 121 955 |
ROLLÓ Műanyaggyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság |
Műanyagipari élvédő rendszerek üvegszál-szövettel történő extrúziós összeépítésére szolgáló korszerű, egyedi gyártástechnológia kifejlesztése és komplex ipari megvalósítása. Prototipus berendezés kifejlesztése. |
223 461 430 |
HÍDTECHNIKA Hidépitő, Karbantarto és Szigetelő Korlátolt Felelősségű Társaság |
Előregyártott szegmensekből monolitikus kapcsolattal kialakított híd-, és alagútszerkezetek kifejlesztése |
224 021 000 |
BAUVIV Kelet-Magyarországi Villanyszerelőipari Korlátolt Felelősségű Társaság |
BEG kompakt elektromos kazán, mint tiszta energia rendszer továbbfejlesztése (K+F+I), valamint a piacra lépés feltételeinek megteremtése |
225 399 898 |
SIGHTSPOT NETWORK Korlátolt Felelősségű Társaság |
Vizuális ?tumormarkerek? digitális azonosítását és automatikus klasszifikációját végző rendszer kutatása és fejlesztése |
229 004 043 |
BIO-FUNGI Termelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság |
A IV. fázisú gombakomposzt gyártásához szükséges egyedi ládatöltő gépsor kifejlesztése a gombaipar hatékonyságának növelése és környezeti terhelésének csökkentése érdekében |
234 552 480 |
ABLONCZY Vegyitermék Technikai Korlátolt Felelősségű Társaság |
Egészségvédő élelmiszerek fejlesztése szuperkritikus extrakcióval |
237 360 810 |
Insula Pilup Ingatlanforgalmazó és Ingatlanhasznosító Korlátolt Felelősségű Társaság |
CAREVOL ? Állandó viselésre alkalmas egészségügyi célú mobil távmonitoring eszköz, valamint neurális öntanuló algoritmusokon alapuló vészhelyzet felismerő és egészségügyi kockázatelemző szoftver kifejlesztése |
240 465 000 |
ESMA Reklám Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Intelligens reklámtáblák vezérlésére alkalmas rádiókommunikációs szenzorhálózat kutatás fejlesztése |
244 426 501 |
CROWN International Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségü Társaság |
Kis hőbevitelű robotosított hegesztés alkalmazása bevonatos lemezeken |
249 574 790 |
evopro Innovation Korlátolt Felelősségű Társaság |
Vehicle Cyber Guard - Primer és szekunder kutatási eredményeken alapuló járműinformatikai biztonsági eszközök prototípusának fejlesztése |
250 176 300 |
INFRAPLAN Vasút- és Úttervező Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Nagysebességű vasúti pályák ideiglenes létesítményeinek fejlesztése |
251 362 258 |
MineData Műszaki és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság |
iConSec ? intelligens építőipari azonosítási, vagyonbiztonsági és minőségbiztosítási technológia kutatás-fejlesztése |
252 769 332 |
DELTA - TECH Mérnöki Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság |
Az iparban használatos, emberi szem és érzékelés által történő ellenőrzési feladatok támogatására alkalmas automatizált, intelligens, vizuális visszacsatolású komplex technológiai rendszerek kutatása és prototípus termékek előállítása |
253 330 683 |
Pannónia Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Távérzékelésre alapozott felhő alapú fatömegbecslési és erdészeti nyilvántartási rendszer fejlesztése |
254 829 470 |
Y Takarmányipari Korlátolt Felelősségű Társaság |
Komplex technológia kidolgozása a pulykák tartása során fellépő érkatasztrófák megelőzésére, gyógyítására |
258 989 331 |
CNC-INSTRUMENTS Gépgyártó Betéti Társaság |
Nagy méretű, építőipari 3D nyomtató prototípusának fejlesztése |
269 013 540 |
KVANT Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Innovatív forgalomszervezési információs módszertan, demonstrációs környezet és gépjárműbe illesztett intelligens doboz prototípus kifejlesztése, valósidejű adaptív kommunikációs rendszer kifejlesztésén keresztül - TRAFO (Traffic Forecast System) |
270 384 935 |
ISOTOPTECH Nukleáris és Technológiai Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Nagyprecizitású nemesgáz-analitikai módszerek fejlesztése az Isotoptech Zrt. nél |
270 568 700 |
HUNGARO-FOOD 2009 Korlátolt Felelősségű Társaság |
Az időskori tápanyaghiány kiküszöbölése |
273 672 630 |
SOLUM Mezőgazdasági Ipari és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Komplex állattenyésztési technológia az élelmiszer alapanyagok minőségi előállításához és fejlesztéséhez |
277 559 929 |
Equip-Test Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Elektronikai mérőeszköz fejlesztés az Equip-Test Kft-nél |
281 041 785 |
Medimetál Gyógyászati Termékeket Gyártó és Forgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaság |
Csontsebészeti anatómiai implantátumok poliaxiális szögstabil rögzítéstechnikájának kifejlesztése |
283 688 764 |
