Pályázatok
PDF
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Fiatal kutató által kezdeményezett témapályázat (FK_17)
A felhívás célja olyan tehetséges, fiatal – 40. életévüket be nem töltött – kutatók támogatása, akik saját, önálló felfedező kutatási témájukat kívánják elindítani, és erre önálló kutatócsoportot kívánnak létrehozni. A pályázat keretében tematikus prioritások nélkül, bármilyen tudományterületen végezhető felfedező kutatás, ha a projektjavaslat megfelel a felhívásban foglaltaknak. A támogatás forrása a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alap.

A pályázat benyújtása

A pályázatok benyújtása elektronikus úton, az NKFI Hivatal Elektronikus Pályázatkezelő Rendszerén keresztül lehetséges, legkésőbb 2017. február 28-ig. Benyújtottnak az a pályázat tekinthető, amelyet e határidőig a kutató elektronikusan véglegesített és a befogadó intézmény jóváhagyott, valamint a pályázat postai úton is beküldendő dokumentumai legkésőbb 2017. március 9-i postabélyegzővel feladva nyomtatott formában is beérkeztek az NKFI Hivatal pályázati ügyfélszolgálatának levelezési címére. A pályázatok személyes benyújtására nincs lehetőség.

A pályázatokat – tudományterülettől függetlenül – angol nyelven kell benyújtani. Egyes pályázattípusoknál az angol nyelven történő beadás alól mentesülhet az a pályázat, melynek magyar nyelvű beadását az NKFI Hivatal – az erre vonatkozóan 2017. február 13-ig benyújtott kérelem alapján – előzetesen engedélyezte arra hivatkozva, hogy a kutatási programot a pályázó indoklása szerint kizárólag hazai szakértők tudják megfelelően értékelni.

A pályázók köre

A magyar vagy külföldi állampolgárságú kutató (vezető kutató) közösen pályázhat a befogadó intézménnyel, amely magyarországi székhelyű, jogi személyiségű

  • felsőoktatási intézmény, kutatóközpont, kutatóintézet, költségvetési szerv vagy annak jogi személyiséggel rendelkező intézménye, amennyiben kutatóhelynek minősül
  • kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaság, amely 2 lezárt üzleti évvel rendelkezik, és nem tartozik az EVA hatálya alá (támogatás kizárólag nem gazdasági tevékenységhez igényelhet)
  • főtevékenységként kutatás-fejlesztést végző non-profit szervezet.

A támogatás elnyerését követő megvalósítási időszakban a befogadó intézménynél a vezető kutatónak főállású munkaviszonyban, közalkalmazotti, illetve megbízási jogviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban kell állnia.

A projekt konzorciumi együttműködésben is megvalósítható.

A vezető kutatóra vonatkozó egyéb feltételek

A vezető kutatónak a pályázat beadásának időpontjában doktori (PhD/DLA) fokozattal vagy az egyetemi doktori tanács igazolásával kell rendelkeznie, és magyarországi befogadó intézményhez kell kötődnie. Pályázatot kizárólag olyan kutató nyújthat be, aki 2017. március 9-ig nem tölti be a 40. életévét. A korhatár kérelemre emelhető a szülési szabadságon és a főállásban gyermekneveléssel töltött idő hosszával.

Egy pályázó legfeljebb egy pályázatot nyújthat be vezető kutatóként és egyszerre maximum két NKFI Hivatal által támogatott kutatási témapályázatban (PD, FK, K, NK, NF, NN típusok) és egy Nemzetközileg kiemelkedő eredményeket elért csoportok támogatása pályázatban (KK) lehet kutatásvezető. Egy támogatott FK típusú projekt vezetője legkorábban a támogatás harmadik évében nyújthat be kutatási témapályázatot. Egy vezető kutató legfeljebb két alkalommal részesülhet FK típusú támogatásban.

Támogatható célkitűzések, tevékenységek

A kutatási témapályázatban felvázolt kutatási és munkaterv alapján témamegkötés nélkül, bármilyen tudományterületen végezhető felfedező kutatás, az NKFI Hivatalhoz benyújtott projektterv megvalósításához szükséges tevékenységek támogathatók.

A rendelkezésre álló keretösszeg

Az NKFI Hivatal a pályázat célkitűzéseinek elérése érdekében az NKFI Alapból a 2017-2020 közötti időszakra a költségvetési törvényben foglaltak szerint, az NKFI Alap programstratégiájára figyelemmel összesen 1,5 milliárd forint keretösszeget biztosít, amelyből a 2017. évi kifizetésekre rendelkezésre álló forrás a 2017. évi programstratégia függvényében 0,5 milliárd forint. (A keretösszeg a beérkezett pályázatok összetétele miatt 3 milliárd forintra módosult).

Az igényelhető támogatás mértéke

Projektenként legfeljebb 40 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető. A támogatás maximális intenzitása 100%.

A projekt futamideje

A projekt végrehajtására a kezdéstől számítva legfeljebb 48 hónap áll rendelkezésre (48 hónapnál rövidebb futamidő esetén az igényelt összeg időarányos csökkentése kötelező). A projektnek 2017. szeptember 1. és 2017. december 1. között kell megkezdődnie.

