A következő ismertető összefoglalja a pályázati konstrukció leglényegesebb elemeit:
Az alapkutatásokat ösztönző versenypályázati felhívások keretében a jelen témapályázati felhíváson kívül külön konstrukció szolgál a már nemzetközileg is eredményes, tapasztalt kutatók témapályázatainak (K_18), a nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási témapályázatoknak (NN_18, ANN_18, SNN_18), illetve a posztdoktorok bérjellegű kifizetéseinek (PD_18) támogatására.
A pályázat keretösszege
A K_18 és az FK_18 pályázatok összesített keretösszege 9,4 milliárd forint.
A támogatás összege, mértéke
A kiírás alapján projektenként maximum 48 hónapra maximum 40 millió forint támogatás igényelhető. 48 hónapnál rövidebb futamidő esetén az igényelt összeg időarányos csökkentése kötelező. Kérjük a pályázókat, hogy a költségtervet a szakterületre általában jellemző kutatási költségek figyelembe vételével készítsék el. A bíráló szakértői csoport a pályázat értékelése során a költségterv realitását is megvizsgálja: a költség alultervezése és túltervezése is a pályázat hátrányos megítélését vonhatja maga után.
A projekt futamideje
A projekt futamideje maximum 48 hónap. A projekteknek 2018. szeptember 1. és 2018. december 1. között kell megkezdődniük. A felmerülő költségek elszámolása leghamarabb a projekt támogatási szerződésben meghatározott kezdési időpontjától lehetséges.
A pályázat benyújtása
Az NKFI Hivatal a törvény szerint lehetőséget biztosít a pályázatok kizárólag elektronikus úton történő benyújtására. Ebben az esetben a felhívás H. pontjában postai úton/elektronikus aláírással benyújtandóként megjelölt dokumentumokat a felhívás H. pontjában megjelölt módon elektronikus aláírással kell ellátni és az elektronikus beadási határidőig – azaz 2018. február 12-én (közép-európai idő szerint) 16.00 óráig – az Elektronikus Pályázatkezelő Rendszerben a pályázathoz csatolni.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a postai úton / elektronikus aláírással benyújtandóként megjelölt dokumentumok mindegyikét azonos módon kell benyújtani, tehát minden ilyen dokumentumot vagy papíralapon vagy elektronikusan, elektronikus aláírással ellátva kell eljuttatni az NKFI Hivatalhoz.
Postai beadás esetén benyújtottnak az a pályázat tekinthető, amelyet a 2018. február 12-ei határidőig a pályázó elektronikusan véglegesített, a befogadó intézmény vezetője jóváhagyott, valamint amelynek a felhívás H. pontjában postai úton benyújtandóként megjelölt dokumentumait legkésőbb 2018. február 19-ei feladási határnappal megküldték az NKFI Hivatal ügyfélszolgálati címére. Elektronikus beadás esetén benyújtottnak az a pályázat tekinthető, amelyet a 2018. február 12-ei határidőig a pályázó elektronikusan véglegesített, a befogadó intézmény vezetője jóváhagyott, továbbá csatolták hozzá az Elektronikus Pályázatkezelő Rendszerben a felhívás H. pontjában postai úton / elektronikus aláírással benyújtandóként megjelölt dokumentumokat, elektronikus aláírással ellátva.
A pályázatokat – tudományterülettől függetlenül – angol nyelven kell benyújtani. Ez alól mentesülhet az a pályázat, melynek magyar nyelvű beadását az NKFI Hivatal – külön kérésre – előzetesen engedélyezte, mert ezek kutatási programját a pályázó indoklása szerint kizárólag hazai szakértők tudják megfelelően értékelni. A kérelmet és az indoklást a pályázat megírása előtt, de legkésőbb 2018. január 25-éig az NKFI Hivatal pályázati ügyfélszolgálatán keresztül, elektronikus úton kell eljuttatni az nkfialap@nkfih.gov.hu ügyfélszolgálati e-mail címre, az NKFI Hivatal kutatás-fejlesztési elnökhelyettesének címezve.