INNOMED MEDICAL Orvostechnikai Fejlesztő és Gyártó zártkörűen működő részvénytársaság |
Alacsony dózisú lineáris CT kifejlesztése a gyermekgyógyászatban |
288 822 710 |
GAMMA ANALCONT Ipari Folyamatműszergyártó Korlátolt Felelősségű Társaság |
Szigetüzemű Mobil Biomassza Hőközpont és Hordszerkezet tervezése és létrehozása a Gamma Analcont Kft és a Borsodtech Kft konzorciumi együttműködésében |
291 999 254 |
ERNŐKER Kereskedelmi Kft. |
Cukorcirok komplex hasznosítására - betakarító gépre és sűrítő technológiára irányuló- kutatás- fejlesztési projekt |
292 006 997 |
VABEKO Müszaki Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségü Társaság |
Korszerű videotechnikán alapuló egyedi eszköz és technológia kutatásfejlesztése robbanásveszélyes és gyúlékony szénhidrogénipari és vegyipari rendszerekben. |
292 888 000 |
Pi Vision Élelmiszeripari és Kereskedelmi Betéti Társaság |
Igazoltan egészségvédő hatású tejtermék változatok kifejlesztése egyedi hatóanyag kombinációk és innovatív technológiák alkalmazásával |
296 469 108 |
Öko-Construct Korlátolt Felelősségű Társaság |
Hidraulikus és pernye alapú építészeti kötőanyag, támfal típusok fejlesztése |
298 818 846 |
CONTENTUS Kutató-Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság |
Globálisan költséghatékonyan szállítható és telepíthető, környezetbarát energiával működő szét és összeszerelhető több célú felépítményes úszómű rendszer |
299 978 951 |
Training360 Korlátolt Felelősségű Társaság |
Moduláris mentorált képzést támogató módszertan és keretrendszer kialakítása |
300 865 000 |
EMD Endoszkóp Műszer Gyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság |
Intelligens kraniál perforátor és nagysebességű motorrendszer (koponyafúró rendszer - HS rendszer) kifejlesztése agysebészeti műtétekhez az EMD Kft.-nél |
300 871 043 |
Termoszerviz Kereskedelmi Szolgáltató- és Innovációs Korlátolt Felelősségű Társaság |
Nehézmunkagépek irányítását támogató képalkotó és jelölőrendszer kifejlesztése |
307 702 631 |
AKTOGEN Hungary Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Köldökzsinórvér-eredetű pluripotens őssejtbank technológia kifejlesztése és biobank megalapítása |
308 546 274 |
PR1MER Korlátolt Felelősségű Társaság |
Hosszú eltarthatósági idejű előhűtött töltelékes pékáru és pizzatermékek fejlesztése |
311 722 472 |
Kynetic Energy Tanácsadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Élelmiszeripari olajszűrő berendezés kifejlesztése |
322 335 950 |
ConstrucTeam Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Újszerű furatbővítő szerszám és fúrási technológia, valamint fúróautomatika kifejlesztése irányított fúráshoz |
324 465 145 |
TEVA Gyógyszergyár Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Új generikus gyógyszerhatóanyagok fejlesztése |
324 986 710 |
MÓRAAGRO Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Móraagró lombtrágya fejlesztés |
325 894 083 |
Smart Service Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Virtuális hálózatok energetikai integrációja |
328 830 160 |
ARD Medical Korlátolt Felelősségű Társaság |
Autizmus spektrum zavar diagnosztikát segítő rendszer fejlesztése |
329 736 591 |
ScanoMed Orvosi, Diagnosztikai, Kutató és Oktató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Mikrovaszkularizációs biomarkerek viselkedésének feltérképezése célzott nanorendszerekkel képalkotó diagnosztika alkalmazásával szakértői rendszerben |
331 706 253 |
OPTICON Telekommunikációs Hálózati Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Felhőalapú hálózatmenedzsment rendszer kutatás-fejlesztése heterogén telekommunikációs hálózatok számára |
333 240 800 |
LOURDES HONEY Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
A méhek egészségvédelme újszerű alimentációs eljárás alkalmazásával, illetve erre alapozva humánklinikai vizsgálatokkal igazoltan pozitív élettani hatású, új mézkészítmények prototípusainak kifejlesztése |
334 299 808 |
AGC Glass Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság |
Újgenerációs innovatív hátsóüveg termékcsalád, a Mercedes és a Volvo új modelljeihez alkalmas típusok fejlesztése, a szükséges technológiai innováció, prototípusgyártás, a sorozatgyártás feltételeinek megteremtése az AGC környei gyárában. |
336 849 081 |
Galen Bio Diagnosztikai és Biotechnológiai Korlátolt Felelősségű Társaság |
Kombinált diagnosztikai kit fejlesztése sertés megbetegedés gyors diagnosztizálására sertéstelep helyszíni és laboratóriumi körülmények között |
337 444 511 |
Kiskun Kutatóközpont Kereskedelmi és Nemesítő Korlátolt Felelősségű Társaság |
A KISKUN HIBRID KUKORICÁK HOZAMÁNAK NÖVELÉSÉT BIZTOSÍTÓ INNOVATÍV NEMESÍTÉSI TECHNOLÓGIÁK KIDOLGOZÁSA ÉS ALKALMAZÁSA |
