Ön itt áll: PályázóknakPályázatokAz EUREKA programban való magyar részvétel támogatása (EUREKA_16)
Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása (EUREKA_16)
Meghirdetés dátuma: 2016. augusztus 30.
Módosítás:
Következő beadási határidő:
Elektronikus benyújtás határideje: 2017. március 31.
2017. március 31.
Postára adás határideje: 2017.03.31
Pályázat benyújtója
Költségvetési szerv, Vállalkozás, Non-profit szervezet
Támogatásra jogosultak köre
MTA intézmény, Egyéb költségvetési kutatóhely, Egyéb költségvetési intézmény (nem oktatási vagy kutatóhely), Vállalkozói kutatóhely, Vállalkozás (nem kutató jellegű), Nonprofit kutatóhely, Egyéb nonprofit szervezet (nem kutató jellegű)
Keretösszeg
400 000 000 Ft
Pályaművek száma
5-10 db
Igényelhető támogatás
20-70
Kutatási tevékenység típusa
Ipari (alkalmazott) kutatás, Kísérleti fejlesztés
Pályázat értékelője
NKFI Hivatal
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal felhívása magyar intézmények részvételét támogatja a nemzetközi együttműködésben megvalósuló EUREKA-projektekben a részvételhez szükséges hazai forrás biztosításával.

MÓDOSÍTÁS

2017.03.24: Módosult az EUREKA_16 pályázati felhívás kitöltőprogramja

2016.12.13: Módosult az EUREKA_16 pályázati felhívás

------------------------------------------

A pályázati felhívás célja

A konstrukció célja a vállalkozói szféra, különösen a kis- és középvállalkozások nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködését elősegítő EUREKA programban való magyar részvétel támogatása, illetve ezen keresztül

  • a magyar vállalatok piacképességének növelése;
  • a magyar szerepvállalás erősítése nemzetközi szinten;
  • a kutatói és vállalkozói szféra K+F együttműködésének ösztönzése innovatív, piacközeli projektek támogatásával, amelyek révén prototípus vagy új termék, technológia, szolgáltatás fejlesztésére kerül sor;
  • nemzetközi K+F projektekben való részvétel hazai hasznosulásának elősegítése.

A támogatást igénylők köre

A hazai pályázat benyújtására csak olyan pályázó jogosult, amely az EUREKA Titkárság adatbázisában vagy az EUREKA-klaszterek nyilvántartásában szereplő angol nyelvű és a nemzetközi konzorcium által benyújtott EUREKA-projektjavaslatban vagy jóváhagyott projektben partnerként/konzorcium vezetőként szerepel, amit a magyar EUREKA Nemzeti Projekt Koordinátor igazol. Egyazon nemzetközi EUREKA-projektben részt vevő magyar partnereknek a hazai támogatásra konzorciumot alkotva kell pályázniuk.

Pályázhatnak:

  • magyarországi székhellyel rendelkező gazdasági társaságok vagy EGT-székhellyel rendelkező vállalkozások magyarországi fióktelepei 
  • piacbefolyásoló tevékenységet nem végző nonprofit szervezetek, költségvetési szervek vagy azok jogi személyiséggel rendelkező intézményei.

Támogatható tevékenységek

Az EUREKA program pályázati felhívásainak keretében megvalósuló projektek esetében

  • önállóan támogatható a kísérleti fejlesztés;
  • projekt szinten önállóan nem támogatható az alkalmazott kutatás, a projekt kommunikációjával, koordinációjával, piacra jutásával, iparjogvédelmével, konferencián való részvétellel kapcsolatos tevékenység, általános (rezsi) költségek.

Feltétel, hogy a 2016. október 28-ig benyújtott pályázat 2017. március 15-ig, a 2017. március 31-ig benyújtott pályázat 2017. július 15-ig EUREKA-minősítést (label) szerezzen. Azok a pályázatok, amelyek a megadott határidőkre nem szereznek minősítést, elutasításra kerülnek.

A rendelkezésre álló forrás

A pályázat célkitűzéseinek elérése érdekében az NKFI Hivatal a pályázaton eredményesen szereplő pályázók számára 400 millió Ft támogatást biztosít az NKFI Alapból. A pályázatokra igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 20 millió Ft, maximum 70 millió Ft.

A benyújtás határideje

A pályázatok benyújtása a pályázat kitöltő program megjelenésétől folyamatos, az adott értékelési határnapig benyújtott pályázatokat együttesen bírálják el. Támogatás a rendelkezésre álló keret erejéig nyújtható.