A pályázók köre
A kiírásra pályázhat magyarországi székhellyel és jogi személyiséggel rendelkező
- felsőoktatási intézmény, kutatóközpont, kutatóintézet, költségvetési szerv, költségvetési szerv jogi személyiséggel rendelkező intézménye, amennyiben a törvény alapján kutatóhelynek minősül;
- Magyarországon székhellyel és 2 lezárt üzleti évvel rendelkező, kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaság – amely nem tartozik az EVA vagy a KATA hatálya alá –, amennyiben végez kutatás-fejlesztő tevékenységet (támogatást kizárólag nem gazdasági tevékenységhez igényelhet);
- nonprofit szervezet, amennyiben a törvény alapján kutatóhelynek minősül.
A befogadó intézmény és magyar vagy külföldi állampolgárságú kutató (vezető kutató) pályázhat együttesen, amennyiben megfelel a kiírásban rögzített feltételeknek. Az FK_18 pályázati felhívásra azok a vezető kutatók nyújthatnak be pályázatot, akik 2018. február 12-ig nem töltötték be 40. életévüket. A vezető kutató gyermeknevelésre, tartós betegségre, közeli hozzátartozó ápolására, klinikai gyakorlatra, kötelező sorkatonai szolgálatra hivatkozva korhatárkedvezményt kérelmezhet. A jogosultság a pályázat benyújtásáig bármikor igazolható.
A magyar vagy külföldi állampolgárságú kutatónak a projekt időtartama alatt a befogadó intézménynél munkaviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban, megbízási jogviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban kell állnia.
A projekt konzorciumi együttműködésben is megvalósítható.
Támogatható célkitűzések, tevékenységek
A kutatási témapályázatban felvázolt kutatási és munkaterv alapján bármely tudományterületen kidolgozott, az NKFI Hivatalhoz benyújtott kutatási projekttervben kitűzött alapvető célok elérése érdekében végzett tevékenység támogatható.
Ügyfélszolgálat elérhetősége:
email: nkfialap@nkfih.gov.hu
telefon: +36 (1) 795 9500
Személyes (előzetes egyeztetés alapján): 1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1. (2. emelet)
Ügyfélfogadási idő: Hétfőtől csütörtökig 09:00-16:00, pénteken 09:00-12:00.
-
Fiatal kutató által kezdeményezett témapályázat (FK_18)
-
Felhívás kutatói kezdeményezésű témapályázatra (K_18)
-
Felhívás posztdoktori kiválósági program pályázathoz (PD_18)
-
Pályázati felhívás nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási témapályázathoz és magyar-osztrák, magyar-szlovén, nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási Témapályázatokhoz (NN_18, ANN_18, SNN_18)
Összefoglaló táblázat a felfedező kutatásokat ösztönző 2018. évi felhívások főbb adatairól
A pályázati értékelési folyamat a kutatói témapályázatok értékelési rendszerét követve – a pályázati útmutatóban megjelent szempontrendszer szerint – külső anonim szakértők bírálatai alapján, szakértői csoportok (zsűrik) és tudományterületi kollégiumok részvételével zajlott. Elfogadva a döntéselőkészítő testületek javaslatát, az NKFI Hivatal elnöke 93 kutatási projekt támogatásáról döntött, az alábbi tudományterületi megoszlásban
Tudományterület |
Benyújtott pályázatok (db) |
Támogatott pályázatok (db) |
Pályázatok összesített igénye (EFt) |
Megítélt támogatás összesen (EFt) |
---|---|---|---|---|
Bölcsészet- és Társadalomtudományok Kollégiuma (BTTK) |
52 |
18 |
1 272 605 |
453 165 |
Élettelen Természettudományok Kollégiuma (ÉTTK) |
72 |
30 |
2 200 072 |
858 860 |
Komplex Környezettudományi Kollégium (KKTK) |
51 |
16 |
1 624 990 |
532 403 |
Orvosi és Biológiai Tudományok Kollégiuma (OBTK) |
101 |
29 |
3 421 438 |
1 047 895 |
Összesen |
276 |
93 |
8 519 105 |
2 892 323 |
TÁMOGATOTT PROJEKTEK
Támogató: NKFI Hivatal
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2018. augusztus 8.
