Ön itt áll: PályázóknakPályázatokMECENATURA
Mecenatúra
Meghirdetés dátuma: 2007. június 28.
Módosítás:
Következő beadási határidő:
Elektronikus benyújtás határideje: 2009. október 31.
2009. október 31.
Postára adás határideje:
Támogatásra jogosultak köre
Felsőoktatási intézmény, Egyéb (nem felsőoktatási) oktatási intézmény, MTA intézmény, Egyéb költségvetési kutatóhely, Egyéb költségvetési intézmény (nem oktatási vagy kutatóhely), Vállalkozói kutatóhely, Vállalkozás (nem kutató jellegű), Nonprofit kutatóhely, Egyéb nonprofit szervezet (nem kutató jellegű), Egyéb, pl. magánszemély
Keretösszeg
3 000 000 000 Ft
Pályaművek száma
121
Kutatási tevékenység típusa
Alapkutatás
A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) az ország versenyképességének növelése érdekében - a technológiai innováció és a kutatás-fejlesztés társadalmi feltételeinek javítására a 2008-2010. évekre Mecenatúra (MEC) pályázatot hirdet.

A pályázat célja

  • kutatók-fejlesztők nemzetközi tapasztalatcseréjének támogatása,
  • az innovációs tevékenységgel -beleértve a kutatás-fejlesztést- közvetlenül összefüggő konferenciák szervezésének, szakkiállítások rendezésének, kiadványok készítésének
    támogatása,
  • az innováció fontosságának tudatosítása a társadalomban, a tudományos és technikai ismeretek, a kutatás-fejlesztési eredmények terjesztése,
  • innováció-ösztönzési célú díjakhoz történő hozzájárulás,
  • a nemzetközi kutatási-fejlesztési hálózatokhoz, infrastruktúrához való kapcsolódás megteremtésében és működtetésében történő részvétel támogatása, valamint
  • a műszaki és természettudományi területen a kutatói utánpótlás nevelésének támogatása.

A támogatás forrása, összege, formája és futamideje

A támogatás forrása a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap. A vállalkozásoknak nyújtható támogatás jogcíme a 2003. XC. tv. 8. §. (1) bekezdés c) pontja. Az állami támogatásra vonatkozó részletes szabályokat a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból nyújtott állami támogatások szabályairól szóló 146/2007. (VI. 26.) Korm. rendelet tartalmazza.

A 2008-2010-ig terjedő időszakra a keretösszeg 3 milliárd Ft. A pályázat céljaira 2008-2010 között évente 1 milliárd Ft fordítható.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A pályaművek benyújtásának helye, módja, határideje

A pályamű beadása a pályázati kiírás megjelenésétől 2009. október 31-ig folyamatos. Pályamű magyar nyelven, kizárólag a pályázati űrlapon nyújtható be. Az űrlapot a pályázó természetes személy által vagy cégszerűen a pályázó intézmény által aláírva és az előírt dokumentumok csatolásával (mellékletek, a 7. témakör esetében részletes munka- és költségterv) 1 eredeti és 1 másolati példányban, zárt csomagolásban, postai úton a következő címre kell eljuttatni:

MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.
1539 Budapest, Postafiók 684.

A küldeményre kérjük írja rá a pályázat nevét (MECENATURA). A pályázatok személyes benyújtására nincs lehetőség.

 

Továbbá 1 elektronikus példányban elektronikus levél mellékleteként is el kell küldeni a kitöltött pályázati űrlap adattartalmát az mec2007@nkth.gov.hu címre.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a hivatalos példány a papír alapú, aláírt pályamű, melynek beérkezésétől függ a bírálatra bocsátás időpontja. Minden hónap utolsó munkanapjáig beérkezett pályaművek a következő hónapban kerülnek bírálatra. Döntés a pályamű beadásától számítva legkorábban két hónap múlva várható.

Kék szám: 06-40-200-617
E-mail: info@magzrt.hu
Mecenatúra támogatott pályaművek - 2009.10.01-31.
A Mecenatúra pályázati felhívására 2009 októberében benyújtott pályaművek közül az alábbiak kerültek támogatásra:

Döntés dátuma: 2010. április 1.

Ssz. Azonosító Pályamű címe Pályázó neve
Támogatás [eFt]
1. témakör: Külföldön rendezendő nemzetközi konferenciákon előadás tartása
1. LISABDRY Részvétel a “Faanyag és fatermékek minőségellenőrzésének gazdasági és műszaki szempontjai elnevezésű konferencián, Lisszabonban, előadás tartásával. Dr. Németh Róbert
188
2. PAPMICR2 „Paprika izolált mikrospóra tenyésztés fejlesztése” témájú kutatási eredmények ismertetése a Molecular Aspects of Plant Development (MAPD) Konferencián Lantos Csaba
200
3. asn09cme Az 'Erythropoetin érzékenység vesetranszplantált betegekben' című poszter előadás tartása az Amerikai Nefrológiai Társaság által szervezett 'Renal Week 2009'-en Czira Mária Eszter
300
4. ICECSTUN A 'Performance Improvement of UWB Autocorrelation Receivers by Minimizing the Energy Capture Time' című szóbeli előadás tartása az ICECS 2009 nemzetközi konferencián. Krébesz Tamás István
343
5. ROME2009 BAKTÉRIUM ALAPÚ BIOTRÁGYÁK SZEREPE A MEZŐGAZDASÁGI NÖVÉNYEK TÁPANYAG-GAZDÁLKODÁSÁBAN Bákonyi Nóra AMTC NÖVÉNYTUDOMÁNYI INTÉZET MG-I NÖVÉNYTANI ÉS NÖVÉNYÉLETTANI
123
2. témakör: Külföldön rendezendő műszaki vagy természettudományi tematikájú nyári iskolán való részvétel
6. komje_25 Ózon ülepedés és ózonfluxus modellezése Európára a 2071–2100-as időszakra: a klímaváltozás hatása című poszter bemutatása az ERCA 2010-es iskolában Komjáthy Eszter
200
4. témakör: Hazai konferenciák rendezése
7. MSZNY_09 VI. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia (MSZNY 2009) rendezése 2009. december 3-tól 4-ig Szegeden Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Informatikai Tanszékcsoport
1 000
8. 8th_ICAI A 8th International Conference on Applied Informatics (ICAI 2010) nemzetközi konferencia rendezése 2010. január 27-től 2010. január 30-ig Egerben Eszterházy Károly Főiskola Matematikai és Informatikai Intézet
2 700
9. PE_GKNVF XX. Keszthelyi Növényvédelmi Fórum konferencia rendezése 2010. január 27-29., Keszthely Pannon Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar Növényvédelmi Intézet
1 600
10. 9thICBEM 9. Nemzetközi Agyi Energia Metabolizmus Konferencia Mitochondrium-cytosol interakciók: az energetikától a patogenezisig Semmelweis Egyetem Orvosi Biokémiai Intézet
3 750
11. HKVSZK09 Hűtő-, Klíma- és Hőszivattyútechnikai Konferencia Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetsége
1 200
12. MIGH2010 Harmadik Európai Migrációs és Etnika Kisebbség Egészségügyi Konferencia megrendezése Pécsett 2010 május 27-29 között Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Infektológiai, Katasztrófaorvostani Intézet
3 700
13. ELTEIN09 ELTE Innovációs Nap 2010 Eötvös Loránd Tudományegyetem Rektori Hivatal Pályázati és Innovációs Központ
2 500
14. maf10bss Balatoni Fizikai Nemzetközi Nyári Iskola 2010 Magyar Fizikushallgatók Egyesülete
3 750
15. neupep20 Az Európai és Amerikai Neuropeptid Társaságok 7. közös konferenciájának megrendezése Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet
2 250
16. nta_2010 Számelmélet és alkalmazásai, nemzetküzi konferencia Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok
3 750
17. ICOOPMA4 ICOOPMA- Optikai, optoelektronikai és fotonikai anyagok és  alkalmazások c. negyedik nemzetközi konferencia rendezése 2010.08.15-től 2010.08.20-ig Budapesten Debreceni Egyetem
3 750
5. témakör: A kutatás és innováció fontosságának tudatosítása és eredményeinek terjesztése a társadalomban
18. derstudi Környezetgazdálkodás, innováció a mezőgazdaságban D-ER Stúdió egyéni cég
14 280
19. aLatprax MEC_05: Kognitív etológia szerepe az orvoslástól a robotikáig, gyakorlati alkalmazásai a filmiparban, valamint az alternatív diagnosztika nemzetközi jelentőségű magyar törekvései Geo-Film Művészeti, Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.
15 000
20. SZANTVET SZÁNTÓ-VETŐ MAGAZIN (AGRÁRPERCEK) CÍMŰ, A LEGÚJABB MAGYAR AGRÁRKUTATÁS-FEJLESZTÉS EREDMÉNYEIT BEMUTATÓ INNOVÁCIÓS RIPORTMŰSOR A MAGYAR TELEVÍZIÓ 1-ES CSATORNÁJÁN PhD CONSULTING Tanácsadó Kft.
15 000
21. OVEGES30 ÖVEGES 30  CÍMŰ, A HÍRES MAGYAR PROFESSZOR EMLÉKÉRE KÉSZÜLŐ IZGALMAS KÍSÉRLETEKET BEMUTATÓ TUDOMÁNYOS MŰSOR A MAGYAR TELEVÍZIÓ 1-ES CSATORNÁJÁN Nemzetközi Médiaintézet Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
15 000
22. heureka1 Heuréka! Megtaláltam! Innovációs magazinműsor Solart Reklámügynökség és Kereskedelmi Kft.
15 000
23. BIOPALYA Az ökológiai-gazdálkodás elméleti- és gyakorlati tudás-bázisának fejlesztése a Biokultúra szakfolyóirat tematikai megújításával Biokontroll Hungária Ellenőrző és Tanúsító Nonprofit Kft.
4 998
24. EPA_2009 Az Építőanyag c. tudományos folyóirat 2009/4 számának megjelentetése Szilikátipari Tudományos Egyesület
200
25. MEC09019 VI. Festékipari és Korrózióvédelmi Kiállítás és Konferencia Magyar Kémikusok Egyesülete
1 000
26. 4_ZOLDEX 4. GREENEXPO: Környezetbarát innovációs technológiák a mindennapokban Konsilo Üzleti és Közszolgálati Tanácsadó Kft.
10 000
27. DIPL2009 Diplomaterv és Szakdolgozat Pályázat Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület
460
28. ortvay09 Ortvay Rudolf Nemzetközi Fizikai Problémamegoldó Verseny Magyar Fizikushallgatók Egyesülete
280
29. Nagydi18 18. Magyar Innovációs Nagydíj Pályázat Magyar Innovációs Szövetség
2 000
30. INNKUT09 ELTE Innovatív Kutatói Díj 2009 Eötvös Loránd Tudományegyetem Rektori Hivatal Pályázati és Innovációs Központ
660
6. témakör: Középiskolások figyelmének a műszaki és a természettudományi területekre irányítása a kutatói utánpótlás érdekében
31. RCJ_2010 A RoboCupJunior oktatási-kutatási világméretű projekt továbbfejlesztése Magyarországon Nyíregyházi Főiskola Matematika és Informatika Intézet
5 000
Összesen:
130 182

 

A Mecenatúra 2009 kiírás alapján beadott pályaművek:

Ssz. Azonosító Pályamű címe Pályázó neve
Támogatás [eFt]
1. témakör: Külföldön rendezendő nemzetközi konferenciákon előadás tartása
1. MGIMAGOH Mezőgazdasági eredetű biomassza potenciál meghatározása című szóbeli előadás a horvátországi ”Időszerű feladatok a mezőgépészetben” 38-ik Nemzetközi Szimpóziumon Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
260
2. TE_DUTMG <A magnézium különös szabályozó szerepe a dUTPázok katalitikus mechanizmusában> című poszter előadás a <54th Annual Meeting of the Biophysical Society> konferencián Takács Enikő
398
3. ISAFE_TH Innovatív információszerzési, oktatási és tanulási módszerek a Magyar Halgazdálkodási Technológiafejlesztési Platform keretében című szóbeli előadás az ISAFE konferencián Szent István Egyetem
400
4. témakör: Hazai konferenciák rendezése
4. BMF_2009 BMF Tudományos Ülés rendezése 2009. november 2-án Budapesti Műszaki Főiskola
500
5. témakör: A kutatás és innováció fontosságának tudatosítása és eredményeinek terjesztése a társadalomban
5. 3Noi_Pul Női pulzus - A tudomány vonzásában - kortárs tudós nőket bemutató, kéthetente jelentkező televíziós sorozat FLASH LINE Hungary Kommunikációs Kft.
15 000
6. 0929TB10 A TermészetBÚVÁR című ökológiai magazin megjelentetése (2010. I. félév) TermészetBÚVÁR Alapítvány
5 000
Összesen:
21 558
Utolsó módosítás: 2018. március 02.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Mecenatúra támogatott pályaművek - 2009.09.01-30.
A Mecenatúra pályázati felhívására 2009 szeptemberében benyújtott pályaművek közül az alábbiak kerültek támogatásra:

Döntés dátuma: 2009. december 30.

Ssz. Pályamű címe Pályázó neve
Támogatás [eFt]
1. témakör: Külföldön rendezendő nemzetközi konferenciákon előadás tartása
1. Optimization of the roundness of the soccer-ball című előadás az IASS konferencián Valenciában Lengyel András
70
2. Hígtrágya szennyezés hatása növénytársulások biodiverzitására magyarországi szolonyecen c. szóbeli előadás az Environmental Pollution and its Impact on Life c. konferencián Tóth Csilla
181
3. < A különböző talajtípusok hatása gyepek szénmérlegének évekközti változékonyáságára > című poszter előadás bemutatása a 8th International Carbon Dixide Conference c. konferencián. Pintér Krisztina
150
4. THE ROLE OF CFTR IN THE STIMULATORY EFFECT OF CHENODEOXYCHOLATE ON APICAL ANION EXCHANGE ACTIVITY OF HUMAN PANCREATIC DUCT CELLS című előadás megtartása a 40. APA/JPS Konferencián Rakonczay Zoltán
300
5. SLOW: A Practical Pseudonym Changing Scheme for Location Privacy in VANETs című szóbeli előadás az IEEE VNC2009 konferenciáján Holczer Tamás
215
6. Újnemesítésű sajmeggy alanyok értékelése korai érési idejű magyar nemesítésű cseresznyefajtákkal című poszter előadás a VII. ISHS Nemzetközi Cseresznye és Meggy Konferencián Bujdosó Géza
350
7. Részvétel és előadás tartása 3rd International Conference on Genetic Engineering and Biotechnology Division: Biotechnology for Better Life konferencián Kairóban. Bálint András Ferenc
150
3. témakör: Évi tagsági díj, ill. tagdíj jellegű rendszeres hozzájárulás
8. EMS tagdíj 2009 Magyar Meteorológiai Társaság
130
9. IUFoST (International Union of Food Science and Technology - Az élelmiszertudomány- és -technológia nemzetközi szövetsége) tagdíj hozzájárulása 2009-ra Magyar Élelmiszer-tudományi és Technológiai Egyesület
90
10. OECD Halden Reaktor Projekt tagdíj hozzájárulás Magyar Tudományos Akadémia KFKI Atomenergia Kutatóintézet
13 000
11. Az ECTRI nemzetközi kutatási-fejlesztési hálózat tagsági díj fizetésének támogatása KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft.
1 399
4. témakör: Hazai konferenciák rendezése
12. Mafihe TDK hétvége 2009. október 9-11. Magyar Fizikushallgatók Egyesülete
450
13. Fluoreszcencia alkalmazások biológiai és interdiszciplináris kutatásokban; Pécs, 2009 szeptember 14-19. Pécsi Tudományegyetem
500
14. VII. Makroszkopikus vízi gerinctelenek (MaViGe) kutatási konferencia rendezése Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Általános és Alkalmazott Ökológiai Tanszék
700
15. Fizikus tehetségápoló konferencia Balatonfüred 2009 Vermes Miklós Tehetségápoló Alapítvány
1 300
16. Országos tudományos konferencia rendezése (60 éves a HTE) 2009. november 4-én Budapesten Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület
2 500
17. Megújuló energiaforrások alkalmazása konferencia rendezése 2010. február 17-én, Székesfehérváron Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
3 548
18. XII. Győztesek Benchmarking Konferenciája rendezése 2010 tavasszal Siófokon Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület
2 500
19. Minőség és erkölcs - a műszaki értelmiség felelősségvállalása című országos minőségügyi konferencia Budapesten 2009. november 25-én Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége
2 000
5. témakör: A kutatás és innováció fontosságának tudatosítása és eredményeinek terjesztése a társadalomban
20. Delta Titánia-Master Pro Kulturális és Szolgáltató Kft.
14 858
21. Alternatív energia előállítási lehetőségei és felhasználása Magyarországon című rádióműsor-sorozat Lépésről lépésre Országos Szakmai Egyesület
5 255
22. Az innováció világa. Szakmai melléklet az Interpress Magazinban WORD COMMUNICATIONS Kiadói, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
5 000
23. Nemzetközi és hazai Gábor Dénes-díj kommunikációja NOVOFER Alapítvány a műszaki-szellemi alkotásért
2 800
24. Az infokommunikációs innováció 60 éve a HTE tükrében Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület
2 100
25. Innovációs Best Practice - megújuló energia Száz magyar falu Vidékfejlesztési Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.
4 872
26. Az innováció és a tudásmenedzsment EFQM keretrendszere, azaz hogyan mérjük és fejlesszük innovációs képességünket - EFQM szakmai ismeretterjesztő kiadványok magyar nyelvű kiadása Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület
3 750
27. < 19 Szabadfogású Számítógép Verseny 2009 kiállítás C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Nonprofit Kft.
2 000
28. Könyvfejezet megjelentetése a User Interfaces (ISBN 978-953-7619-X-X) könyvben az In-Tech Kiadó gondozásában Navigációs stratégiák különböző felhasználói felületeken címmel. Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Informatika Tanszék
140
29. Magyar középiskolások részvétele a 2010. évi amerikai Nemzetközi Űrtáborban Magyar Asztronautikai Társaság
2400
Összesen:
72 708
Utolsó módosítás: 2018. március 02.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Mecenatúra támogatott pályaművek - 2009.08.01-31.
A Mecenatúra pályázati felhívására 2009 augusztusában benyújtott pályaművek közül az alábbiak kerültek támogatásra:

Döntés dátuma: 2009. december 22.

Ssz. Pályamű címe Pályázó neve
Támogatás [eFt]
1. témakör: Külföldön rendezendő nemzetközi konferenciákon előadás tartása
1. Effects of metal content of eels from Lake Balaton on the induced sexual maturation című szóbeli előadás a Second International Workshop on Biology of Fish Gametes konferencián Müller Tamás
200
2. <Nagy amplitúdójú Delta Scuti csillagok fotometriai és O-C vizsgálata> című poszter előadás a <International Conference of Young Astronomers> konferencián Szakáts Róbert
47
3. UEGW 2009 poszterelőadás: Hám alatti növekedési faktor receptorok kifejeződése fekélyes vastagbélgyulladásban Sipos Ferenc József
200
4. Az emberi cirkadián ritmus pszichoszociális és élettani összefüggései című poszter előadás a 20. Europian Students' Conference elnevezésű konferencián Haraszti Réka Ágnes
70
5. Sejtadhéziós molekulák a csiga agyban: első lépések a glikozilált fehérjék azonosításában Szóbeli előadás az ISIN 9. Kelet-európai Konferenciáján Serfőző Zoltán
200
6. A sinus és atrioventricularis csomó vénás elvezetése című poszter előadás az ESC-Berlin konferencián Dorogi Bence
70
7. A közúti forgalom jellegzetességei a XIX. századi Magyarországon Szalkai Gábor
198
8. Védett halfajok populáció dinamikája a Tapolcai-medence patakjaiban című poszter előadás az ECCB 2009 konferencián Weiperth András
168
9. Dietetic competency - enhancing your professional skills című szóbeli előadás a 3. Horvát Klinikai Táplálási Kongresszuson Antal Emese
200
10. Configurational and conformational analysis by ECD in solution and solid state előadás a CD-ISBC nemzetközi konferencián dr. Kurtán Tibor
200
11. Serotonergic regulation of the buccal muscle in Lymnaea című poszter előadás a IX. East European Conference of the International Society for Invertebrate Neurobiology konferencián Balog Gábor Miklós
150
12. Az éti csiga perzisztens nátrium-csatorna altípusainak megjelenése, eloszlása és elektrofiziológiai jellemzése. Pirger Zsolt
200
13. Az exportin6 expressziója és biofizikai jellemzése Szatmári Dávid Zoltán
200
14. A foltos szalamandra (Salamandra salamandra) új populációjának felfedezése Budapesten poszter az Európai Herpetológiai Társaság 15. Ülésén. Vörös Judit
200
15. Dissociating the neural processes associated with perceptual processing demands and decision difficulty címu szóbeli előadás a Neuroscience 2009 koncerencián Bankó Éva Mária
290
16. Tárgyalási játékok elemzése a non-kooperatív játékelmélet segítségével című poszter előadás a Society for Judgment and Decision Making éves konferenciáján Szántó Richárd
300
17. A vörösiszap és mangániszap építőipar felhasználásából eredő sugárvédelmi hatása című szóbeli előadás a 34th ARPS konferencián Dr. Jobbágy Viktor
350
18. Az 'Improving the Noise Performance of Energy Detector Based UWB Systems by Optimizing the Receiver Parameters' című szóbeli előadás tartása az ISCIT 2009 nemzetközi konferencián. Krébesz Tamás István
100
19. <Összehasonlító tanulmány a PACAP és az ingergazdag környezet hatásáról glutamáttal indukált késleltetett fejlodésu patkányok esetében> Horváth Gábor
350
20. A postnatalis PACAP kezelés,ingergazdag környezet,anyai megvonás,hypoxiás lézió és  excitotoxikus sérülés újszülött patkányok idegfejlődésére gyakorolt hatásainak összehasonlítása Dr. Farkas József
350
3. témakör: Évi tagsági díj, ill. tagdíj jellegű rendszeres hozzájárulás
21. European Federation for Medicinal Chemistry Tagdíj Magyar Kémikusok Egyesülete
165
22. 2009. évi EBN tagdíj hozzájárulás az INNOSTART részére Innostart Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ Alapítvány
798
23. EGI.org tagdíj hozzájárulás (European Grid Initiativ központi szervezetének működéséhez) Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Közigazgatási Informatikai Központ
6 500
24. A BME tagsága a WITEC-ben Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság Pályázati Iroda
300
25. ENTAM (Európai Mezőgépminősítő Intézetek Szervezete) 2009. évi tagdíj hozzájárulása Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Mezőgazdasági Gépesítési Intézete
1 000
26. A JET Implementing Agreement tagdíj kifizetéséhez hozzájárulás kérése 2009-re Magyar Tudományos Akadémia KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet
3 067
4. témakör: Hazai konferenciák rendezése
27. Managers' Council of the European Research Institutes of Textiles (GEDRT) és European Network of Textile Research Organisations (TEXTRANET) konferencia szervezése INNOVATEXT Textilipari Műszaki Fejlesztő és Vizsgáló Intézet Zrt.
750
28. XVI. Ifjúsági Napok 2009 Magyar Hidrológiai Társaság
355
29. XII. Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákkonferencia konferencia rendezése 2010.04.06-tól 2010.04.07-ig Sopron-ban Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar
2 500
30. A 14. European Conference on Composite Materials  nemzetközi konferencia megrendezése 2010.06.07-től 2010.06.10-ig Budapesten Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Polimertechnika Tanszék
2 900
31. 8. Genetikai Műhelyek Magyarországon című konferencia 2009. szeptember 11. Szeged Magyar Tudományos Akadémia   Szegedi Biológiai Központ Genetikai Intézet
600
32. 5. Nemzetközi Növényvédelmi Szimpózium (14. Tiszántúli Növényvédelmi Fórum) Debrecen, 2009. október 20-22. Növényvédelem Oktatásának Fejlesztéséért Közhasznú Alapítvány
1 830
5. témakör: A kutatás és innováció fontosságának tudatosítása és eredményeinek terjesztése a társadalomban
33. Majd a DNS  ismeretterjesztő tévésorozat Centrál Filmstúdió Filmgyártó és Műsorkészítő Kft.
14 483
34. Egy KáKáVé rendel! Az ötlettol a sikeres cégig - innovációs recept kis- és középvállalkozások számára Iparfejlesztési Közalapítvány
9 800
35. Tudáspercek: tudományos-ismeretterjesztő rádiós műsorsorozat sugárzása Varage Műsorszolgáltatási Kft.
5 985
36. A Természet Világa tudományos ismeretterjesztő folyóirat középiskolai diáklap melléklete. Természet - Tudomány Alapítvány
1 800
37. Híradástechnika folyóirat kiadása Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület
5 000
38. Esetpélda gyűjtemény a szellemi tulajdon védelem és menedzsment tárgykörben című szakkönyv megjelentetése InnovAID Innovációs és Gazdasági Tanácsadó Kft.
4 500
39. XV. Országos Tudományos és Technikai Diákalkotó Kiállítás (OTTDK) megrendezése TIT Kossuth Klub Egyesület
1 980
6. témakör: Középiskolások figyelmének a műszaki és a természettudományi területekre irányítása a kutatói utánpótlás érdekében
40. Hídépítő pályázat középiskolásoknak Szerkezetoptimálás a Miskolci Egyetemen Alapítvány
980
Összesen:
69 336
Utolsó módosítás: 2018. március 02.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Mecenatúra támogatott pályaművek - 2009.07.01-31.
A Mecenatúra pályázati felhívására 2009 júliusában benyújtott pályaművek közül az alábbiak kerültek támogatásra:

Döntés dátuma: 2009. október 13.

Ssz. Pályamű címe Pályázó neve
Támogatás [eFt]
1. témakör: Külföldön rendezendő nemzetközi konferenciákon előadás tartása
1. Az anti-RA33 autoantitestek diagnosztikus értéke autoimmunbetegségek diagnosztikájában címu poszter eloadás a 2nd European Congress of Immunology c. konferencián. Szabó Zsófia
200
2. Integrált membrán-rendszer biometán előállítására című poszter bemutatása az EUROMEMBRANE 2009 elnevezésű konferencián Szentgyörgyi Eszter
200
3. Topológiai tervezés és költség becslés passzív optikai hálózatokhoz című előadás a BroadNets 2009 konferencián Mitcsenkov Attila Demeter
200
4. Véletlen csomópontválasztás a Kademlia rendszerben című előadás a BroadNets 2009 konferencián Novák Zoltán
200
5. <Szennyvízterhelés ellentétes hatása a befogadó vízrendszer hal és vízi gereinctelen állományaira> című poszter előadás a VI. SEFS c. konferencián Takács Péter
160
6. Immunszuppresszív szerek meghatározása LC-IDMS/MS módszerrel cézium addukt felhasználásával című poszter előadás a HTC-11 & HTSP konferencián Molnár Petra Magdolna
197
7. A retinsav hatása az asztrogliasejtek fejlodésére az idegi differenciáció különbözo stádiumaiban címu poszter eloadása az Euroglia2009 konferencián Hádinger Nóra
97
8. Környezeti viszonyok rekonstrukciója a római kori Pannónia K-i határánál (Bátaszék) a pleisztocén végétől napjainkig című poszterbemutató az IUGS nápolyi konferenciáján Horváth Zoltán
145
9. Cryopreservation of sperm from two endangered salmonid species from the river Soča című szóbeli előadás a Second International Workshop on Biology of Fish Gametes konferencián Horváth Ákos Dr.
200
10. Őshonos magyar tyúkfajták eredetének vizsgálata mitokondriális DNS alapján című poszter előadás a 6th European Poultry Genetics Symposium-on Bodzsár Nóra
200
11. A dDAAM Drosophila formin szerepe az idegsejt nyúlvány növekedésben a felnőtt agyban Gombos Rita
200
12. Investigation of the quality of cryopreserved African catfish sperm following post-thaw storage. Poszter a Second International Workshop on Biology of Fish Gametes konferenciára. Kovács Éva
200
13. Előadás a 6th International Symposium on Image and Signal Processing and Analysis (ISPA 2009) konferencián Nagy Benedek Norbert
200
14. A Flavon max termékek klinikai vizsgálatának eredményei című poszter előadás a 3rd International Symposium on Human Health Effects of Fruits and Vegetables konferencián Thurzó Sándor
200
15. Nevelési környezet és a tollazati reflektancia kapcsolata hím és tojó örvös légykapónál című poszter előadás a 12. Evolúcióbiológiai Kongresszuson Laczi Miklós
200
16. Between- and within-population abundance variations of the relict endemism Ferula sadleriana (Apiaceae) and implications for the species’ conservation c. poszter bemutatása Lendvay Bertalan
135
17. A síkfőkúti cseres-tölgyes erdő cserjeszintjének struktúra változása 2002 és 2007 között I. című szóbeli előadás a 2nd European Congress of Conservation Biology c. konferencián. Misik Tamás
77
18. A környezeti tényezők hatása a kelési aszinkróniára örvös légykapónál című poszter bemutatása a 2nd European Congress of Conservation Biology konferencián Szegedi Anikó
45
19. Poszter bemutatása a 2nd ECCB konferencián Investigation of water quality and planktonic crustaceans in a relic wetland címmel Vad Csaba Ferenc
98
20. Munkahelyi indoor aeroszol szemcsék analízise ion-nyaláb analitikai módszerrel - című szóbeli előadás a 19th International Conference on Ion Beam Analysis című konfrerncián. Szoboszlai Zoltán
200
21. A hipofízis adenilát cikláz aktiváló polipeptid (PACAP) kimutatása emberi szérum és anyatej mintákból című előadás a 4. Fiatal Európai Kutatók Találkozóján Portugáliában Csanaky Katalin Andrea
200
22. Tudományos eredmények bemutatása (takarmánytartósítás témában) a XV. Nemzetközi Silózási Konferencián, utána poszt-konferencián való részvétel Dr. Orosz Szilvia
170
23. Szerotonerg idegrostok regenerációja és öregedése egyszeres, illetve ismételt MDMA (Esctasy) kezelés után című poszter előadás a Society for Neuroscience 2009. évi konferenciáján Dr. Ádori Csaba
300
24. Előadások a 13th International Workshop on Combinatorial Image Analysis (IWCIA'09) konferencián Nagy Benedek Norbert
350
25. Részvétel és eloadás tartása a Computer and Computing Technologies in Agriculture megnevezésu konferencián Varga Mónika
350
26. Reconstruction of Canonical hv-Convex Discrete Sets from Horizontal and Vertical Projections című szóbeli előadás az IWCIA 2009 konferencián Dr. Balázs Péter
350
27. Bolyótérképészeti tárgyú előadás és poszter bemutatása a chilei 24. Nemzetközi Térképészeti Konferencián (2009) Hargitai Henrik Isván
350
2. témakör: Külföldön rendezendő műszaki vagy természettudományi tematikájú nyári iskolán való részvétel
28. Franciaországi nyári egyetemen való részvétel és szóbeli előadás tartása sebészrobotika témában Kelemen Márton
155
29. CERN School of Computing 2009 nyári iskolai részvétel Németországban. Gajdátsy Gábor
110
3. témakör: Évi tagsági díj, ill. tagdíj jellegű rendszeres hozzájárulás
30. EURATEX tagdíj hozzájárulás 2009. évre Magyar Könnyűipari Szövetség
1 700
31. European Network of Textile Research Organizations (TEXTRANET) -  2009. évi tagdíj INNOVATEXT Textilipari Műszaki Fejlesztő és Vizsgáló Intézet Zrt.
319
4. témakör: Hazai konferenciák rendezése
32. Szemléletváltás a nephrologiában, Nemzetközi Nephrologiai Konferencia, Semmelweis Egyetem Transzplantációs Klinika, Budapest, 2009. augusztus 26-31. Magyar-Vese-Alapítvány
1 500
33. Rendszerkémia II konferencia rendezése 2009.okt.18-tól 23-ig Balatonfüreden Collegium Budapest Egyesület
2 250
34. Lippay János - Ormos Imre - Vas Károly Tudományos Ülésszak 2009. okt. 28-30. Budapesti Corvinus Egyetem
1 600
35. A Magyat Stroke Társaság IX. konferenciájának rendezése, 2009. szeptember 3-5. között, Pécsett ALTAGRA Szervező és Utazási Iroda Kft.
1 500
36. Fizikatanítás tartalmasan és érdekesen című konferencia szervezése 2009. augusztus 27-29 Budapesten. Eötvös Loránd Tudományegyetem
888
37. Fenntartható bioenergia termelés (fiatal kutatók a bioenergetikában) konferencia rendezése 2009.10.29-től 2009.10.30-ig Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Mezőgazdasági Gépesítési Intézete
2 500
38. A Magyar Élettani Társaság LXXIII. Vándorgyűlése,  2009. augusztus 27-29, Budapest Magyar Élettani Társaság
2 500
5. témakör: A kutatás és innováció fontosságának tudatosítása és eredményeinek terjesztése a társadalomban
39. Innováció az emberért, tudományos oknyomozó filmsorozat az m1 műsorán Art Vision Stúdió Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
15 000
40. Minnováció (Kutatás az északi régióban) 5 részes televíziós filmsorozat az északi régió kutatási tevékenységéről. A filmek egyenként 25 percesek. Tisza Média Műsorkészítő és Szolgáltató Kft.
10 000
41. 10 részes tévésorozat készítése lézertechnológián alapuló orvosi eszközökről, anyagvizsgáló műszerekről, technológiákról. Érted és Veled (egészségmegőrző, egészségkultúra-fejlesztő) Alapítvány
14 250
42. Technológiai tanácsok mezőgazdasági vállalkozóknak Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Mezőgazdasági Gépesítési Intézete
2 400
43. Az Aktív Szemeszter országos felsőoktatási magazin kutatás-fejlesztés tartalmú melléklete Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtó Egyesület
4 989
44. Bevezetés a biotechnológia rejtelmeibe - Figyelemfelkeltő és élettudományi pályaorientációt elősegítő kiadvány középiskolásoknak Magyar Biotechnológiai Szövetség
5 000
45. Logisztikai Innovációs Füzetek (3 db) megírása és kiadása Pannon Kutatás-Fejlesztési Közhasznú Alapítvány
4 995
46. A Laminátor Kft. saját fejlesztésű lamináló gépének bemutatása a PRINTEXPO – Nemzetközi nyomdaipari szakkiállításon Laminátor Gépgyártó Kft.
1 589
47. A Bervina Kft által kifejlesztett szilikonbevonatos fólialehúzó heveder bemutatása a BUDATRANSPACK - Nemzetközi csomagolási és anyagmozgatási szakkiállításon BERVINA Hajtástechnikai Kft.
2 361
48. Észak-alföldi Innovációs Díj - 2009 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
1 979
49. Észak-magyarországi Regionális Innovációs Díj Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács
1 500
50. Csodák Palotája kiállítás átépítése közlekedés fókusszal Csodák Palotája Kulturális Nonprofit Kft.
6 000
6. témakör: Középiskolások figyelmének a műszaki és a természettudományi területekre irányítása a kutatói utánpótlás érdekében
51. Középiskolások az élvonalbeli kutatásban: a tehetséggondozástól az önálló kutatásig. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Kar Fizika Tanszék
4 760
52. Ötlettől a megvalósulásig - győri középiskolások a kutatólaboratóriumban Generátor Alapítvány
4 991
53. Az atomoktól a csillagokig --- előadássorozat középiskolásoknak az ELTE TTK Fizikai Intézetében Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Fizikai Intézet
5 000
54. Terméktervezéstől a gyártásig - műszaki készségfejlesztési program a Révai Miklós Gimnázium tanulói számára Révai Miklós Gimnázium és Kollégium
4 878
55. A Természettudományos Önképzőkör munkájának támogatása Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium
4 900
Összesen:
115 038
Utolsó módosítás: 2018. március 02.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Mecenatúra támogatott pályaművek - 2009.06.01-30.
A Mecenatúra pályázati felhívására 2009 júniusában benyújtott pályaművek közül az alábbiak kerültek támogatásra:

Döntés dátuma: 2009. szeptember 15.