Értékelési határnapok:

  • 2016. október 28.
  • 2017. március 31.

Ügyfélszolgálat elérhetősége:
email: nkfialap@nkfih.gov.hu 
telefon: +36 (1) 795 9500

Személyes (előzetes egyeztetés alapján): 1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1. (2. emelet)

Ügyfélfogadási idő: Hétfőtől csütörtökig 09:00-16:00, pénteken 09:00-12:00.

Módosult az EUREKA_16 pályázati felhívás kitöltőprogramja
Az EUREKA_16 felhívás módosított kitöltőprogramja letölthető a felhívást ismertető oldalról a pályázati csomag részeként. Kérjük a pályázókat, hogy pályázatuk benyújtása előtt a korábban esetlegesen már letöltött programot mindenképp frissítsék a megadott helyről.

Tovább a pályázati felhívást ismertető oldalra: Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása (EUREKA_16)

Utolsó módosítás: 2017. december 06.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Módosult az EUREKA_16 pályázati felhívás
Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása kiírt EUREKA_16 felhívás módosított szövege letölthető a pályázatot ismertető oldalról, a pályázati csomag részeként. Kérjük a pályázókat, hogy a jelenleg érvényes dokumentumot használják, illetve a korábban már letöltött verziót a megadott helyről frissítsék.

A változások a következők.

  • 2. pont az alábbiak szerint módosult:

    A támogatás forrása a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap fejezet 2. (Nemzetközi együttműködésben megvalósuló innováció támogatása) címe.

    Rendelkezésre álló teljes pályázati keretösszeg 400 millió forint.

  • 3.1. pont 4. bekezdése az alábbiak szerint módosult:

    A támogató döntés feltétele, hogy a 2016. október 28-ig benyújtott pályázat 2017. március 15-ig, a 2017. március 31-ig benyújtott pályázat 2017. július 15-ig, a 2017. szeptember 30-ig benyújtott pályázat 2018. március 31-ig EUREKA minősítést (label) szerezzen. Azok a pályázatok, amelyek a megadott határidőkre nem szereznek minősítést, elutasításra kerülnek.

  •  7.2. pont az alábbiak szerint módosult:

    Ügyfélfogadási idő: H-CS 09:00-16:00; P 09:00-12:00

  • 7.3. pont az alábbiak szerint módosult:

    Értékelési határnapok:
    • 2017. március 31.
    • 2017. szeptember 30.

Tovább a pályázati felhívást ismertető oldalra: Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása (EUREKA_16)

Utolsó módosítás: 2017. december 06.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Módosult az EUREKA_16 pályázati felhívás szövege és útmutatója
Az EUREKA_16 felhívás módosított szövege, valamint a pályázathoz kapcsolódó útmutató letölthető a pályázatot ismertető oldalról, a pályázati csomag részeként. Kérjük a pályázókat, hogy a jelenleg érvényes dokumentumokat használják, illetve a korábban már letöltött verziókat a megadott helyről frissítsék.

A változások a következők.

  • A Felhívás 3.1. pontjának 4. bekezdése az alábbiak szerint módosult:

    „A támogató döntés feltétele, hogy a benyújtott pályázat 2017. július 15-ig EUREKA minősítést (label) szerezzen. Azok a pályázatok, amelyek a megadott határidőre nem szereznek minősítést, elutasításra kerülnek.”

  • A Felhívás 7.3. pontja az alábbiak szerint módosult:

    „A pályázatok benyújtása a pályázat kitöltő program megjelenésétől folyamatos. Támogatás a rendelkezésre álló keret erejéig nyújtható.”

  • Az Útmutató 7. pontja az alábbiak szerint módosult:

    „Jelen pályázati felhívás keretében csak az a szervezet nyújthat be pályázatot,
    • akinek a nemzetközi partnere is igényel támogatást saját országában az adott EUREKA projekt megvalósítására és az erre vonatkozó nemzeti támogatási döntés legkésőbb 2017. július 15-ig megszületik,
    • vagy vállalja, hogy saját forrásból finanszírozza a projektet.”