Szakértői testület |
Projekt azonosító száma |
Vezető kutató/Projekt címe/Kutatóhely |
Futamidő (hó) |
Odaítélt támogatás (EFt) |
---|---|---|---|---|
Állam, Jog és Politika |
128822 |
Borbíró Andrea: Elrettentés, címkézés és reintegráció - egy átfogó büntetési elmélet felé (Eötvös Loránd Tudományegyetem) |
48 |
27 224 |
Állam, Jog és Politika |
129018 |
Gárdos-Orosz Fruzsina: A magyar jogrendszer reakcióképessége 2010 és 2018 között (MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont) |
36 |
18 914 |
Gazdaság |
127959 |
Bíró Anikó: Egészség és gazdasági aktivitás 50 év felett (MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont) |
48 |
39 288 |
Gazdaság |
127972 |
Király Gábor: Az üzleti képzés jövője (Budapesti Gazdasági Egyetem) |
48 |
17 677 |
Gazdaság |
128232 |
Balogh Jeremiás Máté: A nemzetközi agrárkereskedelem környezetszennyező hatásainak elemzése (Budapesti Corvinus Egyetem) |
48 |
9 924 |
Irodalom |
128492 |
Tamás Ábel: Az antik líra határterületei (Eötvös Loránd Tudományegyetem) |
48 |
11 977 |
Nyelvészet |
128518 |
Farkas Judit: A hibrid kategóriák szintaxisa (Pécsi Tudományegyetem) |
48 |
15 763 |
Nyelvészet |
128814 |
Gráczi Tekla Etelka: Fonetikai paraméterek beszélők közötti és beszélőn belüli variabilitása a magyar beszédben (MTA Nyelvtudományi Intézet) |
48 |
39 243 |
Nyelvészet |
129235 |
Mus Nikolett: Nyelvjárási variáció és nyelvi változás elméleti és kísérletes megközelítése a tundrai nyenyec nyelvben (MTA Nyelvtudományi Intézet) |
48 |
33 828 |
Pszichológia – Nevelés |
128100 |
Simor Péter: Az alvás mikrostruktúrájától a szubjektív élményekig: Kérgi hálózatok, információfeldolgozás és álomélmények pszichofiziológiai vizsgálata (Eötvös Loránd Tudományegyetem) |
48 |
39 897 |
Pszichológia – Nevelés |
128242 |
Vargáné Kis Anna: A kutya, mint a neglekt szindróma modellje. Viselkedéses és pszichofiziológiai párhuzamok (MTA Természettudományi Kutatóközpont) |
48 |
39 748 |
Pszichológia – Nevelés |
128614 |
Kökönyei Gyöngyi: Fiatalok mentális és szomatikus egészsége a perszeveratív kogníciók kontextusában (Eötvös Loránd Tudományegyetem) |
48 |
37 323 |
Régészet |
128013 |
Hajdu Tamás: Kulturális hatás vagy vándorlás? Népesség- és életmódváltozások a Kárpát-medencében a Kr.e. 2. évezredben (Eötvös Loránd Tudományegyetem) |
48 |
39 117 |
Társadalom |
127978 |
Simonovits Borbála: Bizalom és diszkrimináció a közösségi gazdaságban-Különös tekintettel a közösségi fogyasztás online felületeire (TÁRKI Zrt) |
36 |
28 904 |
Társadalom |
128669 |
Barna Róza Emília: Kreatív munka a magyarországi zeneiparban (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) |
48 |
8 444 |
Társadalom |
128981 |
Kmetty Zoltán: Szöveg analitika és közösségi média kutatás (Eötvös Loránd Tudományegyetem) |
36 |
11 480 |
Társadalom |
129138 |
Sik Domonkos: Szolidaritás a késő modernitásban (Eötvös Loránd Tudományegyetem) |
24 |
9 390 |
Történelem |
128978 |
Demeter Gábor: Tudás, tájkép, nemzet és birodalom: A tájkép megismerésének és átalakításának gyakorlatai Magyarországon és a Balkánon, 1850-1945 (MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont) |
36 |
25 024 |
Fizika |
128077 |
Pápa Zsuzsanna: Femtoszekundumos plazmondinamika nanorendszerekben (MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont) |
48 |
26 104 |
Fizika |
128548 |
Opitz Andrea: Belső Helioszféra (MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont) |
48 |
39 948 |
Fizika |
128656 |
Pothoczki Szilvia: Hidroxilcsoportot tartalmazó vegyületek vizes oldatainak szerkezete (MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont) |
48 |
13 686 |
Fizika |