340 135 358 |
Tanfield General Korlátolt Felelősségű Társaság |
Kombinált fizikoterápiás eljárás kutatása és Kombinált Multifunkciós Fizikoterápiás Készülék kifejlesztése |
341 919 389 |
Clarity Consulting Informatikai és Menedzsment Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Módszertan és eszközkészlet kialakítása adatbázis- és rendszer-architektúrák elemzésére az informatikai alkalmazások továbbfejlesztésének és piaci lehetőségeinek szélesítése érdekében |
363 673 806 |
Balaton Dock Korlátolt Felelősségű Társaság |
Innovatív kikötői navigációs/információs rendszer és gyűrődő zónás, rugalmas- csillapított finger fejlesztése a biztonságos kikötői dokkolás érdekében |
364 278 674 |
BÁTORTRADE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft |
Fermentlé és víztakarékos öntözési rendszer kidolgozása nitrátérzékeny területekre. |
368 251 640 |
RotaPack Csomagolástechnikai Zártkörűen működő Részvénytársaság |
Szellőző sztreccsfólia fejlesztése a RotaPack Zrt.-nél és a kapcsolódó gyártástechnológia kialakítása a Mechatronik Automatika Kft-vel |
372 997 851 |
GEOHIDROTERV Mérnökgeológiai, Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság |
Jet rendszerű előhúzásos csőfektetés környezettechnológiában történő alkalmazhatóságának kutatása, fejlesztése |
376 672 339 |
VARA-FÉG Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Gáztüzelésű kazán katalitikus izzótérrel, abszorpciós kondenzációval és termo-elektromos hő hasznosítással. Moduláris megújuló energia és trigenerációs hő energia hasznosítási lehetőséggel. |
378 310 109 |
FEMPHARMA Kutatásfejlesztési Korlátolt Felelősségű Társaság |
Cink és PPAR delta agonista kombináció innovatív felhasználásának kutatása |
379 733 100 |
SALGGLAS Üvegipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Csökkentett tűréstartományú ablakkivágással rendelkező oldalüveg termékek kifejlesztése a SALGGLAS ZRt.-nél |
380 825 887 |
Opti-Cost Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Mikrohullámú vákuum szárítási élelmiszertechnológiai kutatások és kísérleti üzem kialakítása |
384 081 397 |
Sysman Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Intelligens fiziológiai monitor módszertani kutatása |
389 614 095 |
ECONIX Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Elektrojet, az innováció |
390 248 665 |
ARM INVESTRADE Korlátolt Felelősségű Társaság |
Szabályozható, elektromos, beltéri fűthető tapéta kutatás-fejlesztése másodlagos fűtésként való alkalmazásának és a falpenészedés megakadályozásának érdekében |
391 831 384 |
AQWIA Környezetbarát Technológiát Fejlesztő és Gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság |
Költséghatékonyan gyártható, multifunkciós, egyedi elektronikus vezérlési rendszerrel ellátott környezetbarát vízimunkaeszköz-család kutatás-fejlesztése |
404 413 376 |
DataMagic Pénzügyi Informatikai és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság |
Innovatív, szenzortechnológiára épülő sportszakmai rendszer kutatásfejlesztése |
404 827 885 |
Lakics Gépgyártó Korlátolt Felelősségű Társaság |
Energiatermelő berendezések nagy teljesítőképességű acél szerkezeti elemeinek gyártástechnológiai kutatás-fejlesztése |
406 080 463 |
Philips Lighting Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság |
Nagyteljesítményű, ellenálló, energiatakarékos LED technológiás fényforrás és lámpatest család gyárthatóságra történő kifejlesztése |
410 080 798 |
"TRANSMODULS" Tervező- és Gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság |
Adszorbens adalékos és ultrahangos technológiát alkalmazó szénhidrogénalapú szennyeződést kármentesítő folyamatszabályozott komplex mobil berendezés kifejlesztése |
412 696 726 |
QUALCHEM Vegyiárú, Gumi és Műanyagalapanyag Gyártó és Forgalmazó Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Hulladék gépkocsi szélvédők polivinil-butirál komponensének újrahasznosításra történő kinyerése(szilárd-folyadék extrakcióval) és ennek felhasználásával szabályozott,energiatakarékos visszapillantó tükör fűtés kifejlesztése az autóipar számára. |
445 100 000 |
Project Control Expert Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság |
Innovatív erőforrás beosztás optimalizáló szolgáltatás kutatás-fejlesztése építőipari igényekre specializáltan |
445 427 800 |
RÁK ANTENNA Gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság |
Biodegradálódó biológiailag lebomló (PLA) műanyag ipari tömeggyártásban való gazdaságos felhasználhatóságának megvalósítása |
468 125 469 |
ÁBRIS Informatikai és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság |
Működés kritikus informatikai rendszerek iparág független kiterjesztése és mesterséges intelligencia eszközök alkalmazása egészségügyi és üzleti környezetben |
473 261 679 |
KURUCZ FARM Mezőgazdasági Korlátolt Felelősségű Társaság |
A Rövid Takarmányozási Lánc helyreállítását és egyben a szójafüggőség csökkentését célzó, a GMO mentességet biztosító neotradicionális termelési eljárás kidolgozása a sertéstenyésztésben. |
503 003 141 |
3B HUNGARIA Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Új berendezések kifejlesztése a vegyes gyűjtésű szilárd települési hulladékok kis és közepes kapacitású technológiai rendszerének hazai gyártására |
506 375 065 |
Flexoco Termelő Korlátolt Felelősségű Társaság |
Tejalapú, portermékek és granulált termékek kutatás-fejlesztése a Flexoco Kft.-nél |
507 000 000 |
BUSCH-HUNGÁRIA Korlátolt Felelősségű Társaság |
Magas szintű gömbgrafitos öntöttvas termékek és technológia kutatás-fejlesztések a BUSCH-HUNGÁRIA Kft.-nél |
508 373 636 |
RUTIN Épitőipari Fővállalkozó, Vállalkozásszervező és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségü Társaság |
Innovatív acél trapézlemez gerincű öszvér és hibrid tartók fejlesztése |
508 400 508 |
Notebookspecialista.hu Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság |
Orvosszakmai és betegéletút biztonságos adatkezelési protokollja, mesterséges intelligencia alapú orvosi mintavizsgáló szoba prototípus kifejlesztésen keresztül egy innovatív, ágazatspecifikus, matematikai, statisztikai kutatási módszertan kialakítása |
509 383 262 |
EXTOR Elektronikai Korlátolt Felelősségű Társaság |
Szolár energia felhasználásának és tárolásának fejlesztése |
511 139 134 |
SLOPMAX Korlátolt Felelősségű Társaság |
Szénhidrogének kutatása és kitermelésére alkalmazott fúrási technológiáknál keletkező híg iszapok stabil emulziójának megbontása elektrokémiai módszerrel. |
513 160 000 |
PROFIGRAM Automatika Tervező, Vállalkozási és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság |
Ergo+LeoVISION: Interaktív 3D virtuális valóság alapú látás, koordináció- és munkahatékonyság-fejlesztő és terápiás célú eszközcsalád |
533 660 900 |
Daniella Ipari Park Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Üveghab felhasználási területeinek kutatás-fejlesztése |
565 467 689 |
PALETTA HUNGÁRIA Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Használt gumiabroncsok újrafeldolgozása elsősorban útpálya építéséhez |
579 440 000 |
Femtonics Kutató és Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság |
Világpiaci újdonságnak számító, az eddigi megoldásoknál két nagyságrenddel nagyobb térfogatban működő és egy nagyságrenddel gyorsabb 3Ds lézerpásztázó mikroszkóp, és 4 további exportképes termék kifejlesztése kutatási és humán diagnosztikai célra |
595 396 976 |
Softtrade Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság |
Huminsav és terfézia alapú kutatások |
600 808 489 |
MP INNOVÁCIÓ Ingatlanforgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaság |
Minimál invazív, lézeres tüdősebészeti és prosztatasebészeti műtéti technológiai eljárások kifejlesztése, klinikailag megalapozott protokoll kidolgozása |
612 684 000 |
"GOF HUNGARY" Gabona-, Olajos és Fehérje-növények Termelését Koordináló Korlátolt Felelősségű Társaság |
Komplex e-napló alapú minőségbiztosítási rendszerrel támogatott nagyipari méretű gluténmentes sütőipari alapanyagok előállításának kutatás - fejlesztése |
627 276 112 |
Kereken-Pálya Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Szerszámüregnyomás-mérési technológia fejlesztése fröccsöntött és extrúziós elasztomer termékek gyártásának felügyeletéhez, és szerszám konstrukciós megoldások fejlesztése |
641 799 354 |
"BOCK BORÁSZAT" KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG |
Speciális, az eddig ismerteknél nagyságrendekkel nagyobb és kiegyenlített, aktív komponens felszívódású szőlőmag őrlemény alapú táplálék kiegészítők (tabletta, liszt), valamint ipari méretű előállításukhoz szükséges gyártás technológia kifejlesztése |
681 217 903 |
iSRV Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
"Moduláris Multimédiás Kommunikációs Keretrendszer" fejlesztése |
690 532 454 |
Frimo Hungary Ipari, Technikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Gyártástechnológia, termék és tesztállomás fejlesztése a Frimo Hungary Kft-nél |
693 598 279 |
FERROPATENT Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
A Ferropatent Zrt. technológiafejlesztéssel egybekötött kutatás-fejlesztési projektje |
720 638 196 |
ALFÖLDI NYOMDA Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Újrahasznosított, alacsony grammsúlyú papírra épülő hullámpapírtermék gyártó technológia komplex innovatív fejlesztése a Dunapack Kft-nél |