  • Az Útmutató 18. pontja az alábbiak szerint egészült ki:

    Alkalmazott kutatás esetén a szükséges min. 1 fő felsőfokú végzettségű projekt szakterületéhez kapcsolódó teljes munkaidőben foglalkoztatott önéletrajza
    Alkalmazott kutatás esetén kötelező
    Projektvezető önéletrajza
    kötelezően csatolandó
    Amennyiben marketing munkatárs személyi kiadásait elszámolják a projektben, akkor a marketing munkatárs önéletrajza
    kötelezően csatolandó
    Gazdasági végzettségű menedzsment területen szerzett tapasztalattal rendelkező teljes munkaidőben foglalkozatott személy önéletrajza.
    Amennyiben rendelkezésre áll (2.1.1 értékelési szemponthoz)

Tovább a pályázati felhívást ismertető oldalra: Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása (EUREKA_16)

Utolsó módosítás: 2017. december 06.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Megjelent az EUREKA_16 pályázati felhívás kitöltőprogramja
Megjelent a nemzetközi együttműködésben megvalósuló EUREKA-projektekben való részvételhez szükséges hazai forrást biztosító pályázati felhívás kitöltőprogramja, ezzel megnyílt a pályázatok beadásának lehetősége.

A kitöltőprogram és a dokumentumminták letölthetők a pályázatot ismertető oldalról, a pályázati csomag részeként: EUREKA programban való magyar részvétel támogatása (EUREKA_16)

Utolsó módosítás: 2017. december 06.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Támogatott projektek az EUREKA_16 felhívás 5. fordulójában
A 2016 augusztusában 400 millió forintos keretösszeggel meghirdetett pályázati felhívás célja a hazai kis- és középvállalkozások részvételének támogatása a nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködést elősegítő uniós finanszírozású EUREKA programban. A részvételhez szükséges hazai forrást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap biztosítja az EUREKA_16 felhívás keretében.

A felhívásra 2017. április 1. és 2017. október 2. között 5 darab pályamű érkezett be, összesen 293 millió forint támogatási igénnyel. A pályázati kiírásban rögzített tartalmi ellenőrzési és értékelési szempontok alapján a pályaműveket először anonim szakértők véleményezték. A kijelölt szakértői csoport tagjai a pályázati kiírásban foglalt kritériumok figyelembe vételével értékelték és rangsorolták a pályaműveket. A támogatásra javasolt 2 darab pályázat támogatásigénye meghaladja a felhasználható keretösszeget (mintegy 11 millió forinttal), de az NKFI Alapban a fedezet rendelkezésre áll.

Támogatott projektek az EUREKA_16 felhívás 1. fordulójában
Támogatott projektek az EUREKA_16 felhívás 2. fordulójában
Támogatott projektek az EUREKA_16 felhívás 3. fordulójában
Támogatott projektek az EUREKA_16 felhívás 4. fordulójában

2017-BEN TÁMOGATOTT PROJEKTEK (5. FORDULÓ)

Támogató: NKFI Hivatal
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2017. december 15.

Projekt azonosító száma
A pályázó(k) neve
Projekt címe
Odaítélt támogatás
(Ft)

Projekt elszámolható összköltsége
(Ft)

EUREKA_16-1-2017-0018
Pharmacoidea Kft.
Innovatív molekuláris célpontok hasznosítása az Alzheimer-kór és rokon neurodegenerációs kórképek ellen
68 000 000
84 000 000
EUREKA_16-1-2017-0019
Multilogic Tanácsadó és Informatikai  Kft.
FRONT-VL Életminőség javítása otthon elérhető szolgáltatásokkal
32 197 500
46 048 500
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
33 400 000
33 400 000
Utolsó módosítás: 2018. május 02.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Támogatott projektek az EUREKA_16 felhívás 4. fordulójában

A 2016 augusztusában 400 millió forintos keretösszeggel meghirdetett pályázati felhívás célja a hazai kis- és középvállalkozások részvételének támogatása a nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködését elősegítő uniós finanszírozású EUREKA programban. A részvételhez szükséges hazai forrást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap biztosítja az EUREKA_16 felhívás keretében.

A pályázati konstrukció negyedik értékelési szakaszában egy újabb ipari-kutatóhelyi konzorcium projektje jutott mintegy 50,5 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz az NKFI Alapból. Ezt megelőzően a felhívás első értékelési szakaszában egy háromtagú egyetemi-vállalati konzorcium 68,7 millió forint, a második értékelési szakaszban egy vállalkozás mintegy 62,5 millió forint, a harmadik értékelési szakaszban pedig egy gazdasági társaság és egy ipari-kutatóhelyi konzorcium projektje összesen 95,6 millió forint hazai finanszírozáshoz jutott a nemzetközi együttműködésben megvalósuló EUREKA-projektje megvalósítására. A negyedik forduló döntésével együtt a felhívás 400 millió forintos keretösszegéből 69,3% került felhasználásra.