128789 |
Abbott Michael Charles: Kevert tömegű húr-integrálhatóság (MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont) |
48 |
15 253 |
Fizika |
128924 |
Derzsi Aranka: Az ionok jellemzőinek szabályozása felületkezelési eljárásokban alkalmazott alacsony nyomású rádiófrekvenciás gerjesztésű gázkisülésekben (MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont) |
48 |
17 830 |
Fizika |
129134 |
Tibai Zoltán: Vivő-burkoló fázis kontrollált néhány ciklusú impulzusok generálása undulátor sugárzással (Pécsi Tudományegyetem) |
36 |
21 252 |
Fizika |
129137 |
Muraközy Judit: Napfoltcsoportok visszafejlődési folyamatának tulajdonságai (MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont) |
48 |
16 681 |
Gépész-, Építő-, Építész- és Közlekedésmérnöki |
127970 |
Illés Balázs György: Magas óntartalmú forraszötvözetek megbízhatósági problémáinak kutatása (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) |
48 |
36 529 |
Gépész-, Építő-, Építész- és Közlekedésmérnöki |
128429 |
Baranya Sándor: Folyami áramlás és mederfenék kölcsönhatásának vizsgálata (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) |
48 |
39 967 |
Gépész-, Építő-, Építész- és Közlekedésmérnöki |
128636 |
Zelei Ambrus: Az emberi és mesterséges futás dinamikája - lépések a modell alapú predikciók felé (MTA Támogatott Kutatócsoportok Irodája) |
46 |
38 276 |
Gépész-, Építő-, Építész- és Közlekedésmérnöki |
128662 |
Kossa Attila: Gekkók által ihletett száraz ragasztók mechanikája (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) |
36 |
13 974 |
Gépész-, Építő-, Építész- és Közlekedésmérnöki |
128663 |
Szalay Zsuzsa: Épületek és épületszerkezetek életciklus- és épületfizikai szemléletű optimalizációja komplex numerikus modellezéssel (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) |
48 |
39 303 |
Gépész-, Építő-, Építész- és Közlekedésmérnöki |
129055 |
Kővágó Csaba: A hegesztéskor keletkező füst biológiai hatásainak vizsgálata egér modellen különös tekintettel a volframelektródás argon védőgázas (TIG) hegesztésre, az ózon és tórium kibocsátásra és a "metal fume fever" szindrómára (Állatorvostudományi Egyetem) |
48 |
40 000 |
Informatikai–Villamosmérnöki |
128233 |
Toka László: Adattól az elméletig: csapatsportok dinamikájának elemzése (MTA Támogatott Kutatócsoportok Irodája) |
48 |
40 000 |
Informatikai–Villamosmérnöki |
128615 |
Sztahó Dávid: FORENSICspeech: Kriminalisztikai célú hangelemzés új, magyar nyelvű beszédadatbázis segítségével (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) |
48 |
36 612 |
Informatikai–Villamosmérnöki |
128901 |
Nagy Norbert: Vékonyrétegek integritásának ellenőrzése kapilláris szonda módszerrel (MTA Energiatudományi Kutatóközpont) |
48 |
21 264 |
Kémia 1 |
128327 |
Deák András: Heterogén felületi tulajdonságú nanorészecskék előállítása és önszerveződése (MTA Energiatudományi Kutatóközpont) |
48 |
31 332 |
Kémia 1 |
128333 |
Horváth Henrietta: Hatékony reverzibilis kémiai hidrogéntárolás - egy gyakorlatban is alkalmazható lehetőség (Debreceni Egyetem) |
36 |
26 426 |
Kémia 1 |
128350 |
Horváth Krisztián: Bioaktív makromolekulák és ionok: nagyhatékonyságú analitikai elválasztást meghatározó egyensúlyi és kinetikai folyamatok vizsgálata (Pannon Egyetem) |
48 |
29 982 |
Kémia 1 |
128440 |
Eke Zsuzsanna: Élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagokból kioldódó összetevők vizsgálata (Eötvös Loránd Tudományegyetem) |
48 |
36 813 |
Kémia 1 |
129038 |
Dörnyei Ágnes: Stratégiafejlesztés a bakteriális endotoxinok lipid A régióinak tömegspektrometrián alapuló szerkezetmeghatározására (Pécsi Tudományegyetem) |
48 |