Ssz. Pályamű címe Pályázó neve
Támogatás [eFt]
1. témakör: Külföldön rendezendő nemzetközi konferenciákon előadás tartása
1. The role of packing in the choice of healthy alimentaries című poszter a 3. DIETS Konferencián Tóth Bernadett
200
2. Characterizing User Groups in Online Social Networks című szóbeli előadás az EUNICE'09 konferencián Gyarmati László
200
3. Mikrokalorimetria: egy érzékeny módszer szennyezett talajok toxikus hatásának mérésére című előadás az ISTA14 konferencián Feigl Viktória Dóra
200
4. Hibrid eljárás a diszkont pénzáramos erőforrás korlátos projekt ütemezési problémához c. előadás a CSC2009 konferencián Láng Blanka
200
5. Invertebrate food source for waterbirds provided by a wetland reconstruction area (Nyirkai-Hany, Hungary) c. szóbeli előadás a 6. L&AB Symposiumon Horváth Zsófia
192
6. A hálózati topológia hatása az adócsalásra egy komplex mesterséges társadalmi modellben című szóbeli előadás a Royal Geographical Society által szervezett nemzetközi konferencián Szabó Attila
170
7. Differential Scanning Calorimetry, mint új módszer a bélischémia strukturális károsodásának kimutatására című poszter előadás a 14th Congress of the ESOT konferencián Nedvig Klára
200
8. Számítási bonyolultság csökkentése faktorizáció alapú kollaboratív szűrési algoritmusokban című szóbeli előadás az EC-Web 09 konferencián Pilászy István
190
9. Magyar rezisztens alma fajtajelöltek vizsgálata pürégyártás előállítására c.poszter előadás Int. Symp. on Human Health Effects of Fruits and Vegetables c. konferencián Nótin Beatrix
200
10. Combining ability of doubled haploid parental lines című poszter előadás a XXI Conference of EUCARPIA: Maize and Sorghum Breeding in the Genomics Era című konferencián Spitkó Tamás
200
11. Rh nanodrótok kialakítása magas hőmérsékletű TiO2(110) felületen című poszter előadás az ECOSS-26 konferencián Balázs Nándor
170
12. Kukorica genotípusok és a fuzáriumos szárkorhadás közötti kapcsolat vizsgálata Szőke Csaba
200
13. <Giliszta coelomasejtek Ca-influx változásainak vizsgálata áramlási citometriával> a 11th International Congress of ISDCI konferencián Opper Balázs
200
14. Ökotoxikológiai tesztek környezeti realitásának növelése című poszter előadás bemutatása az ISTA 14 konferencián Hajdu Csilla
200
15. Biológiai és kémiai módszeregyüttes a biodegradáció jellemzésére talajban című szóbeli előadás az ISTA14  konferencián Molnár Mónika
200
16. Poszter előadás fejlődő T sejtek mitokondriális glukokortikoid receptora témakörben az EMBO:Nuclear Receptors konferencián Talabér Gergely
200
17. A The pineal oscillators in chicken embryos need no LD cycles to start című előadás a XI. Congress of European Biological Rhythms Society konferencián Nagy András Dávid
200
18. A GIS technikák alkalmazhatósága a belvíz veszélyeztetettség térképezésében Magyarország síkvidéki területein Körösparti János
150
19. Környezetvédelmileg ártalmas anyagok csökkentése arany és ezüst katalizátorral: a szerkezetfüggés modellezése című szóbeli előadás az EuropaCat IX konferencián. Frey Krisztina
200
20. Application of Neural Networks in Mine Detection című szóbeli előadás a Clawar'09 konferencián. Dr. Barbarics Tamás
200
21. Az EEG teljesítménysűrűség théta csúcsa erős asszociációt mutat a patkányok akaratlagos mozgásával című poszter előadás a 22. ECNP konferencián Kátai Zita Klára
116
22. A fájdalomra való figyelem és tudatosság szubklinikus depresszióban című poszter a 22.ECNP konfrerencián Pap Dorottya
116
23. Részvétel a Wood Science and Engineering in the Third Millennium – ICWSE 2009   Transilvania University, Brasov, Romania elnevezésű konferencián előadás tartásával Németh Róbert
169
24. MEC_1: Az intenzív akvakultúra szennyezőanyagainak újrahasznosítási lehetőségei integrált tórendszerekben című szóbeli előadás az Aquaculture Europe 2009 konferencián Gál Dénes
200
25. MEC_1: Az intenzív haltenyésztés elfolyóvizének vizes élőhelyi kezelése során előállított értékes melléktermékek című szóbeli előadás az Aquaculture Europe 2009 konferencián Kerepeczki Éva
200
26. MEC_1: Élőbevonat hasznosítása kombinált intenzív-extenzív haltermelő rendszerben című poszter bemutatása az Aquaculture Europe 2009 konferencián Kosáros Tünde
200
27. A szervdonáció és transzplantáció magyar jogi szabályozásának kérdései az új Európai Uniós állásfoglalások tükrében című poszter előadás a 14th Congress of the ESOT konferencián Dr. Bánkuti Szilárd
200
28. Ipari paradicsomfajták vizsgálata a feldolgozás alatt Stégerné dr. Máté Mónika
200
29. A gyermekek tápláltsági állapota és a szocio-ökonómiai háttér közötti öszefüggés című poszter előadás a <Vth International Anthropological Congress of Ales Hrdlicka> konferencián Szántó Szabina
80
30. Növényi növekedést serkentő baktériumokat tartalmazó biotrágya hatása kukorica fotoszintetikus aktivitására' poszter előadása a XXXIII CIOSTA konferencián Dr. Veres Szilvia
200
31. A <Glucocorticoid receptor mediated non-genomic tyrosine phosphorylation of ZAP-70> című poszter előadása az <EMBO 2009 Nuclear receptors> konferencián. Dr. Bartis Domokos Gergely
200
32. <Arany nanorészecskék hatása biomolekulával bevont szenzorfelület plazmonrezonanciájára> című poszter előadás az <E-MRS 2009> konferencián Sipos Áron
195
33. Non-melanoma bőrtumorok incidenciája szervtranszplantált betegeknél című poszter előadás a 14th Congress of the ESOT konferencián Ferencz Andrea
200
34. Martonvásári silókukorica hibridek biogáz-termelése Rácz Ferenc Endre
200
35. Glicerin-monosztearát nem-hagyományos közegben történő biokatalitikus előállítása című poszter előadás a 14th European Congress on Biotechnology című konferencián Csanádi Zsófia Eszter
200
36. Robotsebészeti és orvosi képfeldolgozási eloadások az IEEE EMBC2009 nemzetközi orvostechnikai konferencián Haidegger Tamás
288
37. Hidrometriai témájú szóbeli előadások tartása a Nemzetközi Hidraulikai Kutatási Szövetség (IAHR) vancouveri kongresszusán Krámer Tamás
300
38. Sekélyvízi hullámzás rekonstruálása nagyfrekvenciájú korrekcióval - témájú szóbeli előadás a Nemzetközi Hidraulikai Kutatási Szövetség (IAHR) vancouveri kongresszusán Homoródi Krisztián
300
39. PTV és numerikus modellezés alkalmazása áramlási sebességmezők feltárásában témájú előadás tartása a Nemzetközi Hidraulikai Kutatási Szövetség (IAHR) vancouveri kongresszusán Sokoray-Varga Béla
300
40. Nanorészecskét tartalmazó poli(N,N-dimetil-akrilamid)-l-poliizobutilén amfifil polimer kotérhálók c. poszter bemutatása a 238th ACS National Meeting & Exposition konferencián Mezey Péter
300
41. Karbonsav funkciós poliizobutilén előállítása, egy teljesen telített szénhidrogén típusú polimer' című poszter előadás a 238th ACS National Meeting & Exposition konferencián. Pálfi Viktória
300
42. Az értékválasztások és értékrendszer szerepe a technológiai adoptációban - előadás a World Internet Project (WIP) kutatási együttműködés éves konferenciáján Makaóban Galácz Anna
340
43. PACAP protektív hatásának vizsgálat oxidatív stressz indukálta cochleáris károsodásban című előadás a 9. Nemzetközi VIP/PACAP Konferencián Japánban Dr. Tamás Andrea
350
44. Az ABCG2 szerepe rheumatoid arthritis-ben című szóbeli előadás az IDDST konferencián Dr. Herédi-Szabó Krisztina
260
45. Új Típusú, Auto-oszcillációs Vezérlési Elven Működő MPPT Konverter Fejlesztése Kocsis Gábor
346
46. Az online kutatási panelek felhasználhatósága az innovációk terjedésének vizsgálatában- előadás a World Internet Project (WIP) 2009. évi konferenciáján Makaóban Ságvári Bence
340
47. Enzimalapú bioszenzor élelmiszerek biogén amin tartalmának meghatározására című poszter előadások az  International Workshop on Biosensors and Environmental Monitoring konferencián Bóka Beáta
190
48. A vörösiszap és mangániszap építőipar felhasználásából eredő sugárvédelmi hatása című szóbeli előadás a 34th ARPS konferencián Kovács Tibor János Dr.
350
49. Kockázatkommunikáció a 2007-es guargumi krízis idején című szóbeli előadás a The Integration of Sustainable Agriculture and Rural Development konferencián. Szigeti Judit Erika
350
2. témakör: Külföldön rendezendő műszaki vagy természettudományi tematikájú nyári iskolán való részvétel
50. Részvétel a 2009-es European School on Magnetism oszi iskolán Temesváron Tóth Bence
115
51. Részvétel a 2009-es temesvári European School on Magnetism őszi iskolán Szász Krisztián
115
52. Részvétel a Cold Spring Harbor Cereal Genomics Workshopon 2009 Október 13-19 között Cserháti Mátyás
250
53. Monitoring of Higher-Order Dispersion by Spectral Interferometry poszter bemutatása és részvétel az International School of Quantum Electronics nyári iskolán Olaszországban Mecseki Katalin
230
3. témakör: Évi tagsági díj, ill. tagdíj jellegű rendszeres hozzájárulás
54. EPS Nemzetközi tagdíj Eötvös Loránd Fizikai Társulat
1 599
55. Európai Vegyipari Tanács 2009.I.félévi tagdíj Magyar Vegyipari Szövetség
1 781
56. SZIE Ybl Miklós Építéstudományi kar 2009. évi tagdíj hozzájárulása a CIB Építési  Kutatás-fejlesztési Nemzetközi Tanácsban való tagsághoz Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar
318
57. Consortium of European Research Libraries (CERL) szervezeti tagdíj hozzájárulás 2009/2010 évre Országos Széchényi Könyvtár
2 400
4. témakör: Hazai konferenciák rendezése
58. Halak és Fejlődésgenetika Nemzetközi Workshop konferencia rendezése 2009.09.10.-től 12.-ig Keszthelyen Pannon Egyetem Georgikon Kar Állattudományi és Állattenyésztési Tanszék
390
59. 7. ERDN Nemzetközi Tudományos Konferencia rendezése 2009. október 29–30. Debrecenben Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma
491
60. Valószínüségszámítási konferencia Csáki Endre és Révész Pál 75. születésnapja alkalmából, Budapest, 2009 november 5-6. Magyar Tudományos Akadémia Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet
750
61. A Magyar Anatómus Társaság Kongresszusának megrendezése 2009-ben Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet
970
62. Öszi Radiokémia Napok Magyar Kémikusok Egyesülete
600
63. 7. Nemzetközi Speciációs Biológiai, Környezeti és Toxikológiai Tudományok Szimpóziuma Magyar Kémikusok Egyesülete
600
64. II. Gödöllői Állattenyésztési Tudományos Napok konferencia, Gödöllő, 2009. október 16-17 Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Állattenyésztés-tudományi Intézet
2 000
65. Analitikus számelmélet. Turán emlékkonferencia Magyar Tudományos Akadémia Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet
3 750
66. A Nagyhatékonyságú Elválasztási Módszerek 8. Balaton Szimpóziuma nemzetközi konferencia rendezése 2009. szept. 2-töl 4-ig Siófokon Magyar Elválasztástudományi Társaság
3 750
5. témakör: A kutatás és innováció fontosságának tudatosítása és eredményeinek terjesztése a társadalomban
67. Bolyai-díjas tudósok, tudományos portrésorozat az m1 műsorán Art Vision Stúdió Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
15 000
68. Környezetbarát technológiák a gépgyártásban Forgácsolás szárazon, minimális hűtéssel-kenéssel, könyv Műszaki Könyvkiadó Kft.
1 470
69. A logisztikai innovációk által biztosított legjobb gyakorlat feltárására és alkalmazásának elősegítésére kis- és középvállalatok számára BCE Innovációs Központ Nonprofit Kft.
3 333
70. Támogatás a Fenntartható Szemléletű Szántóföldi Növénytermesztéstan című könyv megírására és az első rész megjelentetésére Magyar Ökológiai Gazdálkodásért Egyesület
5 000
71. Kultúra, civilizáció és tudomány Typotex Elektronikus Kiadó Kft.
781
72. Találmányok és innovációs eredmények bemutatása külföldön - 09 Magyar Feltalálók Egyesülete
7 000
73. Egzotikus ősmaradványok - kiállítás és vándorkiállítás a Bakonyi Természettudományi Múzeum szervezésében Bakonyi Természettudományi Múzeum
1 371
74. Napenergiával történő légfűtés technológiájának bemutatása, alkalmazási területeinek bemutatása az MLBKT XVII. Kongresszusán Magyar Fejlesztési Intézet Kht.
692
75. Román-magyar Innovációs Napok Magyar Feltalálók Egyesülete
3 100
76. A FORTRANS Kft. kiállítása az esseni  SCHWEISSEN UND SCHNEIDEN 2009  kiállításon FORTRANS Transzformátor, Hegesztőgép, Villamoskészülék és Röntgenberendezés Fejlesztő, Gyártó és Értékesítő Kft.
4 797
77. A Bútorvilág 2009 kiállításon bemutatkoznak a jövő bútortervezői Magyar Bútor és Faipari Szövetség
9 248
78. Gyorsuló tudományok a József Attila Szabadegyetemen TIT Kossuth Klub Egyesület
5 382
79. A női kutatók innovációban betöltött szerepének növelése internetes eszközzel Nők a Tudományban Egyesület
1 610
80. Az Innovációs Évkönyv 2009 terjesztése. FÁMA Média és Hírügynökség Kft.
6 000
81. Kutatók Éjszakája a Szent István Egyetemen Szent István Egyetem
5 580
6. témakör: Középiskolások figyelmének a műszaki és a természettudományi területekre irányítása a kutatói utánpótlás érdekében
82. Kutatói utánpótlás és tehetségnevelés, fizikatanárok képzése CERN együttműködésben Eötvös Loránd Fizikai Társulat
2 000
Összesen:
103 335
Utolsó módosítás: 2018. március 02.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Mecenatúra támogatott pályaművek - 2009.05.01-31.
A Mecenatúra pályázati felhívására 2009 májusában benyújtott pályaművek közül az alábbiak kerültek támogatásra:

Döntés dátuma: 2009. augusztus 6

 

Ssz.

Azonosító

Pályamű címe

Pályázó neve

Támogatás [eFt]

1. témakör: Külföldön rendezendő nemzetközi konferenciákon előadás tartása

1.

OEnw_NJF

Organic.Edunet –new ways in the education of Organic Agriculture and Agroecology című publikáció a NJF seminar 422  konferencián és részvétel az éves ENOAT ülésen

Csambalik László

200

2.

boborkri

Képlékeny alakítási folymatok jellemzése a nem-monotonitás vonatkozásában

Bobor Kristóf

200

3.

heder001

A Docuphet - egy dialógus alapú tartalom annotáló eszköz címu szóbeli eloadás az ACM Hypertext 2009 konferencián

Héder Mihály

130

4.

ABETKZ01

Különböző abiotikus sresszek hatása a poliaminok felhalmozódására című poszter előadás a 11th International Congress on Amino Acids, Peptids and Proteins című konferencián

Kovács Zita

200

5.

kisspe01

<A PACAP és I-es típusú receptorának jelenléte és eloszlása Helix pomatia csigában> címu poszter bemutatása a 9. Nemzetközi PACAP szimpózium szatellita szimpóziumán

Kiss Péter

350

6.

HOBS_I15

Fémüvegek nagynyomású csavarásának makroszkopikus termoplasztikus modellje (Cu-alapú ötvözeteken bemutatva) című poszter előadás az ICSMA-15 nevű  konferencián

Hóbor Sándor

195

7.

au_res09

< Arany(I) tartalmú makrociklus spontán reszolválása > címu poszter eloadás a < GOLD2009 > konferencián

Tunyogi Tünde

200

8.

MAH_C091

Time Coding of Input Strength Is Intrinsic to Synapses with Short Term Plasticity c. szóbeli előadás ICANN 2009 konferencián és 10 oldalas cikk megjelenése  (LNCS/Springer)

Hajnal Márton Albert

200

9.

Kpbioeth

A bioüzemanyagok szerepe a környezeti fenntarthatóságban címmel angol nyelvű előadás tartása

Karácsony Péter

350

10.

CIS3SZIC

Glicerin katalitikus dehidratálása acetollá impregnált réteges kettőshidroxid jelenlétében szóbeli előadás a 3.Cseh-Olasz-Spanyol Katalízis és Mikro/MezopórusosAnyagok Konferencián

Mészáros Szilvia

200

11.

SZABOF09

TOWARDS A CULTURE DEPENDENT MODEL OF COLOUR HARMONY és INVESTIGATION OF UNIFORM COLOUR SCALES IN DIFFERENT COLOUR ORDER SYSTEMS című szóbeli előadások az AIC2009 konferencián

Szabó Ferenc

350

12.

CELL_ADH

Sejt letapadás kinetikája: videó-mikroszkópos és OWLS vizsgálatok poszter bemutatás az ESF-EMBO Symposium: BIOLOGICAL SURFACES AND INTERFACES konferencián

Székács Inna

57

13.

JM_ISSCR

Izolált radiális gliasejtek és embrionális idegi őssejtek fiziológiai sajátságai című poszter bemutatás, ISSCR Barcelona

Jelitai Márta Dr.

84

14.

dreglodi

< Nagyobb fokú tubuláris károsodás PACAP KO egerekben vese ischemiában > szóbeli eloadás és < PACAP KO egerek és fájdalom > c. poszter bemutatása a 9th Intern. PACAP Szimpóziumon

Reglődi Dóra

350

15.

FJ09olaj

A Pannon-medence nagyhőmérsékletű olajfrakcióinak 13C és D izotópos vizsgálata című poszter előadás a 24. Nemzetközi Szerves Geokémiai Találkozón

Fekete József

155

16.

csm_coig

A The role of intermediaries in the success of electronic claiming for farm subsidies in Hungary című szóbeli előadás a 7th World Congress on Computers in Agriculture konferencián

Csótó Mihály

300

17.

isrp2009

Részvétel és poszter előadás tartása a 11. Nemzetközi Kérődző Élettani Konferencián

Jurkovich Viktor

200

18.

ISTRO_99

VÉGES ELEMES ANALÍZIS TALAJ-SZERSZÁM (KULTIVÁTOR) EGYMÁSRA HATÁSÁNAK LEÍRÁSÁRA

Tamás Kornél

200

19.

ESOC09EG

Frusztrált Lewis sav-bázis rendszerek szintézise és alkalmazása című poszter előadása a 16. European Symposium on Organic Chemistry konferencián

Erős Gábor

195

20.

gabor123

IAREP/SABE 2009 Konferencia előadás Halifaxban: Intertemporális diszkontálás stressz alatt.

Neszveda Gábor

300

21.

HEALGLAS

Nagynyomású csavarásnak alávetett amorf Al85Ce8Ni5Co2 ötvözet nanokristályosodása különboző deformációs sebességek esetén című poszter előadás az EUROMAT2009 nevű konferencián.

Henits Péter

165

22.

ESOC_LAU

Szerves hidridek alkalmazása reakciókban című poszter előadás a 16. European Symposium on Organic chemistry konferencián

Molnár Laura

195

23.

ESOCSoos

A fém mentes multikomponens reakciók fejlesztése című elfogadott szóbeli előadás bemutatása a 16. European Symposium on Organic Chemistry konferencián

Soós Tibor

200

24.

ESOC_VSZ

Szelektivitásvizsgálatok a bifunkcionális organokatalízisben című poszter előadása a 16. European Symposium on Organic Chemistry konferencián

Varga Szilárd

195

25.

070527FG

Magyar nemesítésű meggyfajták antioxidáns összetevőinek változása az érési idő alatt c. poszter előadás Int. Symp. on Human Health Effects of Fruits and Vegetables c. konferencián

Mesterné Ficzek Margit

200

26.

LALOJEJU

Hibrid klasztermodell bemutatása a FUZZ-IEEE 2009 Konferencián

Szilágyi László

350

27.

SANDJEJU

Előadás tartása a FUZZ-IEEE 2009 Konferencián

Szilágyi Sándor Miklós

350

28.

varsan77

CRT és LCDmonitorokkal végzettt VEP vizsgálatok eredményeinek összehasonlítása és a monitorok fotometriai kalibrálásának elemzése

Varsányi László Balázs

200

29.

lipinszk

A Drosophila melanogaster poliubiquitin receptorainak proteolitikus szabályozása című poszter előadás a 4th Intracellular Proteolysis Meeting kongresszuson

Lipinszki Zoltán

200

30.

eccbncsa

Természetvédelmi előírások hatása a védett erdők természetességére a Kőszegi-hegységben

Németh Csaba

123

31.

EAAP09HS

Real-time ultrahanggal mért rostélyos keresztmetszet terület ismételhetősége és megbízhatósága charolais szarvasmarháknál

Harangi Sándor

200

32.

elakatos

A fogászati implantátumokat körül vevő szivacsos csontszövet végeselemes modellje című szóbeli előadás a 1st International Conference on Tissue Engineering 2009 konferencián

Lakatos Ilona Éva

200

33.

eccbszis

Veszélyeztetett nappali lepkék bizonyíték-alapú védelme: esettanulmány Magyarországról az Őrségi Nemzeti Parkból

Szentirmai István

105

34.

orbulov3

Fémmátrixú szintaktikus habok szilárdsága és keménysége

Orbulov Imre Norbert

200

35.

SCB_2009

Why population bottleneck does not have a genetic effect? A case study with the barn owl című poszter bemutatása az International Congress for Conservation Biology konferencián

Dr. Mátics Róbert

350

36.

VariKlon

A Potamogeton perfoliatus hínárnövény klonális felépítése című szóbeli előadás a 9. Clonal Plant Symposium-on

Vári Ágnes

190

37.

Ged_0701

A populacio denzitas és izolacio hatasa a kozonseges urge (Spermophilus citellus) szaporodasi rendszerere című poszter előadás az IEC2009 konferencián

Gedeon Csongor István

200

38.

majlkorn

Lézerparaméterek hatása lézerkezelt öntöttvas hengerfuratokra

Májlinger Kornél

200

39.

MK_ISSCR

Idegi ossejtek izolálása és hosszú távú fenntartása egy új szintetikus adhezív peptid segítségével címu poszter bemutatása az  ISSCR barcelonai kongresszusán

Markó Károly

84

40.

horgamec

<A magyar gyerekek szexuális érése és testösszetétele> című poszter előadás a <Vth International Anthropological Congress of Ales Hrdlicka> konferencián

Hornyák Gábor

80

41.

Timarbos

Neutrofil granulocita eredetű mikroparikulák keletkezése. Poszter előadás A veleszületett immunitás és a patogének kölcsönhatása Gordon Kutatói Konferencián

Timár Csaba István

300

42.

09_ES_BM

CuAlNi alapú alakemlékező ötvözetek szilárd fázisú folyamatainak vizsgálatai című poszter előadás a 8. European Symposium on Martensitic Transformations konferencián

Benke Márton

159

43.

accord09

A Nyugat-Nílusi Vírus 2 típusa által okozott magyarországi agy- és gerincvelőgyulladás járvány lovakban című szóbeli előadás az AAEP Kongresszusán

Korbacska-Kutasi Orsolya

300

44.

szdIBA09

Litium szilikátokba implantált hélium visszatartásának összetételtol való függése címu poszter eloadás az International Conference on Ion Beam Aanalysis (IBA2009) konferencián

Szocs Dániel Emánuel

200

45.

MEC09_TA

Hokezelt Fe/Ag kettos rétegek vizsgálata RBS-el és XRD-vel címu poszter eloadás az IBA 2009 konferencián

Tunyogi Árpád

200

46.

MAGBFK09

A szikesedés és sziktelenedés kutatása a  „BFK” módszerrel, és az erózió-veszélyeztetettség témájú előadások az International Conference on Land and Water Degradation konferencián

Ujháziné Kerék Barbara

180

47.

HIPER_09

Hiperspektrális adatok új értékelési módszerei című szóbeli előadás a The 13th World Multi-Conference on Systemics, Cybernetics and Informatics konferencián

Kozma-Bognár Veronika

300

48.

EFDIea09

The profession of dietetics in Hungary - the current situation című előadás a 3. DIETS Konferencián

Antal Emese

200

49.

mmeroe31

Generation of High-Power Femtosecond Pulses Near 532 nm című szóbeli előadás a CLEO/Europe - EQEC 2009 konferencián

Merő Márk

121

50.

VARALL_3

Automatic Infant Cry Detection és Melody Analysis of the Newborn Infant Cries című szóbeli előadások a MAVEBA2009 konferencián

Várallyay György

200

51.

kukori_3

TBC elleni hatóanyag - lipidfilm  kölcsönhatásának vizsgálata tenziometriával, SFG-vel és AFM-mel című poszter előadás, ESF-EMBO Symposium BIOLOGICAL SURFACES AND INTERFACES

Hill Katalin

200

52.

kaiwqos9

High quality P2P-Video-on-Demand with download bandwidth limitation' előadás megtartása a 2009es IWQoS konferencián

Kőrösi Attila

300

53.

kzs_p_09

Kapcsolat a  Si3N4/SiC/grafit kerámia kompozitok mechanikai tulajdonságai között című szóbeli előadás a Contact Mechanics and Surface Treatment 2009 konferencián

Koncsik Zsuzsanna

200

54.

kl_po_09

Nitridált felületek abrazív kopásvizsgálata című szóbeli előadás a Contact Mechanics and Surface Treatment 2009 konferencián

Kuzsella László

200

2. témakör: Külföldön rendezendő műszaki vagy természettudományi tematikájú nyári iskolán való részvétel

 

55.

sb09szte

A Summer School on General Algebra and Ordered Sets 2009 (SSAOS 2009) nyári iskolai részvétel Szlovákiában

Skublics Benedek

87

56.

isqeljp1

International School of Quantum Electronics nyári iskolai részvétel Olaszországban

Jójárt Péter

250

57.

WRF00001

Az NCAR/NCAS szervezésében megrendezendő, első európai WRF  konferencián és ismeretterjesztő előadásokon való részvétel az angliai Cambridge egyetemen

Leviczky Gergely

137

58.

vorber09

Első elvű molekulamodellezési módszerek nyári iskolai részvétel Németországban

Vörös Márton András

187

59.

a67dfr34

Trusted Insfrastructure Workshop: Advanced Summer School on Architectures for Trustworthy Computing nyári iskola részvétel az USA-ban.

Schaffer Péter

219

3. témakör: Évi tagsági díj, ill. tagdíj jellegű rendszeres hozzájárulás

60.

EWF_2009

MHtE-Európai Hegesztési Szövetség  tagdíj hozzájárulása

Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés

1 881

61.

EFAD_009

Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének 2009. évi EFAD-tagdíj hozzájárulása

Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége

350

62.

MET_FEP3

A Magyar Élettani Társaság tagdíja az Federation of European Physiological Societies nemzetközi szakmai szervezetben a 2009. évre

Magyar Élettani Társaság

84

4. témakör: Hazai konferenciák rendezése

63.

cortin09

27. Európai Cortinarius Kongresszus rendezése 2009. október 18–24-ig, Nyíregyházán

Magyar Mikológiai Társaság

826

64.

KISVIZRE

Konferencia a Kisvízfolyás revitalizációjáról az Ipolynál és a Soroksári-Duna ágnál 2009. szeptember 28-tól 30-ig

BCE Innovációs Központ Non-profit Közhasznú Kft.

378

65.

FouRuzsa

3. Fourier Analízis Workshop

Magyar Tudományos Akadémia Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet

750

66.

MBKE2009

A Magyar Biokémiai Egyesület vándorgyűlésének rendezése 2009 aug 23-26 Budapesten

Magyar Biokémiai Egyesület

2 000

67.

DEGWSP09

”INFLUENCE OF DEGENERATION AND REPAIR IN THE CNS AND PERIPHERY”, című nemzetközi workshop rendezése, Budapest, 2009, szeptember 24-25.

Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet

2 000

68.

KONFEL09

Innováció-versenyképesség-gazdaságfejlődés II. Élelmiszeripari innovációs szakmai konferencia Nyíregyházán. 2009.10.16.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

1 278

69.

MANGANOR

A mangán a XXI. században konferencia rendezése 2009. szeptember 5-9 Veszprém

Magyar Tudományos Akadémia Geokémiai Kutatóintézet

727

70.

KAEN2009

VI. Kaposvári Állategészségügyi Nap konferencia rendezése 2009. szeptember 25-én Kaposváron

Kaposvári Egyetem Állattudományi Kar

1 970

71.

tartam50

Tartamkísérletek jelentősége a növénytermesztés fejlesztésében - 50 éves tartamkísérletek jubileumi tudományos konferenciája. Martonvásár, 2009. október 15.

Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézet

1 600

72.

MAF_ELTE

A 11. Fluoreszcenciás módszerek és alkalmazási területeik: spektroszkópia, képalkotó eljárások és jelölési technikák című konferencia rendezése 2009. szeptember 6-9-ig Budapesten

Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar, Biológiai Intézet Immunológiai Tanszék

3 750

73.

EUTANHU9

Magyarország EU integrációs tagságának (előny-hátrány) mérlege

BCE Innovációs Központ Non-profit Közhasznú Kft.

3 348

74.

MEC09011

36. Nemzetközi Spektroszkópiai Konferencia

Magyar Kémikusok Egyesülete

3 000

75.

SENSUS09

SENSUS nyári iskola szervezése

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék

750

76.

CECE2009

CECE2009 - 6. Nemzetközi Interdiszciplináris Bioanalitikai Találkozó 2009. november 6-7 között Pécsett

Pécsi Tudományegyetem

1 950

5. témakör: A kutatás és innováció fontosságának tudatosítása és eredményeinek terjesztése a társadalomban

77.

RN09ELTE

Kutatók Éjszakája 2009 az Eötvös Loránd Tudományegyetemen

Eötvös Loránd Tudományegyetem Rektori Hivatal Pályázati és Innovációs Központ

2 250

78.

HGalak09

HiperGalaktika címmel tudományos ismeretterjesztő különszám megjelentetése a Galaktika Magazinhoz kapcsolódóan

Metropolis Media Group Kft.

4 250

79.

OKOIND02

ÖKOINDUSTRIA Nemzetközi Környezetipari Szakkiállítás kommunikációja

Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége

10 000

80.

KUEJDB09

„Kutatók éjszakája a Debreceni Egyetemen 2009” c. rendezvény szervezése

Debreceni Egyetem

5 759

81.

konyvek9

Az országos fizikaversenyekre való felkészülést támogató szakmai irodalom kiadása

Vermes Miklós Tehetségápoló Alapítvány

1 800

82.

eu_radio

RÁDIÓ EGYETEM - rádiós műsorsorozat készítése és sugárzása az Európa Rádió adásában  Radio University -

Európa Rádió Műsorszolgáltató Kht.

9 828

83.

RN09SZTE

Kutatók Éjszakája 2009 - Szeged

Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatal Pályázati Iroda

5 200

84.

FAMA1NIT

A NAPI Innováció melléklet terjesztése.

FÁMA Média és Hírügynökség Kft.

6 000

85.

tercsill

Térhatású csillagászat című kiadány (tematikus szám) megjelentetése

Magyar Csillagászati Egyesület

1 130

86.

KUTEJ_ME

Kutatók Éjszakája 2009 rendezvény a Miskolci Egyetemen

Miskolci Egyetem

1 700

87.

peldakep

Példa-Képek (10 év kreatív elméi és tudományos eredményei)

Filmműhely Alapítvány

15 000

88.

SU_NIGHT

Semmelweis Egyetem programjai a 2009-es Kutatók Éjszakája című programsorozatban

Semmelweis Egyetem

4 500

89.

100csVAM

100 csoda - kiállítás a VAM Designben

Postcom Szolgáltató Bt.

10 000

90.

RN_SZE09

Kutatók Éjszakája c. rendezvény megvalósítása a Széchenyi István Egyetemen

Széchenyi István Egyetem

1 100

91.

EKFMEC09

Tudományos eredmények terjesztése a Kutatók Éjszakája és a Tudományos Sziesztarendezvények által

Eszterházy Károly Főiskola Természettudományi Kar

2 641

92.

NGIEVK09

Innovációs Évkönyv 2009 megjelentetése.

Napi Gazdaság Kiadó Kft.

5 000

93.

info0905

Géniusz - Tudományos ismeretterjesztő magazin az InfoRádióban

InfoRádió Műsorszolgáltató Kft.

12 900

94.

KE09PPKE

Kutatók Éjszakája 2009 a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

950

95.

BOMIKK01

Kutatók Éjszakája a BME-n

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

2 000

96.

RN090925

Kutatók Éjszakája 2009 konzorciumi információs tevékenység

Tempus Közalapítvány

6 000

97.

Inform04

A Pólus Program a fejlődés útja - avagy Miskolc a technopolisz északi fellegvára lesz

INFORM MÉDIA Lapkiadó, Információs és Kulturális Kft.

3 000

98.

GYIK2009

Kreatív Nap a Gyakorlat, innováció és kreativitás az Észak-Alföldön rendezvénysorozat keretében

INNOVA Észak-alföld Regionális Fejlesztési és Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft.

2 801

6. témakör: Középiskolások figyelmének a műszaki és a természettudományi területekre irányítása a kutatói utánpótlás érdekében

99.

MABITE92

Molekuláris biológiai kutatások  fontosabb módszereinek megismertetése középiskolásokkal

Magyar Biológiatanárok Országos Egyesülete

4 900

100.

MaMuT009

Matematikai Mulatságok Tábora (MaMuT)

Bólyai János Matematikai Társulat

2 000

101.

ttkha973

Tehetséges középiskolás diákok kutatási programja az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány

4 685

Összesen:

164 379

Utolsó módosítás: 2018. március 02.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Mecenatúra támogatott pályaművek - 2009.04.01-30.
A Mecenatúra pályázati felhívására 2009 áprilisában benyújtott pályaművek közül az alábbiak kerültek támogatásra:

A döntés dátuma: 2009. július 27.

Ssz. Pályamű címe Pályázó neve
Támogatás [eFt]
1. témakör: Külföldön rendezendő nemzetközi konferenciákon előadás tartása
1. Támasztóréteges ionos folyadék membrán és pórusmentes membrán gázszeparációs hatékonyságának összehasonlítása szóbeli előadás tartása az EUROMEMBRANE 2009 elnevezésű konferencián Cserjési Petra
200
2. Az ADP-aktin filamentumok hatása két miozin szubfragment-1 izoforma ATPáz aktivitására Dudás Réka
200
3. Aromakomponsek kinyerése modelloldatokból pervaporációs membránon Hornyák László
200
4. A budapesti autópálya-körgyűrű egy 9 km-es szakaszának terjedési modellezése című szóbeli előadás a PHYSMOD 2009 konferencián Balczó Márton
200
5. Poszterek bemutatása az EAAP 60. tudományos ülésén Barcelonában, 2009 augusztusában Németh Tímea Ágnes
200
6. A 'SpeedDetect: a simple TCP extension for handling sudden capacity increase ' címu szóbeli eloadás a ICQT'09 konferencián Biczók Gergely
200
7. Design of High-Energy THz Sources Based on Optical Rectification című szóbeli előadás a CLEO/Europe - EQEC konferencián Dr. Fülöp József András
200
8. A The general Zscan theory című poszter bemutatása a CLEO/Europe - EQEC konferencián Dr. Pálfalvi László
200
9. „A mezőhegyesi lófajták genetikai variabilitásának értékelése származási és molekuláris genetikai adatok alapján” című előadás az EAAP 60. kongresszusán Posta János
195
10. Az Alkalmi, a Keményvonalas és a Farmer c. előadás a The Good, the Bad and the Challenging -  The user and the future of information and communication technologies konferencián Füleki Dániel
200
11. A talaj magkészlet szerepe kaszálórétek helyreálításában című poszter előadás a 2nd European Congress of Conservation Biology konferencián Valkó Orsolya Emőke
140
12. Diode laser based phtotoacoustic instrument for ammonia concentration and flux monitoirng című szóbeli előadás az European Geosciences Union General Assembly 2009 konferencián Pogány Andrea
200
13. Dehidroepiandroszteronnal kiváltott CYP2B6 indukció a CAR-on keresztül című poszter előadás a Nuclear Receptors: from molecular mechanisms to molecular medicine konferencián. Kőhalmy Krisztina Katalin
200
14. Eisenia fetida és Allolobophora caliginosa coelomasejtek kálcium jelének tanulmányozása áramlási citometriával című szóbeli előadása az ISDCI 11-ik nemzetközi konferenciáján dr. Engelmann Péter
200
15. „Bioenergia termelés cukorcirok biomasszából Magyarországon” című poszter az EUCARPIA XXI. Konferencián Pál Mihály
200
16. Vizes közegű mágneses folyadékok sejtes kísérletei, MRI és hiperthermiás vizsgálatai című szóbeli előadás az ECIS2009 konferencián. Hajdú Angéla
175
17. <A bodzában lévő antocianinok koncentrálása membrántechnikával és formulázása PGSS(TM) módszerrel> című előadás a <5.International Technical Symposium> konferencián Molnár Zsuzsanna
200
18. Májenzim és összbilirubin koncentráció változás nyitott-, laparoskópos- és transzvaginális cholecystectómia (NOTES) után Dr. Jávor Szaniszló
200
19. A gombanemesítés új módszerei című előadás megtartása a 15. Lengyel Gombanapokon Dr. Hajdú Csaba
200
20. Koleszterin-szint csökkentő sztatin –és nem sztatin típusú vegyületek gyógyszer-interakciós vizsgálata című poszter előadása az EMBO Nuclear Receptors konferencián. Temesvári Manna
200
21. MEC_1: Lipoalkaloidok akonitinből történő félszintetikus előállítása és farmakológiai vizsgálata című poszter előadás az 57. GA konferencián Borcsa Botond Lajos
190
22. A tyúktojások sárgája tartalmának in vivo becsülhetősége komputer tomográffal című előadás az EAAP éves kongresszusán Milisits Gábor
200
23. Részvétel a 4. Európai Famodifikációs Konferencián [ECWM4] Stockholmban poszter+előadás tartásával: Növényi olajokkal történő hőkezelés hatás az akác és a nyár faanyagára Németh Róbert
200
24. Gyepek sokféleségének megőrzése gyeprekonstrukció segítségével. Szóbeli előadás a 2. ECCB konferencián. Török Péter
150
25. A posztraumás növekedés traumatizált szomáli menekültek körében Magyarországon címu szóbeli eloadás az International Conference on Coping and Resilience konferencián. Kroó Adrienn
200
26. A humán 3-foszfoglicerát kináz Lys 215 oldallánca az enzimreakció foszfotranszfer lépésében vesz részt című szóbeli/poszter előadás a Nemzetközi Biofizikai Konferencián Matkovicsné Varga Andrea
170
27. Egészséges gombatermékek, gombák, mint funkcionális élelmiszerek előadás megtartása a 15. Lengyel Gombanapokon Szabó Tamás
200
28. Polielektrolit gélek egyensúlyi duzzadásának modellezése c. poszter eloadás 73rd Prague Meeting on Macromolecules konferencián Gyarmati Benjámin Sándor
200
29. A kumarin dózist meghatározó VKORC1 gén haplotípus és a CYP2C9 gén polimorfizmus vizsgálata a magyar és a roma populációban. Sipeky Csilla
200
30. A földgázon túl - a biogáz mint alternatíva című előadás a Topical Issues of Rational Use of Natural Resources konferencián Szathmáry Borbála
180
31. A madármalária elterjedése és prevalenciája európai kék cinege populációkban című poszter bemutatása a 12. Európai Evolúcióbiológiai Kongresszuson Szöllősi Eszter
200
32. <Szántóföldi gyomközösségek diverzitási indexeinek és rendezésének összehasonlító analízise>című poszter bemutatása a 2nd European Congress of Conservation Biology rendezvényen Kovács Szilvia
187
33. A ZAP-70 kináz tirozinjait érintő pontmutációk befolyásolják a TcR aktiváció indukálta kalcium jelet Jurkat  T sejtekben című poszter előadása a ISDCI 11.Nemzetközi Konferenciáján dr Szabó Mariann
155
34. Szilícium-karbid és -nitrid bevonatok kialakítása plazmaszórással címu poszter eloadás nemzetközi < ECERS > konferencián Károly Zoltán
200
35. Spatio-temporal variations of caddisfly assemblages in a chalk stream, Balaton Upland, Hungary című poszter előadás 13th International Symposium on Trichoptera konferencián Szivák Ildikó
160
36. Alacsony diverzitású magkeverékkel történő gyepesítés művelés alól kivont lösz és szik területeken című poszter előadás a 2nd European Congress of Conservation Biology konferencián Vida Enikő Edit
140
37. Sequence analysis of Neolithic and mummified human remains című poszter bemutatása a 6. ISABS konferencián Zeke Tamás
130
38. Topografikus térképek textúra alapú jelkulcs-felismerése Szendrei Rudolf
300
39. Az ügyfélszolgálatok CRM rendszereinek használhatósági elemzése: Az adatbányászati megközelítés c. eloadás megtartása a 13. Nemzetközi Ember-Számítógép Interakció Konferencián Laufer László
300
40. Kétmódusú RR Lyrae csillagok fizikai paraméterei pulzációs és fejlődési modellek alapján című szóbeli előadás a Los Alamos-i asztroszeizmológiai konferencián Dékány István
300
41. Helyszínek közti Dialógusok: Bluespot (Helyfüggo mobil üzenetküldo rendszer) c. eloadás megtartása a 13. Nemzetközi Ember-Számítógép Interakció Konferencián Kangyal András
300
42. Intertemporális diszkontálás stressz alatt és Kockázat iránti attitűd jövedelmi szintek manipulálása mellett c. című előadások megtartása az IAREP/SABE 2009 Konferencián Dezso Linda
300
43. Előadás megtartása a 20-ik NAMC ( Észak-amerikai Gombaipari Konferencián) Dr. Hajdú Csaba
300
44. <II-P típusú szupernóvák tágulási sebességének, fotoszférikus hőmérsékletének és korrekciós faktorának mérése> című poszter előadás a <Stellar Death and Supernovae> konferencián Takáts Katalin
240
45. < PACAP és tanulás – filogenesis során megorzött  funkció? Vizsgálatok mocsári csigán ( Lymnea stagnalis)> Dr. Lubics Andrea
350
46. Arzénmentesítés vas-kloriddal végrehajtott koagulációval - foszfát, bikarbonát és szilikát hatása; szóbeli előadás az IWA-ASPIRE 2009 konferencián és kiállításon Laky Dóra
350
47. Az 'On Finding Maximally Redundant Trees in Strictly Linear Time' című szóbeli előadás megtartása az ISCC'09 nemzetközi konferencián Enyedi Gábor Sándor
200
48. <A PACAP és a circadian ritmus kapcsolata pinealocytákban> és <PACAP renoprotektív hatásának vizsgálata in vitro hypoxia és oxidatív stressz esetén primer vesesejttenyészetben> dr. Horváth Gabriella
350
49. Expression profiling of the arbuscular mycorrhiza-specific blue copper proteins in Medicago truncatula című előadás a '6th International Conference on Mycorrhiza' konferencián Parádi István Dr
350
50. A PACAP és a prekondicionálás hasonló kardioprotektív hatása ischémia/reperfúzió okozta károsodásban in vitro dr. Rácz Boglárka
350
51. A ghrelin érszűkítő hatását nem a GHS-R1a receptor közvetíti kutya koronária arteriolákon című poszterelőadás a 36th International Conference of Physiological Sciences konferencián Dr. Sax Balázs
340
52. A lézeres hátsó oldali folyadékos maratás értelmezése és modellezése című poszter bemutatása a LAMP2009 konferencián Vass Csaba
350
2. témakör: Külföldön rendezendő műszaki vagy természettudományi tematikájú nyári iskolán való részvétel  
53. International Fuzzy Systems Association World Congress, European Society for Fuzzy Logic and Technology Conference, IFSA-EUSFLAT 2009, nyári iskolai részvétel Portugáliában Lovassy Rita
120
3. témakör: Évi tagsági díj, ill. tagdíj jellegű rendszeres hozzájárulás
54. CEPIS Nemzetközi tagdíj hozzájárulás 2009. évre Neuman János Számítógép-tudományi Társaság
818
55. A Magyar Dermatológiai Társulat Experimentális Dermatológiai Szekciójának 2009. évi tagdíja a European Society for Dermatological Research szervezetben Magyar Dermatológiai Társulat Experimentális Dermatológiai Szekció
660
56. IFIP Nemzetközi tagdíj hozzájárulás 2009. évre Neuman János Számítógép-tudományi Társaság
480
57. MAROVISZ tagdíja a European Federation for Non-Destructive Testing (EFNDT) európai szervezetben Magyar Roncsolásmentes Vizsgálati Szövetség
100
58. EuCheMS tagdíj Magyar Kémikusok Egyesülete
645
59. A Magyar Élettani Társaság tagdíja az International Union of Physiological Sciences nemzetközi szakmai szervezetben a 2009. évre Magyar Élettani Társaság
173
60. EUROPEAN HYDROGEN ASSOCIATION (EHA) szervezet tagdíj hozzájárulása Magyar Energetikai Társaság Hidrogén Tagozat
225
4. témakör: Hazai konferenciák rendezése
61. 3. Nemzetközi Konferencia a Fafeldolgozási Problémákról - Faipari Gépészet, Energetika és Logisztika konferencia rendezése, 2009. június 17-20, Sopronban Nyugat-magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar Gépészeti Intézet
650
62. Central European Symposium on Theoretical Chemistry (CESTC) konferencia rendezése 2009. szeptember 25. és 28. között Dobogókőn. Eötvös Loránd Todományegyetem Természettudományi Kar Kémiai Intézet
1 500
63. 15. Szimpózium: Jeladás és jelfeldolgozás az immunrendszerben konferencia rendezése 2009  szeptember 2-6 Huzella Alapítvány az immunológia fejlesztéséért
1 500
64. Biológus doktoranduszok konferenciájának rendezése 2009.11.12.-től 2009.11.13.-ig Pécsen Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottság Titkársága
1 500
65. Magyar Szabadgyök-Kutató Társaság V. Kongresszusa, Szeged, 2009. Augusztus 27-29. Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Biokémiai és Molekuláris Biológiai Tanszék
1 500
66. Transzport és kölcsönhatás rendezetlen rendszerekben (TIDS13) nemzetközi workshop és konferencia rendezése 2009. augusztus 31-től 2009. szeptember 5-ig Ráckevén Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Fizikai Intézet Elméleti Fizika Tanszék
2 250
67. Az IOBC WPRS 'Feromonok és egyéb szemiokemikáliák az integrált termesztésben' és az IOBC EPRS 'Szelektív védekezési módszerek' Munkacsoportjainak konferenciája 2009. nov. 15-20. Bp Magyar Tudományos Akadémia Növényvédelmi Kutatóintézet
3 750
68. Környezet és Energia Konferencia rendezése 2009. május 8-9. között Debrecenben Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok Tájvédelmi és Környezetföldrajzi Tanszék
1 240
69. Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Gasztroenterológiai Társaság Gyermekgasztroenterológiai Szekciójának XXVI. Tudományos Ülése 2009. 10. 02 - 2009. 10. 03. Gyula Nagy és Társa Építőipari Ingatlanforgalmazó és Egészségügyi Bt.
2 500
70. XXXIII. Halászati Tudományos Tanácskozás megrendezése 2009. május 27-28-án Szarvason Halászati és Öntözési Kutatóintézet
1 499
71. ˝ 2. Nemzetközi Ifjúsági Energetikai Konferencia 2009˝ nemzetközi konferencia rendezése 2009.07.04-től 2009.07.06-ig Budapesten Energetikai Szakkollégium Egyesület
1 500
72. A kertészeti kultúrák termésminőségének és termésbiztonságának növelése a globális klímaváltozás és a növényvédőszer felhasználási korlátozások tükrében c. konferencia rendezése Debreceni Egyetem
1 965
73. Magyary Zoltán és OTKA Posztdoktori Ösztöndíjasok Találkozója, 2009 Eger Magyary Zoltán Felsőoktatási Közalapítvány
2 500
74. Az összevont Mineral Sciences in the Carpathians (MSCC ) és MinPet konferencia rendezése 2009. 09. 7.-től 2009. 09. 11.-ig Budapesten Magyarhoni Földtani Társulat
2 856
75. VII. Országos Anyagtudományi Konferencia rendezése 2009. október 11-13. között Balatonkenesén Magyar Anyagtudományi Egyesület
2 470
76. 56. ORCA (Európai Caries Kutató Társaság) Kongresszusa 2009. július 01-04, Sofitel Budapest Hotel Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Konzerváló Fogászati Klinika
3 750
5. témakör: A kutatás és innováció fontosságának tudatosítása és eredményeinek terjesztése a társadalomban
77. MEC_5: Atomenergiaellátás a XXI. században - kihívások és fenntartható megoldások. Beszélgetések az atomenergiáról Magyar Katolikus Rádió Zrt.
14 069
78. Nők a tudomány szolgálatában (6 részes filmsorozat) DTV Debrecen Városi Televízió Kft.
8 300
79. Futam X and A Marketing Kft.
13 900
80. Innováció és környezetvédelem az m2-n Videopartner Videofeliratozó és Műsorgyártó Kft.
15 000
81. A TermészetBÚVÁR tudománynépszerűsítő, ismeretterjesztő, tehetséggondozó programja TermészetBÚVÁR Alapítvány
5 000
82. Gábor Dénes-díjasok az innováció élvonalában II. kötet NOVOFER Alapítvány a műszaki-szellemi alkotásért
3 100
83. Zöld géntechnológiáról és agrárinnovációról szóló népszerűsítő-tudományos kiadvány Barabás Zoltán Biotechnológiai Egyesület
1 500
84. Innovatív természetközeli erdőgazdálkodási módszerek terjesztése Honvédelmi Minisztérium Budapesti Erdőgazdaság Zrt.
3 200
85. Középiskolai Kémiai Lapok megjelentetésének támogatása Magyar Kémikusok Egyesülete
1 800
86. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tudományos tevékenységét bemutató és népszerűsítő kiadvány Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
5 000
87. Ültetvényszerű fatermesztés 1. című könyv 2. bővített kiadása Erdészeti Tudományos Intézet
3 600
88. A CAD-Terv Kft szerepe a MASAT-1 projektben, a projekt eredményének bemutatása a Mach-Tech 2009 kiálltáson CAD-Terv Mérnöki Kft.
2 492
89. 7 magyar műszaki felsőoktatási intézmény kiállítása CNC-marógép bemutatóval a MACH-TECH 2009 nemzetközi gépipari szakkiállításon az isel Hungária Automatizálás Kft támogatásával isel Hungária Automatizálás Kft.
4 733
90. NOVATech.Com 4.0 Innovációs Technológiai Üzleti Terv Verseny Magyar Innovációs Szövetség
2 000
91. 19 Szabadfogású Számítógép Verseny 2009 C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Nonprofit Kft.
2 000
92. Innovatív természettudományi oktatási módszerek bemutatása a szegedi deszegregációs programban érintett iskolákban Agora alapítvány a társadalomkutatásért
5 300
93. Űrvilág internetes asztronautikai ismeretterjesztő hírportál üzemeltetése 2009/2 EduGrid Informatikai, Szolgáltató és Tanácsadó Kft.
1 000
6. témakör: Középiskolások figyelmének a műszaki és a természettudományi területekre irányítása a kutatói utánpótlás érdekében
94. Diákok önálló kutatómunkájának támogatása és innovatív készségfejlesztés az Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumban ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium
4 938
95. Ismerd meg a Bakony-hegység természeti értékeit Bakonyi Természettudományi Múzeum Baráti Köre
3 422
Összesen:
148 157
Utolsó módosítás: 2018. március 02.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Mecenatúra támogatott pályaművek - 2009.03.01-31.
A Mecenatúra pályázati felhívására 2009 márciusában benyújtott pályaművek közül az alábbiak kerültek támogatásra:

A döntés dátuma: 2009. július 13.

Ssz. Pályamű címe Pályázó neve Támogatás [eFt]
1. témakör: Külföldön rendezendő nemzetközi konferenciákon előadás tartása
1. MEC_1: < A biomassza produkció vízstressz elemzése távérzékelt adatok alkalmazásával a Békés-Csanádi löszháton > című poszter előadás a VII. Alpok-Adria Tudományos Konferencián Bozán Csaba
165
2. Részvétel az IWA YWP konferencián: A magyarországi felszíni vizekben lévő hormonháztartási módosító anyagok felmérése c. előadással és poszterrel Fetter Éva
200
3. Autonóm replikálódó plazmidokon alapuló transzformációs rendszerek Mucor circinelloides járomspórás gombánál című poszter előadás a 3. FEMS konferencián Csernetics Árpád
190
4. Részvétel az IWA YWP konferencián: Betelepítési eljárások mikrobiális biofilm reaktorok létrehozásának érdekében, szimultán nitrifikáció/denitrifikáció megvalósítása céljából Sándor Dániel Benjámin
200
5. Forgalomnövekedés vagy fenntarthatóság? /A közúti közlekedésen alapuló társadalmak esélyei a XXI. században/ című szóbeli előadás az ERSA éves konferenciáján Szalkai Gábor
200
6. A A rézkori klíma változékonysága kagylóhéjak stabil izotóp összetétele alapján (Balaton vízgyűjtő) című poszter bemutatása a X Isotope Workshop of the ESIR konferencián Barna Gabriella
100
7. Káosz detektálása harmonikusan gerjesztett gáztartalmú kavitációs buborék esetén című előadás az XVII. Nemzetközi Gépészeti Találkozó - OGÉT 2009 konferencián Hegedűs Ferenc
41
8. Javaslat Közép-Európa legnagyobb tava, a Balaton ökológiai állapotának megítéléséhez  bentonikus kovaalga vizsgálatokkal című poszter előadás a Colloque de l'ADLaF konferencián Bolla Beáta
200
9. Regionális vízműhálózat üzemvitel-optimalizációja című előadás az XVII. Nemzetközi Gépészeti Találkozó - OGÉT 2009 konferencián Bene József Gergely
41
10. <Antociánok: lehetséges antioxidánsok Cr (VI) indukált oxidatív stressznél a Spirodela polyrrhizában> című szóbeli előadás a <8th Alps-Adria Scientific Workshop> konferencián Oláh Viktor
181
11. Viszkoelasztikus csövekből felépített vénás modellhálózat időfüggő áramlásának számítása Bárdossy Gergely
47
12. Előadás a 10. International Work Conference on Artificial Neural Networks - IWANN 2009 konferencián Nagy Benedek Norbert
200
13. A redox típusú módosítók hatása a CO oxidációjára hordozós aranykatalizátorok esetében címu poszter bemutatása a CLEAR Nyári Iskola 2009 konferencián Szabó Ervin
200
14. Klímaváltozás hatása az Alföldön Ladányi Zsuzsanna
62
15. APOA5 gén polimorfizmusainak triglicerid szintre gyakorolt hatása metabolikus szindrómás betegekben Kisfali Péter
200
16. Kerekesféreg együttesek diverzitásmintázata a gemenci hullámtér víztereiben - poszterelőadás a XII. Nemzetközi Rotatoria Konferencián Dr. Schöll Károly
198
17. A táji környezet meghatározza a parlagok regenerációs sikerét a magyarországi erdős-sztyepp régióban című előadás megtartása az IAVS 52. szimpóziumán Csecserits Anikó
193
18. Az európai Saginae fajok filogenetikai viszonyai című poszter előadás a Xth International Congress of Orthopterology konferencián Kolics Balázs
200
19. Szelektív és nagy hatékonyságú foszfát monoészter hidrolízis... c. poszter előadása a XXII. International Conference On Coordination And Bioinorganic Chemistry konferencián Dr. Jancsó Attila
180
20. Interleukin-23 receptor génjének polimorfizmusai magyar pikkelysömörös betegekben Sáfrány Enikő
200
21. < Lézeres szórási interferencia kontraszt analízisén alapuló áramlásmérő rendszer kalibrálása egy expozíció idős mérésekhez > című előadás a < CLEO Europe 2009 > konferencián Smausz Kolumbán Tomi Ferenc
165
22. A rizs, mint alapliszt a búza prolaminok tanulmányozására előadás és Amarant fehérjék hatása a funckcionális tulajdonságokra című poszter a X. International Gluten Workshop-on. Oszvald Mária
150
23. < Renewing in the ’Nagyerdő’ of Debrecen (Hungary): is the seminatural rehabilitation more natural?  >  poszter előadás a < 2nd European Cong. of Conservation Biol. > konferencián. Lisztes-Szabó Zsuzsanna
180
24. MEC_1:<vegyeslégáramú szárítóban lejátszódó anyagáramlási folyamatok vizsgálata> című szóbeli/poszter előadás a <XIVth Scientific conference> konferencián Kocsis László
190
25. An Evolutionary Approach for Object-Based Image Reconstruction Using Learnt Priors című előadás tartása a 16th Scandinavian Conference on Image Analysis 2009 konferencián Gara Mihály
70
26. A vas- és a mangán megoszlása vasgazdag konkréciókban egy ártéri talajban című poszter előadás bemutatása a 14. Nemzetközi Agyag Konferencián (14th International Clay Conference) Ripszné Judik Katalin
195
27. Sztentek deformációjának vizsgálata című előadás az XVII. Nemzetközi Gépészeti Találkozó - OGÉT 2009 konferencián Lantos Cecília
41
28. Planktonic crustaceans and invertebrates as a potential food source for waterbirds in a Hungarian wetland reconstruction area c. poszter bemutatása a 2nd ECCB konferencián Horváth Zsófia
92
29. On the implementation of task-based supervisory controllers címmel szóbeli előadás tartása a 9th Symposium on Information Control Problems in Manufacturing (INCOM '09) konferencián Kovács Gábor
200
30. A humán MDR1 gén szabályozó régióiban a hiszton acetilációs mintázat vizsgálata című poszter előadása az EMBO Conference on Chromatin and Epigenetics 2009 c. konferencián Tóth Mónika
180
31. Toxinok hatása az inorganikus foszfát felszabadulására az aktin filamentumok kialakulásakor című poszter előadás a European Biophysics Congress Genoa konferencián Leipoldné Vig Andrea Teréz
200
32. IP Fast ReRoute: Lightweight Not-Via' című szóbeli előadás a IFIP Networking'09 konferencián Enyedi Gábor Sándor
179
33. Differenciál Scanning Kalorimetria, mint új módszer a vékonybél ischémiás strukturális károsodásának kimutatására című poszter előadás a 44th Congress of the ESSR konferencián Ferencz Andrea
200
34. A földgázon túl - a biogáz mint alternatíva című előadás a Topical Issues of Rational Use of Natural Resources konferencián Nagy Edit
180
35. Vérlemezke funkció, sRANKL és NO koncentráció összefüggése a betegség progressziójával alsó végtag amputált érbetegeken Dr. Ferencz Sándor
200
36. Diabetikus élelmiszerek fejlesztésének lehetőségei különböző kötőanyagok felhasználásával című poszter előadás a 4th International Dietary Fibre Conference 2009 konferencián. Pauk Jánosné
200
37. Biotrágyák alkalmazhatósága kadmiummal stresszelt kukorica és napraforgó csíranövényeken Gajdos Éva
168
38. Háló beültetés jobb eredményekkel jár mint a háló nélküli rekonstrukció kis méretű hasfali sérvek esetén is...  című poszter előadás a 44th Congress of the ESSR konferencián Dr. Horváth Szabolcs
200
39. A polipropilén háló biológiai viselkedésének immunhisztológiai vizsgálata rövid-távon nyúl modellen Dr. Takács Ildikó
200
40. Oxidatív stressz és leukocyta aktiváció csökkentése reperfúziós károsodásban kontrollált reperfúzióval Balatonyi Borbála
200
41. A D2 dopamin receptorok Akt jelátviteli útjának befolyásolása a hypophysis lactotrop sejtjeinek prolaktin szekréciójához szükséges tónusos gátlás felfüggesztését eredményezi Oláh Márk
300
42. A Képfeldolgozási módszerek topográfiai térképek raszter-vektor konverziójában című szóbeli előadás az AIPR 2009 konferencián Dezső Balázs
300
43. Különböző szénforrásokon termelt Trichoderma reesei RUT C30 i sejtfal lebontó enzimek karakterizálása specifikus aktivitásuk és hidrolitikus hatékonyságuk alapján Sipos Bálint
275
44. A raszteres adatmodell korlátainak átlépése: MODIS-felvételek vektor alapú előfeldolgozása című szóbeli előadás a MultiTemp 2009 konferencián Dr. Kristóf Dániel
300
45. A Syk elengedhetetlen szerepe az autoimmun arthritis effektor fázisában” című prezentáció bemutatása a 2009. évi Phagocytes- Gordon Reasearch Konferencián és Gordon Szemináriumon Jakus Zoltán
300
46. Speciális adalékok hatása egy nemionos tenzid aggregációjára titrációs mikrokalorimetriával című poszter előadás a 13. IACIS konferencián Páhi Barbara Annamária
210
47. A központi fém szerepe a flavonolát komplexek dioxigénezési reakcióiban Baráth Gábor
350
48. Serkentésből gátlás: Glu-GABA csere, mint endogén védekező mechanizmus epilepsziában című poszter előadás a 22. ISN konferencián Héja László
350
49. Az inter- és intraregionális fejlettségi egyenlőtlenségek időbeli alakulása Kínában és Kelet-Közép-Európában című szóbeli előadás a 13. Kínai Gazdaságföldrajzi Konferencián Gyuris Ferenc
248
2. témakör: Külföldön rendezendő műszaki vagy természettudományi tematikájú nyári iskolán való részvétel  
50. Optikai Mikroszkópia kurzuson való részvétel Angliában Kardos Roland
200
51. Principles of fluorescence techniques 2009 nyári iskolai részvétel Olaszországban Ujfalusi Zoltán
170
3. témakör: Évi tagsági díj, ill. tagdíj jellegű rendszeres hozzájárulás
52. Nemzetközi Méréstechnikai Szövetség Tagsági Díj Méréstechnikai Automatizálási és Informatikai Tudományos Egyesület
500
53. Europai műanyagcső és fittinggyártók szövetsége tagdíjához hozzájárulás Magyar Vegyipari Szövetség
2 000
54. Hozzájárulás az EOQ Magyar Nemzeti Bizottság (EOQ MNB) 2009. évi tagdíjához az Európai Minőségügyi Szervezetben (EOQ) Európai Minőségügyi Szervezet, Magyar Nemzeti Bizottság
1 960
55. IIW Nemzetközi Hegesztési Intézet tagsági díja 2009-re Gépipari Tudományos Egyesület
1 100
56. A dubnai Egyesített Atommagkutató Intézet 2009. évi tagdíj-hozzájárulása Magyar Tudományos Akadémia
13 000
4. témakör: Hazai konferenciák rendezése
57. Fiatal Csillagász és Asztrofizikus Kutatók V. Találkozója konferencia rendezése 2009. szeptember 2-től 4-ig Budapesten Eötvös Loránd Tudományegyetem
320
58. Diadikus analízis és alkalmazásai konferencia Schipp Ferenc 70. és Simon Péter 60. születésnapjára Eötvös Loránd Tudományegyetem
750
59. Első Európai KKV-hét rendezvény sorozat Innovatív ötlettől a vállalkozásig című konferencia megrendezése Magyar Innovációs Szövetség
600
60. MAFIOK - Matematikát, fizikát és informatikát oktatók XXXIII. országos és nemzetközi konferenciája konferencia rendezése 2009. augusztus 24-től 2009. augusztus 26-ig Budapesti Gazdasági Főiskola
1 500
61. A 6. japán-magyar diszkrét matematika és alkalmazásai konferencia szervezése 2009 május 16-tól 19-ig Budapesten Budapesti Műszaki és Gazdaság-tudományi Egyetem
2 200
62. 5. Magyar Radon Fórum-Radon in Environment elnevezésű nemzetközi konferencia rendezése, 2009. május 17-18-án Veszprémben Pannon Egyetem
800
63. Felemelt fejjel - magyar KKV-k az Európai Unióban című konferencia megrendezése 2009. május 8-án a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Ima termében Iparfejlesztési Közalapítvány
1 200
64. Német-Francia-Magyar Szerves és Biomolekuláris Kémiai Kongresszus Magyar Kémikusok Egyesülete
2 000
65. 26. alkalommal megrendezésre kerülő Advanced Manufacturing and Repair Technologies in Vehicle Industry c. nemzetközi konferencia, 2009. május 28-30, Balatonfüred Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
2 250
66. Magyar Immunológiai Társaság Ifjúsági Konferencia, 2009. október 29-30. Harkány Pécsi Tudományegyetem
1 500
67. Tudománykommunikátorok és fiatal kutatók találkozása - Tudományos Újságírók Klubja konferenciája a Limnológiai Kutató Intézetben, 2008 Tudományos Újságírók Klubja
1 200
68. Nemzetközi konferencia Pauli emlékére 2009. március 27-én Budapesti Műszaki Főiskola
1 100
69. Képalkotó Diagnosztika a Kardiológiában - Billentyű betegségek Vaszary Kolos Bíboros Kórházalapító Emlékezetére Alapítvány
1 500
70. COST859 fitotechnológia a fenntartható talajgazdálkodás és élelmiszerbiztonságért WG1/WG2 Workshop. Felvétel, raktározás és detoxifikáció – integrált megközelítés Szegedi Tudományegyetem
2 250
71. Balatoni Fizikai Nemzetközi Nyári Iskola 2009 Magyar Fizikushallgatók Egyesülete
3 500
72. Veszélyhelyzeti Kommunikáció Tudományos Konferencia 2009 november 11-13. között Hévízen. Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület
2 500
73. XIX. Élelmiszer- és Agrárgazdasági Világfórum és Tudományos Szimpózium rendezése 2009. június 20-23. között Budapesten Európai Minőségügyi Szervezet, Magyar Nemzeti Bizottság
3 500
74. A 10th International Symposium on Applied Bioinorganic Chemistry konferencia rendezése 2009. szeptember 25-28 között Debrecenben Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Továbbképző Központ Kft.
2 907
75. Első magyar-japán közös konferencia a jövő infokommunikációs technológiájáról konferencia rendezése 2009. június 29-30 között Budapesten Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület
3 750
76. A Magyar Biofizikai Társaság XXIII. Kongresszusa Magyar Biofizikai Társaság
1 650
77. Dél-Kelet Európai Szemorvostársaság 6. Kongresszusa, Budapest, 2009. június 25-27. Semmelweis Egyetem
3 000
5. témakör: A kutatás és innováció fontosságának tudatosítása és eredményeinek terjesztése a társadalomban
78. Életcélok-Hitvallásokműsorsorozat BCE Innovációs Központ Non-profit Közhasznú Kft.
14 640
79. Az innováció nagy(dí)jai DUNA-GAST Kereskedelmi Kft.
15 000
80. Tudástár Harmónium Független Kommunikációs Egyesület
4 995
81. Szinergia - ismeretterjesztő cikksorozat a kutatás-fejlesztés témakörében az Egri Szín magazinban Egri Szín Kft.
2 980
82. Fizikai Szemle folyóirat 4-12 szám kiadása Eötvös Loránd Fizikai Társulat
4 000
83. Gyártástrend – Technológiai Magazin Professional Publishing Hungary Kiadó Kft.
5 000
84. Innovatív Vízkészletvédelem -A legújabb kutatási eredmények és az EU szabályozások népszerűsítése Miskolci Egyetem
4 520
85. Magyar Kémikusok Egyesülete által kiadott Magyar Kémikusok Lapja megjelentetésének támogatása Magyar Kémikusok Egyesülete
2 000
86. A Quattroplast Kft. részvétele saját előállítású termékeivel a Mach-Tech szakkiállításon Quattroplast Gyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
3 240
87. „Kreativitás és Innováció” - Diplomázók Nemzetközi Fóruma Magyar Feltalálók Egyesülete
7 900
88. Zöld Iroda Kiállítás 2009 Szakkiállítás a környezetbarát fejlesztésű és hazai előállítású termékek és innovatív környezetbarát szolgáltatások bemutatására, népszerűsítésére KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért
3 100
89. GÉNIUSZ - EURÓPA Nemzetközi Találmányi Vásár és Diplomázók Nemzetközi Versenyének megszervezése Magyar Feltalálók Egyesülete
10 000
90. Hazai előállítású innovatív faipari termékek bemutatása a Bútorvilág - Sweet Home szakkiállításon Országos Asztalos- és Faipari Szövetség
9 693
91. Bugát Pál Országos Középiskolai Természetismereti Műveltségi Vetélkedő TIT Stúdió Egyesület
2 000
92. A 35 év alatti fiatal kutatók kiemelkedő teljesítményének elismerése nemzetközi Gábor Dénes-díjjal NOVOFER Alapítvány a műszaki-szellemi alkotásért
2 000
93. Magyar Kémikusok Egyesülete által szervezendő innovativ versenyek díjai Magyar Kémikusok Egyesülete
1 000
94. Környezeti Megtakarítás Díj 2009 Verseny környezeti és gazdasági hasznot hozó innovatív beruházások között KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért
1 794
95. Ember-Föld-Világegyetem - V. Kárpát-medencei komplex természettudományi csapatverseny (KKTV) - komplex ismeretterjesztés diákok körében TIT Kossuth Klub Egyesület
1 800
96. Planetáriumi csillagászati ismeretterjesztő előadások támogatása szervezett gyermekcsoportok részére Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
6 000
6. témakör: Középiskolások figyelmének a műszaki és a természettudományi területekre irányítása a kutatói utánpótlás érdekében
97. AKI kíváncsi kémikus - nyári tábor középiskolások részére Magyar Tudományos Akadémia
3 588
98. Őslénytani kutatótábor szervezése középiskolások számára Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet
500
99. Középiskolások figyelmének a műszaki, informatikai és természettudományok területére irányítása Dunaújvárosi Főiskola
1 000
100. Diákok önálló kutatómunkájának támogatása és innovatív készségeinek fejlesztése az Ady Endre Gimnáziumban Ady Endre Gimnázium
4 440
Összesen:
179 318
 
Utolsó módosítás: 2018. március 02.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Mecenatúra támogatott pályaművek - 2009.02.01-28.
A Mecenatúra pályázati felhívására 2009 februárjában benyújtott pályaművek közül az alábbiak kerültek támogatásra:

A döntés dátuma: 2009. május 19.

Ssz. Pályamű címe Pályázó neve
Támogatás [eFt]
1. témakör: Külföldön rendezendő nemzetközi konferenciákon előadás tartása
1. Sphagnum fajok klorofill-fluoreszcenciájának változása kiszáradásuk és újranedvesítésük során Fogarasi Gábor
190
2. Környezetarchitektúra elemek és a fás növények viszonya a városi tájban c. poszter előadás a 2nd International Conference on Landscape and Urban Horticulture konferencián Szabó Teodóra
200
3. Szakértői teamek tudásmegosztása változó terhelés alatt c. előadás tartása a 14 th European Congress of Work and Organizational Psychology konferencián Soós Juliánna Katalin
191
4. Éghajlatváltozási forgatókönyvek Magyarországra egy dinamikai klímamodell numerikus szimulációi alapján Pieczka Ildikó
200
5. A magyar kormányzat kezdeményezése az ipar-egyetem kapcsolatok előmozdítására - IKT esettanulmányok alapján c. előadás tartása a 7. Triple Helix konferencián. Csonka László
200
6. LbL módszerrel készített lizozim nanofilmek előállítása és jellemzése című poszter az ECIS 2009 konferencián Hornok Viktória
200
7. Egy újfajta gasztrotonometriás szondával felnőtt beteganyagon szerzett gyakorlati tapasztalatok,és az in vitro és in vivo validációs vizsgálatok eredményei Dr.Palágyi Péter
200
8. Radon és toron mérések a bezárt uránbánya lakó környezetében című poszter bemutatása a  Radon in the Environment 2009 konferencián Kávási Norbert
180
9. Megváltozott munkaképességüek integrációja a munka világába. Felelős üzleti magatartás vagy üzleti lehetőség? c. előadás a 13th European Business Ethics Network UK Conf, Bristol Csillag Sára
191
10. Az ABC transzporterek szerepe daganatok PDT kezelésében in vitro és in vivo című poszter előadás a 15. Nemzetközi Fotobiológiai Konferencián. Szabó Bernadett
200
11. <A kreatív munkaerő és tudásbázis a magyar regionális innovációs rendszerekben> <Kreatív iparágak, helyszínek, városok, helyek: a kulturális gazdaság jellemzői> Lengyel Balázs
140
12. Egyszeru fizikai rendszerek kvantum szimulációja eloadás a matematika módszerekrol a kvantummechanikában, Bressanone, konferencián Varga Péter
146
13. Vízminőség vizsgálatok a Duna folyón (2007-2008) a Fontinalis antipyretica L. ex Hedw.(forrásmoha) bioindikátor használatával-az International Water Policy 2009 konferencián Rabnecz Gyula László
190
14. On Competition for Market Share in a Dynamic ISP Market with Customer Loyalty: A Game-Theoretic Analysis' című szóbeli előadás a ICQT'09 konferencián Gyarmati László
200
15. A User-Influenced Pricing Mechanism for Internet Access' című cikk szóbeli előadása a ICQT'09 konferencián Biczók Gergely
200
16. Influence of aquatic macrophytes on rotifer community in a shallow lake in nature conservation area című poszter előadás megtartása Rotifera XII tudományos Symposiumon Tóth Adrienn
200
17. Modelling the potential vegetation distribution for assessing impact of land use change on the natural habitats in Hungary címu eloadás az IAVS2009 konferencián Somodi Imelda Réka
200
18. A szaruhártya elődomborodás hatása keratoconusos betegek elülső csarnok morfológiájára Pentacam Scheimpflug kamerával vizsgálva című poszter szerű előadás az ARVO kongresszuson Kovács Illés
300
19. Keratoconusban szenvedő betegek hullámfront analízis vizsgálata Hartmann-Shack sensor segítségével, poszter szerű előadás ARVO kongresszuson Miháltz Kata
300
20. Act-and-wait control concept and the number of poles to be controlled címu poszter eloadás a SIAM Conference on Applications of Dynamical Systems konferencián. Insperger Tamás PhD.
300
21. Munkahelyi stressz és érzelmi jóllét összefüggésének  vizsgálata a munkanap során c. poszter előadás a 2009-es Pozitív Pszichológia Világ Kongresszusán Horváthné Salavecz Gyöngyvér
300
22. Az obstruktív alvási apnoe előfordulása vesetranszplantált betegekben: SLEPT vizsgálat eredményei c. poszter előadás a 4th Conference of the Canadian Sleep Society c. konferencián Dunai Andrea
300
23. Robotsebészeti szóbeli eloadás az IEEE ICRA2009 nemzetközi robotikai konferencián Haidegger Tamás
350
24. Élelmiszer-hamisítás kimutatására irányuló vizsgálatok eredményeit bemutató poszter előadása a 14th International Conference on Near Infrared Spectroscopy c. rendezvényen. Bázár György
350
25. A városi felszín- és léghőmérséklet kapcsolatának vizgálatára irányuló kutatás bemutása a 7. Nemzetközi Városklíma Konferencián Gál Tamás
330
26. < Pataklakó árvaszúnyog-együttesek diverzitása a Balaton vízgyűjtőjén > című poszterelőadás a < 17. Nemzetközi Árvaszúnyog Szimpózium > konferencián Móra Arnold
330
27. „Laboratory evaluation of B&C Light Falling Weight Deflectometer című szóbeli előadás a 17th International Conference on Soil Mechanics & Geotechnical Engineering konferencián Tompai Zoltán
350
28. A Modeling Errors in Worm Gear Manufacture with Random Variables című szóbeli előadás a JSME International Conference on Motion and Power Transmissions konferencián. Groma István
200
29. Az Investigation of the Tooth-Loads and Deformations of Flat Wheel Harmonic Drives című előadás a JSME International Conference on Motion and Power Transmissions konferencián. Krisch Róbert
200
30. Térinformációs Infrastruktúra a Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszerben c. poszterelőadás a ‘GEOSIBERIA-2009’ című tudományos kongresszuson Juhász Géza Péter
350
3. témakör: Évi tagsági díj, ill. tagdíj jellegű rendszeres hozzájárulás
31. Europian Business and Innovation Centre Network (EBN) európai üzleti hálózat tagdíj hozzájárulása Vállalkozást és Egzisztenciateremtést Elősegítő Közalapítvány
814
32. A Nemzetközi Asztronautikai Szövetség (IAF) 2008-2009. évi tagdíja Magyar Asztronautikai Társaság
450
33. A Magyar Kártevőirtók Országos Szövetsége (MaKOSZ) 2008. évi tagdíja a Confederation of European Pest Control Association (CEPA) szervezetben Magyar Kártevőirtók Országos Szövetsége
408
34. SAFE Konzorciumi 2009. évi tagsági díj Központi Élelmiszer-tudományi Kutatóintézet
1 500
35. Tagdíj jellegü rendszeres hozzájárulás az International Federation of Inventors' Associations (IFIA) világszervezeti magyar tagsághoz Magyar Feltalálók Egyesülete
10 000
36. Tagság az Európai Akvakultúra Technológiai és Innovációs Platformban (EATIP) Halászati és Öntözési Kutatóintézet
607
37. A World Wide Web Consortium tagsági díj hozzájárulása Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet
2 000
4. témakör: Hazai konferenciák rendezése
38. II. KutDiák Poszterverseny Kutató Diákokért Alapítvány
400
39. Innováció a gazdaságban c. konferenciasorozat I.rész: Innováció a gyógyszeriparban c. konferencia Budapesti Corvinus Egyetem Innovációs és Vállalkozásfejlesztési Központ
1 035
40. A jégkorszaki klímaváltozások kutatása Penck-Brücknertől napjainkig (1909-2009) Pécsi Tudományegyetem
Természettudományi Kar Földrajzi Intézet
1 000
41. 15. Szaprodásbiológiai Találkozó Hotel Flóra, Eger, 2009. április 17-18. Szaporodásbiológiai Társaság
1 500
42. Klímadinamikai témájú Nyári Iskola szervezése 2009. június 8. és 17-e között Visegrádon Országos Meteorológiai Szolgálat
1 681
43. Az agyagtudományok legújabb eredményei (Advanceclay 2) című nemzetközi ásványtani iskola és konferencia rendezése 2009. 08. 21-től 2009. 08. 31-ig Budapesten és DNY- Magyarországon Eötvös Loránd Tudományegyetem
1 970
44. Szabad Szoftver Konferencia 2009 megrendezése Szegeden 2009 októberében Szegedi Tudományegyetem
700
45. VIII. Wellmann Oszkár Tudomány Konferencia rendezése 2009. április 23-án Hódmezővásárhelyen Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar
1 500
46. Káptalanfüredi Kutató Diákkonferencia 2009. Kutató Diákokért Alapítvány
1 500
47. Új fejlesztések a zöld géntechnológiában – konferencia szervezése Szegeden, 2009. szeptember 1-4 között Barabás Zoltán Biotechnológiai Egyesület
3 750
48. 39. Membrán-Transzport Konferencia rendezése 2009 május 19-22 Sümeg Semmelweis Egyetem Orvos Vegytani Intézet
2 500
49. Fény és világítás különös tekintettel a LED-ekre konferencia rendezése 2009. május 27-29, Budapest MEE Világítástechnikai Társaság
3 750
50. A 12th European Meeting on Complement in Human Disease (a Komplement Rendszer Szerepe Emberi Megbetegedésekben) című konferencia megrendezése 2009. szeptember 5 és 8 között Diamond Congress Konferencia Szervező és Szolgáltató Kft.
3 750
51. Keretprogram Fórum 2009  Az EU 6. Keretprogramjának jelentősége és hatása Magyarországon; kilátások és tennivalók a 7. és 8. Keretprogramok kedvezőbb kihasználása érdekében Tudományos és Technológiai Alapítvány
3 750
52. MAROVISZ KONFERENCIA 2009. MÁRCIUS 17.-20. EGER Magyar Roncsolásmentes Vizsgálati Szövetség
2 500
53. Csillagászat és civilizáció, 2009.08.10-08.13, Budapest Eötvös Loránd Fizikai Társulat
3 750
54. Közép Kelet Európai Proteomikai Konferencia Magyar Kémikusok Egyesülete
1 600
55. European Society of Veterinary Oncology tavaszi kongresszusának szervezése 2009. március 26-29. Visegrád Gamma-Vet Kft.
3 750
56. „A magyar agrárinnovációs stratégia 2009” című konferencia megrendezése, 2009. május 28-án a Kaposváron Kaposvári Egyetem Állattudományi Kar, Takarmánytudományi Tanszék
3 750
5. témakör: A kutatás és innováció fontosságának tudatosítása és eredményeinek terjesztése a társadalomban
57. Novum - A jövő záloga  10 részes hálózatos-regionális műsorsorozat az innovációról Hálózatos Televíziók ZRt.
15 000
58. INNOVÁCIÓS PIRCEK című műsor az MTV csatornán. Nemzetközi Médiaintézet Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
12 500
59. Heuréka! Megtaláltam! Innovációs magazinműsor Solart Reklámügynökség és Kereskedelmi Kft.
15 000
60. 100 csoda - televíziós sorozat a TV2 műsorán Freetime Communications Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
15 000
61. Tudományos olimpia Admin.hu Informatikai Fejlesztő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
14 000
62. A kutatás és az innováció Csongrád és Hajdú-Bihar megyei intézményi háttere, az elmúlt évek főbb eredményei, kihatásuk a térség gazdasági életére. JUVENTUS RÁDIÓ 100.2 Műsorszolgáltató Kft.
14 998
63. Szakmai melléklet megjelentetése a Magyar Asztalos és Faipar újsághoz a faipari kutatási és innovációs eredmények bemutatása céljából X-Meditor Lapkiadó, Oktatás- és Rendezvényszervező Kft.
4 513
64. A Balatonkutatásról mindenkinek c. ismeretterjesztő könyv kiadása Magyar Tudományos Akadémia Limnológiai Intézet
3 250
65. A Lupair & Electron Hungary Kft. csúcstechnológiás szinterező gépeinek bemutatása a MACH-TECH szakkiállításon Lupair & Electron Hungary Kereskedő és Szolgáltató Kft.
2 137
66. VIP Casting: RapidMetal eljárásnál alkalmazott innovatív differenciálnyomásos öntéstechnológia bemutatása a MACH-TECH 9. Nemzetközi gépgyártás-technológiai szakkiállításon VARINEX Informatikai  ZRt.
2 920
67. A IV. Széchenyi Futam – Alternatív Hajtású Járművek Versenyének díjazása INNO-Mobil Sportegyesület
2 000
68. Közép-dunántúli Innovációs Díj KDRIÜ Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft.
1 500
69. A kiemelkedő innovációs teljesítményt elismerő Gábor Dénes-díj 2009 évi ünnepélyes átadása a Parlamentben, december 17-én NOVOFER Alapítvány a műszaki-szellemi alkotásért
2 000
6. témakör: Középiskolások figyelmének a műszaki és a természettudományi területekre irányítása a kutatói utánpótlás érdekében
70. Diákok önálló kutatómunkájának támogatása a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
4 554
71. Kutató Diákokért Alapítvány mentorprogramja Kutató Diákokért Alapítvány
5 000
Összesen:
181 475
Utolsó módosítás: 2018. március 02.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Mecenatúra támogatott pályaművek - 2009.01.01-31.
A Mecenatúra pályázati felhívására 2009 januárjában benyújtott pályaművek közül az alábbiak nyertek támogatást.