2017-BEN TÁMOGATOTT PROJEKTEK (4. FORDULÓ)

Támogató: NKFI Hivatal
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2017. október 19.

Projekt azonosító száma
A pályázó neve
Projekt címe
Odaítélt támogatás
(Ft)

Projekt elszámolható összköltsége
(Ft)

EUREKA_16-1-2017-0006
Adexgo Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Új típusú takarmánykiegészítő fejlesztése az állatok termelési mutatóinak javítására
29 458 810
43 290 576
Szent István Egyetem
21 000 000
21 000 000
Utolsó módosítás: 2018. május 02.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Támogatott projektek az EUREKA_16 felhívás 3. fordulójában

A 2016 augusztusában 400 millió forintos keretösszeggel meghirdetett pályázati felhívás célja a hazai kis- és középvállalkozások részvételének támogatása a nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködését elősegítő uniós finanszírozású EUREKA programban. A részvételhez szükséges hazai forrás a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított az EUREKA_16 felhívás keretében.

A pályázati konstrukció harmadik értékelési szakaszában 2017. március 31-ig lehetett pályázatokat benyújtani. Összesen 7 pályázat érkezett be több mint 532 millió forint támogatási igénnyel, ezek közül egy pályázó visszalépett. További három pályázatot már korábban benyújtottak, de a nemzetközi partner projektértékelésének hiányában csak most lehetett róluk érdemben döntést hozni. Ebben a döntési szakaszban tehát 9 befogadott pályázatot értékeltek, amelyek közül 7 bizonyult formai szempontból megfelelőnek és tartalmi értékelésre alkalmasnak.

A pályázati kiírásban rögzített tartalmi ellenőrzési és értékelési szempontok alapján a pályázatokat először anonim szakértők értékelték. A szakértői értékelések alapján szakértői csoport értékelte és rangsorolta a pályázatokat.

Három pályázatot a nemzetközi társfinanszírozó szervezet nem javasolt támogatásra, kettő pedig a hazai értékelési szempontrendszer alapján került a támogatásra nem javasoltak közé, így az Innovációs Testület a szakértői csoport előterjesztése alapján 5 pályázatot elutasításra, kettőt támogatásra javasolt az NKFI Hivatal elnökének. A harmadik fordulóban ezzel egy gazdasági társaság és egy ipari-kutatóhelyi konzorcium projektje jutott összesen 95,6 millió Ft vissza nem térítendő támogatáshoz az NKFI Alapból.

Ezt megelőzően a felhívás első értékelési szakaszában egy háromtagú egyetemi-vállalati konzorcium 68,7 millió forint, a második értékelési szakaszban pedig egy vállalkozás mintegy 62,5 millió forint hazai finanszírozást nyert nemzetközi együttműködésben megvalósuló EUREKA-projektje megvalósítására. A harmadik forduló döntéseivel együtt a felhívás 400 millió forintos keretösszegéből 56,7% került felhasználásra.

A fennmaradó több mint 173 millió forint keretösszeg továbbra is pályázható, a felhívás szerint erre 2017. szeptember 30-ig lehet pályaműveket benyújtani.

2017-BEN TÁMOGATOTT PROJEKTEK (3. FORDULÓ)

Támogató: NKFI Hivatal
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2017. július 13.

Projekt azonosító száma
A pályázó(k) neve
Projekt címe
Odaítélt támogatás
(Ft)

Projekt elszámolható összköltsége
(Ft)

EUREKA_16-1-2017-0002
DVS Központi Tanácsadó Kft.
Bél mikrobiom alapú terápiás táplálási applikáció fejlesztése diabetes és inzulin rezisztencia megelőzése és gondozása céljából
46 955 999
76 339 998
Országos Közegészségügyi Központ
23 004 000
23 004 000
EUREKA_16-1-2017-0005
Golder Associates Kft.
Módszertan kidolgozása és mérőrendszerek fejlesztése, amellyel az árvízi kockázatok csökkenthetők és az általuk okozott környezeti hatások mérsékelhetők
25 647 500
64 118 750


Utolsó módosítás: 2018. május 02.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Támogatott projektek az EUREKA_16 felhívás 2. fordulójában

pályázati felhívás az Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból támogatja magyar intézmények bekapcsolódását a nemzetközi együttműködésben megvalósuló EUREKA projektekbe, a részvételhez szükséges hazai forrás biztosításával. Az EUREKA program elsősorban a vállalkozások nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködését segíti elő, a kutatói és vállalkozói szféra közös K+F tevékenységének ösztönzésével, és olyan innovatív, piac-közeli projektek támogatásával, amely révén új termék, technológia, szolgáltatás vagy prototípus fejlesztésére kerül sor.