31 668 |
Kémia 2 |
128135 |
Balogh Attila: Szálképzési eljárások vizsgálata kapcsolóelemként a folyamatos gyógyszerszintézis és formuláció között (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) |
48 |
31 608 |
Kémia 2 |
128209 |
Herczeg Mihály: Szintetikus módszer fejlesztése oligoszacharidok szintézisére alkalmas L-hexózok előállítására és felhasználásuk heparin-analóg vegyületek gazdaságos szintézisére (Debreceni Egyetem) |
48 |
35 745 |
Kémia 2 |
128352 |
Bordácsné Bocz Katalin: Új égésgátló módszerek és mechanizmusok kutatása súlycsökkentett polimer kompozitok fejlesztéséhez (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) |
48 |
33 088 |
Kémia 2 |
128766 |
Vágvölgyiné dr. Tóth Marietta: Cukor imin, valamint glikál származékok új típusú kémiai átalakításai (Debreceni Egyetem) |
48 |
39 824 |
Kémia 2 |
128783 |
Nagy Lajos: Iparilag fontos alifás izocianátok alkoholokkal történő reakciójának kinetikai vizsgálata (Debreceni Egyetem) |
48 |
20 000 |
Kémia 2 |
129270 |
Renner Károly: Hibrid kompozitok: szerkezet, tulajdonságok, funkcionalitás (MTA Természettudományi Kutatóközpont) |
48 |
38 089 |
Matematika–Számítástudomány |
127906 |
Zábrádi Gergely: P-adikus aritmetika (Eötvös Loránd Tudományegyetem) |
48 |
15 325 |
Matematika–Számítástudomány |
128673 |
Bérczi Kristóf: Matroid-optimalizálási problémák (Eötvös Loránd Tudományegyetem) |
48 |
19 860 |
Matematika–Számítástudomány |
128972 |
Pálfia Miklós: Közepek és valószínűségelmélet metrikus és operátor terekben (Szegedi Tudományegyetem) |
48 |
12 421 |
Földtudományok 1 |
128312 |
Petrik Attila: A Pannon-medence északkeleti részének kainozoos vulkáni és szerkezeti fejlődéstörténete (MTA Támogatott Kutatócsoportok Irodája) |
48 |
39 894 |
Földtudományok 1 |
128741 |
Virág Attila: Egy landmark alapú módszertan kidolgozása eltérő fogmorfológiájú gerincesek taxonómiai és filogenetikai szempontú vizsgálatához (MTA Támogatott Kutatócsoportok Irodája) |
48 |
8 093 |
Földtudományok 2 |
128230 |
Hényel-Király Csilla: Paleotalajok szemcseméret és -alak vizsgálatának együttes értelmezése (MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont) |
48 |
16 904 |
Földtudományok 2 |
128709 |
Kern Anikó: Biotikus és abiotikus tényezők hatásának vizsgálata a Kárpát-medencében műholdas távérzékelés alapján (Eötvös Loránd Tudományegyetem) |
48 |
27 792 |
Komplex agrártudomány |
128021 |
Gonda Sándor: Tormagyökér endofiton gombáinak és posztharveszt változásainak vizsgálata (Debreceni Egyetem) |
48 |
39 200 |
Komplex agrártudomány |
128637 |
Gulyás Zsolt: A strigolakton bioszintézishez kapcsolódó D27-like gén karakterizálása növényekben (MTA Agrártudományi Kutatóközpont) |
48 |
37 720 |
Komplex agrártudomány |
129061 |
Szepesi Ágnes: A poliamin katabolizmus és a hipuzináció kapcsolatának vizsgálata sóstressz alatt paradicsomban (Szegedi Tudományegyetem) |
48 |
25 348 |
Növénytermesztés, állattenyésztés |
128705 |
Ács András: Antibiotikum és endokrin rendszert károsító anyagok együttes hatásának vizsgálata a halnövekedés ütemére (Szent István Egyetem) |
48 |
32 095 |
Növénytermesztés, állattenyésztés |
128793 |
Benyóné György Zsuzsanna: A Rhodiola rosea glikozid bioszintézis útjainak felderítése (Szent István Egyetem) |
48 |
38 925 |
Növénytermesztés, állattenyésztés |
128920 |
Zsigmond Laura Alexandra: A repce stressztűrésének javítása a redox egyensúly megváltoztatásával. (MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont) |
48 |
39 916 |
Növénytermesztés, állattenyésztés |
128997 |
Pichererné Dr. Gémes Katalin: A növények regenerációs képességének javítása a poliaminok metabolizmusának módosításán keresztül (Szegedi Tudományegyetem) |