759 773 831 |
GLOSTER Zöldség - Gyümölcs Feldolgozó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság |
Konzervgyártási technológia komplex innovatív fejlesztése a GLOSTER Kft-nél |
764 520 396 |
SZURO-TRADE Termelő Szolgáltato és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság |
Gázüzemű terményszárítókhoz illeszthető újrendszerű szárítólevegő ellátó rendszer fejlesztése, mely a szárítás és terménytárolás melléktermékei, valamint vágástéri apadék mixtúráinak újszerű tüzelési célú hasznosításával a lokális feltételekre optimált földgázkiváltásra alkalmas. |
776 015 060 |
KM-TRANS Fuvarozó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Ipari hatékonyságnövelés és vészhelyzetek előrejelzése többdimenziós szenzormátrix adatainak mesterséges intelligenciával támogatott big data elemzésével |
788 740 000 |
ULTRA PROJEKT Építőipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Akut koronária szindrómán átesett betegek komplex rehabilitációs kezelésének kidolgozása a Füredi Egészségügyi Kutatóközpontban |
819 671 398 |
GRABOPLAST Padlógyártó Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Speciális padlóburkolatok fejlesztése a Graboplast Zrt-nél |
884 616 755 |
Amitis Mérnöki Vállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság |
Moduláris jellegű úszómű technológia kutatása, fejlesztése |
906 608 457 |
Zöldolaj BB Dízel-alapanyag Termelő és Kereskedelmi zártkörűen működő Részvénytársaság |
Tömegtermelésre alkalmas, növényolaj préselési technológiával ötvözött algahasznosítási technológia kifejlesztése |
917 729 759 |
WORK-METALL TRANS Kereskedelmi, Szállítási és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Védett kulturális és természeti örökség távérzékelési technológiai kutatási centrumának létrehozása, új méréstechnikai módszerek és dokumentációs eljárások kidolgozása |
921 488 776 |
KALL Ingredients Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság |
F95 gyártás technológiájának kifejlesztése, technológiai paramétereinek komplex kutatása |
965 338 433 |
Hansa-Kontakt Inv. Korlátolt Felelősségű Társaság |
Ferdítéses, felületnövelt kútkiképzési- és működtetési-technológia fejlesztése porózus rezervoárra települő mélygeotermikus kitermelő-visszasajtoló rendszerben |
980 190 000 |
Medikai Innováció Kutató Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság |
Optimalizált teljes test gamma idegsebészeti eszköz létrehozása és kapcsolódó kutatások elvégzése |
982 106 545 |
MECSEKÉRC Környezetvédelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Energetikai célú földtani kutatási projektek rendszerbizonytalanságának csökkentése a Mecsek-hegység déli előtere földtani modelljének validálása példáján |
986 301 837 |
DS Smith Packaging Hungary Csomagolóanyag Gyártó és Forgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaság |
DS Smith Packaging Hungary Kft. tiszaújvárosi papír rakodólap fejlesztés és győri kutatás és termékfejlesztés |
993 067 661 |
Adient Mezőlak Korlátolt Felelősségű Társaság |
Az Adient Mezőlak Kft. K+F+I tevékenységének támogatása |
996 003 746 |
S+H Portfolio Vagyonkezelő és Munkaerőgazdálkodási Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Természetes ökológiai rendszerek működésén alapuló (kagylók szűrése), minimális energiafelhasználású komplex mobil vízkezelési technológia rendszer kifejlesztése álló és folyóvizek átmeneti, illetve állandó kezelésére, tisztítására |
996 173 860 |
SW Umwelttechnik Magyarország Építőelemgyár Korlátolt Felelősségű Társaság |
Az SW Umwelttechnik Magyarország Kft. alsózsolcai telephelyén térburkolatok innovációs fejlesztése |
997 426 362 |
A felfedező és az alkalmazott kutatások, valamint az innováció területén nagy számban beérkező pályázatok értékelvű szakmai bírálatához, a nyertes projektek szakmai beszámolóinak értékeléséhez és a szakpolitikai vélemények megalapozásához az NKFI Hivatal minden szakterületen bővíti szakértői adatbázisát.
Jelentkezés szakértőnek
Regisztráció Adatkezelési tájékoztató az NKFI Hivatal K+F+I versenypályázati értékelési rendszere szakértői adatbázisáról PDF (258 KB) Hozzájáruló nyilatkozat a Szakértői adatbázisban történő adatkezeléshez PDF (124 KB)
Az NKFI Hivatal szakértői adatbázisába regisztrált szakemberek anonim szakértőként felelős közreműködői lehetnek annak az értékelési folyamatnak, amelyben a benyújtott pályázatok szakmai színvonalát, újdonságtartalmát, gazdasági hasznosulásának lehetőségét és a kért támogatási összeg indokoltságát kiemelt szempontként kell véleményezni.