A második fordulóban egy gazdasági társaság nyertes projektje jutott összesen több mint 68 millió Ft vissza nem térítendő támogatáshoz az NKFI Alapból, hogy nemzetközi EUREKA együttműködését megvalósítsa.

TÁMOGATOTT PROJEKTEK

Támogató: NKFI Hivatal
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2017. március 27.

Projekt azonosító száma
A pályázó(k) neve
Projekt címe
Odaítélt támogatás
(Ft)

Projekt elszámolható összköltsége
(Ft)

EUREKA_16-1-2016-0010
PearWilliams Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Új generációs költséghatékony repülőgép szimulátor fejlesztése jogosított képzőszervezetek számára
62 485 930
98 810 250


Utolsó módosítás: 2018. május 02.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Támogatott projektek az EUREKA_16 felhívás 1. fordulójában

A pályázati felhívás az Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból támogatja magyar intézmények bekapcsolódását a nemzetközi együttműködésben megvalósuló EUREKA projektekbe, a részvételhez szükséges hazai forrás biztosításával. Az EUREKA program elsősorban a vállalkozások nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködését segíti elő, a kutatói és vállalkozói szféra közös K+F tevékenységének ösztönzésével, és olyan innovatív, piac-közeli projektek támogatásával, amely révén új termék, technológia, szolgáltatás vagy prototípus fejlesztésére kerül sor.

Ennek megfelelően az első forduló első nyertes projektje keretében egy ipari-kutatói konzorcium jutott összesen több mint 68 millió Ft vissza nem térítendő támogatáshoz az NKFI Alapból, hogy nemzetközi EUREKA együttműködését megvalósítsa.

2017-BEN TÁMOGATOTT PROJEKTEK (1. FORDULÓ)

Támogató: NKFI Hivatal
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2017. február 2.

Projekt azonosító száma
A pályázó(k) neve
Projekt címe
Odaítélt támogatás
(Ft)

Projekt elszámolható összköltsége
(Ft)

EUREKA_16-1-2016-0017
INNOVATEXT Textilipari Műszaki Fejlesztő és Vizsgáló Intézet Zrt.
PROTEXSAFE - Funkcionális textil termékek és egyéni védőeszközök kifejlesztése mechanikai, rezgés, termikus kockázat elleni védelemhez és életminőség javításához
26 369 124
33 116 529
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
22 131 985
22 131 985
GLOVITA Kesztyű Zrt.
20 263 500
29 430 506


Utolsó módosítás: 2018. május 02.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás

A felfedező és az alkalmazott kutatások, valamint az innováció területén nagy számban beérkező pályázatok értékelvű szakmai bírálatához, a nyertes projektek szakmai beszámolóinak értékeléséhez és a szakpolitikai vélemények megalapozásához az NKFI Hivatal minden szakterületen bővíti szakértői adatbázisát.

Az NKFI Hivatal szakértői adatbázisába regisztrált szakemberek anonim szakértőként felelős közreműködői lehetnek annak az értékelési folyamatnak, amelyben a benyújtott pályázatok szakmai színvonalát, újdonságtartalmát, gazdasági hasznosulásának lehetőségét és a kért támogatási összeg indokoltságát kiemelt szempontként kell véleményezni.

A regisztrációt a szakértői adatbázisba az NKFI Hivatal honlapjának erre szolgáló regisztrációs felületén a „regisztráció” funkció kiválasztásával és a kért adatok megadásával, valamint a „Szakértő vagyok” pont kijelölésével lehet megkezdeni. A regisztráció folyamatos.

A szakértői regisztrációs űrlapon szereplő főbb adatok:

  • személyi adatok, elérhetőségek (melyek egy-egy szakértői feladatra kötendő megbízási szerződés elkészítéséhez szükségesek);
  • a szakmai és kutatási területek, kompetenciák besorolása (hogy a szakterületének leginkább megfelelő bírálatra kapjon felkérést);
  • a korábban már értékelt pályázatok témaköre;
  • jelenlegi és korábbi munkahelyek, érdekkapcsolatok (egy-egy szakértői feladattal való összeférhetetlenség előszűrése céljából), végzettség(ek), tudományos fokozat(ok),  legfontosabb publikációk és szellemi alkotások, amelyek a szakmai tapasztalatot mutatják;
  • idegennyelv-ismeret.