48 |
39 583 |
Ökológia és evolúció |
127917 |
Szöllősi Eszter: A madarak vérparazitás fertőzöttségét befolyásoló tényezők (Eötvös Loránd Tudományegyetem) |
48 |
39 998 |
Ökológia és evolúció |
127939 |
Lukács Balázs András: Növényi inváziót érintő kérdések ökológiai vizsgálata felszíni vizekben (MTA Ökológiai Kutatóközpont) |
48 |
33 600 |
Ökológia és evolúció |
127996 |
Halassy Melinda: Filter alapú társulási modellek alkalmazása a homokpusztagyepek restaurációjában (MTA Ökológiai Kutatóközpont) |
48 |
36 359 |
Ökológia és evolúció |
128465 |
Csecserits Anikó: Inváziós növények megtelepedésének, terjedésének és kezelésének hatása természetközeli és regenerálódó élőhelyeken (MTA Ökológiai Kutatóközpont) |
48 |
37 040 |
Ökológia és evolúció |
128775 |
Farkas Zoltán István: A dominancia evolúciójának kísérletes vizsgálata (MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont) |
48 |
39 936 |
Élettan, Kórélettan, Gyógyszertan és Endokrinológia |
128116 |
Horváth Balázs: Kamrai szívizomsejtek késői nátriumáramának dinamikus szabályozása (Debreceni Egyetem) |
36 |
30 000 |
Élettan, Kórélettan, Gyógyszertan és Endokrinológia |
128387 |
Mikó Edit: Régi molekulák új szerepben: Epesavak a karcinogenézisben (Debreceni Egyetem) |
48 |
39 429 |
Élettan, Kórélettan, Gyógyszertan és Endokrinológia |
128809 |
Fagyas Miklós: Angiotenzin konvertáló enzim endogén szabályozása poszttranszlációs módosításokkal és ennek szerepe a kardiovaszkuláris betegségek kialakulásában (Debreceni Egyetem) |
48 |
28 990 |
Élettan, Kórélettan, Gyógyszertan és Endokrinológia |
129094 |
Sárközy Márta Julianna: A radiogén szívkárosodás pathomechanizmusainak kísérletes vizsgálata: a mikroRNS-ek szerepe (Szegedi Tudományegyetem) |
48 |
39 337 |
Élettan, Kórélettan, Gyógyszertan és Endokrinológia |
129117 |
Nagy Norbert: A spontán automácia mechanizmusának vizsgálata a szív nodális szöveteiben: létezik-e úgynevezett „pacemaker-rezerv”? (Szegedi Tudományegyetem) |
48 |
40 000 |
Élettan, Kórélettan, Gyógyszertan és Endokrinológia |
129190 |
Atlasz Tamás: A PACAP hatásának vizsgálata különböző retina degenerációkban (Pécsi Tudományegyetem) |
48 |
34 274 |
Genetika, Bioinformatika és Rendszerbiológia |
127938 |
Szécsényi-Nagy Anna: Kárpát-medence mai népességének populációgenetikai kutatása (MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont) |
48 |
39 759 |
Genetika, Bioinformatika és Rendszerbiológia |
127942 |
Szabó András: SPINK1 mutációk molekuláris patomechanizmusa pancreatitisben (Debreceni Egyetem) |
36 |
28 928 |
Genetika, Bioinformatika és Rendszerbiológia |
128133 |
Pancsa Rita: Az alternatív splicing és a membrán nélküli testek kialakulásának kapcsolata (MTA Természettudományi Kutatóközpont) |
48 |
39 993 |
Genetika, Bioinformatika és Rendszerbiológia |
128252 |
Tombácz Dóra: Vírus génexpresszió-analízis különböző OMIKÁ-kal (Szegedi Tudományegyetem) |
48 |
27 000 |
Genetika, Bioinformatika és Rendszerbiológia |
128916 |
Kalapis Dorottya: A kompenzáló evolúció szerepe új anyagcsereállapotok kialakulásában (MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont) |
48 |
39 936 |
Idegtudományok |
128191 |
Aliczki Manó: Trauma által előidézett endokannabinoid-változások a félelmi válaszokat szabályozó neuronhálózatokban és azok szerepe a trauma magatartási hatásainak kialakulásában (MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet) |
48 |
39 994 |
Idegtudományok |
128648 |
Keresztes Attila: A humán hippokampális hálózat időskori vizsgálata: az emlékezeti specificitás csökkenése (MTA Természettudományi Kutatóközpont) |