Döntés dátuma: 2009. március 30.

Ssz. Pályamű címe Pályázó neve
Támogatás [eFt]
1. témakör: Külföldön rendezendő nemzetközi konferenciákon előadás tartása
1. Axiális/diszperziós populációs mérlegegyenlet-modell szilárd-fluidum rendszerek hőátadási folyamatainak modellezésére c. szóbeli előadás az ESCAPE-19 nemzetközi konferencián Süle Zoltán
200
2. Új kétoszlopos rendszer szakaszos heteroazeotrop desztillációra című szóbeli előadás a PRES09 konferencián DÉNES FERENC
200
3. < Morfológiai és AFLP variabilitás a P. angustifolia L. és a P. humilis Ehrh. ex Hoffm. genotípusainál >  poszter előadás a < 4. International Symp. on Agriculture > konferencián. Lisztes-Szabó Zsuzsanna
180
4. Arany nanorészecskék növesztésének és stabilitásának vizsgálata, valamint funkcionalizálásuk ciszteinnel című poszter előadás az ECIS2009 konferencián. Majzik Andrea
200
5. Veszteségek villamos kapcsolóberendezések vezetőiben és burkolataiban című előadás tartása a Számítástechnika a Villamosmérnöki Gyakorlatban nemzetközi konferencián Novák Balázs
200
6. Új nyomásváltó szakaszos desztilláló rendszerek működtetése és szabályzása című szóbeli előadás tartása PRES'09 konferencián KOPASZ ÁRPÁD
200
7. Celadonite vs. glauconite: roots of and solutions for the misuse of the terms című szóbeli előadás a 14. International Clay Conference konferencián Tóth Erzsébet
200
8. Application of Application of micro X-ray diffraction on lamellar, black shale related Mn ore, Úrkút, Hungary című poszter a 19. Goldschmidt Konferencián Cora Ildikó
200
9. „ENEA SILVIO PICCOLOMINI E DUE VOLGARIZZATORI DELL’ HISTORIA DE DUOBUS AMANTIBUS”CÍMŰ SZÓBELI ELŐADÁS TARTÁSA AZ IANLS 14. VILÁGKONGRESSZUSÁN Máté Ágnes
181
10. A hipofizis adenilát-cikláz aktiváló polipeptid (PACAP) kettős szerepe az asszociatív memória kialakításában a nagy mocsár csigában (Lymnaea stagnalis) Pirger Zsolt
260
11. <A fejlődő Lymnaea stagnalis pofarégiójának szerotonerg (5HTerg) innervációja>című poszter előadás a <Molluscan Neuroscience Meeting>című konferencián Balog Gábor Miklós
250
12. Kalkogenid üvegek szerkezeti vizsgálata nagy Q-tartományú neutrondiffrakciós mérések RMC modellezésével Fábián Margit
290
13. Teljes Vak Altér Dekonvolúció és Nagy Dim.-ós Infoelm.-i Mennyiségek Gyors Párh. Becslése Alacsony Dim-ós Véletlen Projekciósereggel című poszter előadások az ICA 2009 konferencián Szabó Zoltán
350
14. Közép-Tisza-vidéki holtmedrek növényállományainak összehasonlítása árvaszúnyog-együtteseik alapján című poszter előadás a 17th International Chironomid Symposium c. konferencián Tóth Mónika
320
15. TERNER  NYOMÁSVÁLTÓ SZAKASZOS DESZTILLÁCIÓ MEGVALÓSÍTHATÓSÁGA című szóbeli előadás a PSE 2009 konferencián Modla Gábor
350
16. Előadás a XIII. Nemzetközi Protisztológiai Konferencián, Váratlan heterotróf nanoeukarióta diverzitás a Duna planktonjában különös tekintettel a heterotróf ostorosokra címmel. Kiss Áron Keve
350
17. Rétegelt- ragasztott fatartók vizsgálata című szóbeli előadás a 16. Nemzetközi Roncsolásmentes Faanyagvizsgálati Konferencián Garab József
350
18. Some questions of the design of coupled planetary gear drives having 1 and 2 d-o-f című szóbeli előadás az MPT2009-Sendai konferencián Czégé Levente
350
19. Minőségi és mennyiségi módszerek kombinálása 300 cél-peszticid  meghatározása HPLC-MS/MS technikával,előnyök és hátrányok című poszter előadása a LAPRW 2009 konferencián Kmellár Béla
350
20. Egy szegedi termikus komfort vizsgálat bemutatása a 7. Nemzetközi Városklíma Konferencián Kántor Noémi
340
2. témakör: Külföldön rendezendő műszaki vagy természettudományi tematikájú nyári iskolán való részvétel
21. HERCULES nyári iskola Franciaországban Pothoczki Szilvia
250
3. témakör: Évi tagsági díj, ill. tagdíj jellegű rendszeres hozzájárulás
22. 2008. Évi tagsági díj hozzájárulás a FERSI (Európai Közúti Közlekedésbiztonsági Kutató Intézetek Fóruma) együttműködésben KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft.
765
23. EPSO (European Plant Science Organization) tagsági díj támogatás Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Központ
720
24. A Magyar Mérnökakadémia 2009. évi CAETS (Mérnökakadémiák Világszövetsége) tagsági díja Magyar Mérnökakadémia
200
25. A Magyar Mérnökakadémia 2009. évi Euro-CASE (Európai Mérnökakadémiák Szövetsége) tagsági díja Magyar Mérnökakadémia
840
4. témakör: Hazai konferenciák rendezése
26. Téli Iskola a gazdasági fizikáról és a gazdasági válságról Magyar Fizikushallgatók Egyesülete
350
27. Közép-Kelet Európai Integrált Szerkezeti Biológia Infrastruktúra (INSTRUCT) Konferencia rendezése 2009.03.29-től 2009.04.01-ig Budapesten MTA Enzimológiai Intézet
2 000
28. XXXII. Kolorisztikai szimpózium Magyar Kémikusok Egyesülete
500
29. Workshop on Riemann-Finsler Geometry and its Application c. konferencia rendezése 2009.05.25-30 Debrecenben Debreceni Egyetem
1 560
30. Országos megújuló-energetikai innovációs konferencia (2009. 02. 26-27. Sopron-Wels) Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége
800
31. International Conference on Probability and Statistics with Applications című konferencia rendezése 2009. június 9-től 12-ig. Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok, Informatikai Kar
1 500
32. 27. Nemzetközi Villamosmérnöki Konferencia: Tudomány a gyakorlatban' rendezése 2009.02.25.-től 02.28.-ig a PTE Pollack Mihály Műszaki Karán, Pécsen. Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kar, Műszaki Informatika és Villamos Intézet
2 250
33. Algoritmikus és kombinatorikus geometria konferencia 2009.06.15 - 19. Magyar Tudományos Akadémia Rényi Alfréd Matemaikai Kutatóintézet
2 000
34. Példák a mai technikai lehetőségek alkalmazására Méréstechnikai Automatizálási és Informatikai Tudományos Egyesület
1 500
35. Innováció és fenntartható felszíni közlekedési konferencia 2009 Magyar Mérnökakadémia
2500
36. Záhony és térsége gazdasági rendszerfejlesztése konferencia Nyíregyházán 2009. október 15-én MTESZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezet
2000
37. Európai Irányítástechnikai Konferencia 2009 SCOPE Rendezvényszolgálat Kft
3 750
38. VIII. Magyar Genetikai Kongresszus és XV. Sejt- és Fejlődésbiológiai Napok Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar, Genetikai Tanszék
2 500
39. Megújuló energiával a szegénység ellen Interregionális Megújuló Energia Klaszter Egyesület
2 000
40. 9. Nemzetközi Adenovírus Konferencia rendezése 2009. április 26-tól 30-ig Dobogókőn Magyar Tudományos Akadémia Állatorvostudományi Kutatóintézete, Összehasonlító Virológiai Témacsoport
2 800
41. XVI. Ifjúsági Kardiológus Napok Magyar Kardiológusok Társasága Ifjúsági Bizottság
2 500
42. 26. Sugárkémiai Miller Konferencia Magyar Tudományos Akadémia Izotópkutató Intézet
3 000
43. 8. Magyar Ökológus Kongresszus rendezése 2009. augusztus 26-tól 28-ig Szegeden Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar, Ökológiai Tanszék
2 336
5. témakör: A kutatás és innováció fontosságának tudatosítása és eredményeinek terjesztése a társadalomban
44. Egészség és innováció - ismeretterjesztő filmsorozat és rádiós riportsorozat PR HERALD Kommunikációs Ügynökség Bt.
14 965
45. A tudás hazája 2. televíziós műsorsorozat a Magyar Televízióban MONTAGE Videó Kkt.
13 500
46. GÉNIUSZ 2.0 című, a legújabb magyar kutatásfejlesztéssel és termékmegvalósítással foglalkozó innovációs riportműsor a Magyar Televízió 1 es csatornáján. Nemzetközi Médiaintézet Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
12 500
47. Út a jövőbe - az innováció és kutatásfejlesztés támogatási lehetőségei, eredményei és gyakorlati alkalmazásának bemutatása a rádióban N-Joy Média Reklám és Marketing Kft.
14 998
48. Mentor VI. Tivoli-Filmprodukció Filmgyártó és Filmforgalmazó Kft.
15 000
49. Megújuló energiaforrások előállítása, hasznosítása az agráriumban, kisfilmsorozat a Hálózat TV-n Energia Ügynökség Fejlesztési és Szolgáltató Kht.
15 000
50. Jövőkép – tudományos-információs projekt fiataloknak DUE Produceri Iroda Kulturális, Oktatási és Szolgáltató Kft.
4 860
51. Biotechnológia a mindennapjainkban Magyar Biotechnológiai Szövetség
5 000
52. International Journal of Horticultural Science című tudományos folyóirat AGROINFORM Kiadó és Nyomda Kft.
4 500
53. KöMaL -- matematikia, fizikai informatikai folyóirat a 2009-es évben Matfund Középiskolai Matematikai és Fizikai Alapítvány
5 000
54. Innovációs és kutatási melléklet-sorozat a HETEK közéleti hetilapban HETEK. HU Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
4 680
55. Az innováció problémái Magyarországon a közgazdasági elmélet tükrében. Szakmai melléklet a Közgazdasági Szemlében Közgazdasági Szemle Alapítvány
2 000
56. THE Tudományos Hasznos Emberi Tehetségkutató és Tudománynépszerűsítő Program - THE MAGAZIN Magyar Innovációs Szövetség
5 000
57. MACH-TECH 2009. Nemzetközi Gépgyártástechnológiai és Hegesztéstechnikai kiállítás innovációs kutatás-fejlesztési szekciójának megszervezése Gépipari Tudományos Egyesület
5 000
58. Hevesy György Országos Tanulmányi Verseny (19 megye + Budapest) Széleskörű ismeretterjesztés Magyar Természettudományi Társulat
2 000
59. Teleki Pál Országos Földrajz-Földtan Verseny (19 megye + Budapest) Széleskörű ismeretterjesztés Magyar Természettudományi Társulat
2 000
60. Szent-Györgyi Albert díj Magyar Természettudományi Társulat
2 000
61. Herman Ottó Országos Tanulmányi Biolgóia Verseny (19 megye + Budapest) Széleskörű ismeretterjesztés Magyar Természettudományi Társulat
2 000
62. Nyilthelyi Fifikus Fizika Feladatok - kreativ fizikaverseny 2009 Magyar Fizikushallgatók Egyesülete
400
63. versenyvizsga.hu 2009 fizika, informatika, matematika versenyek az Interneten Bólyai János Matematikai Társulat
5 000
64. THE Tudományos Hasznos Emberi Tehetségkutató és Tudománynépszerűsítő Program - Középiskolai Tudományos Roadshow sorozat Magyar Innovációs Szövetség
6 000
65. Pályázat mezőgazdasági kutatás-fejlesztés-innovációs portál létrehozására Opal System Művészeti, Reklám és Kereskedelmi Bt.
6 000
66. Az innovációs ismeretterjesztés folytatása az iparosujsag.hu-n a Kreativitás és Innováció Európai évében Firma Kiadó és Szolgáltató Kht.
5 970
67. Intézetlátogatás a CERN, ILL, ESRF, EPFL intézményeibe, fizikus hallgatók részére, 2009 Magyar Fizikushallgatók Egyesülete
300
6. témakör: Középiskolások figyelmének a műszaki és a természettudományi területekre irányítása a kutatói utánpótlás érdekében
68. Leendő és gyakorló tanárok és tanítók megismertetése a Web 2.0-ás alkalmazások használatával INFONIA Információs Társadalomért, Információs Kultúráért Alapítvány
1 610
69. Innovatív készségfejlesztés és önálló kutatómunka támogatása a Móricz Zsigmond Gimnáziumban Móricz Zsigmond Gimnázium
4 655
Összesen:
203 880
Utolsó módosítás: 2018. március 02.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Mecenatúra támogatott pályaművek - 2008.12.01-31.
A Mecenatúra pályázati felhívására 2008 decemberében benyújtott pályaművek közül az alábbiak nyertek támogatást.
Ssz. Pályamű címe Pályázó neve Támogatás [eFt]
1. témakör: Külföldön rendezendő nemzetközi konferenciákon előadás tartása
1. Tűzkárosodott kőszerkezetek című szóbeli előadás az Applications of  Structural Fire Engineering konferencián Hajpál Mónika
200
2. Különböző biotrágyák összehasonlításának vizsgálata fiatal uborka és búza növényeken Bákonyi Nóra
136
3. Mohatechnikán alapuló bioindikációs vizsgálatok egy olajfinomító körzetében Magyarországon 2007-2008 az 22nd. Task Force Meeting of the UNECE ICP Vegetation Conferencián Rabnecz Gyula László
100
4. Orientált Aß25-35 amiloid fibrillum nanohálózat hőmérsékleti stabilitása Kolsofszki Mátyás
300
5. Beta-szerkezet-romboló peptideknek orientált Aß25-35 amiloid fibrillumok morfológiájára, fibrillogenézisére,  mechanikai stabilitására kifejtett hatásának vizsgálata Murvai Csilla Ünige
300
6. < Substrate binding directs the functional hinge bending motion of human 3-Phosphoglycerate Kinase > címu poszter a < Biophysical Society's 53rd Annual Meeting > konferencián Balog Erika
300
7. Vázizom titin nanomechanikai vizsgálata lézercsipesszel Mártonfalvi Zsolt
300
8. A titin PEVK domén konformációs dinamikájának vizsgálata FRET spektroszkópiával Huber Tamás
300
9. Detailed analysis of the safety of design buckling curves for steel members című szóbeli előadás az 10th International Conference on Structural Safety and Reliability konferencián Szalai József András
350
3. témakör: Évi tagsági díj, ill. tagdíj jellegű rendszeres hozzájárulás
10. MITT tagdij hozzájárulás FENS nemzetközi szervezethez Magyar Idegtudományi Társaság
440
11. Nemzetközi Gabonakémiai és Technológiai szövetség (ICC) 2009. évi tagdíj Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület
1 342
4. témakör: Hazai konferenciák rendezése
12. 8. Ifjúsági Kísérleti Mechanika Szimpózium Gépipari Tudományos Egyesület
3 500
13. Energiahatékonyság és CO2 csökkentése az acéliparban Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület
3 500
14. A Magyar Sebész Társaság XXII. Kísérletes Sebészeti Kongresszusának rendezése 2009. június 11.-től június 13.ig, Szegeden Szegedi Tudományegyetem
2 000
15. Országos Emelőgép-üzemeltetői és Biztonságtechnikai Konferencia 2009. Kiállítással és Szakmai Bemutatóval Gépipari Tudományos Egyesület
2 400
16. Innovatív Magyarország - az MTESZ szerepe a regionális innováció erősítésében, konferencia Budapesten 2009. január 28-án. Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége
2 000
17. IEEE Wireless Communications and Networking Conference rendezése 2009. április 5-9 között Budapesten Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület
3 500
5. témakör: A kutatás és innováció fontosságának tudatosítása és eredményeinek terjesztése a társadalomban
18. Női pulzus - A tudomány vonzásában - a kortárs tudós nőket bemutató, kéthetente jelentkező televíziós sorozat. FLASH LINE Hungary Kommunikációs Kft.
14 982
19. Életcélok - Hitvallások műsorsorozat BCE Innovácios Központ Nonprofit Kft. (előző név: Budapesti Corvinus Egyetem Innovációs Központ Kht.)
14 640
20. Rádiós műsorsorozat sugárzása a technika és innováció témakörében radiocafé Tömegkommunikációs és Kulturális Szolgáltató Kft.
9 320
21. ELEKTROnet elektronikai és informatikai szakfolyóirat, K+F - innováció melléklet Heiling Média Kiadó és Szolgáltató Kft.
5 000
22. Útravaló a tudás birodalmából - A természet fortélyai 3.-4. Ismeretterjesztő kiskönyvtár természetbúvároknak TermészetBÚVÁR Alapítvány
4 820
23. A gyermekek egészséges életmódra nevelése - innovatív ismeretterjesztő kiadvány  készítése SYBILLA Humán-egészségügyi Kft.
3 770
6. témakör: Középiskolások figyelmének a műszaki és a természettudományi területekre irányítása a kutatói utánpótlás érdekében
24. Középiskolai tehetséggondozás a természettudományi pályákra irányítás céljából Straub Örökség Alapítvány
2 000
Összesen:
75 500
Utolsó módosítás: 2018. április 17.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Mecenatúra támogatott pályaművek - 2008.11.01-30.
A Mecenatúra pályázati felhívására 2008 novemberében benyújtott pályaművek közül az alábbiak nyertek támogatást.
Ssz. Pályamű címe Pályázó neve
Támogatás [eFt]
1. témakör: Külföldön rendezendő nemzetközi konferenciákon előadás tartása
1. Az osztálytermi idegennyelvi-szorongás skála konstruktumának vizsgálata című előadás az Amerikai Alkalmazott Nyelvészeti Társaság 2009 (AAAL 2009) konferenciáján Brózik-Piniel Katalin
293
2. Using fuzzy rule interpolation based automata for controlling navigation and collision avoidance behaviour of a robot címu szóbeli eloadás az ICCC2008 konferencián Vincze Dávid
150
2. témakör: Külföldön rendezendő műszaki vagy természettudományi tematikájú nyári iskolán való részvétel
3. Részvétel és pószterelőadás tartása az IEEE/NSF Winter School on Medical Robotics and Computer-Integrated Interventional Systems téli egyetemen a Johns Hopkins egyetemen Haidegger Tamás
250
3. témakör: Évi tagsági díj, ill. tagdíj jellegű rendszeres hozzájárulás
4. SAFE Konzorciumi 2008. évi tagsági díj Központi Élelmiszer-tudományi Kutatóintézet
2 300
4. témakör: Hazai konferenciák rendezése
5. XV. Növénynemesítési Tudományos Napok megrendezése Budapest, 2009. március 19. Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézete
1 250
6. Tudomány és innováció a jövő szolgálatában c. konferencia szervezése 2008. november 7-én Budapesti Műszaki Főiskola
1 250
7. Nemzetközi Artériás Stiffness Szimpózium rendezése 2009. február 20-21-én Budapesten Medexpert Műszaki és Gazdasági Szolgáltató Kft.
3 750
8. Matematika, fizika és filozófia a relativitáselmélet interpretációiban. 2009. Szeptember 4-6. Budapest Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Kutatóintézete
750
9. Technológai újítások közvetítése és hatékony hasznosítása konferencia rendezése 2009 02 20-tól 2009 02 20-ig Budapesten Study Transfer Program Oktatásfejlesztési Kht.
500
10. A hazai vállalatok tudásmenedzsment tapasztalatai és a legjobb gyakorlatok konferencia 2009. június. 04.-én Budapesten INNOCARE Innovációs Központ Kht.
400
11. A 29. Országos Tudományos Diákköri Tanács Orvos- és Egészségtudományi Szekció XXIX konferenciájának rendezése 2009. április 6-8 között Pécsett Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar
2 500
12. Mikroelemek a táplálékláncban nemzetközi konferencia szervezése, 2009. május 21-23-án, Budapesten MTA Kémiai Kutatóközpont, Anyag- és Környezetkémiai Intézet, Plazmakémiai Osztály
3 750
13. Az innováció szerepének fontossága a globális gazdasági válság idején a csökkenő kereslet és a szűkülő piacok ellensúlyozásaként BCE Innovácios Központ Nonprofit Kft. (előző név: Budapesti Corvinus Egyetem Innovációs Központ Kht.)
2 417
14. A III. BMF Energetikai Konferencia rendezése 2008. november 25-én Budapesten Budapesti Műszaki Főiskola
850
5. témakör: A kutatás és innováció fontosságának tudatosítása és eredményeinek terjesztése a társadalomban
15. Fókuszban az innováció - rádiós műsorsorozat ER Press Reklám-Sajtóügynökség Kft.
14 950
16. Tudományos ismeretterjesztés, szemléletformálás, tehetséggondozás a TermészetBÚVÁR-ral. TermészetBÚVÁR Alapítvány
4 980
17. Debreceni Álláspont a magyar mezőgazdaság fejlesztéséért c. magyar nyelvű tudományos kiadvány Debreceni Egyetem
5 000
18. Tudásvilág Élet és Tudomány Egyesület
6 000
19. ÚJ DIÉTA szakmai folyóirat kiadása Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége
3 000
20. A biogáz földgáz minőségre történő tisztítási technológiáinak bemutatása és a biometán felhasználási lehetőségeinek ismertetése Magyar Biogáz Egyesület
4 790
21. XIV. OTTDK          XIV. Országos Tudományos és Technikai Diákalkotó Kiállítás (OTTDK) megrendezése TIT Kossuth Klub Egyesület
1 630
22. A tej szerepe a humán táplálkozásban című könyv megjelentetése AgroEurope Szervező Iroda Kft.
5 000
23. Fiatal kutatók a jövő szolgálatában című televíziós műsorsorozat készítése Nyugati-Régió Kommunikációs Közhasznú Egyesület
14 982
24. EDUCATIO 2009 Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás megszervezése Educatio Társadalmi Szolgáltató Kht.
10 000
25. Erőtér Fehérek Ipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
14 000
26. Staféta Admin.hu Informatikai Fejlesztő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
14 000
6. témakör: Középiskolások figyelmének a műszaki és a természettudományi területekre irányítása a kutatói utánpótlás érdekében
27. Hídépítő pályázat középiskolásoknak Szerkezetoptimálás a Miskolci Egyetemen Alapítvány
950
28. Kapcsolódás a RoboCupJunior kutatási-oktatási projekthez magyar diákok részvételével Nyíregyházi Főiskola Gazdaság-módszertani Tanszék
5 000
Összesen:
124 692
Utolsó módosítás: 2018. április 17.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Mecenatúra támogatott pályaművek - 2008.10.01-31.
A Mecenatúra pályázati felhívására 2008 októberében benyújtott pályaművek közül az alábbiak nyertek támogatást.
Ssz. Pályamű címe Pályázó neve
Támogatás [eFt]
1. témakör: Külföldön rendezendő nemzetközi konferenciákon előadás tartása
1. Kulturális és életmódbeli választások hatása a digitális elköteleződésre Magyarország esetében - című előadás az Association of Internet Researchers konferenciáján Koppenhágában Galácz Anna
195
2. A részvételi akciókutatás Magyarországi tapasztalatai-előadások a Swedish University of Agricultural Sciences által szervezett egyetemi szemináriumokon Bodorkós Barbara
200
3. A Nyugat-Nílusi Vírus Magyarországon: az első lineage 2 vírus okozta megbetegedés lóban című poszter bemutatása a European College of Equine Internal Medicine 3. Kongresszusán Korbacska-Kutasi Orsolya
200
4. A permetezés környezetterhelő hatásait csökkentő műszaki lehetőségek kutatása című poszter, rövid előadás a III International Scientific Symposium konferencián. Gulyás Zoltán
180
3. témakör: Évi tagsági díj, ill. tagdíj jellegű rendszeres hozzájárulás
5. EUROGIA+ klaszter tagság 2008 HOLOGRAFIKA Hologramelőállító Fejlesztő és Forgalmazó Kft.
625
6. OECD Halden Reaktor Projekt tagdíj hozzájárulás Magyar Tudományos Akadémia KFKI Atomenergia Kutatóintézet
11 000
4. témakör: Hazai konferenciák rendezése
7. „A természetes testnyílásokon keresztüli sebészet ”workshop ÉLETMINŐSÉG - Amputáció Után Közhasznú Közalapítvány
750
8. XVI. Magyar Lógyógyász Kongresszus című konferencia rendezése 2008. november 13.-tól 15.-ig Hortobágyon Magyar Lógyógyász Állatorvosok Egyesülete
1 250
9. Országos Környezetvédelmi Konferencia és Szakkiállítás Balatonfüred 2008. október 28-29. Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége
1 500
10. GMO Szimpózium konferencia rendezése 2008.10.06-án Gödöllőn BIOMI Biotechnológiai Szolgáltató Kft.
200
11. Környezetbarát energiaforrások használatának támogatása az Európai Uniós pályázatokban INNOCARE Innovációs Központ Kht.
2 250
12. A Magyar Idegtudományi Társaság XII. konferenciája - konferenciaszervezés - 2009. január 22-24., Budapest Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet
3 745
13. Innovációs Nap 2009 Eötvös Loránd Tudományegyetem Tudományszervezési Pályázati és Innovációs Központ
2 500
14. Jubileumi XVI. Mechanoplast Nemzetközi Műanyagipari Konferencia rendezése 2009 03 17-19-ig Balatonaligán Gépipari Tudományos Egyesület
2 500
15. Oktatás-innováció és minőségfejlesztés az IKT stratégiai integrálásával - Élenjáró módszerek és gyakorlatok a felsőoktatásban Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudo-mányi Kar, Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Intézet
2 500
5. témakör: A kutatás és innováció fontosságának tudatosítása és eredményeinek terjesztése a társadalomban
16. A jövő kutatói Tehetségkutatás a középiskolákban Harvest Média Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.
14 818
17. Mindenki iskolája II. – Tudomány-népszerűsítő párbeszédek az M2-n (5.-8. adás) Twins Broadcast Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
15 000
18. MartonVásár szakfolyóirat kukorica abiotikus stressz toleranciával kapcsolatos kutatási eredményekkel foglalkozó számának kiadása Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézete
1 583
19. A megújult Egyenes út az egyetemre c. folyóirat tudományos ismeretterjesztő melléklete Híd a Fiatalokért Alapítvány
4 830
20. Számítógéptudomány a kezdetektől a robotfoci világbajnokságig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében c. tudományos ismeretterjesztő kötet elkészítése és kiadása CD melléklettel Nyíregyházi Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Főiskolai Kar, Műszaki Alapozó és Gépgyártástech. Tsz.
2 000
21. Digitális és internetes televíziózás lehetőségei a helyi- és civil műsorkészítők számára Információs Társadalomért és Trendkutatásért Alapítvány
2 250
22. A Csorba Zrt. szabadalmának bemutatása az ÖKOTECH szakkiállításon CSORBA CSŐTECHNIKA Szerelőipari és Szolgáltató Zrt.
530
23. Hulladéktömörítő berendezések bemutatása az ÖKOTECH szakkiállításon LÁNCSZEM Szolgáltató és Szaktanácsadó Bt
1 499
24. Ortvay Rudolf Nemzetközi Fizikai Problémamegoldó Verseny Magyar Fizikushallgatók Egyesülete
150
25. ELTE Innovatív Kutatói Díj 2008 Eötvös Lorand Tudományegyetem Tudományszervezési Pályázati és Innovációs Központ
1 000
26. Az ismeretterjesztés, a műszaki- és technikai haladás és tudatos fejlesztés fontossága Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Bács-Kiskun Megyei Egyesülete
6 000
27. Kutatás és innováció - ismeretterjesztő TV minisorozat Folio 2003 Reklámügynökség Kft.
5 700
Összesen:
84 955
Utolsó módosítás: 2018. április 17.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Mecenatúra támogatott pályaművek - 2008.09.01-30.
A Mecenatúra pályázati felhívására 2008. szeptemberében benyújtott pályaművek közül az alábbiak nyertek támogatást.
Ssz. Pályamű címe Pályázó neve
Támogatás [eFt]
1. témakör: Külföldön rendezendő nemzetközi konferenciákon előadás tartása
1. Chipre integrálható páraérzékelő struktúrák pórusos alumínium-oxid vékonyréteggel című poszter előadás az International Workshop on Semiconductor Gas Sensors 2008 konferencián Juhász László
130
2. Poszter prezentáció a 4th International Symposium on Visual Computing - ISVC08 konferencián Nagy Benedek Norbert
300
3. Üledék dinamika és környezeti állapotváltozások egy tengerparti övezetben c. rövid szóbeli előadás és poszter bemutatása az ESF-FMSH-ES konferencián Fetter Éva
200
4. Hidromorfológiai és diszperziós viszonyok feltárása ADCP adatok elemzésével a magyarországi Duna-szakaszon c. előadás a 7th International Symposium on Ecohydraulics c. konferencián Baranya Sándor
350
5. < Differenciálegyenletekre alapozott kifáradási modellek >  előadás a < Sec. Internat. Conf. on Material and Component Performance under Variable Amplitude Loading > konferencián Kovács Krisztián
200
6. 2-amino-mono- és dihidroxi-cikloalkán-karbonsavak királis HPLC elválasztása című poszter bemutatása a 14th International symposium on separation sciences konferencián Berkecz Róbert
125
7. Amplification of an endogenous retrovirus on the chicken W-chromosome' poszter a '2nd International Conference and Workshop Genomic Impact of Eukaryotic Transposable Elements'-n Révay Tamás
280
8. Topologikus lemezek Hadwiger számairól című szóbeli előadás tartása a Joint Mathematics Meetings, 115th Annual Meeting of the American Mathematical Society konferencián Lángi Zsolt
235
3. témakör: Évi tagsági díj, ill. tagdíj jellegű rendszeres hozzájárulás
9. European Network of Textile Research Organizations (TEXTRANET) -  2008. évi tagdíj INNOVATEXT Textilipari Műszaki Fejlesztő és Vizsgáló Intézet Zrt.
275
10. Nemzetközi Gabonakémiai és Technológiai Szövetség (ICC) 2008. évi tagdíj Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület
1 240
11. ICPSR tagsági díj TÁRKI Társadalomkutatási Informatika Egyesülés
170
12. EPS Nemzetközi tagdíj Eötvös Loránd Fizikai Társulat
1 145
13. Nemzetközi Matematikai Unió tagdíj hozzájárulása Bólyai János Matematikai Társulat
850
14. IUFoST (International Union of Food Science and Technology - Az élelmiszertudomány- és -technológia nemzetközi szövetsége) tagdíj hozzájárulása 2008-ra Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület
85
4. témakör: Hazai konferenciák rendezése
15. Magyar Biokémiai Egyesület vándorgyűlése szervezése 2008.08-31-09.03. Szegeden Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Központ, Biokémiai Intézet
2 000
16. A IUVSTA (International Union of Vacuum Science and Technique) 105. Végrehajtó bizottsági ülése Eötvös Loránd Fizikai Társulat
350
17. 2. Közép és Kelet-európai Informatikai Klaszter Konferencia DEKUT Debreceni Kutatásfejlesztési Kht.
3 750
18. A Kutató Diákok Országos Szövetsége által meghírdetett őszi regionális konferencia tudományos diákkörök számára 2008.11.28.-2008.11.30. Mátészalkán Esze Tamás Gimnázium
820
19. Részvételi támogatás az IAGA 11. Tudományos Világkonferenciájához (Sopron, 2009. augusztus 23-30.) Magyar Tudományos Akadémia Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet
3 740
20. A tudomány az élhető Földért 'konferenciasorozat rendezése 2008.nov .6-án és 7-én Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házban ,a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége
2 500
21. 13. Tiszántúli Növényvédelmi Fórum Debrecen, 2008. október 15-16. Növényvédelem Oktatásának Fejlesztéséért Közhasznú Alapítvány
1 470
22. Info-kommunikációs Akadálymentességi Workshop  2008 Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet
890
23. Elválasztástudományi Vándorgyűlés 2008 konferencia rendezése 2008. nov. 5-től 7-ig Sárváron Magyar Elválasztástudományi Társaság
2 500
24. Nanotechnológia 2008. - Magyar Helyzetkép, feladatok az oktatásban, Veszprém 2008. november 20. - című konferencia Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége
1 500
25. Tüzeléstechnika 2008, 42. Ipari Szeminárium konferencia szervezése, 2008. október 15-16-án Dunaújvárosban. Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület
600
26. Országos másodnyersanyag-hasznosító konferencia Sopron 2008. 5-7. Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége
1 000
27. Negyedik Nemzetközi Mérnöki PhD Szimpózium konferencia rendezése 2008. október 20-tól 21-ig Pécsett Pollack Mihály Műszaki Felsőoktatás - fejlesztési Alapítvány
1 500
28. Európai Hegyitarka Tenyésztők 28. Kongresszusa, 2009.szeptember 22-27. Magyartarka Tenyésztők Egyesülete
3 750
29. VI. Alföldi Tudományos Tájgazdálkodási Napok konferencia rendezése. 2008. október 16-17. Mezőtúron Szolnoki Főiskola
350
30. A 3. VERSIM konferencia rendezése 2008. szeptember 15-től 20-ig Tihanyban Eötvös Loránd Tudományegyetem
2 250
5. témakör: A kutatás és innováció fontosságának tudatosítása és eredményeinek terjesztése a társadalomban
31. Rövidfilm sorozat forgatása a vízről Magyar Víziközmű Szövetség
10 060
32. Természetvédelmi, környezetvédelmi és tájökológiai terepi gyakorlatok Természetvédelmi, környezetvédelmi és tájökológiai praktikum Műszaki Könyvkiadó Kft.
4 820
33. Hétköznapi innováció Videopartner Videofeliratozó és Műsorgyártó Kft.
15 000
34. Hogyan működik? Tudomány-népszerűsítő sorozat a Duna Televízióban TVP Televíziós és Videóműsorokat Gyártó Kft
15 000
35. A Magyar Kártevőirtók Országos Szövetsége (MaKOSZ) Kártevőirtás című folyóirata 2008. évi 4. negyedévi számának megjelentetése Magyar Kártevőirtók Országos Szövetsége
300
36. Az Élelmezési Ipar tudományos szakfolyóirat kiadásának támogatása Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület
3 201
37. Az atomoktól a csillagokig --- eloadássorozat középiskolásoknak az ELTE TTK Fizikai Intézetében Magyar Fizikushallgatók Egyesülete
1 900
Összesen:
84 836
Utolsó módosítás: 2018. április 17.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Mecenatúra támogatott pályaművek - 2008.08.01-30.
A Mecenatúra pályázati felhívására 2008. augusztusában benyújtott pályaművek közül az alábbiak nyertek támogatást.
Ssz. Pályamű címe Pályázó neve
Támogatás [eFt]
1. témakör: Külföldön rendezendő nemzetközi konferenciákon előadás tartása
1. Cu(II) és Zn(II) kelátorok előállítása és jellemzése az Alzheimer kór gyógyításában való alkalmazásuk céljából című poszter bemutatása a Copper08 konferencián Károlyné Lakatos Andrea
200
2. Improved aortic distensibility after aortic homograft root replacement at long-term follow-up című poszter előadás megtartása az EUROECHO2008 konferencián Dr. Nemes Attila
200
3. Nemesgázok nyomásfüggő nemlineáris törésmutatója című szóbeli előadás a XXX. ECLIM konferencián Börzsönyi Ádám
125
4. Előadás az UENPS első kongresszusán.Róma,2008.november 17-19.Címe:Egy,új gasztrikus tonometria módszer újszülötteken való alkalmazása során szerzett tapasztalataink. Dr. Tálosi Gyula
200
5. Traffix: Egy Ágens-Alapú Közlekedési Szimulációs Keretrendszer címu szóbeli eloadás a  The Fifth Conference of the European Social Simulation Association - ESSA 2008 konferencián Bálint Balázs Benedek
195
6. A citruslevek hatása a humán kamrai repolarizációra című poszter előadás a 32th Meeting of the European Working Group on Cardiac Cellular Electrophysiology konferencián Dr. Orosz Andrea
163
7. A réskapcsolatokat nyitó rotigaptide és a réskapcsolat-záró carbenoxolone egyaránt csökkenti az akut iszkémia okozta aritmiákat c. poszter bemutatása, EWGCCE meeting 2008, Madrid Papp Rita
170
8. Kitináz izoformák proteomikai és transzkriptomikai aspektusai közel-izogén 'Thatcher' búzavonalak levélrozsdafertőzésre adott válaszában c. poszter előadás a 2nd CEEPC konferencián Pós Veronika
142
9. Az IKs és IK1 repolarizációs rezerven belül betöltött szerepének összehasonlítása in vivo nyúl modellen Tábori Katalin
162
10. Európai haszonjárműarchitektúra kvalitatív megbízhatósági vizsgálata' című előadás megtartása a SAE CVE 2008 konferencián Fülep Tímea
300
11. Mátrix faktorizációs technikák nagy ajánlórendszerekhez című szóbeli előadás megtartása a KDD 2008 konferencián Takács Gábor
300
12. IRSL and IR-RF dating of Quaternary aeolian sediments from Hungary, poszter elöadás a 12. Nemzetközi Lumineszcens és ESR kormeghatározási konferencián (LED 2008) Novothny Ágnes
180
13. Az áramlási sebesség hatása a zooplankton közösség vertikális rétegződésére a Balatonban (Magyarország) Baranyai Eszter
144
14. Multifunkciós elágazott polimerek szintézise és alkalmazásuk címu poszter előadás a New Smart Materials via Metal Mediated Macromolecular Engineering konferencián Szanka István
200
15. Telepítési döntések - telepítési konfliktusok című poszter előadás a Society for Judgment and Decision Making éves konferenciáján Szántó Richárd
300
2. témakör: Külföldön rendezendő műszaki vagy természettudományi tematikájú nyári iskolán való részvétel
16. International Summer School on Atmospheric and Oceanic Sciences 2008 nyári iskolai részvétel Olaszországban Filep Ágnes
250
17. Advanced Separation Technologies in Chemical Engineering 2008 nyári iskolai részvétel Németországban Hégely László
109
3. témakör: Évi tagsági díj, ill. tagdíj jellegű rendszeres hozzájárulás
18. A Magyar Élettani Társaság tagdíja az Federation of European Physiological Societies nemzetközi szakmai szervezetben a 2008. évre Magyar Élettani Társaság
70
19. Európai Vegyipari Tanács 2008. I.félévi tagdíg Magyar Vegyipari Szövetség
1 502
4. témakör: Hazai konferenciák rendezése
20. Üzleti tudományok - Fiatal Kutatók Szimpóziuma c. konferencia rendezése 2008. november 7-én Budapesten Budapesti Műszaki Főiskola Keleti Károly Gazdasági Kar
480
21. Közlekedésbiztonsági konferencia a nagyméretű járművek által okozott balesetek elsődleges okainak feltárására és a balestmegelőzésre. Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete
2 406
22. 15. Nemzetközi Készletgazdálkodási Szimpózium rendezése 2008. augusztus 22-től 26-ig Budapesten Nemzetközi Készletezési Tudományos Társaság
1 850
23. 2008 International Symposium on Nonlinear Theory and Its Applications nemzetközi konferencia megrendezése 2008.09.07-10.-ig Budapesten, és a konferencia kiadvány megjelentetése. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar, Méréstechnikai és Információs rendszerek Tanszék
2 375
24. A Magyar Tudomány Napja Konferencia a Gábor Dénes Főiskolán, Budapest, 2008. november 2. Gábor Dénes Főiskola
750
25. Danube Rectors' Conference (DRC) szimpózium tudás- és technológiatranszfer programjának támogatása 2008. szeptember 25-27 Eötvös Loránd Tudományegyetem
1 984
26. Őszi Radiokémiai Napok Magyar Kémikusok Egyesülete
600
27. A meteorológia és az alaptudományok; Meteorológiai TDK Nyári Iskola; konferencia rendezés 2008. augusztus 27-30; a Magyar Meteorológiai Társaság vándorgyuléséhez kapcsolódva Eötvös Loránd Tudományegyetem TTK Meteorológiai Tanszék
500
28. Vállalkozások az innovatív régióért- összefogás a vállalati és kutatói szféra között 2008 októberében Pécsett Munkaadók és Gyáriparosok Dél-Dunántúli Regionális Szövetsége
1 500
29. Az Európai Pancreas Club 41. Éves Konferenciája, Szeged, 2009. 07. 1-3 EPC2009 Kutatási Alapítvány
3 750
30. RICOMNET 2008 Regionális Információs Kommunikációs Hálózatok Konferencia rendezése 2008.11.24-2008.11.25-ig Miskolc Lillafüreden COMTRANS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
2 460
5. témakör: A kutatás és innováció fontosságának tudatosítása és eredményeinek terjesztése a társadalomban
31. Magyar innováció a Föld túlsó felén c. 8 részes televíziósorozat Omnicolor Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
7 110
32. A kommunikatív ember PART-OLDALAK Kulturális Egylet
2 400
33. A Magyar Innovációs Szövetség Hírlevele Magyar Innovációs Szövetség
5 000
34. 18. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny meghirdetése Magyar Innovációs Szövetség
2 000
35. 17. Magyar Innovációs Nagydíj Pályázat Magyar Innovációs Szövetség
2 000
36. 19 Szabadfogású Számítógép Verseny 2008 C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Kht.
2 000
37. Tájékoztató weblap létrehozása a modern biológiai és biotechnológiai módszerek bemutatására és terjesztésére Magyar Biológiatanárok Országos Egyesülete
5 875
38. Az utakról lefolyó csapadékvizek tisztítása biofiltrációs árkokkal Út-, vasúttervező Rt.
450
39. Fiatal vállalkozók sikerei 2008 A&S SINCRON Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
14 500
40. FOODATECH szakkállítás  2008. november 18-20. KERRES SMOKE-AIR Húsipari Gépgyártó és  Forgalmazó Kft.
1 958
Összesen:
66 860
Utolsó módosítás: 2018. április 17.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Mecenatúra támogatott pályaművek - 2008.07.01-31.
A Mecenatúra pályázati felhívásra 2008 júliusában benyújtott pályaművek közül az alábbiak nyertek támogatást.
Ssz. Pályamű címe Pályázó neve
Támogatás
[eFt]
1. témakör: Külföldön rendezendő nemzetközi konferenciákon előadás tartása
1. ZnO-alapú filmek és membránok fotokatalízissel kapcsolt felhasználásra című előadás az E-MRS Fall Meeting Symposium D nevű konferencián Nagyné Naszályi Lívia
165
2. Az ózonülepedés tér- és időbeli változékonysága című poszter előadás az EMS-2008 konferencián Komjáthy Eszter
200
3. A képződéshők korrelációjának hatása égési modellek bizonytalanságanalízisére című poszter előadás a 32nd International Symposium on Combustion konferencián Zsély István Gyula PhD.
300
4. Új típusú Cu-Hf-Al tömbi amorf ötvözetek vizsgálata című előadás megtartása a 13. Gyors hűtés és metastabil anyagok nemzetközi konferencián (RQ13) Nagy Erzsébet.
110
5. Gyíkfajok szerepe a kullancsok és spirocheták fenntartásában Magyarországon c. előadás a 6. International Conference on Ticks and Tick-borne Pathogens buenos airesi rendezvényen Földvári Gábor
350
6. Apple rendszerek az oktatásban és kutatásban című poszter előadás az Apple Meeting 2008 konferencián Kozma-Bognár Veronika
200
7. UEGW 2008 Bécs poszterelőadás IBD Diagnosztikus Markerek Vérben Sipos Ferenc József
167
8. A vastagbélrák kialakulásának és előrehaladásának szekvenciális biomarkerei című poszter előadása az UEGW2008 konferencián Udvardyné Dr. Galamb Orsolya
167
9. A dietetikus szakma Magyarországon című szóbeli előadás a 15. Nemzetközi Dietetikai Konferencián Antal Emese
171
10. A Potamogeton perfoliatus morfológiájának összehasonlító vizsgálata a Balaton északi és déli partján című szóbeli előadás a DGL/SIL-Jahrestagung 2008 konferencián Vári Ágnes
134
11. A turbulencia hatása a zooplankton rétegződésre a sekély vízű Balatonban (Magyarország) című poszter a Shallow Lakes Conference Structure and function of world shallow lakes Baranyai Eszter
350
12. Problémák és eredmények a fermentlé növénytermesztésben történő alkalmazásában Makádi Marianna
88
13. Komposztált kommunális szennyvíziszap használata a mezőgazdaságban Tomócsik Attila
93
14. Az Óragén-expresszió madár tobozmirigy embrióban című előadás a 24th Conference of European Comparative Endocrinologists konferencián Nagy András Dávid
200
15. Független Altér Analízis Irányított Dinamikai Rendszerekben című szóbeli előadás az ICA Research Network International Workshop 2008-on Szabó Zoltán
200
16. Terminológiai egységek skálafüggetlen nyelvi hálókban című szóbeli előadás a FIT2008 konferencián Fóris Ágota
146
17. Cu(II) és Zn(II) kelátorok mint terápiás szerek az Alzheimer kórban című poszter bemutatása a Copper08 konferencián Károlyné Lakatos Andrea
200
18. Poszter bemutatása és előadás tartása a második EuCheMS konferencián Sipos Attila
120
19. című poszterelőadás a <37 th Conference of the IAD> konferencián Tóth Bence
139
20. A P-loop szerepe az alfa-beta nukleotid hidrolízis mechanizmusban c. szóbeli és egy további poszter eloadás az International Conference on Arginine and Pyrimidines konferencián Tóth Judit
174
21. Az apoplaszt proteomikától a génazonosításig - levélrozsda-rezisztens Lr1 és Lr9 búzavonalak fertőzésre adott válaszának vizsgálata c. poszter előadás az ICPP 2008 konferencián Pós Veronika
87
22. Hajlékonysága és bevezethetősége a lézerrel vágott koronáriasztenteknek és hordozórendszerüknek című szóbeli előadás a 25th Danubia-Adria Symposium 2008 konferencián Szabadíts Péter
200
23. Metalloenzimek fémkötő tulajdonságainak modellezése His-Pro gazdag peptidek fémkomplexeivel c. poszter előadása a 6. International Copper Meeting c. konferencián Jakab Ida Noémi
128
24. Halállományok összetétele, mennyiségi viszonyai és változásai egy alternáló sekély tóban című poszter előadás a Shallow Lakes konferencián György Ágnes Irma
333
25. Monitoring of an extensive truffle orchard in Hungary szóbeli előadás tartása a 6th International Conference on Mushroom Biology and Mushroom Products konferencián Csorbainé Gógán Andrea
200
26. Rácsadaptációs módszer időben változó áramlási és transzportfolyamatok modellezésére című szóbeli előadás a River Flow 2008 konferencián Krámer Tamás
200
27. Földrajzi analógia használata a lehetséges földhasználatváltozás vizsgálatában című szóbeli előadás az AFITA 2008 konferencián Horváth Levente
350
28. Hidroxilgyökök szerepe a ketoprofen fotolitikus bomlásában Gajdáné Schrantz Krisztina
188
29. Kisbolygókutatás extrém nagy távcsövekkel szóbeli előadás a Földi Bázisú Naprendszerkutatás Jövője: Űrtávcsöves és Űrszondás Együttműködések konferencián Szabó Gyula
152
2. témakör: Külföldön rendezendő műszaki vagy természettudományi tematikájú nyári iskolán való részvétel
30. Nyári iskolai részvétel Németországban az Aacheni egyetemen szervezett Process Modelling of Hydrothermal Systems című szakmai rövidkurzuson Lorberer Árpád Ferenc
171
3. témakör: Évi tagsági díj, ill. tagdíj jellegű rendszeres hozzájárulás
31. ENTAM (Európai Mezőgépminősítő Intézetek Szervezete) 2008. évi tagdíj hozzájárulása FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézete
1 000
32. EuropaBio 2008. évi tagdíj hozzájárulás Magyar Biotechnológiai Szövetség
1 470
33. Tagdíj jellegü rendszeres hozzájárulás az International Federation of Inventors' Associations (IFIA) világszervezeti magyar tagsághoz Magyar Feltalálók Egyesülete
10 000
34. EURATEX tagdíj hozzájárulás 2008. évre Magyar Könnyűipari Szövetség
1 350
35. EuCheMS tagdíj Magyar Kémikusok Egyesülete
328
36. Magyarország képviseletét biztosító 2008. évi tagsági díj az Európai Mérnökszervezetek Szövetségében Magyar Mérnökakadémia - FEANI Magyar Nemzeti Bizottság
1 030
4. témakör: Hazai konferenciák rendezése
37. Versenyképesség növelése az infokommunikáció - hírközlés, ICT, IP, információjog, eKormányzat, média - szabályozásában c. konferencia rendezése 2008.11.27. - 2008.11.28. Budapest Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézete
3 750
38. 100 éves a Ford T-modell nemzetközi konferencia rendezése 2008. október 20-tól 21-ig Budapesten Budapesti Műszaki Főiskola
1 800
39.. 55. IUVSTA műhely az elektron transzport paraméterek alkalmazásáról felületi analízisnél Eötvös Loránd Fizikai Társulat
250
40. Iparjogvédelmi konferencia rendezése 2009. február 4-től 2009. február 5-ig Pécsett Pécsi Tudományegyetem
850
41. Digitális Esélyegyenlőség konferencia Neumann János Számítógép-tudományi Társaság
2 500
42. XX. Jubileumi Országos Környezetvédelmi Konferencia és Szakkiállítás rendezése a fenntarthatóság jegyében Siófokon 2008. szeptember 16- 18. Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége
1 600
43. Korszerű almatermesztés konferencia rendezése 2008. október 2-án Soroksáron Budapesti Corvinus Egyetem
1 500
44. Tömítéstechnikai együttműködés konferencia 2008.12.10 Budapesten Gépipari Tudományos Egyesület
2 250
45. Magyar Fiatal Tudósok Társaságának 7. Országos Találkozója Magyar Innovációs Szövetség
640
46. Beszállítók aranykora - A Világgazdaság konferenciája Zöld Újság Tömegkommunikációs és Kiadói ZRt.
2 500
47. Technológiai platformok az infokommunikációs technológiák jövőjéért konferencia rendezése 2008. szeptember 4-én Budapesten Mobilitás és Multimédia Koordinációs Iroda Nonprofit Kft.
3 415
48. Mafihe TDK hétvége fizikushallgatóknak Magyar Fizikushallgatók Egyesülete
360
49. Kutató Tanárok III. Tudományos Konferenciája - 2008 Kutató Tanárok Országos Szövetsége
1 300
50. Tudásjavak áramlása a közép-kelet-európai régióban. Magyar Szociológiai Társaság
2 000
5. témakör: A kutatás és innováció fontosságának tudatosítása és eredményeinek terjesztése a társadalomban
51. A Jel és jelentés című tanulmánykötet megjelentetése Kodolányi János Főiskola
1 170
52. Genetikai módosítás a tévhitek árnyékában és a tények tükrében MTA Mezőgazdasági Kutatóintézete
5 916
53. Jazzy Labor - tudomány és kutatás mindenkinek VC Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelőségű Társaság
12 600
54. Innováció a logisztikában, valamint a logisztikában és a logisztikai kutatásban rejlő lehetőségek tudatosítása a gazdaságban Iparfejlesztési Közalapítvány
4 600
55. Mentor V. Tivoli-Filmprodukció Filmgyártó és Filmforgalmazó Kft.
15 000
56. Ami a szemnek láthatatlan Titánia-Master Pro Kulturális és Szolgáltató Kft.
14 672
57. K+F a regionális Magyarországban FAFILM Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság
13 000
58. Heuréka! Megtaláltam! Innovációs magazinműsor Solart Reklámügynökség és Kereskedelmi Kft.
15 000
6. témakör: Középiskolások figyelmének a műszaki és a természettudományi területekre irányítása a kutatói utánpótlás érdekében
59. Kutatói utánpótlás és tehetségnevelés, fizikatanárok képzése CERN együttműködésben Eötvös Loránd Fizikai Társulat
2 000
Összesen:
129 534
Utolsó módosítás: 2018. április 17.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Mecenatúra támogatott pályaművek - 2008.06.01-30.
A Mecenatúra pályázati felhívásra 2008 júniusában benyújtott pályaművek közül az alábbiak nyertek támogatást.
Ssz. Pályamű címe Pályázó neve
Támogatás [eFt]
1. témakör: Külföldön rendezendő nemzetközi konferenciákon előadás tartása
1. Detection and modification of intracellular calpain activity by cell penetrating peptide conjugate szóbeli előadás a 30th European Peptide Symposium konferencián Bánóczi Zoltán
199
2. A kutatás-fejlesztési hálózatok szerepe a tudásbázis fejlesztésében c. előadás tartása a Europe-Latin America Conference on Science and Innovation Policy konferencián Csonka László
340
3. Hidrogén peroxid az endoplazmás retikulumban dr. Enyedi Balázs Gábor
300
4. Monitoring módszerek tesztelése a talaj szerves anyagára és biodiverzitására vonatkozóan európai és nemzeti szinten Dr. Simon Barbara
300
5. Új szempontok a fém-porfirinek kategorizálásához és kétely a 4 MO modellel szemben (szóbeli), Kinetikailag labilis, síkon-kívüli fém-porfirinek koordinációs kémiája (poszter) dr. Valicsek Zsolt
200
6. Normál/Összetett Kvantum Csatornák Detektálása Neumann Méréssel Farkas Lóránt
300
7. Egy innovatív remediációs technológia fémmel szennyezett talajokra - kémiaival kombinált fitostabilizáció című előadás a Green5 konferencián Feigl Viktória Dóra
200
8. A tógazdasági haltermelés környezeti hatásainak felmérése Magyarországon című szóbeli előadás az Aquaculture Europe 2008 konferencián Gál Dénes
165
9. Új minimál invazív módszer a kóros kövérség sebészi kezelésére: mágneses gastro-jejunostomia és gastro-duodenalis ballon alkalmazása c. poszter előadás a WCES világkongresszuson Gerő Dániel
340
10. Mutagenitás mérése direkt kontakt teszttel talajban című poszter előadás a Green 5 konferencián Hajdu Csilla
200
11. Különböző genotípusú húsmarhák ultrahangos vizsgálata című előadás az Európai Állattenyésztők Szövetségének (EAAP) 59. kongresszusán Harangi Sándor
187
12. Nem- szteroid típusú fájdalomcsillapítók meghatározása Duna vízben gáz kromatográfiás tandem tömegspektroszkópiás módszerrel című poszter előadás az ISC 2008 konferencián Helenkár András
200
13. S-graph Based Continuous-Time Approach for Throughput Maximization in Multipurpose Batch Plants c. eloadás az IFORS2008 konferencián Holczinger Tibor
320
14. Növényi kivonatok szabadgyökfogó képessége című szóbeli előadás a CHISA konferencián Höltzlné Plánder Szabina
115
15. Games for Temporal Logics on Trees' című szóbeli előadás a CIAA 2008:Thirteenth International Conference on Implementation and Application of Automata konferencián Iván Szabolcs
200
16. Az információs kor egyenlőtlenségeinek térbeli motívumai című szóbeli előadás a 48th Congress of the European Regional Science Association konferencián Jakobi Ákos
200
17. (Testfejlettség hatása a magyar gyermekek pszichés állapotára) című poszter előadás a (16th Congress of the European Anthropological Association) konferencián Kern Boglárka
100
18. A rekurzív mag implementációja című szóbeli előadás a 4. spanyol, olasz, holland játékelméleti találkozó (SING4) című nemzetközi szakmai találkozón. Kóczy László Áron
200
19. Kétdimenziós összenyomható áramlások szimulációja emulált digitális CNN-UM segítségével című szóbeli előadás a CNNA 2008 konferencián Kocsárdi Sándor
200
20. Az élőbevonat szerepe az intenzív haltermelésből származó elfolyóvizek kezelésében - előzetes eredmények) című előadás bemutatása az Aquaculture Europe 2008 konferencián Kosáros Tünde
109
21. Fehérje-kötohelyek predikciója rendezetlen fehérjékben' c. poszter eloadás a II. Nemzetközi PPI konferencián Dubrovnikban. Mészáros Bálint
195
22. Vértesszőlősi, alsópaleolit égett állatcsontok FTIR és INS vizsgálata című poszter előadás az EUCMOS 2008 konferencián Mihály Judith Ilona
215
23. Verifikációs módszer kidolgozása talajremediáció értékeléséhez c. szóbeli és poszter előadás bemutatása a GREEN5 konferencián Molnár Mónika
200
24. A metil-etil-keton fotobomlási kvantumhatásfoka és OH-gyökkel végbemeno reakciójának sebességi együtthatója c. poszter a 20th International Symposium on Gas Kinetics konferencián. Nádasdi Rebeka
200
25. Három előadás a Vidékszociológusok XII. Világkongresszusán Koreában, 2008 július 6-11. Nemes Gusztáv
350
26. Kajszifajták virágrügyeinek fejlődése különböző termőrész típusokon című szóbeli előadás a 3-rd International Scientific Horticulture Conference c. konferencián Németh Szilvia
70
27. Funkciós poliizobutilének alkalmazása anyagtudományi kutatásokban című poszter előadás a New Smart Materials via Metal Mediated Macromolecular Engineering konferencián Pálfi Viktória
200
28. Gas chromatographic mass spectrometric study on the simultaneous analysis of the constituents of black and green teas című poszter előadás az ISC 2008 konferencián Papp-Füzfai Zsófia
200
29. A myofibroblastok egy új extracelluláris mátrix képzo mechanizmusa Péterfi Zalán
300
30. Tenyészértékbecslés ismételhetőségi és random regressziós modellekkel a magyar sportlóállományban című szóbeli előadás az EAAP 59. kongresszusán Posta János
187
31. Polimerek szabályozott degradációs átalakítása új felhasználási lehetőségekhez című poszter NATO-ASI New Smart Materials via Metal Mediated Macromolecular Engineering konferencián Szarka Györgyi Éva
200
32. A PRINS stresszindukálta nem-kódoló RNS sejten belüli kölcsönhatásai chaperon funkcióval bíró molekulákkal c. poszter prezentációja a HUPO 2008 konferencián Szegedi Krisztina
200
33. A Milk production of Jersey×Holstein and Brown Swiss×Holstein crossbreds compared with their Holstein contemporaries című előadás tartása az EAAP 59. tudományos ülésén Szendrei Zoltán
200
34. Előadás tartása a Modeling Decisions in Artificial Intelligence konferencián Szilágyi László
200
35. Poszterbemutató az Ibero-American Congress on Pattern Recognition konferencián Szilágyi Sándor Miklós
350
36. Polimerek előállítása környezetileg előnyös körülmények között című poszter a NATO-ASI New Smart Materials via Metal Mediated Macromolecular Engineering konferencián Verebélyi Klára
200
37. FPGA alapú emulált-digitális CNN-UM megvalósítása GAPU segítségével címu szóbeli és működőképes demo bemutató prezentációja a CNNA 2006 konferencián Vörösházi Zsolt
200
38. Magyarország néhány kiválaszott talajának számítógéppel támogatott osztályozása című szóbeli előadás a nemzetközi Talajosztályozási Konferencián Waltner István
350
39.. A CH3C(O)F fotobomlási kvantumhatásfoka és OH-gyökkel való reakciójának sebességi együtthatója: kísérleti és elméleti vizsgálatok c. poszter eloadás a 20th ISGK08 konferencián Zügner Gábor László
200
40. A Drosophila ADA2b fehérjék dSAGA hiszton acetiltranszferáz komplexben betöltött szerepe című poszter előadás a 33. FEBS konferencián Zsindely Nóra
130
2. témakör: Külföldön rendezendő műszaki vagy természettudományi tematikájú nyári iskolán való részvétel
41. ADVANCED SEPARATION TECHNOLOGIES IN CHEMICAL ENGINEERING 2008 nyári iskolai részvétel Németországban Dénes Ferenc
150
42. Nanorendszerek és membránok modellezése és szimulációja Rutkai Gábor
96
43. Kromatin és Transzkripció nyári iskolai részvétel Görögországban Schauer Tamás
200
44. Részvétel a  Protoncsere Membrános Tüzelőanyag Elem Alapjai témájú nyári egyetemen. Szabó Tamás
80
45. A Primer in Ecological Networks: Theory and Practice nyári iskolai részvétel Olaszországban Vasas Vera
100
4. témakör: Hazai konferenciák rendezése
46. A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány 15 éve az innováció szolgálatában Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány, Közalapítványi Igazgatóság
2 500
47. Nemzetközi Együttműködési Program a Folyók és Tavak Savasodásának Monitorozására és Érékelésére 24. ICP Waters Munkacsoport Találkozó Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építőmérnöki Kar, Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszék
750
48. International Conference on Automata, Languages and Related Topics című konferencia szervezése 2008. október 21 és 2008 október 24 között Debrecenben Debreceni Egyetem, Tudományegyetemi Karok, Informatikai Kar
1 950
49. Osztrák - Horvát - Magyar Égéstudományi Konferencia - ACH2008 szervezése 2008. október 3-án, Sopronban Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Kutatóközpont
1 447
50. Fogyatékkal élők helyzete a mai magyar társadalomban. Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézet
1 620
51. Intuitiv geometria 7., Fejes Tóth László emlékére MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet
2 000
52. Tudomány Napja 2008. Mérnök Nap Békés megyében MTESZ Békés Megyei Szervezet
1 500
53. Az Európai Mikrocirkulációs Társaság 25. konferenciájának rendezése 2008. augusztus 26-tól 29-ig Pécsi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Kórélettani és Gerontológiai Intézet
3 750
54. Tudomány és Technika az Agrár- és Élelmiszer Gazdaságban konferencia rendezése 2008. november 5-6 Szegeden. Szegedi Tudományegyetem, Mérnöki Kar
950
55. 19. Algoritmikus tudáselmélet és Felfedezéstudományi konferencia rendezése 2008.okt.13.-okt.16.-ig Budapesten Szegedi Tudományegyetem, TTIK, Informatikai Tanszékcsoport
3 750
56. A VÍZ AMI ÖSSZEKÖT A víz és a fenntartható fejlődés - szakmai konferencia Tiszaújvárosban Tiszaújváros Kistérség Többcélú Társulása
1 300
5. témakör: A kutatás és innováció fontosságának tudatosítása és eredményeinek terjesztése a társadalomban
57. versenyvizsga.hu 2008 fizika, informatika, matematika versenyek az Interneten Bolyai János Matematikai Társulat
5 000
58. Acta Agraria Debreceniensis (Agrártudományi Közlemények) című tudományos folyóirat Debreceni Egyetem, Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma
1 980
59. Innováció a haderőben (munkacím) Editor Stúdió Filmgyártó és Filmforgalmazó Betéti Társaság
9 971
60. Szektorkutatás a hazai megújulóenergia-piac helyzetének és lehetőségeinek felmérésére Energia Klub Környezetvédelmi Egyesület
3 094
61. Sikertörténetem Freetime Communications Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
3 900
62. Tehetséges Magyarország - magyar innovációs projektek bemutatása a Napi Gazdaság Napi Innováció mellékletében rovatoldalként Innostart Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ Alapítvány
4 998
63. Tudomány-, technológia- és innovációpolitika a hazai és nemzetközi tapasztalatok Új, önálló rovat indítása a Külgazdaság című folyóiratban Kopint Konjunktúra Kutatási Alapítvány
1 700
64. Magyar Kémikusok Egyesülete által adományozott díjak Magyar Kémikusok Egyesülete
1 000
65. KöMaL -- matematikia, fizikai informatikai folyóirat a 2008-es évben Matfund Középiskolai Matematikai és Fizikai Alapítvány
5 000
66. 2 testŐr -mindennapi kutatás és tudomány a hétköznapokban On Air Produkciós Kereskedelmi és Szolgáltató Kft
15 000
67. 100 csoda Postcom Szolgáltató Betéti Társaság
12 000
68. A TermészetBÚVÁR tudománynépszerűsítő, ismeretterjesztő, tehetséggondozó programja TermészetBÚVÁR Alapítvány
5 000
69. Ember-Föld-Világegyetem - IV. Kárpát-medencei komplex természettudományi csapatverseny (KKTV) - komplex ismeretterjesztés diákok körében TIT Kossuth Klub Egyesület
1 800
70. Ismeretterjesztés felsőfokon a Rádió Kempelen műsorán (könyv-rádió-internet) Typotex Elektronikus Kiadó Kft.
5 400
71. Az innováció világa. Szakmai melléklet az Interpress Magazinban WORD COMMUNICATIONS Kiadói, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
5 000
72. Fizikai kísérletek, kísérlet sorozatok az Interneten Eötvös Loránd Tudományegyetem, Fizikai Intézete
5 000
6. témakör: Középiskolások figyelmének a műszaki és a természettudományi területekre irányítása a kutatói utánpótlás érdekében
73. Utánpótlásnevelés és tehetséggondozás a Szegedi Tudományegyetem Fizikus Tanszékcsoportján Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék
4 349
Összesen:
121 057
Utolsó módosítás: 2018. április 17.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Mecenatúra támogatott pályaművek - 2008.05.01-31.
A Mecenatúra pályázati felhívására 2008. májusában benyújtott pályaművek közül az alábbiak nyertek támogatást.
Ssz. Pályamű címe Pályázó neve
Támogatás
[eFt]
1. témakör: Külföldön rendezendő nemzetközi konferenciákon előadás tartása
1. Hormonális eltérések egészséges és progeszteronnal kezelt elégtelen petefészekműködésű vemhes kutyákon című szóbeli előadás Nemzetközi Kutya Macska Szaporodásbiológiai Szimpóziumon Tibold Anikó
200
2. Delivery of daunomycin-polypeptide conjugates ... c. poszter a 2nd International Symposium Cellular Delivery of Therapeutic Macromolecules 2008 konferencián Oláhné Szabó Rita
131
3. The Loss of Wheeler Craft címu szóbeli eloadás az EASA Conference 2008. Experiencing diversity and mutuality konferencián. Cseh Fruzsina