A szakértői adatbázisban regisztrált szakembereket az NKFI Hivatal a beérkező pályaművek szakmai bírálatára, a nyertes projektek szakmai beszámolóinak értékelésére és szakpolitikai vélemények megalapozásához kérheti fel.

Egy-egy pályázat értékelését párhuzamosan több felkért szakértő végzi. Az egyes pályázatok és beszámolók értékelésére, a szakvélemények elkészítésére a szakértői adatbázisból kiválasztott szakértővel az NKFI Hivatal eseti megbízási szerződést köt, amelyben arról is nyilatkozni kell, hogy a bírálót a pályamű bírálatának elkészítésében semmilyen összeférhetetlenségi ok nem akadályozza. A bírálónak az írásos szakvéleményt pályázattípustól függően 15-28 munkanapon belül kell elkészítenie, és az NKFI Hivatal bírálati fogadó rendszerén keresztül elektronikusan beküldenie.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK

További információk: a (06 1) 795 9500 telefonszámon és/vagy a szakerto_regisztracio@nkfih.gov.hu e-mail címen.

Az NKFI Alap 2024. évi Programstratégiája, a Neumann János Program végrehajtását támogatja, amelynek fókuszában az egyetemek, a kutatóintézetek és a gazdaság összekapcsolása áll. A 2024. évi Programstratégia kiemelt célja, hogy hozzájáruljon a magyar eredmények javításához az emberi erőforrások (kutatói utánpótlás, doktori képzésben résztvevők száma, STEM (MTMI) területen a felsőoktatásban tanulók száma) területén, az innovátor vállalkozások száma és aránya (termékinnovációt és / vagy folyamatinnovációt végrehajtó KKV-k száma és aránya) területén, valamint a szellemi tulajdonjogok (intellectual property, IP) (szabadalmak, védjegyek, formatervezési mintaoltalmak) területén.

Az alábbi táblázat a 2021-2024 közötti időszakra vonatkozó, az NKFI Alapból meghirdetni tervezett valamint meghirdetett felhívásokat és azok keretösszegét tartalmazza, évek szerinti bontásban.