48 |
39 279 |
Idegtudományok |
129019 |
Barth Albert Miklós: A nem-szerotonerg medián ráphe szerepe a negatív emléknyomok raktározásában és előhívásában (MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet) |
48 |
39 912 |
Idegtudományok |
129120 |
Hillier Dániel: A retinális irányszelektivitás szerepe a látókérgi mozgásszámításokban és mozgásérzékelésben (MTA Természettudományi Kutatóközpont) |
48 |
40 000 |
Idegtudományok |
129296 |
Tóth Máté: Fenyegető ingerek feldolgozása a bed nucleus of stria terminalis-ban: a tanult és veleszületett félelmi válaszokat mediáló neuroncsoportok azonosítása (MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet) |
48 |
39 989 |
Immun-, Tumor- és Mikrobiológia |
128294 |
Pázmándi Kitti Linda: Citoszólikus szenzorok aktivitásának és szabályozó mechanizmusaiknak vizsgálata plazmacitoid dendritikus sejtekben (Debreceni Egyetem) |
36 |
29 955 |
Immun-, Tumor- és Mikrobiológia |
128376 |
Csépányi-Kömi Roland: Az ARHGAP25 szerepe gyulladással járó betegségek patomechanizmusában (Semmelweis Egyetem) |
48 |
31 462 |
Immun-, Tumor- és Mikrobiológia |
128404 |
Sebestyén Anna: A szöveti metabolikus heterogenitással összefüggő mTOR aktivitás változás daganatbiológia szerepe (Semmelweis Egyetem) |
48 |
36 892 |
Immun-, Tumor- és Mikrobiológia |
128533 |
Csoma Eszter: Humán polyomavírusok: genom funkcionális analízise és prevalencia felmérés (Debreceni Egyetem) |
48 |
21 414 |
Immun-, Tumor- és Mikrobiológia |
129206 |
Horváth Eszter Mária: Immunsejtek poli(ADP-ribóz) polimeráz aktivációjának szerepe gyulladásos bélbetegségben (Semmelweis Egyetem) |
48 |
29 160 |
Klinikai Orvostudományok |
128582 |
Bagoly Zsuzsa: A XIII-as faktor, trombin generáció és fibrinolízis vizsgálata krónikus inflammatórikus megbetegedésekben (Debreceni Egyetem) |
48 |
37 752 |
Klinikai Orvostudományok |
128832 |
Lengyel Zsuzsanna: A cirkadián rendszer vizsgálata a bőr kórélettani folyamataiban (Pécsi Tudományegyetem) |
48 |
38 104 |
Klinikai Orvostudományok |
129237 |
Czövek Dorottya: A légzőrendszer struktúrája és funkciója cisztás fibrózisban: az újszülöttek szűrésétől a tüdőtranszplantációig (Semmelweis Egyetem) |
48 |
39 543 |
Klinikai Orvostudományok |
129266 |
Bálint Anita: A MIKROBIÓTA KVALITATÍV ÖSSZETÉTELE ALAPJÁN VÉGZETT CÉLZOTT ÉS STANDARD SZÉKLET MIKROBIÓTA TRANSZPLANTÁCIÓ TERÁPIÁS JELENTŐSÉGE GYULLADÁSOS BÉLBETEGSÉGBEN (Szegedi Tudományegyetem) |
48 |
39 724 |
Molekuláris és Szerkezeti Biológia, Biokémia |
128654 |
Végh Attila Gergely: A neurovaszkuláris egység mechanobiológiája fiziológiás és patológiás folyamatokban (MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont) |
48 |
39 852 |
Molekuláris és Szerkezeti Biológia, Biokémia |
128956 |
Mártonfalvi Zsolt: Foszforiláció hatása a titin nanomechanikájára (Semmelweis Egyetem) |
48 |
38 098 |
Molekuláris és Szerkezeti Biológia, Biokémia |
128977 |
Szabó Milán: A kettes típusú NAD(P)H dehidrogenáz szerepe a mikroalgák fotoszintetikus ciklikus elektron transzport folyamataiban (MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont) |
48 |
39 185 |
Sejt- és Fejlődésbiológia |
128751 |
Laczka Csilla: Új eljárások fejlesztése organikus anion transzporterek aktivitásának és drog kölcsönhatásának vizsgálatára (MTA Természettudományi Kutatóközpont) |
48 |
39 934 |
A felfedező és az alkalmazott kutatások, valamint az innováció területén nagy számban beérkező pályázatok értékelvű szakmai bírálatához, a nyertes projektek szakmai beszámolóinak értékeléséhez és a szakpolitikai vélemények megalapozásához az NKFI Hivatal minden szakterületen bővíti szakértői adatbázisát.