A felfedező kutatásokat ösztönző felhívások főbb jellemzői

Kutatási témapályázat
Fiatal kutató által kezdeményezett kutatási témapályázat
Posztdoktori Kiválósági Program
Nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási témapályázat
1. alprogram:

2. alprogram:
Magyar-osztrák nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási témapályázat

3. alprogram:
Magyar-szlovén nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási témapályázat

Azonosító
K_17
FK_17
PD_17
NN_17
ANN_17
SNN_17
Pályázat elektronikus benyújtásának határideje
2017. március 2. 17:00
2017. február 28. 17:00
2017. február 27. 17:00
2017. március 21. 17:00
Pályázat postára adásának határideje
2017. március 9.
2017. március 28.
Maximális pályázható összeg
12 millió Ft/év
10 millió Ft/év
5 136 000 Ft/év
12 millió Ft/év
Elszámolható költségek
Személyi költségek + dologi költségek + befektetett eszköz költségek
Személyi költségek (beleértve a vezető kutató bérét)
+ dologi költségek + befektetett eszköz költségek
Posztdoktor kutató bére
(bruttó 330 000 Ft/hó + munkáltatói járulékok)

Általános költség (rezsi)
20%
20%
5%
20%
Kutatás jellege
Alapkutatás
Alapkutatás
Alapkutatás
Alapkutatás
Maximális futamidő
4 év
4 év
3 év
4 év
3 év
Támogatott kutatások kezdete
2017. szeptember 1 – 2017. december 1.
Keretösszeg (támogatott pályázatok becsült száma)
6,5 milliárd Ft *
(135-160 db)
3 milliárd Ft *
(75-100 db)
1,5 milliárd Ft
(97 db)
1 milliárd Ft
(20-25 db)
Pályázat benyújtásának feltétele
PhD/DLA fokozat; nincs életkori megkötés
PhD/DLA fokozat;
40 éves életkorig pályázható
PhD/DLA fokozat 2010. január 1. utáni;

Pályázat megvalósítása
Magyarországi fogadóintézménnyel kell megvalósítani
Pályázat nyelve
Angol
Ismételhetőség
K típusú pályázat többször elnyerhető, de a támogatás első 12 hónapjában nem nyújtható be újabb kutatási témapályázat
FK típus kétszer elnyerhető, a támogatott időszak nem fedhet át; K típusú pályázat legkorábban a sikeres FK pályázat utáni harmadik évben nyújtható be
PD típus kétszer elnyerhető, a támogatott időszak nem fedhet át
NN, ANN, SNN típusú pályázat többször elnyerhető, a támogatott időszak nem fedhet át
Vezető kutatóként benyújtható pályázatok száma
Egy FK_17 vagy egy K_17 pályázat nyújtható be
Egy PD_17 pályázat nyújtható be
Egy NN_17 vagy egy ANN_17 vagy egy SNN_17 pályázat nyújtható be
PD_17 vagy korábban elnyert PD_16 mellett benyújtható; korábbi PD-vel legfeljebb fél év átfedés lehet
PD_17 vagy korábban elnyert PD_16 mellett benyújtható, az átfedő időszakra vezető kutató bére nem tervezhető
K_17 vagy NN_17 (ANN_17, SNN_17) mellett benyújtható; FK_17 mellett is benyújtható, de az átfedő időszakra vezető kutató bére nem tervezhető az FK_17 pályázatban

Vezető kutatóra vonatkozó egyéb feltétel
Egy időben legfeljebb kettő NKFIH/OTKA által támogatott kutatási témapályázat (PD, K, FK, NK, NF, NN típusok) és legfeljebb egy Nemzetközileg kiemelkedő eredményeket elért csoportok támogatása pályázat (KK) vezetője lehet
Együttműködő partner
-
-
-
Külföldi kutatócsoport
Osztrák kutatócsoport
Szlovén kutatócsoport
Külföldi kutatástámogató szervezet
-
-
-
Nincs megkötés
FWF (Ausztria)
ARRS (Szlovénia)
Támogató szervezetek között van-e megállapodás?
-
-
-
Nincs
Lead Agency megállapodás
Pályázatbenyújtás helye
-
-
-
NKFI Hivatal (magyar pályázó); külföldi támogató szervezet (külföldi együttműködő pályázó)
NKFI Hivatal (közös pályázat), amennyiben a magyar partner igényel nagyobb összegű támogatást
Támogató szervezetek általi pályázatértékelés
-
-
-
Külön-külön; támogatás csak két pozitív döntés esetén adható
NKFI Hivatal értékel és javasol támogatást; külföldi támogató szervezet jóváhagyása szükséges

* Az eredeti keretösszeg a beérkezett pályázatok összetétele miatt, a felhívások közötti átcsoportosítással került módosításra.

2017. június 28.

Program meghirdetése:
2017. január 23.
Végső beadási határidő:
2017. február 28.

A pályázat értékelésének ütemezése
Elektronikus Pályázati Rendszer (EPR)
Kapcsolat
RSS-hírcsatorna
Partner szervezeteink
© Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 1077 Bp, Kéthly Anna tér 1., Telefon: (+361) 795 9500