  2021 2022 2023 2024
NKFI Alap  pályázatainak  keretösszege
(milliárd forint)
189,844 89,838 63,779 176,263*
  Konstrukció megnevezése/
Meghirdetett felhívás
(2021)
Összes keret
(Mrd Ft)
Konstrukció megnevezése/
Meghirdetett felhívás
(2022)
Összes keret
(Mrd Ft)
Konstrukció megnevezése/
Meghirdetett felhívás
(2023)
Összes keret
(Mrd Ft)
Konstrukció megnevezése/
Meghirdetett felhívás
(2024)
Összes keret
(Mrd Ft)
Innovációs Alaprész
2021-2024
Piacvezérelt vállalati KFI támogatása
Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása
2020-1.1.2-PIACI KFI
59,06     Fókuszterületi innovációs projektek támogatása
Fókuszterületi innovációs projektek támogatása
2023-1.1.1-PIACI_FÓKUSZ
30,149 KKV Fókuszterületi Innovációs Program
KKV Fókuszterületi Innovációs Program
2024-1.1.1-KKV_FÓKUSZ
50,00
Gyorsítósáv program
Gyorsítósáv
2020-1.1.5-GYORSÍTÓSÁV
3,00 Gyorsítósáv program
Gyorsítósáv
2021-1.1.4-GYORSÍTÓSÁV
12,85 Gyorsítósáv program
2023-1.1.2-GYORSÍTÓSÁV
2,00 Spin-off Program: kutatási eredmények piacravitele Gyorsítósáv program
2023-1.1.2-GYORSÍTÓSÁV
7,00
Iparjog
Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében
2020-1.1.3-IPARJOG,
2021-1.1.1-IPARJOG
0,40 Iparjog
Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében
2020-1.1.3-IPARJOG,
2021-1.1.1-IPARJOG
0,40 Iparjogvédelem
Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében
2020-1.1.3-IPARJOG,
2021-1.1.1-IPARJOG
0,50 Iparjogvédelmi Pályázat (IP)
Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében
2020-1.1.3-IPARJOG,
2021-1.1.1-IPARJOG
0,50
Nemzetközi programok
ECSEL közös EU-s programba való bekapcsolódás támogatása 
2019-2.1.3-NEMZ_ECSEL
;
Közös EU-s kezdeményezésekbe való bekapcsolódás támogatása 
2019-2.1.2-NEMZ
;
Az Egyesült Királyságban, Németországban és Ausztriában egyetemi tanulmányokat folytató magyar hallgatók hazai nyári gyakorlatának támogatása (2021-ben Hollandiára is kiterjesztve)
2020-1.2.1-GYAK;
Az EIT KIC társulásokban történő magyar részvétel támogatása
2021-1.2.1-EIT-KIC;
Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TÉT) együttműködés támogatása
2021-1.2.4-TÉT
;
A Magyar-Orosz alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása
2021-1.2.5-TÉT-IPARI-RU
;
Pályázat az ERA-NET COFUND és EJP COFUND programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására
2019-2.1.7-ERA-NET;
Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása
2020-1.2.3-EUREKA;
Horizont Európa Accelerator rásegítő pályázat
2021-1.2.2-EU_KKV
;
Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése
2021-1.2.3-EU_KP
;
Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása
2021-4.1.2-NEMZ_KI;
A magyar-marokkói alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása
2021-1.2.6-TÉT-IPARI-MA
3,50 Nemzetközi programok
Pályázat az ERA-NET COFUND és EJP COFUND programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására
2019-2.1.7-ERA-NET
;
Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása
2022-1.2.4-EUREKA
;
Horizont Európa Accelerator rásegítő pályázat
2021-1.2.2-EU_KKV
;
Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése
2021-1.2.3-EU_KP
;
Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása
2021-4.1.2-NEMZ_KI
;
A magyar-török alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása
2022-1.2.6-TÉT-IPARI-TR
;
Egyetemi tanulmányokat külföldön folytató magyar hallgatók nyári gyakorlatának támogatása
2022-1.2.3-GYAK
;
A magyar-üzbég alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása
2022-1.2.2-TÉT-IPARI-UZ;
A magyar-koreai alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása
2022-1.2.5-TÉT-IPARI-KR
6,00 Nemzetközi programok
Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése
2021-1.2.3-EU_KP
;
Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása
2021-4.1.2-NEMZ_KI
;
Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása
2022-1.2.4-EUREKA
;
A Horizont Európa Digitális Kulcstechnológiák (KDT) partnerségbe való bekapcsolódás támogatása
2022-1.2.8-KDT;
EUROSTARS – Az innovatív KKV-k partnerségi programban való magyar részvételének támogatása
2022-1.2.7-EUROSTARS;
Pályázat az ERA-NET COFUND, EJP COFUND és egyéb multilaterális programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására
2023-1.2.1-ERA-NET;
Pályázat a Horizont Európa európai partnerségek közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására
2023-1.2.2-HE_PARTNERSÉG;
Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TÉT) együttműködés támogatása
2023-1.2.4-TÉT
6,10 Nemzetközi Programok
HU-rizont Program
2024-1.2.3-HU-RIZONT;
Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TÉT) együttműködések támogatása
2024-1.2.5-TÉT;
Pályázat az ERA-NET COFUND, EJP COFUND és egyéb multilaterális programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására
2024-1.2.2-ERA_NET
;
Pályázat a Horizont Európa európai partnerségek közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására
2024-1.2.1-HE_PARTNERSÉG;
Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása
2024-1.2.6-EUREKA;