A regisztrációt a szakértői adatbázisba az NKFI Hivatal honlapjának erre szolgáló regisztrációs felületén a „regisztráció” funkció kiválasztásával és a kért adatok megadásával, valamint a „Szakértő vagyok” pont kijelölésével lehet megkezdeni. A regisztráció folyamatos.
A szakértői regisztrációs űrlapon szereplő főbb adatok:
- személyi adatok, elérhetőségek (melyek egy-egy szakértői feladatra kötendő megbízási szerződés elkészítéséhez szükségesek);
- a szakmai és kutatási területek, kompetenciák besorolása (hogy a szakterületének leginkább megfelelő bírálatra kapjon felkérést);
- a korábban már értékelt pályázatok témaköre;
- jelenlegi és korábbi munkahelyek, érdekkapcsolatok (egy-egy szakértői feladattal való összeférhetetlenség előszűrése céljából), végzettség(ek), tudományos fokozat(ok), legfontosabb publikációk és szellemi alkotások, amelyek a szakmai tapasztalatot mutatják;
- idegennyelv-ismeret.
A szakértői adatbázisban regisztrált szakembereket az NKFI Hivatal a beérkező pályaművek szakmai bírálatára, a nyertes projektek szakmai beszámolóinak értékelésére és szakpolitikai vélemények megalapozásához kérheti fel.
Egy-egy pályázat értékelését párhuzamosan több felkért szakértő végzi. Az egyes pályázatok és beszámolók értékelésére, a szakvélemények elkészítésére a szakértői adatbázisból kiválasztott szakértővel az NKFI Hivatal eseti megbízási szerződést köt, amelyben arról is nyilatkozni kell, hogy a bírálót a pályamű bírálatának elkészítésében semmilyen összeférhetetlenségi ok nem akadályozza. A bírálónak az írásos szakvéleményt pályázattípustól függően 15-28 munkanapon belül kell elkészítenie, és az NKFI Hivatal bírálati fogadó rendszerén keresztül elektronikusan beküldenie.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK
További információk: a (06 1) 795 9500 telefonszámon és/vagy a szakerto_regisztracio@nkfih.gov.hu e-mail címen.
Az NKFI Alap 2024. évi Programstratégiája, a Neumann János Program végrehajtását támogatja, amelynek fókuszában az egyetemek, a kutatóintézetek és a gazdaság összekapcsolása áll. A 2024. évi Programstratégia kiemelt célja, hogy hozzájáruljon a magyar eredmények javításához az emberi erőforrások (kutatói utánpótlás, doktori képzésben résztvevők száma, STEM (MTMI) területen a felsőoktatásban tanulók száma) területén, az innovátor vállalkozások száma és aránya (termékinnovációt és / vagy folyamatinnovációt végrehajtó KKV-k száma és aránya) területén, valamint a szellemi tulajdonjogok (intellectual property, IP) (szabadalmak, védjegyek, formatervezési mintaoltalmak) területén.
Az alábbi táblázat a 2021-2024 közötti időszakra vonatkozó, az NKFI Alapból meghirdetni tervezett valamint meghirdetett felhívásokat és azok keretösszegét tartalmazza, évek szerinti bontásban.
2021 | 2022 | 2023 | 2024 | |||||
NKFI Alap pályázatainak keretösszege (milliárd forint) |
189,844 | 89,838 | 63,779 | 176,263* | ||||
Konstrukció megnevezése/ Meghirdetett felhívás (2021) |
Összes keret (Mrd Ft) |
Konstrukció megnevezése/ Meghirdetett felhívás (2022) |
Összes keret (Mrd Ft) |
Konstrukció megnevezése/ Meghirdetett felhívás (2023) |
Összes keret (Mrd Ft) |
Konstrukció megnevezése/ Meghirdetett felhívás (2024) |
Összes keret (Mrd Ft) |
|
Innovációs Alaprész 2021-2024 |
Piacvezérelt vállalati KFI támogatása Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása 2020-1.1.2-PIACI KFI |
59,06 | Fókuszterületi innovációs projektek támogatása Fókuszterületi innovációs projektek támogatása 2023-1.1.1-PIACI_FÓKUSZ |
30,149 | KKV Fókuszterületi Innovációs Program KKV Fókuszterületi Innovációs Program 2024-1.1.1-KKV_FÓKUSZ |
50,00 | ||
Gyorsítósáv program Gyorsítósáv 2020-1.1.5-GYORSÍTÓSÁV |
3,00 | Gyorsítósáv program Gyorsítósáv 2021-1.1.4-GYORSÍTÓSÁV |
12,85 | Gyorsítósáv program 2023-1.1.2-GYORSÍTÓSÁV |
2,00 | Spin-off Program: kutatási eredmények piacravitele Gyorsítósáv program 2023-1.1.2-GYORSÍTÓSÁV |
7,00 | |
Iparjog Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében 2020-1.1.3-IPARJOG, 2021-1.1.1-IPARJOG |
0,40 | Iparjog Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében 2020-1.1.3-IPARJOG, 2021-1.1.1-IPARJOG |
0,40 | Iparjogvédelem Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében 2020-1.1.3-IPARJOG, 2021-1.1.1-IPARJOG |