103
4. Comparison of soil organic matter and microbial respiration measurements at different scalecímű szóbeli előadás az Eurosoil konferencián Gál Anita
200
5. A MT1 gén polimorfizmus és egyes metabolikus tényezők hatása a petefészek működésre tenyész-szezonon kívül awassi juhokban című poszter bemutatása a ESDAR kongresszusán Faigl Vera
197
6. Etoxikarbonilkarbén-hidas dikobalt karbonil trifenilfoszfán komplexek reakciói című poszter előadás az Internatoinal Symposium on Homogeneus Catalysis XVI. Konferencián Fördős Eszter
176
7. Szilárd fázisú biokatalizátorok előállítása ... című szóbeli előadás a 4th International Symposium Reliable Flow of Particulate Solids konferencián és szekció társelnökség. Feczkó Tivadar
178
8. A jóindulatú prosztata hyperplasia hatása a kutyasperma minőségi paramétereire címmel poszter előadás tartása a Nemzetközi Kutya Macska Szaporodásbiológiai Szimpóziumon. Horváth Gabriella Ágnes
200
9. HLTF tumor szuppresszor fehérje azonosítása az éleszto Rad5 DNS hibajavító fehérje emberi megfelelőjeként címu poszter bemutatása nemzetközi konferencián Hajdú Ildikó
200
10. Bór a Pieniny-hegység hipabisszikus andezit intrúzióiban, Nyugati-Kárpátok, Lengyelország című előadás az IAVCEI2008 konferencián. Gméling Katalin
170
11. Előadások tartása az Európai Népesedési Konferencián. (A gyermekvállalási tervek megvalósulása; A szubjektív tényezők hatása a partnerkapcsolatok kialakulására ) Kapitány Balázs
150
12. A koagulációs arzénmentesítési technológiát befolyásoló tényezők - laboratóriumi és félüzemi kísérletek c. szóbeli előadás az IWA - World Water Congress and Exhibition c. konf-n Laky Dóra
200
13. Poli(N,N-dimetil-akrilamid)-l-poliizobutilén amfifil kotérhálók és nanoanyagok c. poszter bemutatása a PNG 2008 konferencián Mezey Péter
200
14. Téli pikoeukarióta algavirágzás hazai szikes tavainkban című poszter előadás a First International Symposium of Winter Limnology 2008 konferencián. Somogyi Boglárka
200
15. Nanoszerkezetű, poli(N,N-dietil-akrilamid) és poli(N,N-dimetil-akrilamid), illetve poli(dimetil-sziloxán) és poliizobutilén alapú amfifil kotérhálók Szabó Sándor Géza
200
16. Az MDR proteinek és a redox státusz hozzájárulása a PDT kimeneteléhez kutya és macska tumorok esetében. Szabó Bernadett
170
17. Etoxikarbonil-karbén-hidas dikobalt karbonil komplexek reakciójának vizsgálata 13CO-dal című poszter előadása az International Symposium on Homogeneous Catalysis XVI.Konferencián. Ungvári Neszta
176
18. Modellszelekció és információelmélet az ökológiában és viselkedéskutatásban: előadás és poszter bemutatása a 12. Nemzetközi Viselkedésökológiai Kongresszuson Hegyi Gergely
300
19. A REKURZÍV MAG IMPLEMENTÁCIÓJA című szóbeli előadás a Society for Social Choice and Welfare 9. Nemzetközi találkozóján. Kóczy László Áron
300
20. Egymagvú réztartalmú katerchol oxidáz modell vizsgálata című poszter bemutatása a(z) 38th. International Conference on coordination Chemistry konferencián Csay Tamás
300
21. Mangántartalmú flavonol 2,4-dioxigenáz szerkezeti modelljei című poszter bemutatása a(z) 38th. International Conference on coordination Chemistry konferencián Baráth Gábor
300
22. Diszlokáció rendszerek statisztikus jellemzése diszlokáció dinamikai szimulációval című szóbeli előadás a Dislocations 2008 konferencián Csikor Ferenc
270
23. WRB diagnosztikus kategóriák és minősítők jelentősége és alkalmazása a digitális talajtérképezésben című szóbeli előadás a nemzetközi Talajosztályozási Konferencián Fuchs Márta
350
24. A nemlineáris rugalmasságtan beépítése a diszlokációk két dimenziós kontinuum elméletébe című poszter előadás a Dislocations 2008 konferencián Ispánovity Péter Dusán
270
25. Extracellular enzyme producing abilities of Pseudomonas isolates pathogenic to oyster mushroom című poszter előadás a 17. Nemzetközi ISMS Kongresszuson Somosné Nagy Adrienn
350
26. Kinetic and spectroscopic characterization of supported multi-component gold catalysts combinatorially designed for PROX reaction című szóbeli előadás a 14 ICC konferencián Tompos András
320
27. A rizs analitikai és funkcionális jellemzése című előadás az ACCC konferencián, Búza fehérjék in vitro és in vivo vizsgálata modell rendszerben című poszter az IWGS konferencián Oszvald Mária
345
2. témakör: külföldön rendezendő műszaki vagy természettudományi tematikájú nyári iskolán való részvétel
28. Részvétel a Fenntartható termelés és energia: Nanoanyagok és Katalítikus mikroreaktorok témájú nyári egyetemen. Kriston Ákos
200
3. témakör: Évi tagsági díj, ill. tagdíj jellegű rendszeres hozzájárulás
29. EMS tagdíj 2008 Magyar Meteorológiai Társaság
120
30. IFHTSE Hőkezelő és Felületi Technológiák Nemzetközi Szövetségének tagsági díja 2008-ra. Gépipari Tudományos Egyesület
330
4. témakör: Hazai konferenciák rendezése
31. V. Kristályosodás és Gravitáció 08 nemzetközi tudományos konferencia megrendezése 2008. szeptember 1-től 4-ig Miskolc-Lillafüreden MTA Támogatott Kutatóhelyek Irodája, MTA-ME Anyagtudományi Kutatócsoport
1 300
32. Az Asztrometria és képalkotás a Nagyon Nagy Távcső Interferométerrel elnevezésű nyári iskola szervezése, Keszthely 2008. Június 2-13. Eötvös Loránd Fizikai Társulat
1 500
33. 29. Balatoni ankét A nyomástartó rendszerek élettartama című konferencia rendezése 2008. október 16-tól 2008. október 18-ig Siófokon Gépipari Tudományos Egyesület
2 150
34. Fete of Combinatorics and Computer Science címu konferencia szervezése 2008. augusztus 11 -15. között, Keszthelyen Bolyai János Matematikai Társulat
3 750
35. Első Eötvös Loránd Tudományegyetem - Szingapúri Nemzeti Egyetem Tudományos Találkozó Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar
2 200
36. EUROPE INNOVA 2008. évi ANNUAL PARTNERING EVENT konferencia szervezése Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Társaság
3 299
37. 50. Nemzetközi Jubileumi Georgikon Napok Tudományos Konferencia rendezése 2008. szeptember 25-26-án, Keszthelyen Pannon Egyetem, Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar, Gazdasági és Társadalomtudományi Tanszék
1 100
38. A természetes testnyílásokon keresztüli sebészet Pécsi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Sebészeti Oktató és Kutató Intézet
2 445
5. témakör: A kutatás és innováció fontosságának tudatosítása és eredményeinek terjesztése a társadalomban
39. Az alkotás útja - innovációs fejlesztések TV-sorozat DEXTRAMEDIA Gyártó, Kiadó és Szolgáltató Kft.
15 000
40. Közlekedés biztonságban Krea-Tv Kulturális Szolgáltató Bt.
10 440
41. SC-Tudományos Ismeretterjesztő sorozatműsor Akadámiai Tudás-Média Műsorszolgáltató Zrt.
14 995
42. Híradástechnika folyóirat kiadása Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület
3 500
43. II. Élelmiszeripari innovációs kiállítás és konferencia rendezése 2008 októberében Nyíregyházán Sz-Sz-B. M. Kereskedelmi és Iparkamara Szolgáltató Közhasznú Társaság
1 418
44. A Farmer Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron való részvétel Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézete
1 280
45. Innovációs sikertörténetek (módszertani és gyakorlati kézikönyv) c. elektronikus kiadvány összeállítása és terjesztése CD formában és honlapokon való hozzáférés biztosításával Ipargazdasági Kutató és Tanácsadó Kft.
5 700
6. témakör: Középiskolások figyelmének a műszaki és a természettudományi területekre irányítása a kutatói utánpótlás érdekében
46. Biotechnológiai laboratóriumi gyakorlatok tervezése és megvalósítása középiskolásokkal a modern biológia szépségének bemutatására és a tudományos megközelítés elsajátítására Budapesti Corvinus Egyetem, Kertészettudományi Kar, Növényélettan és Növényi Biokémia Tanszék
1 500
47. Tehetségnevelés a természettudományok területén a valódi kutatómunkában Ifjúsági Kutató - Váci Tudásközpont Alapítvány
4 750
Összesen:
83 133
Utolsó módosítás: 2018. április 17.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Mecenatúra támogatott pályaművek - 2008.04.01-30.
A Mecenatúra pályázati felhívására 2008. áprilisában benyújtott pályaművek közül az alábbiak nyertek támogatást.
Ssz. Pályamű címe Pályázó neve
Támogatás
[eFt]
1. témakör: Külföldön rendezendő nemzetközi konferenciákon előadás tartása
1. Alkalmazkodás és emergens identitásmenedzsment egy magyar munkahelyi gyakorlatközösségben című szóbeli előadás a 15. Alkalmazott Nyelvészeti Világkongresszuson Eitler Tamás
200
2. Az MTF-1 gén azonosítása és szövetspecifikus expressziójának vizsgálata pontyban című poszter előadás a 2008-as FEBS konferencián Ferencz Ágnes
198
3. A növényi olaj és E-vitamin kiegészítés hatása a nyúlhús zsírsavösszetételére, oxidációs stabilitására és minőségére című előadás a World Rabbit Congress 9th konferencián Zsédely Eszter
180
4. Tanulságok sikeres siket és nagyothalló nyelvtanulók tapasztalataiból című szóbeli előadás az AILA 2008 - 15th World Congress of Applied Linguistics c. konferencián Sáfár Anna
199
5. Tejsav-etil-észter előállítás nem-konvencionális közegben hagyományos és mikrohullámú hőközlés mellett szóbeli előadás a Conference on Molten Salts and Ionoc Liquids konferencián Major Brigitta
200
6. Retinális afferensek és a nucleus oculomotorius neuronjai közötti kapcsolatok vizsgálata békában c. poszter előadása a 6th FENS konferencián Bácskai Timea
200
7. Magyarországon forgalomban lévő Uncaria termékek fitokémiai vizsgálata című poszter a 7th Joint Meeting of AFERP, ASP, GA, PSE & SIF konferencián Csupor Dezső
170
8. "A tojó agressziója és a tojás összetétele közötti kapcsolat az örvös légykapónál (Ficedula albicollis)" című poszter bemutatása az Európai Viselkedésbiológiai Konferencián Hargitai Rita
120
9. Kitozán/Poli-gamma-glutaminsav Önrendeződő Nanorészecskék Gadolínium Komplexeinek, mint Potenciális MRI Kontraszt Anyagoknak Célzott Szállítása Hajdu István
200
10. Térhálós Hialuronan Nanorészecskék Előállítása és Vizsgálata Bodnár Magdolna
200
11. MCM-22 típusú delaminált zeolitból készült mikro- és mezopórusos kompozit anyagok előállítása és jellemzése cimű poszter a VI. Nemzetközi Mezopórusos Anyagok Szimpóziumon Kollár Márton
180
12. (Plazmonikus struktúra előállítása előmintázott multirétegre helyezett szilika nanogömbök lézerkezelésével) című poszter előadás az (E-MRS 2008) konferencián Sipos Áron
135
13. A Protein kinase D influences dendritic arborisation and Golgi structure in transfected neurons c. poszter előadás a 6th Forum of European Neuroscience c. FENS konferencián Czöndör Katalin
200
14. A hippokampális és agykérgi glutamáterg ingerületátvitel megváltozása ismételt 4-aminopiridin (4-AP) kezelés hatására. Borbély Sándor
180
15. (Repetitions which are not repetitions: The non-redundant nature of tautological compounds) című szóbeli előadás a (Német Kognitív Nyelvészeti Társaság) konferenciáján Benczes Réka Ágnes
192
16. Macrochelates formed in the reaction of copper(II) with peptides of histidine című poszterelőadás bemutatása a 6. International Copper Meeting konferencián Kállay Csilla
200
17. Új jatrofánvázas diterpének az Euphorbia esulaból című poszter bemutatása a 7th Joint Meeting of AFERP, ASP, GA, PSE and SIF elnevezésű konferencián Vasas Andrea Katalin
180
18. Bioetanol üzemi melléktermékek hasznosíthatósági vizsgálata című poszter előadás a IAMFE Denmark 2008 Nemzetközi Konferencián Nagy Valéria
140
19. Nano méretű organikus töltőanyagok a helyreállító fogászat számára Szalóki Melinda
200
20. Labirynthusirtás hatása a perineuronális net molekuláris összetételére patkány vestibularis magjaiban Deák Ádám
200
21. Glicerin reaktív desztillációja pórusos katalizátorok jelenlétében című poszter előadás a 4. International Federation of the European Zeolite Associations konferencián. Mészáros Szilvia
150
22. (Felületi plazmon-csatolás lézer-indukált hátsó oldali maratással előállított, polimer-bimetál réteggel bevont kvarc rácsokon) című poszter előadás az (E-MRS 2008) konferencián Tóháti Hajnalka - Mária
135
23. Részvétel és poszterek bemutatása a European Association for Animal Production (EAAP) 59. tudományos ülésén Németh Tímea Ágnes
199
24. MEC_1: From Green earth and Green sand to celadonite and glauconite – almost 200 years of mineral concept evolution szóbeli eloadás a 6. Ásványtani Muzeológiai Világkonferencián Tóth Erzsébet
300
25. Jelentős deformációval rendelkező csupaszárnyak paraméter-identifikációja című szóbeli előadás az ICAS2008 konferencián Gáti Balázs
300
26. Storage of beagle canine blood samples.. és Hemorheological alterations related to splenic function.. szóbeli szimpózium előadások a 2008-as Haemorheologiai Világkongresszuson Dr. Németh Norbert
290
27. Városi dinamizmus korábbi ipari területek megújulásával - a magyarországi helyzet című szóbeli előadás az ACSP és az AESOP negyedik közös kongresszusán Kukely György
300
28. Különböző alanyú cseresznyefák vízháztartásának vizsgálata című poszter/előadás bemutatása a 9. nemzetközi alanykutatási szimpóziumon. Gyeviki Márta
300
29. Mobula japanica agyának (Tüskésfarkú ördögrája, Myliobatiformes, Elasmobranchii) morfológiai és ökológiai perspektívái Ari Csilla
300
30. A bolíviai Porvenir lakói által használt gyógynövények etnofarmakológiai értékelése című prezentáció a X Nemzetközi Etnofarmakológiai Kongresszuson Hajdu Zsanett
324
31. A munkahelyi stressz és érzelmi jóllét összefüggésének vizsgálata az aspirációk tükrében c. szóbeli előadás a X. Nemzetközi Magatartásorvoslási Kongresszuson Horváthné Salavecz Gyöngyvér
350
32. Supercritical bifurcations in the state-dependent delay model of turning process című szóbeli előadás a 22. Nemzetközi Elméleti és Alkalmazott Mechanika Kongresszuson. Dr. Insperger Tamás
350
33. Robotok beavatkozok-és-várok elven muködo digitális eroszabályozása szóbeli eloadás a 17th CISM-IFToMM Symposium on Robot Design, Dynamics, and Control (ROMANSY 2008) szimpóziumon Dr. Kovács László, BME, Gépészmérnöki Kar, Muszaki Mechanikai Tanszék
350
34. Nyers és főtt sütőtök (Cucurbita maxima) fajták karotinoid-összetételének vizsgálata című poszter előadás a 15th International Symposium on Carotenoids konferencián Turcsi Erika
350
35. MEC_1:(A szívritmusvariabilitás alakulása az éneklés során) című poszter előadás a (10th International Behavioral Cogress of Medicine) konferencián. Harmat László
350
3. témakör: Évi tagsági díj, ill. tagdíj jellegű rendszeres hozzájárulás
36. A Magyar Élettani Társaság tagdíja az International Union of Physiological Sciences nemzetközi szakmai szervezetben a 2008. évre Magyar Élettani Társaság
118
37. Általános Orvosok Európai Szövetsége Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége
530
4. témakör: Hazai konferenciák rendezése
38. Részvételi módszertan a biodiverzitás kutatásban és a természetvédelmi szakpolitikában című konferencia rendezése 2008. október 6-10-ig Budapesten Budapesti Corvinus Egyetem, Vállalatgazdaságtan Intézet, Döntéselmélet Tanszék
732
39. VII. Alkalmazott Informatika Konferencia, 2008. május 23., Kaposvári Egyetem Kaposvári Egyetem
506
40. Fizikus tehetségápolási konferncia 2008. augusztus 14-17. Balatonfüred. Vermes Miklós Országos Fizikus Tehetségápoló és Tehetségkutató Alap
1 200
41. 4. Nemzetközi szimpózium a számitógépek és a kemometria alkalmazásáról az analitikai kémiában c. konferencia rendezése 2008.szeptember 1-től 5-ig Balatonalmádiban. Pannon Egyetem, Mérnöki Kar, Analitikai, Környezettud és Limnológiai Int.
1 300
42. SIWAN 2008 konferencia rendezése 2008. október 8-11 között Szegeden Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi és Informatikai Kar, Alkalmazott és Környezeti Kémiai tanszék
1 800
43. Innovációmenedzsment címmel konferencia rendezése a Kodolányi János Főiskolán Kodolányi János Főiskola
1 480
44. Területi Intelligencia Konferencia - Információk, Mutatók és Eszközök Pécsi Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Területfejlesztési és Infokomm. Kutatócsoport
1 100
45. Gyógynövény Szimpózium szervezése 2008. október 16-18, Pécs Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság, Gyógynövény Szakosztály
1 120
46. MEC2: Poranal2008 konferncia rendezése 2008.08.26-tól 2008.08.29-ig Debrecenben Méréstechnikai Automatizálási és Informatikai Tudományos Egyesület
2 000
47. 6. Nemzetközi Menedzsment, Vállalkozás és Benchmarking konferencia rendezése 2008. május 30-tól 31-ig Budapesten Budapesti Muszaki Foiskola
1 200
48. 3. Nemzetközi Fuzárium Szimpózium Gabonatermesztési Kutató Kht.
3 750
49. Európai Ossejtkutató Konferencia szervezése 2008. május 31-június5., Budapest MTA Kisérleti Orvostudományi Kutatóintézet, Idegi Sejt- és Fejlodésbiológia Laboratórium
2 500
50. V. Kaposvári Állategészségügyi Nap konferencia rendezése 2008. szeptember 26-án Kaposváron Kaposvári Egyetem, Állattudományi Kar
2 220
51. A fenntartható fejlődés és a megújuló természeti erőforrások környezetvédelmi összefüggései a kárpát-medencében MTA PÉCSI TERÜLETI BIZOTTSÁG TITKÁRSÁGA
2 200
52. Innováció a környezetvédelemben - XIII. KÖVET konferencia Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület
1 900
53. XXV. Buiatrikus Világkongresszus rendezése, 2008. július 6-11, Budapest Magyar Buiatrikusok Társasága
3 750
54. Új módszerek és eredmények az EU-támogatások hatékonyságának mérésére konferencia és kiadvány Budapesti Corvinus Egyetem Innovációs Központ Kht.
2 835
55. Káptalanfüredi Kutató Diákkonferencia 2008 Kutató Diákokért Alapítvány
1 350
5. témakör: A kutatás és innováció fontosságának tudatosítása és eredményeinek terjesztése a társadalomban
56. TudományMagazin Akadémiai Tudás-Média Műsorszolgáltató Zrt.
14 916
57. A radioaktív hulladékkezelés innovációja SZIGNÁL-KTV Kft.
5 550
58. Többet Ésszel - tudományos magazin. A Klubrádió 95.3 heti egy órás műsormagazinja Klubrádió Szolgáltató zártkörűen működő Részvénytársaság
6 900
59. Onkológiai kutatásokat bemutató TV-sorozat Országos Onkológiai Intézet
15 000
60. A szabadalom Navigátor TV Filmprodukciós Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
14 401
61. Kutatóintézetek közelről - Bemutatkozik az MTA kutatóintézet hálózatának 3 tagja Multigrillking.com Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
14806
62. INNOVATÍV Gyöngyösi Városi Televízió Kht.
8 800
63. Fizikai Szemle folyóirat 5-12 szám kiadása Eötvös Loránd Fizikai Társulat
1 500
64. Kiemelkedően innovatív szakemberek munkásságának népszerűsítése NOVOFER Alapítvány a műszaki-szellemi alkotásért
2 800
65. Corpora inSi(gh)te - beágyazott rendszereket bemutató köztéri generatív építészet installáció a 11. Velencei Építészeti Biennálé Magyar Pavilonjában Alapvonal Ifjúsági és Kulturális Értékközvetítő Alapítvány
10 000
66. Design bemutató lakóterünk és környezetünk formakultúrájáért - 3. Pannon Design Bútor-, Lakberendezési és Lakótér Kiállítás és Vásár Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter
9 900
67. Automatikus Azonosítási és Elektronikus Üzleti Kommunikációs Technológiák Szakkiállítás GS1 Magyarország Közhasznú Társaság
7650
68. Környezeti Megtakarítás Díj 2008 Verseny környezeti és gazdasági hasznot hozó innovatív beruházások között Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület
1 789
69. A kiemelkedő innovációs teljesítmény elismerése Gábor Dénes díjjal és a díj ünnepélyes átadása a Parlamentben december közepén NOVOFER Alapítvány a műszaki-szellemi alkotásért
2 000
70. Planetáriumi ismeretterjesztő műsorok támogatása szervezett gyermekcsoportok részére Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, Budapesti Planetárium
4 500
71. Molekula ismeretterjesztő sorozat Domino TV Műsorszolgáltató Zrt.
14 970
6. témakör: Középiskolások figyelmének a műszaki és a természettudományi területekre irányítása a kutatói utánpótlás érdekében
72. Középiskolások az élvonalbeli kutatásban: a tehetséggondozástól az önálló kutatómunkáig. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Természettudományi Kar, Kísérleti Fizika Tanszék
4 640
73. Infoprog 2008 Középiskolás Informatikai Vetélkedő és Szakmai Konferencia Rákóczi Szövetség
1 500
Összesen:
183 235
Utolsó módosítás: 2018. április 17.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Mecenatúra 2008.03.01-31.
A Mecenatúra pályázati felhívásra 2008. március 1–31. között benyújtott pályaművek közül az alábbiak nyertek támogatást.
Ssz. Pályamű címe Pályázó neve
Támogatás [eFt]
1. témakör: külföldön rendezendő nemzetközi konferenciákon előadás tartása
1. Net, a net generáció! című szóbeli előadás a 11. European Conference of Medical and Health Libraries konferencián Winkler Beáta
100
2. A Bacillus cereus var. toyoi hatása a vakbél mikroflórára és fermentációra nyúlban című szóbeli előadás a 9th World Rabbit Congress 2008 c. konferencián Bónai András
195
3. Öt magyar barlang vízi rákfaunája Domina Eszter Mária
200
4. Emergens identitásjelölés egy munkahelyi gyakorlatközösségben című szóbeli előadás a Sociolinguistics Symposium 17 című konferencián Eitler Tamás
200
5. Szolvens választás nyomásváltó szakaszos desztillációhoz című szóbeli előadás tartása ESCAPE-18 (2008) konferencián Kopasz Árpád
200
6. Tányérszklerotínia ellenállóság tanulmányozása napraforgó genotípusokban. Páricsi Sándor
200
7. Új szakaszos heteroazeotrop desztillációs konfiguráció I-II. című szóbeli ill. poszter előadás az ESCAPE-18 (2008) konferencián Dénes Ferenc
200
8. Szolvens választás nyomásváltó szakaszos desztillációhoz című poszter előadás tartása ESCAPE-18 (2008) konferencián Modla Gábor
200
9. Connection between albedo and temperature changes - searching for water ice on Mars című előadás megtartása a Mars Water Cycle Workshop konferencián Kereszturi Ákos
98
10. A fekete retek gyökér kivonat kedvező hatása a szisztémás mérsékelt gyulladásban szenvedő kísérleti patkányok elem-homeosztázisára című előadás bemutatása nemzetközi konferencián. May Zoltán
200
11. A táplálóanyag-ellátottság hatása a nyulak vágási és húsminőségi tulajdonságaira (elpőzetes eredmények) című előadás tartása a 9. Nyúltenyésztési Világkongresszuson Dr. Metzger Szilvia
195
12. Ózonos kezelés, UV fotolízis és kombinációjuk a diuron bontásában előadás bemutatása az Ozone and Rel. Oxidants in Adv. Treat. of Water for Human Health and Env. Prot konferencián Alapi Tünde
141
13. A színharmónia torzításának kísérleti vizsgálata: a harmónia torzítási index című szóbeli előadás a CGIV08 konferencián. Szabó Ferenc
199
14. Nagyteljesítményű DNS szekvenálás a modern nanotechnológia és IT segítségével című szóbeli előadás a The 15th Student's Scientific Conference-en Szili Károly
151
15. MEC_1:A mezopos tartomány kromatikus modellének pszichofizikai kiértékelése című szóbeli előadás a CGIV2008 konferencián Vas Zoltán
200
16. ( 5-HT mint transzmitter jelölt a gerinctelen Lymnaea periférikus táplálkozási rendszerében. Kémiai-neuroanatómiai és biokémiai bizonyítékok )című poszter a ( FENS ) konferencián Filla Adrienn
120
17. A média szerepe a környezeti nevelésben, 13-17 éves diákok körében végzett felmérés alapján című előadás a VI. Journal of Teacher Education and Training (JTET) konferencián. Katona Ildikó
100
18. Mágneses térszámítás feszültségfüggő hiszterézis karakterisztikával című szóbeli előadás az ECT2008 konferencián Sipeky Attila
200
19. MEC_1: A Colour matches using RGB LEDs című interaktiv poszter előadás megtartása a CGIV 2008 konferencián Beke László
200
20. A stressz anticipációja, mint a felhasználói viselkedés elorejelzése c. eloadás megtartása a Human Factors in Computing Systems,CHI2008 konf. Measuring Affect in HCI c. workshopján Laufer László
180
21. Synthesis of dopaminergic 2-alkoxyapomorphines című szóbeli előadás a 33rd FEBS Congress & 11th IUBMB Conference konferencián. Csutorás Csaba
200
22. SMN1 és SMN2 gének kópiaszám meghatározása real-time PCR módszerrel magyar spinális izomatrófia betegeknél című poszterelőadás az ESHG 2008 konferencián Nagymihály Marianna
125
23. A testösszetétel és a szexuális érés kapcsolata magyar serdülőkben című poszter a 16th Congress of the European Anthropological Association konferencián Tóth Katalin
100
24. Szilíciummal szennyezett szén nanofilmek és nanorészecskék lézerrel történő előállításáról szóló 3 poszter előadása az E-MRS 2008 Spring Meeting konferencián Csákó Tamás
190
25. A disztrofin gén molekuláris genetikai vizsgálata: a multiplex PCR, Southern blot és MLPA technikák összehasonlítása című poszterelőadás az ESHG 2008 konferencián Vancsó Viktor
185
26. Detecting Phoneme Boundaries in Speech Recognition címmel eloadás tartása az ICAISC 2008 konferencián Dr. Tóth László
196
27. A városi környezet tér- és időbeli változásának vizsgálata multi- és hiperspektrális módszerekkel című poszter előadás az AGILE 2008 konferencián Tobak Zalán
180
28. Az Apolipoprotein A5 gén APOA5*2 haplotípusa megemelkedett kockázatott jelent a metebolikus szindróma kialakulásában Kisfali Péter
120
29. Opto-mechanikai irányszelektív szurorol szóló poszter eloadás tartása a CRV 2008 konferencián Reskó Barna
280
30. Laktoperoxidáz katalizálta ditirozin képződés molekuláris vizsgálata Donkó Ágnes
300
31. A Duox2 gén szerepe C. elegansban - van pajzsmirigy hormonja a C. elegansnak? Orient Anna
300
32. Az alvásido és a szív-érrendszeri betegségek összefüggése a magyar népesség körében c. poszter eloadás Meeting of the Associated Professional Sleep Societies c. Konferencián Dunai Andrea
300
33. Részvétel és szóbeli eloadás tartása az ATA 13th International Annual Meeting 2008 nemzetközi konferencián Seattle-ben Haidegger Tamás
180
34. Sütozsírok spektroszkópiás vizsgálatainak eredményeit bemutató poszter eloadása a 14th International Diffuse Reflectance Conference 2008 c. rendezvényen. Bázár György
300
35. ( GABA-jelátvitel a fejlődő szemlencsében) poszter előadás a ( Visual system development, Gordon Research ) konferencián; Kwakowski Andrea
300
36. Vasúti járművek és egy ívhíd interakciójának számítása c. előadás a The Fourth International Conference on Bridge Maintenance, Safety and Management c. konferencián Szabó Gergely
347
37. PARP gátló hatása fiatal spontán hipertenzív (SHR) patkány szívekre című poszter eloadása a 2008-as Kardiológiai Világkonferencián Dr. Bartha Éva
300
38. Hosszútávú útitérkép vagy a reflexivitás növelése a hidrogén gazdaság átmenetének kezelésében? Fésüs Ágnes
350
2. témakör: külföldön rendezendő műszaki vagy természettudományi tematikájú nyári iskolán való részvétel
39. Részvétel a Statisztikus kvantummechanika és információelmélet című tavaszi-iskolán Cergyben, francia országban. Varga Péter
140
3. témakör: évi tagsági díj, ill. tagdíj jellegű rendszeres hozzájárulás
40. IFIP Nemzetközi tagdíj hozzájárulás 2008. évre Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT)
419
41. 2008. évi EBN tagdíj hozzájárulás az INNOSTART részére INNOSTART Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ Alapítvány
729
42. CEPIS Nemzetközi tagdíj hozzájárulás 2008. Évre Neumann János Számítógép-tudományi Társaság
685
43. IIW Nemzetközi Hegesztési Intézet tagsági díja 2008-ra Gépipari Tudományos Egyesület
900
44. A Kodolányi János Főiskola IASP-tagságának tagságidíj-támogatása Kodolányi János Főiskola
81
45. A Magyar Kórházszövetség HOPE tagsági díja Magyar Kórházszövetség
2 000
46. Szakorvosok Európai Uniója Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége
990
47. A Kodolányi János Főiskola EFQM-tagságának tagságidíj-támogatása Kodolányi János Főiskola
283
48. A magyar kezdeményezésü CompCog ESF Kutatási Hálózat tagdíj hozzájárulása. Magyar Kognitív Tudományi Alapítvány
5 400
49. Az Európai Kutatási és Technológiai Szervezetek Szövetsége (EARTO) 2008. évi tagsági díj Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány
650
4. témakör: hazai konferenciák rendezése
50. Mafihe Nanofizika Nemzetközi Nyári Iskola Magyar Fizikushallgatók Egyesülete
500
51. Budapest Tutorial and Workshop on Autonomic Communications and Component-ware (TACC 2008) konferencia 2008 július 7-től 10-ig Budapesten Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület
2 000
52. XIV. Ifjúsági Tudományos Fórum konferencia rendezése 2008. április 3-án Keszthelyen Pannon Egyetem, Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar, Keszthely, Állattudományi és Állattenyésztéstani Tanszék
900
53. Spin-off Planéta III. - Magyar Spin-off Vállalkozások III. éves konferenciája és találkozója Magyar Spin-off Vállakozások Szövetsége
900
54. SOLVO Nemzetközi Transzporter Találkozó, transzporterek jelentősége az alap- és alkalmazott kutatásban c. konferencia rendezése 2008. 05. 22-23-án Budaörsön Solvo Biotechnológiai Zrt.
2 200
55. 9. Műszeres Analitikai Szimpózium nemzetközi konferencia rendezése 2008. június 29. és július 2. között Pécsett Pécsi Tudományegyetem
2 250
56. 6. Városi Kártevők Nemzetközi Konferenciája 2008. július 13-tól 16-ig Budapesten Magyar Kártevőirtók Országos Szövetsége
3 500
57. IV. Kárpát-medencei Környezettudományi Konferencia rendezése 2008. március 28-29. között Debrecenben. Debreceni Egyetem, Tudományegyetemi Karok, Tájvédelmi és Környezetföldrajzi Tanszék
1 400
58. Magyarország hajózható folyóinak, vízi közlekedésének műszaki fejlesztésének lehetőségei és feladatai az EU követelményeknek megfelelően c. konf. rendezése2008.06.01-12.31.Bp.-en Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége
2 500
59. INFO SAVARIA 2008 konferencia rendezése 2008.04.10-től 2008.04.12-ig, Szombathelyen INFO ÉRA Oktatással az információs társadalomért Alapítvány
1 600
60. A múzeumok szerepe a természet- és műszaki tudományok oktatásában Alapítvány a Szépművészeti Múzeumért és a Magyar Nemzeti Galériáért
2 350
61. VII. DOWN Szimpózium - Nemzeti tudományos Fórum a Down-kór Orvosi és Társadalmi Kérdéseiről Szegedi Alapítvány a Magzati Gen. Betegségek Mege-lőzéséért és Gyógyításáért
3 750
62. Országos Emelőgép-üzemeltetői és Biztonságtechnikai Konferencia 2008 Kiállítással és Szakmai Bemutatóval Gépipari Tudományos Egyesület, Anyagmozgatási, Szakosztály
1 800
63. Szuperkritikus Oldószerek Analitikai és Műveleti Alkalmazása konferencia rendezése, 2008. május 22-én, Budapesten Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
1 350
5. témakör: a kutatás és innováció fontosságának tudatosítása és eredményeinek terjesztése a társadalomban
64. Ismeretterjesztő műsorok agrárvállalkozóknak, gazdálkodóknak a bioenergetikai ágazatban rejlő lehetőségek kiaknázására, az új K+F eredmények, innovatív eljárások népszerűsítésére Magyar Katolikus Rádió Zártkörűen Működő Részvénytársaság
14 960
65. A kutató Információk a kutatás-fejlesztés és a technológiai vívmányok világából Villám Vagyonvédelmi és Tisztítástechnikai Zrt.
15 000
66. Kisokosok Clean Vision Produkciós és Reklám Betéti Társaság
14 000
67. Látószög - Innovációs stratégia (2007-2010) Veritan Hírközlési és Informatikai Tanúsító Kft.
15 000
68. Biotechnológia a mindennapjainkban Magyar Biotechnológiai Szövetség
5 000
69. A MÁTRIX bemutatása a FOODATECH szakkiállításon Bizerba Mérleg Hungária Kft.
3 915
70. Magyar Géniusz - Hasznosított találmányok a XXI. században Magyar Feltalálók Egyesülete
10 000
71. Hevesy György Országos Tanulmányi Verseny (19 megye + Budapest) Széleskörű ismeretterjesztés Magyar Természettudományi Társulat
2 000
72. Teleki Pál Országos Földrajz-Földtan Verseny (19 megye + Budapest) Széleskörű ismeretterjesztés Magyar Természettudományi Társulat
2 000
73. Pro Patria et Scientia Díj doktoranduszok és témavezetőik részére a doktoranduszoknak rendezett Tavaszi szél konferencián. Somos Alapítvány a védelmi és biztonsági oktatásért és kutatásért
2 000
74. Herman Ottó Országos Tanulmányi Biolgóia Verseny (19 megye + Budapest) Széleskörű ismeretterjesztés Magyar Természettudományi Társulat
2 000
75. Szent-Györgyi Albert díj Magyar Természettudományi Társulat
2 000
76. Széchenyi Futam - Alternatív Hajtású Járművek Versenye INNO-Mobil Sportegyesület
1 841
77. NOVATech.Com 3.0 Innovációs Technológiai Üzleti Terv Verseny Magyar Innovációs Szövetsg
1 974
Összesen:
138 699
Utolsó módosítás: 2018. április 17.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Mecenatúra 2008.02.01-29.
A Mecenatúra pályázati felhívásra 2008. február 1–29. között benyújtott pályaművek közül az alábbiak nyertek támogatást.
Ssz. Pályamű címe Pályázó neve
Támogatás
[eFt]
1. témakör: külföldön rendezendő nemzetközi konferenciákon előadás tartása
1. Fémionok Megkötésére Alkalmas Polimer Kotérhálók Előállítása és Karaketerizálása Fodor Csaba
200
2. DNA demethylation-induced transgene up-regulation in gsh-transgenic poplar című előadás tartása a 4th European Bioremediation című konferencián Bittsánszky András
200
3. Talaj és termőhely hatása doubled haploid kukoricahibridek teljesítményére című poszter előadás a hetedik Alpok Adria Scientific Workshop című konferencián Spitkó Tamás
120
4. A kormányzati cselekvés típusai és a gazdasági szabadság Czeglédi Pál
200
5. Bányatavak növényi zonációja címü poszter az17th International Symposium of Ecology and Safety konferencián Fogarasi Gábor
150
6. A rács, illetve kombinált padozaton nevelt növendéknyulak vágási tulajdonságainak összehasonlítása című előadás a Nyúltenyésztési Világkongresszuson Jekkel Gabriella
200
7. Poli(metakril sav) alapú, különböző hidrofób szegmenseket tartalmazó, amfifil kotérhálók szintézise, duzzadási tulajdonságai és morfológiai vizsgálatai. Kali Gergely Áron
200
8. Természeti erőforrások ésszerű használata - vállalati szintű motivációk és intézkedések Mo-n c. szóbeli ea. a Topical Issues of Rational Use of Natural Resources konferencián Harangozó Gábor
180
9. Kukorica száradása a fiziológiai érés után erdőmaradványos csernozjom talajon Rácz Ferenc
120
10. On the design curves for lateral-torsional buckling problems című szóbeli előadás az 5th European Conference on Steel and Composite Structures konferencián Szalai József András
187
11. A földgázon túl - a biogáz mint alternatíva című előadás a Topical Issues of Rational Use of Natural Resources konferencián Nagy Edit
180
12. A Kárpát-medencében várható klímaváltozás analízise egy dinamikai klímamodell alapján című előadás a Fourth Conference on Numerical Analysis and Applications konferencián Pieczka Ildikó
190
13. Energiafű ellátási ütemezés a beruházási és üzemeltetési költségek minimalizálásával című előadás az International Workshop on Project Management and Scheduling c. konferencián Torjai László
196
14. A padozat és a telepítési sűrűség hatása növendéknyulak termelésére című előadás a 9. Nyúltenyésztési Világkongresszuson Princz Zoltán
195
15. Kőszilárdítók vizuális kimutatása porózus mészkő pórusaiban mikroszkópos módszerekkel című poszterelőadás a STONE 2008 konferencián Bajnóczi Bernadett
165
16. Kukoricahibridek kukoricabogárral szembeni tolerancia szintjének vizsgálata eltérő talaj adottságok mellett. Szőke Csaba
120
17. A human defenzin beta-1 szerepe Helicobacter pylori indukálta gastritisben Mándi Yvette
180
18. Corporate Social Responsibility and Organizational Culture című szóbeli előadás a 15th INTERNATIONAL SYMPOSIUM ON ETHICS, BUSINESS AND SOCIETY konferencián Ligeti György
200
19. A magyar feldolgozóipar múltja, jelene és jövőbeli kilátásai című előadás tartása az ICOAE 2008 konferencián Villányi Réka
156
20. Vidékfejlesztési politikák - hasonlóságok és különbségek (Ázsiában) című előadás tartása az ICOAE 2008 konferencián Szabó Erika
156
21. Levegő és vízminőség vizsgálata egy olajfinomítő körzetében moha bioindikációval Magyarországon című pószter bemutatása az Ecology and Safety 17 th. International Symposium-on. Rabnecz Gyula László
150
22. A foszfolipid (FG) szintézis blokkolása gátolja a fotoszintézist, és befolyásolja a sejtosztódást Synechococcus PCC7942 cianobaktériumban. Bogos Balázs
200
23. Etanol eloállítás cukorcirok nyersanyagból címu poszter eloadás a 16th Eurpoean Biomass Conference and Exhibition konferencián Sipos Bálint
200
24. A szerotonin, mint lehetséges transzmitter a Lymnaea perifériás táplálkozási rendszerében. című poszter előadás a 6th FENS Forum of European Neuroscience című konferencián Balog Gábor Miklós
178
25. A fényprogram hatása az anyanyulak szoptatási viselkedésére című szóbeli előadás a 9th World Rabbit Congress 2008 c. konferencián Gerencsér Zsolt
195
26. Glikoproteinek a fejlődő és kifejlett csiga központi idegrendszerben. Lektin-kötődéses vizsgálatok című poszter előadás az Európai Idegtudományi Társaság 6. Konferenciáján Serfőző Zoltán
180
27. A dohányágazat kilátásai az uniós támogatási rendszer változásának tükrében című előadás tartása az ICOAE 2008 konferencián Bittner Beáta
156
28. A magyar tejágazat helyzete és kilátásai 2007-ben című előadás tartása az ICOAE 2008 konferencián Kovács Krisztián
156
29. Ionos besugárzás hatása szén nanocsövekre című meghívott előadás a CAARI 2008 konferencián Osváth Zoltán
300
30. Magyarországi áttekintés az információs és kommunikációs technológiák használatáról a tanárképzésben Csoma Katalin
300
31. Approximate CCSDTQ methods című előadás a Sixth Congress of the International Society for Theoretical Chemical Physics konferencián Kállay Mihály
300
32. Szóbeli előadás az i-SAIRAS 2008 konferencián az Egyesült Államokban Haidegger Tamás
260
33. On the Number of hv-Convex Discrete Sets című szóbeli előadás tartása az IWCIA 2008 konferencián Balázs Péter
300
34. Multiconfigurational perturbative type studies című poszter előadás a Sixth Congress of the International Society for Theoretical Chemical Physics (ISTCP) konferencián Szabados Ágnes
300
35. Improved Intensity Inhomogeneity Correction Techniques in MR Brain Image Segmentation című poszterbemutató az IFAC világkongresszuson. Szilágyi László
350
36. A Novel Clustering Method for Quick Partial Volume Estimation in MR Brain Images című poszterbemutató az IFAC világkongresszuson. Szilágyi Sándor Miklós
350
37. Metán adszorpciója aktívszeneken 50 bar nyomáson című szóbeli előadás a CARBON2008 konferencián. Szabó Tamás
350
3. témakör: évi tagsági díj, ill. tagdíj jellegű rendszeres hozzájárulás
38. A Magyar Dermatológiai Társulat Experimentális Dermatológiai Szekciójának 2008. évi tagdíja a European Society for Dermatological Research szervezetben Magyar Dermatológiai Társulat, Experimentális Dermatológiai Szekció
500
39. A Pannon Egyetem 2008. évi European Society for Engeneering Education (SEFI) tagdíja Pannon Egyetem
245
40. Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége 2008. évi tagsági díja a World Federation of Engineering Organizations WFEO részére Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége
260
41. Európai Növényvédőszer-gyártók Szövetsége (ECPA) 2008. évi tagdíj Növényvédőszer-gyártók és Importőrök Szövetsége Egyesület
850
42. Europai műanyagcső és fittinggyártók szövetsége tagdíjához hozzájárulás Magy Vegyip Szöv-Műanyag Cső Szöv.
1 861
4. témakör: hazai konferenciák rendezése
43. Patogén Candida fajok biológiája: molekuláris diagnosztika, genetika, genomika konferencia rendezése, 2008. június 30. - 2008. július 4., Szeged, Magyarország Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi és Informatikai Kar, Mikrobiológiai Tanszék
750
44. Magnetic Measurements 2008 konferencia, és UNMNDE éves szakmai konzultáció rendezése 2008. szeptember 21-25, Budapesten MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet.
1 600
45. Sugárkárosodás biomolekuláris rendszerekben című nemzetközi konferencia rendezése 2008. június 13-tól 15-ig Debrecenben MTA Atommagkutató Intézete
2 100
46. Európai Tájépítészmérnök Hallgatók Szövetségének éves konferenciája 2008.08.24.-09.05. Magyarország Ormos Imre Alapítvány
2 250
47. 12. Automaták és Formális Nyelvek Nemzetközi Konferencia (AFL2008) SCOPE Rendezvényszolgálat Kft.
1 500
48. XII. Nemzetközi Hegesztési Konferencia rendezése 2008. május 15-tol 17-ig Budapesten Budapesti Muszaki Foiskola
1 400
49. V. Makroszkópikus Vízi Gerinctelenek (MaViGe) kutatási konferencia publikációinak megjelentetése az Acta Biologica Debrecina kötetében Debreceni Egyetem, Természettudományi Kar, Hidrobiológiai Tanszék
400
50. Fotodermatológia, fotobiológia 2008 című konferencia rendezése 2008. május 25-től 27-ig Debrecenben Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Bőrgyógyászati Klinika
2 250
51. Országos energiatakarékossági konferencia (2008. 03. 6-7. Sopron) Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ)
1 000
52. Élelmiszerminőség és innováció a Dél-Alföldi régióban című konferencia szervezése Food Analytica Laboratórium és Innovációs szolgáltató Kft.
980
53. RFID 2008 - The Second Eurasip Workshop on RFID Technology konferencia rendezése 2008 július 7-től 2008 július 8-ig Budapesten HBL Travel Utazási Szolgáltató Kft
1 660
54. Közép-európai Kockázatelemzés és Kockázatmenedzsment Konferencia szervezése 2008. április 11-én, Budapesten Budapesti Corvinus Egyetem Innovációs Központ Közhasznú Társaság
2 145
55. Regionális fejlődés és fejlesztés a Kárpátok Régióban c. konferencia rendezése 2008. június 4-től 6-ig, Miskolcon és Kékeden MTA Regionális Kutatások Központja, Közép- és Észak-magyarországi Tudományos Intézet, Észak-magyarországi Osztály
3 740
56. 11. Éves EMAN konferencia a fenntarthatóság és a vállalati felelősség megjelenítéséről - vállalati hasznok mérése és kezelése című konferencia szervezése, 2008. 10. 6-7., Budapest Budapesti Corvinus Egyetem, Környezet-tudományi Intézet, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék
2 200
57. 16. Távközlési és Informatikai Hálózatok Szeminárium és Kiállítás rendezése 2008. október 15-17 között Zalakaroson Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület
2 400
58. XXXV. Gyógyszeranalitikai Továbbképző Kollokvium rendezése, 2008.04.24-2008.04.26., Sopron Magyar Gyógysze-résztudományi Társaság, Gyógyszer-analitikai Szakosztály
1 500
59. A 20. Nyúltenyésztési Tudományos Nap konferencia szervezése, 2008. május 21-én a Kaposvári Egyetem. Kaposvári Egyetem, Állattudományi Kar, Sertés- és Kisál-lattenyésztési Tanszék
1 010
60. 24. Hűtő-, Klíma- és Hőszivattyútechnikai Konferencia, 2008. november 5-7., Hajdúszoboszló, Hotel Délibáb Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetsége
1 900
61. Magyar Humángenetikusok VII. Munkakonferenciája 2008. július 11-13. között Pécsett Pécsi Tudomány-egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Orvosi Genetikai Intézet
2 500
62. Műszaki és természettudományok társadalmi művelése XX. és XXI. Században (60 éves az MTESZ) Országos tudományos konferencia, 2008. május 8. Budapest, Kossuth tér 6-8. Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége
2 500
63. Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája 2008 Kutató Diákokért Alapítvány
2 500
64. XIII. Országos Tulajdonvédelmi Konferencia Veszélyhelyzeti kommunikáció Pro-Sec Kiadói, Oktatói és Szervező Korlátolt Felelősségű Társaság
2 500
65. Gyártás 2008. Konferencia rendezése 2008. november 5-7-ig Budapesten. Gépipari Tudományos Egyesület, Gyártási Rendszerek Szakosztály
3 150
66. Hetedik Nemzetközi Nukleáris és Radiokémiai Konferencia Magyar Kémikusok Egyesülete
2 700
5. témakör: a kutatás és innováció fontosságának tudatosítása és eredményeinek terjesztése a társadalomban
67. Rádiós műsorsorozat sugárzása a technika és a tudomány témájában. radiocafé Tömeg-kommunikációs és Kulturális Szolgáltató Kft.
9 310
68. A jövő záloga 10 részes hálózatos-regionális műsorsorozat az egészségügyi-innovációról Hálózatos Televíziók Zrt.
15 000
69. Mindenki iskolája - Tudomány-népszerűsítő párbeszédek az M2-n Twins Broadcast Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
15 000
70. Strucc - tudomány és esély VC Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
12 500
71. ÚJ DIÉTA szakmai folyóirat kiadása Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége
3 000
72. Kutatásmódszertan pedagógusoknak Kutató Tanárok Országos Szövetsége
2 500
73. MEC_5: Dr. Székely Iván: Alma Mater könyvsorozat „Szabad adatok, védett adatok 2” című könyvének kiadása Információs Társadalomért Alapítvány
2 050
74. Pedagógiai innovációk bemutatása az Új Pedagógiai Szemle című folyóiratban Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Új Pedagógiai Szemle
5 000
75. Technológiai és innovációs hírek és aktuális cikkek az Élet és Tudományban Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, Élet és Tudomány szerkesz-tősége
2 000
76. Köz-Gazdaság tudományos füzetsorozat a hazai közgazdasági gondolkodás fejlesztéséért BCE Budapesti Corvinus Egyetem Innovációs Központ Kft.
4 160
77. Magyar nők innovációs eredményeinek bemutatása az első nemzetközi női találmányi/innovációs szakkiállításon Szöulban Magyar Feltalálók Egyesülete
3 300
78. PVC-hulladék újrahasznosítására vonatkozó eljárás bemutatása a CONSTRUMA szakkiállításon REMATER Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
1 849
79. Nyilthelyi Fifikus Fizika Feladatok - kreativ fizikaverseny 2008 Magyar Fizikushallgatók Egyesülete
400
80. Kutató Tanárok Képzése - 2008 Kutató Tanárok Országos Szövetsége
1 800
6. témakör: középiskolások figyelmének a műszaki és a természettudományi területekre irányítása a kutatói utánpótlás érdekében
81. A természettudományi és a műszaki területek összekapcsolása a középiskolai kutatómunkában: térinformatikai módszerek alkalmazása a biológiai vízminősítésben GREEN Pannónia Környezeti Nevelésért Alapítvány
4 900
82. Fiatalok ösztönzése egy- és többszereplős intelligens autonóm mobil rendszerek megépítésére játékos környezettel Nyíregyházi Főiskola, Gazdasági és Társadalom-tudományi Kar, Gazdaság-módszertani Tanszék
5 000
Összesen:
145 840
Utolsó módosítás: 2018. április 17.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Mecenatúra támogatott pályaművek - 2008.01.01-31.
A Mecenatúra pályázati felhívásra 2008. január 1–31. között benyújtott pályaművek közül az alábbiak nyertek támogatást.
Ssz. Pályamű címe Pályázó neve
Támogatás
[eFt]
1. témakör: külföldön rendezendő nemzetközi konferenciákon előadás tartása
1. Termesztett és vad csiperkékben előforduló dsRNS-ek immunológiai kimutatása c. szóbeli előadás a 6. International Conference on Mushroom Biology and Mushroom Products konferencián Geösel András
200
2. Molekulák agyba juttatása intranazális beadással című poszter előadás a Cell Course 2008 Biological Barriers and Nanomedicine konferencián, Saarbrucken, Németország Horvát Sándor Imre
189
3. Pentaklórfenol mutagenitásának mérése Ames-teszttel ciklodextrin jelenlétében című poszter bemutatása a Consoil 2008 konferencián Hajdu Csilla
200
4. Reprodukciós számok késleltetéses járványtani modellekben című előadás a Differential Equations and Applications to Mathematical Biology (Le Havre) konferencián Röst Gergely
180
5. (Grafit-szemcsékkel erősített Si3N4 nanokompozit tribológiai tulajdonságai) című poszter előadás a (Friction, wear and wear protection )konferencián; Koncsik Zsuzsanna
180
6. A Rhabdiopteryx neglecta fajcsoport (Plecoptera: Taeniopterygidae) revíziója című poszter előadás a XVI. International Symposium on Plecoptera konferencián Murányi Dávid
137
7. Alkalmazkodás és emergens identitásmenedzsment egy magyar munkahelyi gyakorlatközösségben című szóbeli eladás a 15. Alkalmazott Nyelvészeti Világkongresszuson Eitler Tamás
200
8. Ózon biomonitoring Magyarországon: előzetes eredmények című poszer bemutatása a The 21st Task Force Meeting of the UNECE ICP Vegetation nemzetközi konferencián Villányi Vanda
100
9. Fémekkel szennyezett talajok kémiaival kombinált fitostabilizációja Mikrokozmoszoktól szabadföldi kísérletekig című poszter előadás a ConSoil 2008 konferencián Feigl Viktória Dóra
200
10. Bükki kerámia - A kőkorszak mesteremberei című poszter előadás a 37th International Symposium on Archaeometry konferencián Szilágyi Veronika
200
11. (Grafén nanoszerkezetek STM litográfiás eloállítása ) címu poszter eloadás a (Materials Research Society 2008 Spring Meeting) konferencián Tapasztó Levente
300
12. A biomassza hasznalata a CO2 kibocsatas es a fenntarthato fejlodes fenyeben Dienes Tamas
300
13. Szóbeli előadások tartása a 12th International Workshop on Combinatorial Image Analysis - IWCIA 2008 konferencián Nagy Benedek Norbert
300
14. Formulation optimization of ammonio methacrylate based microspheres című poszter előadás a PARTICLES 2008 nemzetközi konferencián. Sipos Péter
210
15. Visualization of multi-dimensional experimental spaces. Different case studies in combinatorial catalysis research. Előadás a 235th ACS National Meeting & Exposition konferencián Tompos András
280
16. Előadás tartása az Amerikai Biofizikai Társaság 52. éves közgyűlésén, valamint és 16. Nemzetközi Biofizikai Konferencián Nyitrai Miklós
300
17. Tixotropikus ékek, vagy fagyrepedések: áttekintés a Pannon-medencéből című poszterelőadás a 9th International Permafrost Conference 2008 c. konferencián Kovács János
300
18. A gamma-foszfát kötés szerepe a humán dUTPáz enzimatikus mechanizmusában című poszter előadás a (52nd Annual Meeting of the Biophysical Society) konferencián Tóth Judit
300
19. Adat és techn. a Természetvédelmi Információs Rendszerben poszter előadás a The 8th Int. Symp. on Spatial Accuracy Assessment in Natural Res. and Environ. Sciences konferencián Kothencz Gyula
350
20. Tyúktojások összetételének hatása a keltethetőségre, a csibék kelési súlyára és testösszetételére című szóbeli előadás a Baromfitenyésztési Világkongresszuson Milisits Gábor
350
21. Interoperabilitás a Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszerben c. poszterelőadás a Forth International Exhibition and Scientific Congress GEO-Siberia-2008-n. Juhász Géza Péter
350
22. Biotika modul a Természetvédelmi Információs Rendszerben poszter előadás tartása a The 8th Int.Symp.on Spatial Acc.Assesment in Natural Res.and Environ. Sciences konferencián Lőrincz Tamás
350
23. Közönségszolgálati modul a Természetvédelmi Információs Rendszerben poszter a The 8th Int.. Symp. on Spatial Acc. Assessment in Natural Res. and Environ. Sciences konferencián Barton Gábor
350
3. témakör: Évi tagsági díj, ill. tagdíj jellegű rendszeres hozzájárulás
24. Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének 2008. évi EFAD-tagdíj hozzájárulása Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége
460
25. EPSO (European Plant Science Organization) tagsági díj támogatás MTA Szegedi Biológiai Központ
650
26. Éves FEAD tagdíj Környezetvédelmi szolgáltatók és Gyártók Szövetsége
2000
27. Tagsági díj az UITP Közlekedési hatóságok bizottságába KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társ.
317
28. ITRD tagdíj hozzájárulás 2008. évre KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társ.
516
29. TII (European Association for the Transfer of Technology, Innovation and Industrial Information) szervezeti tagdíj hozzájárulása Puskás Tivadar Közalapítvány
768
4. témakör: Hazai konferenciák rendezése
30. Részecskefizikai Téli Iskola Magyar Fizikushallgatók Egyesülete
300
31. Kölcsönható részecske-rendszerek hidrodinamikája és fluktuációi konferencia szervezése 2008.03.27-től 2008.03.29-ig Budapesten Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Természettudományi Kar, Matematika Intézet, Sztochasztika Tanszék
750
32. Innováció és hagyomány az európai agrártársadalmak családi gazdaságainak folytonosságában, üzem- és munkaszervezetében - konferencia rendezése Sárospatakon 2008. május 15-17-én BCE Budapesti Corvinus Egyetem Innovációs Központ Közhasznú Társaság
732
33. Renormalizációs csoport módszerek a fizikában Bolyai Mesterműhely rendezése Helyszín: ELTE Bolyai Kollégium. Időpont: 2008. március 10-14. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Fizikai Intézet, Elméleti Fizikai Tanszék
500
34. 7. Potenciálelmélet Nyári Iskola MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet
650
35. Globális és európai közlekedési rendszerek éghajlati hatásainak értékelése Magyar Meteorológiai Társaság
400
36. 38. Membrán-Transzport Konferencia rendezése 2008. május 20-23. Sümeg Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Orvosi Vegytani Intézet
1500
37. A 4. Magyar Mikológiai Konferencia megrendezése Debreceni Egyetem, Tudományegyetemi Karok
1500
38. Az EU-tagság első mérlege – közép-európai várakozások, eredmények, kihívások MTA Világgazdasági Kutatóintézet
2100
39. Az agyagtudományok legújabb eredményei nemzetközi ásványtani iskola és konferencia rendezése 2008.07.21-től 2008.07.31-ig Budapesten Eötvös Loránd Tudományegyetem, Tatai Természetvédelmi Terület és Szabadtéri Geol. Múz.
1847
40. Vezeték nélküli kapcsolat és/vagy biztonság - Korszerű termékek és alkalmazásaik c. konferencia rendezése Budapesten 2008.február 19-20 között. Méréstechnikai Automatizálási és Informatikai Tudományos Egyesület
1500
41. A World Internet Project (WIP) nemzetközi kutatási együttműködés éves konferenciájának megrendezése 2008. július 8. és 10. között Budapesten ITHAKA Információs Társadalom Oktató és Kutató Kht.
2200
42. A Mössbauer-spektroszkópia Ipari Alkalmazásai Nemzetközi Konferencia (ISIAME08) rendezése 2008. augusztus 17-22 között Budapesten Magyar Kémikusok Egyesülete
1800
43. Approximációelméleti konferencia Szabados József 70. Születésnapjára 2008. 07. 06 - 2008. 07. 12-ig Budapesten MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet
2000
44. Első Közép Európai Kommunális Hulladéklerakó Konferencia rendezése 2008. február 6- tól 8-ig Budapesten Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar
1500
45. Mire van szüksége a kis-és középvállalkozásoknak a siker elérése érdekében? Vezetési Tanácsadók Magyarországi Szövetsége
599
46. European Joint Conferences on Theory and Practice of Software (ETAPS 2008) nemzetközi tudományos konferencia rendezése 2008. március 29-től április 6-ig Neumann János Számítógép-tudományi Társaság
3750
47. XIII. Metnet találkozó és szabadegyetem konferencia rendezése 2008. január 26-án Budapesten Amatőr Meteorológusok Első Magyarországi Egyesülete
658
48. Building Bridges: A Conference of Mathematics and Computer Science in honour of Laci Lovász konferencia rendezése 2008. augusztus 5-tól augusztus 9-ig Budapesten. MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutató Intézet
3750
49. Közös Vákuumkonferencia - 10.Európai Vákkumkonferencia - Német Vákuumtársaság 7. Éves konferenciája hármas konferencia rendezése, 2008. Szeptember 22-26., Balatonalmádi Eötvös Loránd Fizikai Társulat
2550
50. I. Gödöllői Állattenyésztési Tudományos Napok konferencia rendezése 2008.04.11.-2008.04.12., Gödöllő Szent István Egyetem, Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Állattenyésztés-tudományi Kar
1500
51. 60 éves az AIESEC - Európai Alumni Konferencia 2008. május 9-11, Budapest AIESEC Magyar Közgazdászhallgatók Egyesülete Elnökség
3750
52. XVI. Élelmiszer Minőségellenőrzési Tudományos Konferencia Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottság
2500
53. Canine Science Forum konferenciasorozat megalapítása és az első, 2008 évi konferencia megrendezése 2008. július 5-9-ig Budapesten Eötvös Loránd Tudományegyetem
3750
54. Innováció és fenntartható felszíni közlekedési konferencia 2008 Magyar Mérnökakadémia
2500
55. Nemzetközi Matematikatanítási és Didaktikai Konferencia szervezése 2008.03.13-03.18-ig, Budapesten Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Matematikai Intézet
3720
56. A tudástársadalom feltételrendszere és kialakításának módozatai egy Hargita megyei kistérségben c. konferencia rendezése, 2008. szeptember, Csíkszereda Magyar Tudományos Akadémia Politikai Tudományok Intézete
2500
5. témakör: A kutatás és innováció fontosságának tudatosítása és eredményeinek terjesztése a társadalomban
57. MENTOR IV. SuperPlan 2004 Film és TV Produkciós Iroda Kft.
15000
58. Tudásforrás - Tudományos és ismeretterjesztő rádiós műsorsorozat sugárzása Newave Kereskedelmi és Média Szolgáltató Kft
4964
59. MEC_5: Tudományos magazin készítése és sugárzása a Rádió 17 adásában Rákosmente Rádió és Műsorszolgáltató Kft.
4680
60. A MI VILÁGUNK 2008 - avagy a papírbilitől az üvegbetonig - innováció, felfedezések és kutatások a hétköznapokban MIX-R MÉDIA Kulturális Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
12320
61. A tudás hazája televíziós műsorsorozat a Magyar Televízióban MONTAGE Videó Közkereseti Társaság
13500
62. Teremtő világ Miskolci Kommunikációs Kht.
13956
63. Tudományos filmsorozat, mely bemutatja a sivatagosodó Két víz köze táj- és természeti értékeit, jövőbeni, hosszútávú fennmaradási esélyeit és társadalmi jelentőségét Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
15000
64. Terítéken az innováció - K+F és innováció az élelmiszeriparban - 5 részes televíziós műsorsorozat MMI Projekt Iroda Tanácsadó és Oktatási Kft.
14920
65. Tudásportál és internetes tudományos televízió létrehozása Akadémiai Tudás - Média Műsorszolgáltató Zrt.
6000
66. Innovációs eredmények és tervek a Veszprém - Székesfehérvár fejlesztési tudáspólus tengelyen Euroscope Tender Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
14515
67. MMM? Mi? Mennyi? Miért? Villám Vagyonvédelmi és Tisztítástechnikai Zrt.
15000
68. Kutatás üzemi szinten Pro-tech Stúdió Kereskedelmi és Ügynöki Kft.
14898
69. A Biokultúra című szakfolyóirat megjelentetése Biokontroll Hungária Ellenőrző és Tanúsító Nonprofit Kft.
4995
70. A Firma Kiadó iparosoknak szóló folyóirataiban innovációs mellékletek megjelentetése Firma Kiadó és Szolgáltató Közhasznú Társaság
4080
71. Fizikai Szemle folyóirat kiadása Eötvös Loránd Fizikai Társulat
1500
72. Járművek és Mezőgazdasági és Építőipari Gépek tárgyú tudományos szakfolyóirat elektronikus megjelentetése Gödöllői Innovációs Központ Kft.
4940
73. Civil Jelentés publikációja a Civil Szemlében, melynek témája a civil szféra innovatív eredményei 11 területen Civil Szemle Alapítvány
5000
74. Középiskolai Kémiai Lapok megjelentetésének támogatása Magyar Kémikusok Egyesülete
1200
75. Klaszter-könyv szerkesztése és kiadása MTA Világgazdasági Kutatóintézet
2000
76. Magyar Kémikusok Lapja megjelentetésének támogatása Magyar Kémikusok Egyesülete
2000
77. Találmányok és innovációs eredmények bemutatása külföldön Magyar Feltalálók Egyesülete
8700
78. Műszaki Innovációs Díj Békés Megye Műszaki Haladásért Alap Alapítvány
2000
79. Mindentudás Egyeteme 2.0 Mindentudás Egyeteme Tudományos Közhasznú Társaság
6000
80. Innovációs és K+F szolgáltatásokat bemutató országos kataszter létrehozása Piacgazdaság Alapítvány
5600
81. Átdolgozott Interaktív Innovációs Ismeretterjesztő (3i) Program középiskolák és középiskolások számára Szinergia Projekt-, Működés- és Változásmenedzsment Kft.
5800
82. CERN, ILL és ESRF-látogatás fizikushallgatóknak 2008 Magyar Fiziksuhallgatók Egyesülete
300
83. AZ INNOVÁCIÓ A VÁLTOZÓ VILÁGBAN Információs és közösségi tér a Változó Világ Internet portálon Press Publica Könyvkiadó Kft.
6000
Összesen:
266.211
Utolsó módosítás: 2018. április 17.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Apponyi Albert program Mecenatúra 2007.12.01-31.
Az Apponyi Albert program Mecenatúra pályázati felhívására 2007. december 1–31. között benyújtott pályaművek közül az alábbiak nyertek támogatást.