A Horizont Európa Digitális Kulcstechnológiák (KDT) partnerségbe való bekapcsolódás támogatása
2024-1.2.4-KDT;
EUROSTARS – Az innovatív KKV-k partnerségi programban való magyar részvételének támogatása (2024-1.2.7-EUROSTARS);
A magyar-izraeli kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása (2024-1.2.10-TÉT-IPARI-IL);
Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése 2021-1.2.3-EU_KP;
Horizont Európa Accelerator rásegítő pályázat (EU_KKV);
Nemzetközi szakmai szervezetben való aktív részvétel támogatása kutatók és kutatási menedzserek részére (Networking+);
Teaming of Excellence 2025. kiírásra rásegítő pályázat,
Előkészítés alatt álló nemzetközi együttműködések.
17,155
Nemzetközi programokon belül meghirdetve.
(Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása 2021-4.1.2-NEMZ_KI)
  Nemzetközi programokon belül meghirdetve.   Nemzetközi programokon belül meghirdetve.   Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása
Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása
2021-4.1.2-NEMZ_KI;
0,10
            Nagyvállalati Fókuszterületi Innovációs Program
(Felhívás később jelenik meg)
15,00
            Innovációs Kockázati Tőkeprogram
(Felhívás később jelenik meg)
9,50
            Alkalmazott kutatási és innnovációs szolgáltatások fejlesztése
(Felhívás később jelenik meg)
2,50
Befektetés a jövőbe Alap
Befektetés a jövőbe
2020-1.1.6-JÖVŐ
7,00            
Alkalmazott kutatói hálózat fejlesztése
Alkalmazott Nemzeti Kutatóintézet-Hálózatban való részvétel
2021-1.1.2-AKH
1,63            
Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma
Egyetemi innovációs ökoszisztéma
2019-1.2.1-EGYETEMI ÖKO
2,46            
Start KKV Program
KKV START INNOVÁCIÓ
2020-1.1.1-KKV START
12,00            
    Kompetencia Központok
Kompetencia központok létrehozása és fejlesztése
2022-1.1.1-KK
20,60        
    Startup Program
Startup Program
2022-1.1.2-STARTUP
4,06        
        Inkubátor támogatási program
STARTUP FACTORY 2023
2023-1.1.3-STARTUP
5,75    
Kutatási Alaprész
2021-2024
Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági program és Kutatási témapályázatok ("OTKA")
Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági programok ("OTKA")
PD_21, FK_21, K_21, ANN_21, SNN_21
12,90 Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági program és Kutatási témapályázatok ("OTKA")
Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági programok ("OTKA")
PD_22, FK_22, K_22, ANN_22, SNN_22
13,50 Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és Fiatal kutatói kiválósági programok ("OTKA")
Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági programok ("OTKA")
PD_23FK_23K_23, SNN_23
13,50 Kiválósági alapú kutatási támogatások
EXCELLENCE kutatási pályázati program
EXCELLENCE_24
ADVANCED kutatási pályázati program
ADVANCED_24
STARTING kutatási pályázati program
STARTING_24
Magyar-osztrák, ill. magyar-szlovén nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási pályázati programok
ANN_24, SNN_24
19,00
Élvonal - Kutatási Kiválósági Program
Élvonal – Kutatási Kiválósági Program
KKP_21
3,00 Élvonal - Kutatási Kiválósági Program
Élvonal – Kutatási Kiválósági Program
KKP_22
3,00    
Új Nemzeti Kiválósági Program
ÚNKP-21-1, ÚNKP-21-2, ÚNKP-21-3, ÚNKP-21-4, ÚNKP-21-5, ÚNKP-21-6
4,00 Új Nemzeti Kiválósági Program
ÚNKP-22-1, ÚNKP-22-2, ÚNKP-22-3, ÚNKP-22-4, ÚNKP-22-5, ÚNKP-22-6
0,828 Új Nemzeti Kiválósági Program
ÚNKP-23-1, ÚNKP-23-2, ÚNKP-23-3, ÚNKP-23-4, ÚNKP-23-5, ÚNKP-23-6
0,710 Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program
(Felsőoktatási intézmények által kiírt ösztöndíjpályázatok)
10,00
Kooperatív Doktori Program
Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj
KDP-2021
4,894     Kooperatív Doktori Program
Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj
KDP-2023
5,070
Mecenatúra pályázat
Mecenatúra pályázat
MEC_21
1,00         Tudományos mecenatúra program
Felhívás Tudományos Mecenatúra pályázathoz
MEC_24
2,46
            Research Grant Hungary
Felhívás Research Grant Hungary kutatási pályázathoz
RGH_S_24, RGH_L_24
6,00
            Nyugdíj - matching fund
(Felhívás később jelenik meg)
0,244
            Önköltség - matching fund
(Felhívás később jelenik meg)
0,264
            Proof of Concept: fejlesztési potenciál értékelés
(Felhívás később jelenik meg)
3,00
Tématerületi Kiválósági Program 2021
(Nemzeti-Egészség-Védelmi)

Tématerületi Kiválósági Program 2021
TKP2021
(A keretösszeg magában foglalja a TKP2021 Nemzetvédelem, nemzetbiztonság alprogramjához szorosan kapcsolódó Kooperatív Doktori Program Nemzetvédelmi Alprogram (NVKDP-2021) 1 milliárd Ft-os keretösszegét.)
75,00            
    Selye János Diáklabor hálózat kiépítése
Selye János Diáklabor hálózat kiépítése
2022-3.1.1-DIÁKLABOR
2,00        
Nemzeti Laboratóriumok Alaprész
2022
    Nemzeti Laboratórumok
Nemzeti Laboratóriumok létrehozása, komplex fejlesztése
2022-2.1.1-NL
26,60        

*A 2024. évi Programstartégia teljes keretösszege.

Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?