0,50 | Iparjogvédelmi Pályázat (IP) Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében 2020-1.1.3-IPARJOG, 2021-1.1.1-IPARJOG |
0,50 | |
Nemzetközi programok ECSEL közös EU-s programba való bekapcsolódás támogatása 2019-2.1.3-NEMZ_ECSEL; Közös EU-s kezdeményezésekbe való bekapcsolódás támogatása 2019-2.1.2-NEMZ; Az Egyesült Királyságban, Németországban és Ausztriában egyetemi tanulmányokat folytató magyar hallgatók hazai nyári gyakorlatának támogatása (2021-ben Hollandiára is kiterjesztve) 2020-1.2.1-GYAK; Az EIT KIC társulásokban történő magyar részvétel támogatása 2021-1.2.1-EIT-KIC; Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TÉT) együttműködés támogatása 2021-1.2.4-TÉT; A Magyar-Orosz alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása 2021-1.2.5-TÉT-IPARI-RU; Pályázat az ERA-NET COFUND és EJP COFUND programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására 2019-2.1.7-ERA-NET; Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása 2020-1.2.3-EUREKA; Horizont Európa Accelerator rásegítő pályázat 2021-1.2.2-EU_KKV; Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése 2021-1.2.3-EU_KP; Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása 2021-4.1.2-NEMZ_KI; A magyar-marokkói alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása 2021-1.2.6-TÉT-IPARI-MA |
3,50 | Nemzetközi programok Pályázat az ERA-NET COFUND és EJP COFUND programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására 2019-2.1.7-ERA-NET; Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása 2022-1.2.4-EUREKA; Horizont Európa Accelerator rásegítő pályázat 2021-1.2.2-EU_KKV; Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése 2021-1.2.3-EU_KP; Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása 2021-4.1.2-NEMZ_KI; A magyar-török alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása 2022-1.2.6-TÉT-IPARI-TR; Egyetemi tanulmányokat külföldön folytató magyar hallgatók nyári gyakorlatának támogatása 2022-1.2.3-GYAK; A magyar-üzbég alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása 2022-1.2.2-TÉT-IPARI-UZ; A magyar-koreai alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása 2022-1.2.5-TÉT-IPARI-KR |
6,00 | Nemzetközi programok Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése 2021-1.2.3-EU_KP; Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása 2021-4.1.2-NEMZ_KI; Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása 2022-1.2.4-EUREKA; A Horizont Európa Digitális Kulcstechnológiák (KDT) partnerségbe való bekapcsolódás támogatása 2022-1.2.8-KDT; EUROSTARS – Az innovatív KKV-k partnerségi programban való magyar részvételének támogatása 2022-1.2.7-EUROSTARS; Pályázat az ERA-NET COFUND, EJP COFUND és egyéb multilaterális programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására 2023-1.2.1-ERA-NET; Pályázat a Horizont Európa európai partnerségek közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására 2023-1.2.2-HE_PARTNERSÉG; Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TÉT) együttműködés támogatása 2023-1.2.4-TÉT |
6,10 | Nemzetközi Programok HU-rizont Program 2024-1.2.3-HU-RIZONT; Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TÉT) együttműködések támogatása 2024-1.2.5-TÉT; Pályázat az ERA-NET COFUND, EJP COFUND és egyéb multilaterális programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására 2024-1.2.2-ERA_NET; Pályázat a Horizont Európa európai partnerségek közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására 2024-1.2.1-HE_PARTNERSÉG; Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása 2024-1.2.6-EUREKA; A Horizont Európa Digitális Kulcstechnológiák (KDT) partnerségbe való bekapcsolódás támogatása 2024-1.2.4-KDT; EUROSTARS – Az innovatív KKV-k partnerségi programban való magyar részvételének támogatása; Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése 2021-1.2.3-EU_KP; Horizont Európa Accelerator rásegítő pályázat (EU_KKV); Nemzetközi szakmai szervezetben való aktív részvétel támogatása kutatók és kutatási menedzserek részére (Networking+); Teaming of Excellence 2025. kiírásra rásegítő pályázat, Előkészítés alatt álló nemzetközi együttműködések. |
17,155 | |