Ssz. Pályázat címe Pályázó neve
Javasolt támogatás
[eFt]
1. témakör: Külföldön rendezendő nemzetközi konferenciákon előadás tartása
1. Kollektív, ms időtartományú dinamika szerepe a több alegységből álló fehérjékben. című szóbeli előadás tartása az Amerikai Biofizikai Társaság 2008 évi kongresszusán Schay Gusztáv
300
2. Affin deformációk paramétereinek becslése bináris képeken című szóbeli előadás a The 33rd International Conference on Acoustics, Speech, and Signal Processing konferencián Domokos Csaba
250
3. New optically active macro-crystal technology for security labels' című szóbeli előadás a 'The Conference on Optical Security and Counterfeit Deterrence' konferencián Hanczár Gergely
300
4. Nagy csalán analízise AISA Dual hiperspektrális szenzorral c. poszter előadás az Underutilized Plants for food, nutrition, income and sustainable development c. szimpóziumon Pintér Adrienn
340
4. témakör: Hazai konferenciák rendezése
5. Kutató Diákok III. Prezentációs versenye Kutató Diákokért Alapítvány
400
6. Fenntartható integrált vízgazdálkodás a transznacionális vízgyűjtőkön a klímaváltozás tükrében nemzetközi konferencia szervezése 2008. február, Szolnok Közép-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
2 250
7. II. Gottsegen Kardiológiai Intenzív Nap Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
3 750
8. XXXII. Nemzetközi Kutatás- Fejlesztési Tanácskozás a mezőgazdaság műszaki bázisának fejlesztéséről. Szent István Egyetem (Gépészmérnöki Kar)
1 600
9. XIV. Növénynemesítési Tudományos Napok Gabonatermesztési Kutató Kht.
1 800
10. microCAD 2008 Nemzetközi Tudományos Konferencia rendezése Miskolci Egyetem, Innovációs és Technológia Transzfer Centrum
3 200
5. témakör: A kutatás és innováció fontosságának tudatosítása és eredményeinek terjesztése a társadalomban
11. Tudástár Harmónium Független Kommunikációs Egyesület
4 105
12. Pannóniától a csillagokig - Magyar eredmények az űrkutatásban Krea-Tv Kulturális Szolgáltató Bt.
11 550
13. Autóipari és gazdaságfejlesztési tudományos melléklet a Széchenyi Alumni Magazinhoz - az Autopolis program bemutatása X-Meditor Lapkiadó, Oktatás- és Rendezvényszervező Kft.
1 919
14. A Mikológiai Közlemények 47. kötete 1. számának kiadása Magyar Mikológiai Társaság
700
15. Tudománynépszerűsítés ismeretterjesztéssel, szemléletformálással, tehetséggondozással - a TermészetBÚVÁR közreműködésével TermészetBÚVÁR Alapítvány
4 980
16. Zöld Iroda Kiállítás 2008 Szakkiállítás a környezetbarát fejlesztésű és hazai előállítású termékek és innovatív környezetbarát szolgáltatások bemutatására, népszerűsítésére Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület
400
6. témakör: Középiskolások figyelmének a műszaki és a természettudományi területekre irányítása a kutatói utánpótlás érdekében
17. Középiskolások képzése,kutató munkája megújuló energiák témakörben,műszaki és természettudományos pályákra irányítás céljából Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság
4 600
Összesen:
42 444
Utolsó módosítás: 2018. május 03.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Apponyi Albert program Mecenatúra 2007.11.01-30.
Az Apponyi Albert program Mecenatúra pályázati felhívására 2007. november 1–30. között benyújtott pályaművek közül az alábbiak nyertek támogatást.