Nemzetközi programokon belül meghirdetve. (Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása 2021-4.1.2-NEMZ_KI) |
Nemzetközi programokon belül meghirdetve. | Nemzetközi programokon belül meghirdetve. | Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása 2021-4.1.2-NEMZ_KI; |
0,10 | ||||
Nagyvállalati Fókuszterületi Innovációs Program (Felhívás később jelenik meg) |
15,00 | |||||||
Innovációs Kockázati Tőkeprogram (Felhívás később jelenik meg) |
9,50 | |||||||
Alkalmazott kutatási és innnovációs szolgáltatások fejlesztése (Felhívás később jelenik meg) |
2,50 | |||||||
Befektetés a jövőbe Alap Befektetés a jövőbe 2020-1.1.6-JÖVŐ |
7,00 | |||||||
Alkalmazott kutatói hálózat fejlesztése Alkalmazott Nemzeti Kutatóintézet-Hálózatban való részvétel 2021-1.1.2-AKH |
1,63 | |||||||
Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma Egyetemi innovációs ökoszisztéma 2019-1.2.1-EGYETEMI ÖKO |
2,46 | |||||||
Start KKV Program KKV START INNOVÁCIÓ 2020-1.1.1-KKV START |
12,00 | |||||||
Kompetencia Központok Kompetencia központok létrehozása és fejlesztése 2022-1.1.1-KK |
20,60 | |||||||
Startup Program Startup Program 2022-1.1.2-STARTUP |
4,06 | |||||||
Inkubátor támogatási program STARTUP FACTORY 2023 2023-1.1.3-STARTUP |
5,75 | |||||||
Kutatási Alaprész 2021-2024 |
Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági program és Kutatási témapályázatok ("OTKA") Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági programok ("OTKA") PD_21, FK_21, K_21, ANN_21, SNN_21 |
12,90 | Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági program és Kutatási témapályázatok ("OTKA") Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági programok ("OTKA") PD_22, FK_22, K_22, ANN_22, SNN_22 |
13,50 | Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és Fiatal kutatói kiválósági programok ("OTKA") Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági programok ("OTKA") PD_23, FK_23, K_23, SNN_23 |
13,50 | Kiválósági alapú kutatási támogatások EXCELLENCE kutatási pályázati program EXCELLENCE_24 ADVANCED kutatási pályázati program ADVANCED_24 STARTING kutatási pályázati program STARTING_24 Magyar-osztrák, ill. magyar-szlovén nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási pályázati programok ANN_24, SNN_24 |
19,00 |
Élvonal - Kutatási Kiválósági Program Élvonal – Kutatási Kiválósági Program KKP_21 |
3,00 | Élvonal - Kutatási Kiválósági Program Élvonal – Kutatási Kiválósági Program KKP_22 |
3,00 | |||||
Új Nemzeti Kiválósági Program ÚNKP-21-1, ÚNKP-21-2, ÚNKP-21-3, ÚNKP-21-4, ÚNKP-21-5, ÚNKP-21-6 |
4,00 | Új Nemzeti Kiválósági Program ÚNKP-22-1, ÚNKP-22-2, ÚNKP-22-3, ÚNKP-22-4, ÚNKP-22-5, ÚNKP-22-6 |
0,828 | Új Nemzeti Kiválósági Program ÚNKP-23-1, ÚNKP-23-2, ÚNKP-23-3, ÚNKP-23-4, ÚNKP-23-5, ÚNKP-23-6 |
0,710 | Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (Felsőoktatási intézmények által kiírt ösztöndíjpályázatok) |
10,00 | |
Kooperatív Doktori Program Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj KDP-2021 |
4,894 | Kooperatív Doktori Program Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj KDP-2023 |
5,070 | |||||
Mecenatúra pályázat Mecenatúra pályázat MEC_21 |
1,00 | Tudományos mecenatúra program Felhívás Tudományos Mecenatúra pályázathoz MEC_24 |
1,00 | |||||
Research Grant Hungary Felhívás Research Grant Hungary kutatási pályázathoz RGH_S_24, RGH_L_24 |
6,00 | |||||||
Nyugdíj - matching fund (Felhívás később jelenik meg) |
0,244 | |||||||
Önköltség - matching fund (Felhívás később jelenik meg) |
0,264 | |||||||
Proof of Concept: fejlesztési potenciál értékelés (Felhívás később jelenik meg) |
3,00 | |||||||
Tématerületi Kiválósági Program 2021 (Nemzeti-Egészség-Védelmi) Tématerületi Kiválósági Program 2021 TKP2021 (A keretösszeg magában foglalja a TKP2021 Nemzetvédelem, nemzetbiztonság alprogramjához szorosan kapcsolódó Kooperatív Doktori Program Nemzetvédelmi Alprogram (NVKDP-2021) 1 milliárd Ft-os keretösszegét.) |
75,00 | |||||||
Selye János Diáklabor hálózat kiépítése Selye János Diáklabor hálózat kiépítése 2022-3.1.1-DIÁKLABOR |
2,00 | |||||||
Nemzeti Laboratóriumok Alaprész 2022 |
Nemzeti Laboratórumok Nemzeti Laboratóriumok létrehozása, komplex fejlesztése 2022-2.1.1-NL |
26,60 |
*A 2024. évi Programstartégia teljes keretösszege.