Ssz. Pályázat címe Pályázó neve
Támogatás
[eFt]
1. témakör: Külföldön rendezendő nemzetközi konferenciákon előadás tartása
1. The American grapevine leafhopper (Scaphoideus titanus Ball) in Hungary című poszter bemutatása a First International Phytoplasmologist Working Group Meeting konferencián Ember Ibolya
77
3. témakör: Évi tagsági díj, ill. tagdíj jellegű rendszeres hozzájárulás
2. Vegyipari Disztributorok Európai Szövetsége Magyar Vegyipari Szövetség
379
3. 2007. Évi tagsági díj hozzájárulás a FERSI (Európai Közúti Közlekedésbiztonsági Kutató Intézetek Fóruma) együttműködésben Közlekedéstudományi Intézet Kht., Közlekedésbiztonsági és Forgalomtechnikai Tagozat
740
4. Európai műanyagcső és fittinggyártók szövetsége tagdíjához hozzájárulás Magyar Vegyipari Szövetség –Műanyagcső Szövetség
850
5. Tagdíjfizetés az Európai Műanyag-feldolgozók Szövetségének tagjaként Magyar Vegyipari Szövetség, Magyar Műanyagipari Szövetség
1699
4. témakör: Hazai konferenciák rendezése
6. Akciókutatás és akciótanulás az ember-természet kapcsolatrendszerében Módszertanok és eszközök a konkrét cselekvésekre Szent István Egyetem
750
7. Fiatal Kutatók Szimpóziuma - Üzleti tudományok c. konferencia rendezése 2007. november 16-án Budapesten Budapesti Műszaki Főiskola, Keleti Károly Gazdasági Kar
469
8. (Gépészmérnök Hallgatók Országos Konferenciája 2008) konferencia rendezése (2008. március 30.)tól (2008. április 2.)ig (Győr)ben Practing Alapítvány
1 477
9. V. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia (MSZNY 2007) rendezése 2007. december 6-7-én Szegeden Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Informatikai Tanszékcsoport
1 000
10. Digitális Esélyegyenlőség konferencia Neumann János Számítógép-tudományi Társaság
1 500
11. Nemzetközi Kőkonferencia 2008 a szakmai innováció és megújulás jegyében 2008.02.23-án Pilisvörösváron Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestülete
2 390
12. IBRO International Workshop Comnplex Neural Networks tudományos konferencia rendezése 2008 január 24-től január 26-ig Debrecenben Debreceni Egyetem, Orvos és Egészségtudományi Centrum
3 750
5. témakör: A kutatás és innováció fontosságának tudatosítása és eredményeinek terjesztése a társadalomban
13. Zseniális elmék Navigátor TV Filmprodukciós Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
14 871
14. GÉNIUSZ című, a legújabb magyar kutatásfejlesztéssel és termékmegvalósítással fogalalkozó innovációs riportműsor a Magyar Televizió 1-es csatornáján Nemzetközi Médiaintézet Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
12 500
15. Microscope Egészségügyi kutatás-fejlesztést népszerűsítő tudományos ismeretterjesztő műsor sorozat LP Média Művészeti Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
15 000
16. Szén - egy ősi anyag a modern világban - 6 részes tudományos-ismeretterjesztő filmsorozat, a hazai eredményekre fókuszálva Mil-Org Tanácsadó Kft.
12 600
17. Az Információs Társadalom szakfolyóirat E-Inclusion tematikus száma (2008/2. szám) INFONIA Információs Társadalomért, Információs Kultúráért, Közhasznú Alapítvány
4 952
18. Ismeretterjesztő kiadvány agrárvállalkozóknak, gazdálkodóknak a bioenergetikai ágazatban rejlő lehetőségek kiaknázására, az új K+F eredmények, innovatív eljárások népszerűsítésére Magyar Katolikus Rádió Zártkörűen Működő Részvénytársaság
5 000
19. Kutatási lehetőség középiskolásoknak 2008 Kutató Diákokért Alapítvány
2 400
20. Nextwork Innovatív Robotépítő Pályázat - civil kezdeményezés a magyar oktatásügy korszerűsítésére MIMÓZA Kommunikációs Korlátolt Felelősségű Társaság
5 860
21. FoamFatale - Csúcstechnológiás tartálytűzvédelmi eljárás bemutatása a rotterdami StocExpo szakkiállításon TFEX Mérnökiroda Kft.
2 116
22. Az Ipar Napjai 2008 - Industria szakkiállítás HUNGEXPO Vásár és Reklám Zártkörűen Működő Részvénytársaság
10 000
Összesen:
100 380
Utolsó módosítás: 2018. május 03.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Apponyi Albert program Mecenatúra 2007.10.01-31.
Az Apponyi Albert program Mecenatúra pályázati felhívására 2007. október 1–31. között benyújtott pályaművek közül az alábbiak nyertek támogatást.

Ssz. Pályázat címe Pályázó neve
Támogatás
[eFt]
1. témakör: Külföldön rendezendő nemzetközi konferenciákon előadás tartása
1. Az alternatív energia és a társadalom kapcsolata című előadás a VIII. Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetsége konferencián Pintér Gábor
50
2. A metafora mint beszédaktus című szóbeli előadás a Third International Symposium of Cognition, Logic and Communication, A Figure of Speech Conference on Metaphor c. konferencián Somodi Gergő
132
3. Az inzulin rezisztencia és az emelkedett szív- és érrendszeri halálozás közötti lehetséges összefüggés Dr. Peitl Barna
100
4. Nőgyógyászati onkológiai témájú előadás az ESGO 2007 konferencián Dr. Novák Zoltán
200
5. Szóbeli eloadás a 2007 Annual Meeting of the Psychonomic Society konferencián Németh Dezső
295
6. Szóbeli előadás az IEEE Pacific-Rim Symposium on Image and Video Technology (PSIVT 2007) konferencián Szilágyi Sándor Miklós
350
7. A Regulation of autolysis in Aspergillus nidulans című előadás megtartása az NHBT-2007 biotechnológiai témájú konferencián Emri Tamás
65
2. témakör: Külföldön rendezendő műszaki vagy természettudományi tematikájú nyári iskolán való részvétel
8. NanoMemCourse (Nanostructured materials and membranes, synthesis and characterization) nyári iskolai részvétel Spanyolországban Szilágyi Imre Miklós
200
3. témakör: Évi tagsági díj, ill. tagdíj jellegű rendszeres hozzájárulás
9. MEC_3: Magyar Értékelemzők Társasága/Society America Value Engineers tagdíj hozzájárulása Magyar Értékelemzők Társasága
100
10. Geológusok Európai Szövetsége 2007. évi tagdíja Magyarhoni Földtani Társulat
296
11. MITT tagdij hozzájárulás FENS nemzetközi szervezethez Magyar Idegtudományi Társaság
395
12. MOÁE WVA tagdíj hozzájárulás Magyar Országos Állatorvos Egyesület
311
13. MITT tagdij hozzájárulás IBRO nemzetközi szervezethez Magyar Idegtudományi Társaság
270
14. Nemzetközi Gabonakémiai és Technológiai szövetség (ICC) 2007 évi tagdíj Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület
1 350
4. témakör: Hazai konferenciák rendezése
15. Intelligens Energiarendszerek című konferencia rendezése 2007. november 27-én Budapesten Budapesti Műszaki Főiskola
470
16. Kárpát-Balkán-Dinári Geomorfológia Konferencia című konferencia rendezése 2007 október 24-28 közt Pécs városában Pécsi Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Földrajzi Intézet
1 500
17. Magyar Kutatók 8. Nemzetközi Szimpóziuma c. konferencia rendezése 2007. november 15-tol 17-ig Budapesten Budapesti Műszaki Főiskola
1 450
18. Via Futuri 2007 - Nemzetközi konferencia a Biomassza-alapú energiatermelésről konferencia rendezése 2007. november 15-16ig Pécsen Interregionális Megújuló Energia Klaszter Egyesület
1 500
19. Új megközelítések egy tradicionális iparág innovációjában c. konferencia szervezése 2007. november 19-én Budapesten Budapesti Műszaki Főiskola
980
20. Fejlődés és környezeti felelősség című környezetetikai konferencia megrendezése 2008. 04. 11-12. között Szegeden Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Filozófia Tanszék
1 484
21. INNOKLASZTER Elméleti illetve gyakorlati innováció egészségügyi és szociális klaszterkörnyezetben Miskolci Egészségügyi Központ
800
22. VIII. Magyarországi Bormarketing Konferencia rendezése 2007. december 6-7. Sopronban Bormarketing Műhely Gazdaságfejlesztő Tanácsadó, Oktató és Kutató Kht.
2 000
23. DVB World konferencia 2008. március 12-14 között Budapesten Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület
3 750
24. Innovációs Nap 2008 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Tudományszervezési Pályázatírási és Innovációs Központ
2 500
25. Angol nyelvű konferencia szervezése - Innovatív technológiák a modern érsebészet kihívásaira Euromed Consult Információs Iroda Betéti Társaság
3 400
26. Tényezőáramlások a globalizálódó világgazdaságban című konferencia rendezése ICEG European Center Kutató és Tanácsadó Kft.
3 125
27. A Nukleáris mikroszonda technológia és alkalmazásai című nemzetközi konferencia rendezése 2008. július 20-tól 25-ig, Debrecenben. MTA Atommagkutató Intézete
3 750
28. Közép-kelet európai Információs és Kommunikációs Technológiai Klaszterkonferencia DEKUT Debreceni Kutatásfejlesztési Kht.
3 684
29. XVIII. Keszthelyi Növényvédelmi Fórum, Keszthely, 2008. január 30. - február 1. Pannon Egyetem, Georgikon Mezőgazdaságtudomá-nyi Kar, Növényvédelmi Intézet
1 000
30. RICOMNET 2007 Regionális Információs Kommunikációs Hálózatok Konferencia rendezése 2007.11.19-2007.11.20-ig Miskolc Lillafüreden COMTRANS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
2 460
31. UNITECH 2008, Egyetemi Technológia Transzfer Fórum - Célok és Lehetőségek című konferencia rendezése 2008.01.22-én a BME I épületében INNOTECH Műegyetemi Innovációs Park Kft.
2 460
5. témakör: A kutatás és innováció fontosságának tudatosítása és eredményeinek terjesztése a társadalomban
32. Innovella - Mindig megújítva (Film) Pro 28 Audióvizuális Szolgáltató Kft.
11 250
33. Észak-Magyarországi régiót formáló tudományos életpályák bemutatása MTA Miskolci Területi Bizottság Titkársága
14 900
34. Vállalkozz okosan! - Az innováció fontosságának tudatosítása a magyar kis- és középvállalkozásokban televíziós műsorsorozaton keresztül DeltaCam Televíziós, Művészeti Szolgáltató Kft.
10 800
35. A Világgazdaság négy részes tematikus melléklete Zöld Újság Tömegkommunikációs és Kiadói ZRt.
2 760
36. Innovációs melléklet Telegráf Kiadó Kft.
5 000
37. Szociológiai Szemle kiadása Magyar Szociológiai Társaság
3 752
38. A Biomechanica Hungarica című orvos-mérnök határterületi szakfolyóirat papír alapú és elektronikus megjelentetése Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Ortopédiai Klinika, Biomechanikai Laboratórium
4 500
39. Mellkasi ultrahangdiagnosztika című monográfia kiadásához támogatási kérelem Meditel Kutató, Szolgáltató és Fejlesztő Kft.
4 962
40. A Somogyi Műszaki Szemle két alkalommal történő megjelentetése és terjesztése a Dél-dunántúli régióban Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, Somogy Megyei Szervezet
1 032
41. KutDiak Naptár 2008 Kutató Diákokért Alapítvány
1 000
42. 2007. évi MTESZ-díj és díjátadó ünnepség megrendezése Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége
2 000
43. Föld Éve alkalmából meghirdetett geológiai vetélkedő az Élet és Tudományban Környezetvédelmi Információs Klub Non-profit Egyesület
2 500
44. INNOMEDIA.HU Nemzeti innovációs hírügynökség magyar és angol nyelven a hazai innováció széleskörű terjesztése érdekében a külföldi és a hazai média számára az interneten keresztül. INNOCENTER Innovációs Központ Kht.
6 000
Összesen:
110 883
Utolsó módosítás: 2018. május 03.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Apponyi Albert program Mecenatúra 2007.09.01-30.
Az Apponyi Albert program Mecenatúra pályázati felhívására 2007. szeptember 1 –30. között benyújtott pályaművek közül az alábbiak nyertek támogatást.

Ssz. Pályázat címe Pályázó neve
Támogatás [eFt]
1. témakör : Külföldön rendezendő nemzetközi konferenciákon előadás tartása
1. Classifying Glaucoma with Image-based Features from Fundus Photographs címu szóbeli eloadás a DAGM 2007 konferencián Nyúl László
173
2. ( Aminosavak HPLC-s meghatározása fluorenilmetil-kloroformát származékként ) című poszter előadás a ( HTC10 ) konferencián Jámbor Andrea
200
3. ( Egy TCE-vel szennyezett magyarországi terület kármentesítésének nyomonkövetése ) című poszter előadás a ( BiomicroWorld2007 ) konferencián. Mohr Anita
186
4. Golyvásodással szembeni ellenállóság kialakítása az általános rezisztencia-gének működésének módosításával című szóbeli előadás a Szőlő traszformációs technikái konferencián Szűcsné Dr. Varga Gabriella
50
5. Kalmodulin, mint a szfingozilfoszforilkolin jelátvivő lipid lehetséges intracelluláris receptora című poszter előadás a 14th Congress of Calcium Binding Proteins konferencián Kovács Erika
100
6. A Magyarországi TCE által szennyezett területek Archea közösségének elemzése és bioremediációs technológia fejlesztése című poszter a BiomicroWorld 2007 konferencián Mészáros Éva
186
7. Kód-duplikációs témájú előadás az ICSM 2007 konferencián Bakota Tibor
200
8. Reconstructing Some hv-Convex Binary Images from Three or Four Projections című szóbeli előadás tartása az ISPA 2007 konferencián Balázs Péter
168
9. Technológiai paraméterek hatásainak vizsgálata a plazma spektrumra cinkoxid reaktív porlasztása közben című poszter előadása az Európai Fotovoltaikus Napenergia Konferencián Németh Ágoston
200
10. Újszülött csikók magzati tüdőfolyadékának postnatalis felszívódása című szóbeli előadás a Veterinary Comparative Respiratory Society 25. szimpóziumán Korbacska-Kutasi Orsolya
300
11. Az akácfa akusztikus tulajdonságai című szóbeli előadás a 15th International Symposium on NDT of Wood konferencián Horváth Miklós
245
12. Epesavak hatása a hasnyálmirigyvezeték bikarbonát szekréciójára című szóbeli előadás tartása az Amerikai Pankreász Szövetség konferenciáján illetve a bostoni szemináriumon. Hegyi Péter
300
13. Second/foreign language learning and teaching for learners with special needs című szimpózium szervezése és előadás az Amerikai Alkalmazott Nyelvészeti Társaság konferenciáján Dr. Dolgosné Dr. Kormos Judit
300
14. Visual reasoning by generalized interval-values and interval temporal logic c. szóbeli előadás a Visual Languages and Logic 2007 konferencián Nagy Benedek Norbert
300
15. Second/foreign language learning and teaching for learners with special needs című szimpóziumon előadás az Amerikai Alkalmazott Nyelvészeti Társaság konferenciáján Wein Csizér Katalin
300
16. Interval-Valued Computing as a Visual Reasoning System c. szóbeli előadás a VisualLanguages and Computing konferencián Nagy Benedek Norbert
300
17. Tracking control of the orbitally flat kinematic car with a new time-scaling input címu poszter eloadás a 46th IEEE Conference on Decision and Control konferencián Szádeczky-Kardoss Emese
160
18. Küldetésorientált Energiaellátó Rendszer Kisműholdas Alkalmazásra című szóbeli előadás az International Astronautical Congress 2007 konferencián Kocsis Gábor
308
19. Opto-mechanikai irányszelektív szurorol és Elosztott Képfeldolgozó rendszerrol szóló eloadások tartása az IECON 2007 konferencián Reskó Barna
300
3. témakör: Évi tagsági díj, ill. tagdíj jellegű rendszeres hozzájárulás
20. Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége 2007. évi EFAD-tagdíj hozzájárulása Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége
330
21. Az Európai Korróziós Szövetség (EFC) részére a Magyar Korróziós Szövetség (HUNKOR) tagdíj hozzájárulása Magyar Korróziós Szövetség
170
22. CEPIS Nemzetközi tagdíj hozzájárulás 2007. Évre Neumann János Számítógép-tudományi Társaság
645
23. SAFE Konzorciumi 2007. évi tagdíj jellegű rendszeres hozzájárulás Központi Élelmiszer-tudományi Kutatóintézet
2 200
4. témakör: Hazai konferenciák rendezése
24. 4. Nemzetközi Phylloxera Szimpózium rendezése 2007. szeptember 20-tól 22-ig Keszthelyen Pannon Egyetem, Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar, Kertészeti Tanszék
445
25. Recens geomorfológiai folyamatok sebessége minikonferencia rendezése 2007.12.17-én Szegeden Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi és Informatikai Kar, Term. Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék
191
26. 6. LOWRAD Nemzetközi Konferencia Magyar Biofizikai Társaság
765
27. Hegesztett szerkezetek tervezése, gyártása és gazdaságossága, DFE2008 című nemzetközi konferencia megszervezése Miskolci Egyetem, Gépészmérnöki és Informatikai Kar, Anyagmozgatási és Logisztikai Tanszék
2 250
28. Őszi Radiokémiai Napok Magyar Kémikusok Egyesülete
580
29. VIII. Környezetvédelmi Analitikai és Technológiai Konferenciát Magyar Kémikusok Egyesülete
833
30. Mobil megoldások a közlekedésben, a tömegközlekedés és a telekommunikációs megoldások konvergenciája Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány, Logisztikai és Gyártástechnikai Intézet
1 500
31. MEGÚJULÓ TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK ÚJ PERSPEKTÍVÁBAN MTA PÉCSI TERÜLETI BIZOTTSÁG TITKÁRSÁGA
880
32. 39.Ifjú Szakemberek Ankétja konferencia rendezése 2008 március 28-29 között Baján Magyarhoni Földtani Társulat
1 219
33. A Lippay János Tudományos ülésszak szervezése 2007 nov 7-8-án Budapesten Budapesti Corvinus Egyetem, Kertészettudományi Kar
1 400
34. Regionális Biofizikai Konferecnia Magyar Biofizikai Társaság
3 000
35. III. Nemzetközi Gombatermesztési Konferencia és Oktatási Szeminárium megrendezése 2007. szeptember 18-21-ig Áporkán Bio-Fungi Gombatermelő és Komposztelőállító Kft.
2 498
36. Innovatív Vállalkozások Napja c. konferencia rendezése, 2007. november 20., Budapest Magyar Biotechnológiai Szövetség
2 203
37. Technológia Transfer a Diagnosztikus Patológiában: Emlőpatológia Kongresszus megrendezése Nemzetközi Pathologiai Akadémia Magyar Divíziója
2 000
38. VI. Magyar Sürgősségi Orvostani Kongresszus Magyar Sürgősségi Orvostani Közhasznú Egyesület
2 500
39. Nanotechnológia mint az innováció egyik hajtóereje konferencia rendezése 2007. november 14-én Budapesten Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, _, _
2 500
40. 11. Távközlési és Informatikai Projekt Menedzsment Fórum Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület
2 400
41. Innovatív pártideológiák: Konzervativizmus Magyar Tudományos Akadémia Politikai Tudományok Intézete
3 500
42. Innovatív pártideológiák: Liberalizmus Magyar Tudományos Akadémia Politikai Tudományok Intézete
3 500
5. témakör: A kutatás és innováció fontosságának tudatosítása és eredményeinek terjesztése a társadalomban
43. BIOENERGIA ÉS VIDÉKFEJLESZTÉS II. IKON Stúdió Közhasznú Egyesület
14 980
44. Rádiós műsorsorozat sugárzása a kutatás-fejlesztés témakörében Medwe Média Reklám, Hírügynökségi Produkciós Kft.
4 872
45. Rádió Kempelen ÉLET ÉS TUDOMÁNY EGYESÜLET
15 000
46. Női pulzus - A tudomány vonzásában - a kortárs tudós nőket bemutató, havonta jelentkező tévéműsor FLASH LINE Hungary Kommunikációs Korlátolt Felelősségű Társaság
13 422
47. Tudós show - A tudós is ember Akadámiai Tudás-Média Műsorszolgáltató Zrt.
15 000
48. Az Élelmezési Ipar tudományos szakfolyóirat kiadásának támogatása Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület
2 991
49. MOZGÁSBIOLÓGIAI KUTATÁSOK 37. Konferencia anyaga TESSEDIK SÁMUEL FŐISKOLA PEDAGÓGIAI FŐISKOLAI KAR
1 650
50.  International Journal of Horticultural Science című tudományos folyóirat Agroinform Kiadó és Nyomda Kft.
3 800
51. MartonVásár szakfolyóirat kukorica ipari és nem ipari célú hasznosításának kutatásával foglalkozó számának kiadása MTA Mezőgazdasági Kutatóintézete
2 125
52. Szinergia - ismeretterjesztő cikksorozat a kutatás-fejlesztés témakörében az Egri Szín magazinban. Egri Szín Kft.
1 888
53. Infopálya melléklet a Metro Újságban-alcím:Tudásvilág MTG Metro Gratis Keresk. és Szolg. Korlátol Felelősségű Társaság, .
5 000
54. Kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzését célzó havi kiadvány elkészítése és terjesztése a győri járműipari technológiai régió vállalatai körében. Győri Fejlesztési Pólus Szolgáltató Kft.
4 860
55. Kutató Diákokért Alapítvány évkönyv 2007 Kutató Diákokért Alapítvány
950
56. Kiemelkedően innovatív szakemberek munkásságának népszerűsítése NOVOFER Alapítvány a műszaki-szellemi alkotásért
2 200
57. Innovatív pártideológiák: záró kiadvány Magyar Tudományos Akadémia Politikai Tudományok Intézete
1 200
58. Környezetvédelmi szakkiállítás a környezettudatos szemléletmód kialakítására a fenntartható fejlődés jegyében Ady Endre Művelődési Központ
10 000
59. Magyar Kémikusok Egyesülete által adományozott díjak Magyar Kémikusok Egyesülete
900
60. Hevesy György Országos Tanulmányi Verseny (19 megye + Budapest) Széleskörű ismeretterjesztés Magyar Természettudományi Társulat
2 000
61. Herman Ottó Országos Tanulmányi Biolgóia Verseny (19 megye + Budapest) Széleskörű ismeretterjesztés Magyar Természettudományi Társulat
2 000
62. Szent-Györgyi Albert díj Magyar Természettudományi Társulat
2 000
63. Planetáriumi ismeretterjesztő műsorok látogatásának támogatása szervezett csoportok számára Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, Budapesti Planetárium
5 700
64. Feltalálók, felfedezések címmel tudományos és technikai cikksorozat a Zsiráf Diákújságban, valamint a www.zsiraf.hu portálon Két Zsiráf Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
3 000
65. Új energia - a jövő lehetősége Sprinter Kiadói Csoport Kft.
6 000
66. Komplex innovációs ismeretterjesztés információ átadással és készségfejlesztéssel a www.iparosujsag.hu-ra építve Firma Kiadó és Szolgáltató Közhasznú Társaság
5 890
67. Vizuáis közszolgáltatás-térinformatika és e-goverment című tudományos és ismeretterjesztő kiadvány megjelentetése E-Goverment Közalapítvány a közigazgatás modernizációjáért
3 750
6. témakör: Középiskolások figyelmének a műszaki és a természettudományi területekre irányítása a kutatói utánpótlás érdekében
68. Kutató Diákokért Alapítvány mentorprogramja Kutató Diákokért Alapítvány
4 500
69. Diákszakköri találkozó és pedagógusklub az Uránia Csillagvizsgálóban Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, Uránia Csillagvizsgáló
1 500
70. Középiskolások tehetséggondozása kémia tantárgyból az SZTE TTIK Kémia Tanszékcsoportján Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi és Informatikai Kar, Kémiai Tanszékcsoport
1 760
71. Föld és Víz - középiskolások természettudományos érdeklődésének fejlesztése Miskolci Egyetem, Műszaki Földtudományi Kar
2 495
Összesen:
183 218
Utolsó módosítás: 2018. május 03.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Apponyi Albert program Mecenatúra - Támogatott projektek
Az Apponyi Albert program Mecenatúra pályázati felhívására 2007. augusztus 1 –31. között benyújtott pályaművek közül az alábbiak nyertek támogatást.
Ssz. Pályázat címe Pályázó neve
Támogatás [eFt]
1. témakör: Külföldön rendezendő nemzetközi konferenciákon előadás tartása  
1. Heparánáz inhibitorok: nozil csoporttal védett azacukor használata oligoszacharid szintéziséhez című szóbeli előadás tartása a 14. Európai Szénhidrátkémiai Szimpóziumon Csíki Zsuzsánna
140
2. CNN modell megvalósítása a Cell többprocesszoros architektúrán című szóbeli előadás az ECCTD 2007 konferencián Kincses Zoltán
200
3. Üledékes szekvenciák eredete a késő-miocén Pannon-tó egyes részmedencéiben című előadás a 25th IAS Meeting of Sedimentology konferencián Uhrin András
47
4. Near surface hydraulic and geophysical detection of depth-sourced saline water, Duna-Tisza Interfluve címu szóbeli eloadás a XXXV. IAH Konferencián Simon Szilvia
150
5. A korai és előrehaladott vastagbélrákok szöveti microarray alapú osztályozása hagyományos és virtuális mikroszkópia alkalmazásával című előadás a 2007-es, párizsi UEGW konferencián Sipos Ferenc József
112
6. Kétdimenziós összenyomható áramlások megoldása emulált digitális CNN használatával című szóbeli előadás az ECCTD 2007 konferencián Kocsárdi Sándor
200
7. Effects of Preprocessing Eye Fundus Images on Appearance Based Glaucoma Classification címu szóbeli eloadás a CAIP 2007 konferencián Nyúl László
170
8. ( Halastavak hatása a balatoni befolyók halállományaira ) című szóbeli előadás a XII. EUROPEAN CONGRESS OF ICHTHYOLOGY című konferencián Takács Péter
184
9. Kelátképző nukleofil adalékanyagok hatása izobutilén kváziélő karbokationos polimerizációjában c. Előadás tartása az IUPAC IP'07 konferencián Groh Werner Péter
200
10. Előadás az ICSM 2007 konferencián a programanalízis témakörében Beszédes Árpád
200
11. A Medvednica hegység kishőmérsékletű metamorfózisának vizsgálata szerves geotermométerekkel című szóbeli előadás a 8th Workshop on Alpine Geological Studies konferencián Ripszné Judik Katalin
185
12. A topológiai optimálás témakörében szóbeli előadás tartása a CC2007 nemzetközi konferencián Máltán Pomezanski Vanda
200
13. The Role Of Managerial Notes In Knowledge Sharing: Helping The Management Of Unstructured Information By Using Topic Maps című előadás megtartása a 8. ECKM konferencián Kovács Zoltán Csaba
200
14. Biokompatibilis felületek fehérjekötő képességének mérése jelölésmentes bioszenzorral című poszter előadás a NATO ASI szemináriumon Albrecht Katalin
200
15. Vegetation and soil features mapping for hydrogeological purposes at Kelemenszék, Hungary című poszter előadása a Groundwater and Ecosystems Lisbon 2007 XXXV IAH Konferencián Czauner Brigitta
160
16. Genetikai előrehaladás elemzése a magyarországi sportlóállományban című szóbeli előadás az Európai Állattenyésztők Szövetségének (EAAP) 58. kongresszusán Posta János
184
17. Tojó ornamentáció szerepe egy fakultatívan poligín párzási rendszerben: előadás tartása az Odúköltő Énekesmadarak Konferencián Hegyi Gergely
188
18. Vegetation and soil features mapping for hydrogeological purposes at Kelemenszék, Hungary című poszter előadása a Groundwater and Ecosystems Lisbon 2007 XXXV IAH Konferencián. Vojnits Anna
160
19. Comparative Analysis of the Hungarian and Romanian Agri-food Trade in the European Union című szóbeli előadás a Managing Global Transitions konferencián Fogarasi József
200
20. Males are sensitive: sex dependent environmental effect on offspring growth című szóbeli előadás tartása az Odúköltő Énekesmadarak Konferenciáján Rosivall Balázs
188
21. Sztirol karbokationos polimerizációja benzotrifluordban,egy környezetileg előnyös oldószerben című poszter előadás az Int. Symposium on Ionic Polymerization 2007 konferencián Verebélyi Klára
200
22. Martinozid, forszitozid B, ladanein és 7a-acetoxiroyleanone a Ballota nigra L.-ból c. poszter előadás a Gyógynövénykutató Társaság Nemzetközi Konferenciáján Tóth Enikő
37
23. Műegyetemi orvosi technológiai kutatás-fejlesztési eredmények bemutatása a düsseldorfi MEDICA szakmai konferencián és szakvásáron Ferenczi György
200
24. Inzulinutánzó vanádiumvegyületek és sejtalkotó bioligandumok közti kölcsönhatás c. poszter előadás a 2nd European Conference on Chemistry for Life Sciences c. konferencián Dörnyei Ágnes
150
25. Fullerene-cubane molecular complexes in carbon nanotube címu poszter az ISCOM2007 konferencián Kováts Éva
200
26. Különböző funkciós végcsoporttal rendelkező poliizobutilének előállítása' című poszter előadás az 'IUPAC International Symposium on Ionic Polymerization 2007' konferencián. Pálfi Viktória
200
27. Zink-kötő peptidek mint potenciális gyógyszerek az Alzheimer kór gyógyításában című poszter bemutatása a 2nd ECCLSc konferencián Károlyné Lakatos Andrea
150
28. Dipól-dipól, lineáris, nemlineáris és fókuszált geoelektromos elrendezések kutatási mélységvizsgálata című poszter előadás a 13th EAGE Near Surface 2007 konferencián. Novák Attila
160
29. Az Európai Uniós csatlakozás Visegrádi Országok agrárszerkezetre gyakorolt hatása, 2007. EAAE PhD Workshop Economic Research in Food, Agriculture, Environment and Development Osztrogonácz Ivó
150
30. A colorectális adenoma-dysplasia-carcinoma szekvencia új génexpressziós markerei című poszter előadása az UEGW2007 konferencián Udvardyné Galamb Orsolya
112
31. Szülői minőség és parazita fertőzöttség hatása a fiókák növekedésére az örvös légykapónál - poszter bemutatása az Odúköltő Énekesmadarak Konferencián Szöllősi Eszter
188
32. Életkor, morfológia és párosodási státusz hatása a hím örvös légykapók éves szaporodási sikerére címu poszter eloadás a Hole-breeding Passerines Meeting c. konferencián Herényi Márton
188
33. A cukorbetegség prevalenciájának vizsgálata reprezentatív magyar lakossági mintán című poszter előadás az Európai Diabetes Társaság 43. éves konferenciáján. Vámos Eszter Panna
200
34. Poli(N,N-dimetil-akrilamid)-l-poliizobutilén amfifil kotérhálókon alapuló nanohibrid anyagok c. poszter bemutatása az IUPAC IP'07 konferencián Mezey Péter
200
35. Új elágazott poliizobutilén szerkezetek szintézise, kváziélő karbokationos polimerizációval Kali Gergely Áron
200
36. Humid klímát jelző pleisztocén folyóvízi üledékek az Alföldön című poszter előadás a 25th IAS Meeting of Sedimentology konferencián Nagy Ágnes Tímea
47
37. Részvétel és poszter bemutatása az Európai Állattenyésztők Szövetségének 2007. évi konferenciáján. Török Márton
200
38. A vándorkagyló mennyiségi viszonya, elterjedése, szűrése a Balatonban című előadás a 30th Congress of the International Association of Theoretical and Applied Limnology Balogh Csilla
252
39. On the Gravity Recommendation System című előadás tartása az ACM KDD 2007-es konferencián Dr. Tikk Domonkos
300
40. ( A Modified Fuzzy C-Means Algorithm for MR Brain Image Segmentation ) című poszter előadás az International Conference on Image Analysis and Recognition konferencián Szilágyi László
285
41. Globális attraktorok nem-monoton késleltetett visszacsatolásra című előadás a Joint AARMS-CRM Workshop: Recent Advances in Functional and Delay Differential Equations konferencián Röst Gergely
280
42. A nikotin fokozza a serkenthetőséget és Ca2+ válaszokat vált ki CA1 piramissejteken és Stratum Radiatum interneuronokon c. poszter eloadás az SfN Éves Konferencián Szabó Szilárd
130
43. (Bioszenzorizáció fém-dielektrikum határfelületi, forgatott szub-mikrométeres rácsokon létrejövő plazmon-csatolás detektálásával) című poszter előadás az (Optics East) konferencián Czirjákné Csete Mária
272
44. Fájdalomérzékelés endokannabinoid modulációjának molekuláris alapjai a gerincvelő hátsó szarvában c. szóbeli és poszter előadás a 17. Neuropharmacology és a 37. SfN Konferencián. Nyilas Rita
300
45. Eukarióta és prokarióta pikoalga törzsek fény és hőmérséklet függése című szóbeli előadás az International Association of Theoretical and Applied Limnology 2007 konferencián. Somogyi Boglárka
300
46. Az éti csiga aktivításának szabályozása szerotonin receptor kapcsolt adenilát-cikláz rendszeren keresztül Pirger Zsolt
300
47. Na+ beáramlás okozta intracelluláris Ca2+ szint növekedés forrásai akut hippokampusz szelet CA1 piramis sejtjeiben címu poszter eloadás a Society for Neuroscience Éves Konferencián Fekete Ádám
175
48. Az endokannabinoid rendszer molekuláris szerveződése neokortikális glutamáterg szinapszisokban című poszter előadás a 17. Neuropharmacology és a 37. SFN konferenciákon Dudok Barna
300
49. Immunstressz-okozta ERK1/2 foszforiláció a gonadotrop releasing hormon (GnRH) idegsejtekben című poszter bemutatása a Society for Neuroscience-2007 konferenciáján Barabás Klaudia
300
50. Az ösztrogén-indukálta kolinerg regeneráció és a lehetséges magyarázatai. Poszter eloadás tartása a Society for Neuroscience 37. nemzetközi konferenciáján Batáryné Szego Éva Mónika
300
51. Ivari dimorfizmus az ösztrogén gyors hatásában a GABAerg neuronokban in vivo címu poszter eloadás a 37th annual meeting of the Society for Neuroscience, San Diego konferencián. Balog Júlia
300
52. PACAP elofordulása és funkciói az idegrendszerben és perifériás szervekben Reglodi Dóra
300
53. Az extraszinaptikus NMDA receptorok alegység specifikus farmakológiai modulációja - poszter bemutatás a Society for Neuroscience Éves Konferenciáján Szász Bernadett
291
54. Új típusú hiba felfedezése számításokkal: szilícium intersticiális klaszterek a SiC-ban címu poszter az ICSCRM2007 konferencián Gali Ádám
328
55. Két szóbeli előadás az Iberoamerican Congress on Pattern Recognition (CIARP'07) konferencián Szilágyi Sándor Miklós
340
56. Glutamát transzporter aktiváció által kiváltott GABA felszabadulás patkány hippokampusz szeletből című poszter előadása az ISN-ASN 2007 konferencián Barabás Péter
350
57. A gátló és serkentő ingerületátvitel összekapcsolása a gliális transzporterek aktiválásával című poszter előadás a 21. ISN konferencián Héja László
350
58. Szóbeli előadás az Iberoamerican Congress on Pattern Recognition (CIARP'07) konferencián Szilágyi László
340
59. A szukcinsav proton aktiválta szinaptikus kötőhelyének bemutatása agyi membránokon című poszter előadása az ISN-ASN 2007 nevű konferencián. Molnár Tünde
350
60. Glutaminsav-transzporter farmakofór célfehérje alapú modellezése című poszter bemutatása az ISN-ASN 2007 konferencián. Simon Ágnes
350
61. A nyugtalan láb szindróma a halálozás önálló előrejelzője vesetranszplantált betegek körében című poszter előadás a WorldSleep07 konferencián Szentkirályi András
350
62. „SSM - Egy új eljárás az emberi hangok alapfrekvenciájának meghatározására” című szóbeli előadás megtartása a 12. Iberoamerikai Alakfelismerési Kongresszuson (XII CIARP) Várallyay György
350
63. A gabona termelés versenyképessége az Európai Unió tagállamaiban című szóbeli előadás az Agriculture as a Busniess: The Paradigm and the Challanges elnevezésű konferencián Karácsony Péter
350
64. B2007+777 jelű blazár megfigyelése Űr-VLBI-val című előadás az Approching Micro-Arcsecond Resolution with VSOP-2: Astrophysics and Technology konferencián Gabányi Krisztina Éva
345
65. Az inszomnia szorosan összefügg a rosszabb életminőséggel magyar krónikus vesebetegek körében' című előadás a WorldSleep07 konferencián Czira Mária Eszter
350
2. témakör: Külföldön rendezendő műszaki vagy természettudományi tematikájú nyári iskolán való részvétel.
66. Nemzetközi Űrtudományi Iskola Turbulencia és hullámok űrplazmákban c. nyári iskolai részvétel Olaszországban Heilig Balázs
205
67. Részvétel és szóbeli előadás tartása a 3rd Summer European University on Surgical Robotics nyári egyetemen, Montpellierben, Franciaországban Haidegger Tamás
130
3. témakör: Évi tagsági díj, ill. tagdíj jellegű rendszeres hozzájárulás
68. MHtE/Európai Hegesztési Szövetség tagdíj hozzájárulása Magyar Hegesztés-technikai és Anyag-vizsgálati Egyesü-lés
1 482
69. ENTAM (Európai Mezőgépminősítő Intézetek Szervezete) 2007. évi tagdíja FVM Mezőgazda-sági Gépesítési Intézete
1 020
70. IFIP Nemzetközi tagdíj hozzájárulás 2007. évre Neumann János Számítógép-tudományi Tár-saság (NJSZT)
415
71. European Network of Textile Research Organizations (TEXTRANET) - 2007. évi tagdíj INNOVATEXT Textilipari Műszaki Fejlesztő és Vizsgáló Intézet Zrt.
292
72. A Magyar Mérnökakadémia 2007. évi Euro-CASE (Európai Mérnökakadémiák Szövetsége) tagsági díja Magyar Mérnök-akadémia
719
73. Nemzetközi Méréstechnikai Szövetség Tagsági díj Méréstechniakai Automatizálási és Informatikai Tudo-mányos Egyesület
500
74. Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége 2007. évi tagsági díja a World Federation of Engineering Organizations WFEO részére Műszaki és Termé-szettudományi Egyesületek Szövetsége
247
75. Európai Matematikai Társulat tagdíj hozzájárulása Bolyai János Matematikai Tár-sulat
300
76. A Nemzetközi Asztronautikai Szövetség (IAF) 2007. évi tagdíja Magyar Asztro-nautikai Társaság
200
77 IUFoST (International Union of Food Science and Technology - Az élelmiszertudomány- és -technológia nemzetközi szövetsége) tagdíj hozzájárulása 2007-re Magyar Élelme-zésipari Tudo-mányos Egyesület
85
78. A Magyar Mérnökakadémia 2007. évi CAETS (Mérnökakadémiák Világszövetsége) tagsági díja Magyar Mérnökakadémia
190
79. EOQ MNB 2007. évi tagsági díj Európai Minő-ségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottság
1 960
80. EURATEX tagdíj hozzájárulás 2007. évre Magyar Könnyűipari Szövetség
1 350
81. Magyarország képviseletét biztosító 2007. évi tagsági díj az Európai Mérnökszervezetek Szövetségében Magyar Mérnökakadémia - FEANI Magyar Nemzeti Bizottság
1 071
82. Magyar Festékgyártók Országos Szövetségének az Európai Festékgyártók szövetségbeli (CEPE) 2007. évi tagdíj hozzájárulása Magyar Festékgyártók Országos Szövetsége
2 000
83. Európai Növényvédőszer-gyártók Szövetsége (ECPA) 2007. évi tagdíj Növényvédőszer-gyártók és Impor-tőrök Szövetsége Egyesület
850
84. Nemzetközi Matematikai Unió tagdíj hozzájárulása Bolyai János Mate-matikai Társulat
800
85. OECD Halden Reactor Project tagdíj hozzájárulása MTA Akadémia KFKI Atomenergia Kutatóintézet
11 000
86. Az Európai Kutatási és Technológiai Szervezetek Szövetsége (EARTO) 2007. évi tagsági díj Bay Zoltán Alkalmazott Kuta-tási Közalapítvány
645
4. témakör: Hazai konferenciák rendezése
87. Inverz Kvantum Szóráselmélet Nemzetközi Konferencia rendezése 2007. augusztus 27-től 2007. augusztus 31-ig Siófokon BMGE Természet-tudományi Kar, Ana-lízis Tanszék, Elméleti Fizika Tanszék
750
88. Fizikus Kreativitási Konferencia 2007. november 23.- november 25 között, Sopronban Vermes Miklós Orszá-gos Fizikus Tehetség-ápoló és Tehetség-kutató Alap
500
89. LCA CENTER életciklus-elemzés (LCA) szakmai konferencia rendezése 2007.szeptember 05-06-án Miskolcon Bay Zoltán Alkal-mazott Kutatási Köz-alapítvány, Logisztikai és Gyártástechnikai Intézet
250
90. Az artériák kalcifikációjának sejtbiológiai alapjai konferencia rendezése 2007. szeptember 13-tól 15-ig Budapesten MTA Enzimológai Intézet
750
91. Az EUCARPIA Olaj- és Fehérje Növények Szekció konferenciájának rendezése 2007. október 7-10. között Budapesten Altagra Szervező és Utazási Iroda Kft.
1 300
92. INNOVÁCIÓ A RUHAIPARBAN'07 Nemzetközi Konferencia rendezése 2007. november 8-9-én, Budapesten Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület
1 500
93. 12.Nemzetközi Szerszámkonferencia 2007. 09. 06-08. Miskolc, MAB ME Gépészmérnöki és Informatikai Kar, Gép-gyártástechnológiai Tanszék
700
94. Regionális konferencia a beágyazott és ambiens rendszerekről Neumann János Számítógép-tudományi Társaság
2 200
95. Summer University on Information Technology in Agriculture and Rural Development című konferencia rendezése 2007.08.29-30. Debrecen. Magyar Agrárinformatikai Szövetség
750
96. Az Informatika Korszerű Technikái 2008 című konferencia Dunaújvárosi Főiskola, Informatika Intézet
900
97. Nemhalálos technológiák alkalmazása a terrorizmus elleni védelemben: egészségügyi vonatkozások. Előadás-sorozat Magyar Rendészettudományi Társaság
2 250
98. Hallgatói Spin off Modell tapasztalatai Workshop Konferencia rendezése 2007. október 10-én Budapesten a Budapesti Corvinus Egyetemen BCE Budapesti Corvinus Egyetem Innovációs Központ Közhasznú Társaság
1 420
99. Kutató Tanárok II. Tudományos Konferenciája - 2007 Kutató Tanárok Országos Szövetsége
1300
100. Azbeszt nemzetközi műszaki ásványtani iskola (Azbeszt2007) és konferencia rendezése 2007.08.27-től 2007.09.02-ig Budapesten Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Természetrajzi Múzeum
1 370
101. Fajtafenntartás a növénytermesztésben, valamint az alternatív energiák hasznosítási lehetőségei című konferencia 2008.02.21-én Kecskeméten Bács Agrárház Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara Köz-hasznú Társa-ságága
850
102. 9. Kolloidkémiai Konferencia Magyar Kémikusok Egyesülete
1 600
103. Hatvan éves a mesterséges termékenyítés 14. Szaporodásbiológiai találkozó című konferencia szervezése Keszthelyen, a Helikon Hotelben, 2007. október 5-6-án. Szaporodásbiológiai Társaság
725
104. Magyar Fiatal Tudósok Társaságának 6. Országos Találkozója Magyar Innovációs Szövetség
1 200
105. A 3rd China-Europe Symposium on Processing and Properties of Reinforced Polymers nemzetközi konferencia megrendezése Budapesten és a kapcsolódó tudományos folyóirat megjelentetése Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Gépészmérnöki Kar, Polimertechnika Tanszék
1 400
106. 11. EADMFR konferencia rendezése 2008. június 25-től 28-ig Budapesten Semmelweis Egyetem
3 085
107. Eötvös Loránd Fizikai Társulat Vándorgyűlésének szervezése, 2007. Augusztus 22-24, Eger Eötvös Loránd Fizikai társulat
660
108. A Nagyhatékonyságú Elválasztási Módszerek 7. Balaton Szimpóziuma nemzetközi konferencia rendezése 2007. szept. 5-tol 7-ig Siófokon Magyar Elválasztástudomá-nyi Társaság
3 750
109. Permea 2007, A Visegrádi Országok Membrán tudomány és technológiai Konferenciája Magyar Kémikusok Egyesülete
1 250
110. A génmódosított növények hazai termesztésének lehetőségei és kockázata- című konferencia rendezése 2007. november 14-én Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ)
1 950
111. A HUNGALIMENTARIA 2007 tudományos konferencia rendezése 2007. október 25-től 2007. október 26-ig, Budapesten WESSLING Hungary Kft.
900
112. 4. Pannónia Szimpózium: a központi idegrendszeri sérülések ellátása és kutatási eredményei című konferencia rendezése 2008.09.08-tól 2008.09.11-ig Pécsett Pécsi Tudományegyetem
3 750
113. Vastagbél daganatos betegek komplex rehabilitációja nemzetközi konferencia 2008. február 8-9. Pécs. Magyar ILCO Szövetség
2 500
114. 12. Tiszántúli Növényvédelmi Fórum Debrecen, 2007. október 17-18. Növényvédelem Oktatásának Fe-jlesztéséért Köz-hasznú Alapítvány
1 300
115. A Magyary Zoltán és az OTKA Posztdoktori Ösztöndíjasok Találkozója 2007. november 22-23., Széchenyi István Egyetem, Győr Magyary Zoltán Felsőoktatási Közalapítvány
2 500
116. Oktatási Konferencia 2008. - Oktatás innováció és szervezetfejlesztés az oktatási intézményekben című konferencia rendezése 2008. szeptember 19-én Budapesten FISZ Egyesület
2 050
117. Innovatív pártideológiák: Szociáldemokrácia MTA Politikai Tudo-mányok Intézete
3 500
118. A 'IV. International Conference on Molecular Recognition' címu konferencia rendezése 2007 augusztus 15 és augusztus 19 között, Pécsen Pécsi Tudomány-egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Biofizikai Intézet
2 200
119. 14. Jeladás és jelfeldolgozás az immunrendszerben szimpózium rendezése 2007 szeptember 15-19 között Balatonöszödön Huzella Alapítvány az Immunológia Fejlesztéséért
1 500
120. Funkcionális Nanobevonatok konferencia rendezése 2008. március 30-tól április 2-ig Budapesten MTA Kémiai Kutatóközpont, Felületkémia és Katalízis Intézet, Felületmódosítás és Nanoszerkezetek Osztály
2 500
121. 5. Kárpát-medencei Biológiai Szimpózium 2007. szeptember 20-22. Budapest, Fővárosi Állat- és Növénykert Magyar Biológiai Társaság
1 500
5. témakör: A kutatás és innováció fontosságának tudatosítása és eredményeinek terjesztése a társadalomban  
122. Tudományos ismeretterjesztő tv-sorozat a Mindentudás Egyeteme keretében: lézerfizika és immunológia Mindentudás Egyeteme Tudományos Közhasznú Társaság
15 000
123. MENTOR III. Duna Televízió Zrt.
15 000
124. Heuréka! Megtaláltam! Innovációs magazinműsor Solart Reklámügynökség és Kereskedelmi Kft
15 000
125. Innovációs fejlesztések; a kutatás és innováció fontosságának tudatosítása és eredményeinek terjesztése a társadalomban ECHO Hungária TV ZRt.
13 700
126 Agrárenergetikai melléklet az Agrárium című szaklapban Energia Ügynökség Fejlesztési és Szolgáltató Közhasznú Társaság
5 000
127. A megújult Egyenes út az egyetemre c. folyóirat tudományos ismeretterjesztő melléklete Híd a Fiatalokért Alapítvány
4 830
128. KöMaL -- matematikia, fizikai informatikai folyóirat a 2007-es évben Matfund Középiskolai Matematikai és Fizikai Alapítvány
5 000
129. Gyártóeszközök-szerszámok, szerszámgépek című szakfolyóirat megjelentetése Info-Prod Kiadó és Kereskedő Korlátolt Felelősségű Társaság
4 910
130. Szakmai melléklet megjelentetése a Magyar Asztalos és Faipar újsághoz a faipari kutatási és innovációs eredmények bemutatása céljából X-Meditor Lapkiadó, Oktatás- és Rendezvényszervező Kft.
4 554
131. Magyar Innovációs Szövetség Hírlevele Magyar Innovációs Szövetség
4 800
132. A 'Takarmányozás' című szaklap összeállítása és példányainak megjelentetése Gabomix Feed Takarmányfejlesztési és Szolgáltató Kft.
4 950
133. Biztonság Tűz- és Vagyonvédelmi Szakfolyóirat kutatás és innováció PRO-SEC Kiadói, Oktatói és Szervező Korlátolt Felelősségű Társaság
2 500
134. Az országos fizikaversenyekre való felkészülést támogató szakmai irodalom kiadása Vermes Miklós Országos Fizikus Tehetségápoló és Tehetségkutató Alapítvány
2 000
135. Tudománynépszerűsítés ismeretterjesztéssel, szemléletformálással, tehetséggondozással - a TermészetBÚVÁR közreműködésével TermészetBÚVÁR Alapítvány
4 980
136. GEO-FIFIKA Tudományos és ismeretterjesztő füzetsorozat feladatokkal fiataloknak a Nemzetközi Geofizikai Év 50. évfordulóján indított nemzetközi földtudományi projektek témájában MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet
4 800
137. Vállalati szellemi tulajdon menedzsment az informatikai innovációk területén Evista Informatikai Kft.
2 000
138. Egyetemi szellemi tulajdon menedzsment és technológia-transzfer című szakkönyv megjelentetése InnovAID Innovációs és Gazdasági Tanácsadó Bt.
3 644
139. THE Tudományos Hasznos Emberi Tehetségkutató és Tudománynépszerűsítő Program - THE MAGAZIN Magyar Innovációs Szövetség
5 000
140. Élelmiszer-biztonság, és -minőség kiadványsorozat Mezőgazda Kiadó és Kereskedő Korlátolt Felelősségű Társaság
5 000
141. A területfejlesztés útjai az Európai Unióban c. kézikönyv kiadása Magyar Tudományos Akadémia Politikai Tudományok Intézete
5 000
142. Magyar innovációs eredmények bemutatása nemzetközi találmányi/innovációs szakkiállításokon Magyar Feltalálók Egyesülete
5 700
143. Részvétel a Farmer Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron MTA Mezőgazdasági Kutatóintézete
1 300
144. Orosz-magyar Innovációs Napok Magyar Feltalálók Egyesülete
5 800
145. XIII. Országos Tudományos és Technikai Diákalkotó Kiállítás (OTTDK) megrendezése és felkészülés a budapesti ESE 2008-ra (Expo Sciences European) TIT Kossuth Klub Egyesület
1 950
146. A kiemelkedő innovációs teljesítmény elismerése Gábor Dénes díjjal, és a díj ünnepélyes átadása a Parlamentben 2007 december 20-án NOVOFER Alapítvány a műszaki-szellemi alkotásért
2 000
147. Ember-Föld-Világegyetem III. Kárpát-medencei komplex természettudományi csapatverseny (KKTV - 2007-2008) - komplex ismeretterjesztés diákok körében TIT Kossuth Klub Egyesület
1 500
148. 16. Magyar Innovációs Nagydíj Pályázat Magyar Innovációs Szövetség
2 000
149. ( 19 Szabadfogású Számítógép Verseny 2007 C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány
2 000
150. THE Tudományos Hasznos Emberi Tehetségkutató és Tudománynépszerűsítő Program - THE-ONLINE.HU Internetes Portál és Tudásbázis Magyar Innovációs Szövetség
6 000
151. THE Tudományos Hasznos Emberi Tehetségkutató és Tudománynépszerűsítő Program - THE INDOOR középiskolai és felsőoktatási plakáthálózat Magyar Innovációs Szövetség
6 000
6. témakör: Középiskolások figyelmének a műszaki és a természettudományi területekre irányítása a kutatói utánpótlás érdekében
152. Hídépítő pályázat középiskolásoknak Szerkezetoptimálás a Miskolci Egyetem-en Alapítvány
970
153. versenyvizsga.hu'2007 fizika, informatika, matematika versenyek az interneten Bolyai János Matematikai Társulat
5 000
Összesen:
264 747  
Utolsó módosítás: 2018. május 03.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás

A felfedező és az alkalmazott kutatások, valamint az innováció területén nagy számban beérkező pályázatok értékelvű szakmai bírálatához, a nyertes projektek szakmai beszámolóinak értékeléséhez és a szakpolitikai vélemények megalapozásához az NKFI Hivatal minden szakterületen bővíti szakértői adatbázisát.

Az NKFI Hivatal szakértői adatbázisába regisztrált szakemberek anonim szakértőként felelős közreműködői lehetnek annak az értékelési folyamatnak, amelyben a benyújtott pályázatok szakmai színvonalát, újdonságtartalmát, gazdasági hasznosulásának lehetőségét és a kért támogatási összeg indokoltságát kiemelt szempontként kell véleményezni.

A regisztrációt a szakértői adatbázisba az NKFI Hivatal honlapjának erre szolgáló regisztrációs felületén a „regisztráció” funkció kiválasztásával és a kért adatok megadásával, valamint a „Szakértő vagyok” pont kijelölésével lehet megkezdeni. A regisztráció folyamatos.

A szakértői regisztrációs űrlapon szereplő főbb adatok:

  • személyi adatok, elérhetőségek (melyek egy-egy szakértői feladatra kötendő megbízási szerződés elkészítéséhez szükségesek);
  • a szakmai és kutatási területek, kompetenciák besorolása (hogy a szakterületének leginkább megfelelő bírálatra kapjon felkérést);
  • a korábban már értékelt pályázatok témaköre;
  • jelenlegi és korábbi munkahelyek, érdekkapcsolatok (egy-egy szakértői feladattal való összeférhetetlenség előszűrése céljából), végzettség(ek), tudományos fokozat(ok),  legfontosabb publikációk és szellemi alkotások, amelyek a szakmai tapasztalatot mutatják;
  • idegennyelv-ismeret.

A szakértői adatbázisban regisztrált szakembereket az NKFI Hivatal a beérkező pályaművek szakmai bírálatára, a nyertes projektek szakmai beszámolóinak értékelésére és szakpolitikai vélemények megalapozásához kérheti fel.

Egy-egy pályázat értékelését párhuzamosan több felkért szakértő végzi. Az egyes pályázatok és beszámolók értékelésére, a szakvélemények elkészítésére a szakértői adatbázisból kiválasztott szakértővel az NKFI Hivatal eseti megbízási szerződést köt, amelyben arról is nyilatkozni kell, hogy a bírálót a pályamű bírálatának elkészítésében semmilyen összeférhetetlenségi ok nem akadályozza. A bírálónak az írásos szakvéleményt pályázattípustól függően 15-28 munkanapon belül kell elkészítenie, és az NKFI Hivatal bírálati fogadó rendszerén keresztül elektronikusan beküldenie.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK

További információk: a (06 1) 795 9500 telefonszámon és/vagy a szakerto_regisztracio@nkfih.gov.hu e-mail címen.

Az NKFI Alap 2023. évi Programstratégiája Magyarország új innovációs stratégiáját, a Neumann János Program végrehajtását támogatja, amelynek fókuszában az egyetemek, a kutatóintézetek és a gazdaság összekapcsolása áll. A 2023. évi Programstratégia kiemelt célja, hogy hozzájáruljon a magyar eredmények javításához az emberi erőforrások (kutatói utánpótlás, doktori képzésben résztvevők száma, STEM (MTMI) területen a felsőoktatásban tanulók száma) területén, az innovátor vállalkozások száma és aránya (termékinnovációt és / vagy folyamatinnovációt végrehajtó KKV-k száma és aránya) területén, valamint a szellemi tulajdonjogok (intellectual property, IP) (szabadalmak, védjegyek, formatervezési mintaoltalmak) területén.

Az alábbi táblázat a 2021-2027 közötti időszakra vonatkozó, NKFI Alapból meghirdetett felhívásokat és azok keretösszegét tartalmazza, évek szerinti bontásban.

  2021 2022 2023
NKFI Alap  pályázatainak  keretösszege
(milliárd forint)
191,384 143,829 78,670
  Konstrukció megnevezése/
Meghirdetett felhívás
(2021)
Összes keret
(Mrd Ft)
Konstrukció megnevezése/
Meghirdetett felhívás
(2022)
Összes keret
(Mrd Ft)
Konstrukció megnevezése/
Meghirdetett felhívás
(2023)
Összes keret
(Mrd Ft)
Innovációs Alaprész
2021-2023
Piacvezérelt vállalati KFI támogatása
Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása
2020-1.1.2-PIACI KFI
59,06 Piacvezérelt vállalati KFI támogatása
Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása
2021-1.1.3-PIACI KFI
50,00 Fókuszterületi innovációs projektek támogatása
Fókuszterületi innovációs projektek támogatása
2023-1.1.1-PIACI_FÓKUSZ
35,00
Gyorsítósáv program
Gyorsítósáv
2020-1.1.5-GYORSÍTÓSÁV
3,00 Gyorsítósáv program
Gyorsítósáv
2021-1.1.4-GYORSÍTÓSÁV
12,85 Gyorsítósáv program
(Felhívás később jelenik meg)
2,00
Iparjog
Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében
2020-1.1.3-IPARJOG,
2021-1.1.1-IPARJOG
0,40 Iparjog
Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében
2020-1.1.3-IPARJOG,
2021-1.1.1-IPARJOG
0,40 Iparjogvédelem
Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében
2020-1.1.3-IPARJOG,
2021-1.1.1-IPARJOG
0,50
Nemzetközi programok
ECSEL közös EU-s programba való bekapcsolódás támogatása 
2019-2.1.3-NEMZ_ECSEL
;
Közös EU-s kezdeményezésekbe való bekapcsolódás támogatása 
2019-2.1.2-NEMZ
;
Az Egyesült Királyságban, Németországban és Ausztriában egyetemi tanulmányokat folytató magyar hallgatók hazai nyári gyakorlatának támogatása (2021-ben Hollandiára is kiterjesztve)
2020-1.2.1-GYAK;
Az EIT KIC társulásokban történő magyar részvétel támogatása
2021-1.2.1-EIT-KIC;
Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TÉT) együttműködés támogatása
2021-1.2.4-TÉT
;
A Magyar-Orosz alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása
2021-1.2.5-TÉT-IPARI-RU
;
Pályázat az ERA-NET COFUND és EJP COFUND programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására
2019-2.1.7-ERA-NET;
Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása
2020-1.2.3-EUREKA;
Horizont Európa Accelerator rásegítő pályázat
2021-1.2.2-EU_KKV
;
Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése
2021-1.2.3-EU_KP
;
Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása
2021-4.1.2-NEMZ_KI;
A magyar-marokkói alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása
2021-1.2.6-TÉT-IPARI-MA
3,50 Nemzetközi programok
Pályázat az ERA-NET COFUND és EJP COFUND programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására
2019-2.1.7-ERA-NET
;
Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása
2022-1.2.4-EUREKA
;
Horizont Európa Accelerator rásegítő pályázat
2021-1.2.2-EU_KKV
;
Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése
2021-1.2.3-EU_KP
;
Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása
2021-4.1.2-NEMZ_KI
;
A magyar-török alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása
2022-1.2.6-TÉT-IPARI-TR
;
Egyetemi tanulmányokat külföldön folytató magyar hallgatók nyári gyakorlatának támogatása
2022-1.2.3-GYAK
;
A magyar-üzbég alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása
2022-1.2.2-TÉT-IPARI-UZ;
A magyar-koreai alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása
2022-1.2.5-TÉT-IPARI-KR
6,00 Nemzetközi programok
Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése
2021-1.2.3-EU_KP
;
Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása
2021-4.1.2-NEMZ_KI
;
Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TÉT) együttműködés támogatása;
Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása
2022-1.2.4-EUREKA
;
A Horizont Európa Digitális Kulcstechnológiák (KDT) partnerségbe való bekapcsolódás támogatása
2022-1.2.8-KDT;
Pályázat az ERA-NET COFUND, EJP COFUND és egyéb multilaterális programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására
2023-1.2.1-ERA-NET;
Pályázat a Horizont Európa európai partnerségek közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására
2023-1.2.2-HE_PARTNERSÉG;
6,10
Befektetés a jövőbe Alap
Befektetés a jövőbe
2020-1.1.6-JÖVŐ
7,00 Kompetencia Központok
Kompetencia központok létrehozása és fejlesztése
2022-1.1.1-KK
20,70 Inkubátor támogatási program
(Felhívás később jelenik meg)
5,00
Alkalmazott kutatói hálózat fejlesztése
Alkalmazott Nemzeti Kutatóintézet-Hálózatban való részvétel
2021-1.1.2-AKH
1,63 Startup Program
Startup Program
2022-1.1.2-STARTUP
4,06 Kutatási kiválósági Proof of Concept program
(Felhívás később jelenik meg)
3,00
Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma
Egyetemi innovációs ökoszisztéma
2019-1.2.1-EGYETEMI ÖKO
4,00        
Start KKV Program
KKV START INNOVÁCIÓ
2020-1.1.1-KKV START
12,00        
Kutatási Alaprész
2021-2023
Tématerületi Kiválósági Program 2021
(Nemzeti-Egészség-Védelmi)

Tématerületi Kiválósági Program 2021
TKP2021
75,00        
Új Nemzeti Kiválósági Program 0,600 Új Nemzeti Kiválósági Program 0,828 Új Nemzeti Kiválósági Program 0,710
Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj
ÚNKP-21-1
Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj
ÚNKP-22-1
Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj
ÚNKP-23-1
Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj
ÚNKP-21-2
Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj
ÚNKP-22-2
Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj
ÚNKP-23-2
Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj
ÚNKP-21-3
1,00 Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj
ÚNKP-22-3
1,20 Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj
ÚNKP-23-3
1,029
„Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj
ÚNKP-21-4
0,832 „Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj
ÚNKP-22-4
1,052 „Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj
ÚNKP-23-4
0,902
Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj
ÚNKP-21-5
1,40 Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj
ÚNKP-22-5
0,70 Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj
ÚNKP-23-5
0,60
„Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj
ÚNKP-21-6
0,168 „Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj
ÚNKP-22-6
0,220 „Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj
ÚNKP-23-6
0,189
Kooperatív Doktori Porgram
Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj
KDP-2021
4,894 Kooperatív Doktori Porgram
Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj
KDP-2021
2,832 Kooperatív Doktori Porgram
Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj
KDP-2023
5,070
Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági program és Kutatási témapályázatok
Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági programok (OTKA)
PD_21, FK_21, K_21, ANN_21, SNN_21
12,90 Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági program és Kutatási témapályázatok (OTKA)
Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági programok (OTKA)
PD_22, FK_22, K_22, ANN_22, SNN_22
13,50 Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és Fiatal kutatói kiválósági programok (OTKA)
Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági programok (OTKA)
PD_23FK_23K_23, SNN_23
13,50
Élvonal - Kutatási Kiválósági Program
Élvonal – Kutatási Kiválósági Program
KKP_21
3,00 Élvonal - Kutatási Kiválósági Program
Élvonal – Kutatási Kiválósági Program
KKP_22
3,00 Élvonal Plusz - Kutatási Kiválósági Program
(Felhívás később jelenik meg)
5,00
Mecenatúra pályázat
Mecenatúra pályázat
MEC_21
1,00 Selye János Diáklabor hálózat kiépítése
Selye János Diáklabor hálózat kiépítése
2022-3.1.1-DIÁKLABOR
2,00    
Nemzeti Laboratóriumok Alaprész
2022
    Nemzeti Laboratórumok
Nemzeti Laboratóriumok létrehozása, komplex fejlesztése
2022-2.1.1-NL
26,60    
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?