Jelentkezés szakértőnek
Regisztráció Adatkezelési tájékoztató az NKFI Hivatal K+F+I versenypályázati értékelési rendszere szakértői adatbázisáról PDF (258 KB) Hozzájáruló nyilatkozat a Szakértői adatbázisban történő adatkezeléshez PDF (124 KB)
Az NKFI Hivatal szakértői adatbázisába regisztrált szakemberek anonim szakértőként felelős közreműködői lehetnek annak az értékelési folyamatnak, amelyben a benyújtott pályázatok szakmai színvonalát, újdonságtartalmát, gazdasági hasznosulásának lehetőségét és a kért támogatási összeg indokoltságát kiemelt szempontként kell véleményezni.
A regisztrációt a szakértői adatbázisba az NKFI Hivatal honlapjának erre szolgáló regisztrációs felületén a „regisztráció” funkció kiválasztásával és a kért adatok megadásával, valamint a „Szakértő vagyok” pont kijelölésével lehet megkezdeni. A regisztráció folyamatos.
A szakértői regisztrációs űrlapon szereplő főbb adatok:
- személyi adatok, elérhetőségek (melyek egy-egy szakértői feladatra kötendő megbízási szerződés elkészítéséhez szükségesek);
- a szakmai és kutatási területek, kompetenciák besorolása (hogy a szakterületének leginkább megfelelő bírálatra kapjon felkérést);
- a korábban már értékelt pályázatok témaköre;
- jelenlegi és korábbi munkahelyek, érdekkapcsolatok (egy-egy szakértői feladattal való összeférhetetlenség előszűrése céljából), végzettség(ek), tudományos fokozat(ok), legfontosabb publikációk és szellemi alkotások, amelyek a szakmai tapasztalatot mutatják;
- idegennyelv-ismeret.
A szakértői adatbázisban regisztrált szakembereket az NKFI Hivatal a beérkező pályaművek szakmai bírálatára, a nyertes projektek szakmai beszámolóinak értékelésére és szakpolitikai vélemények megalapozásához kérheti fel.
Egy-egy pályázat értékelését párhuzamosan több felkért szakértő végzi. Az egyes pályázatok és beszámolók értékelésére, a szakvélemények elkészítésére a szakértői adatbázisból kiválasztott szakértővel az NKFI Hivatal eseti megbízási szerződést köt, amelyben arról is nyilatkozni kell, hogy a bírálót a pályamű bírálatának elkészítésében semmilyen összeférhetetlenségi ok nem akadályozza. A bírálónak az írásos szakvéleményt pályázattípustól függően 15-28 munkanapon belül kell elkészítenie, és az NKFI Hivatal bírálati fogadó rendszerén keresztül elektronikusan beküldenie.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK
További információk: a (06 1) 795 9500 telefonszámon és/vagy a szakerto_regisztracio@nkfih.gov.hu e-mail címen.
Az NKFI Alap 2024. évi Programstratégiája, a Neumann János Program végrehajtását támogatja, amelynek fókuszában az egyetemek, a kutatóintézetek és a gazdaság összekapcsolása áll. A 2024. évi Programstratégia kiemelt célja, hogy hozzájáruljon a magyar eredmények javításához az emberi erőforrások (kutatói utánpótlás, doktori képzésben résztvevők száma, STEM (MTMI) területen a felsőoktatásban tanulók száma) területén, az innovátor vállalkozások száma és aránya (termékinnovációt és / vagy folyamatinnovációt végrehajtó KKV-k száma és aránya) területén, valamint a szellemi tulajdonjogok (intellectual property, IP) (szabadalmak, védjegyek, formatervezési mintaoltalmak) területén.
Az alábbi táblázat a 2021-2024 közötti időszakra vonatkozó, az NKFI Alapból meghirdetni tervezett valamint meghirdetett felhívásokat és azok keretösszegét tartalmazza, évek szerinti bontásban.
2021 | 2022 | 2023 | 2024 | |||||
NKFI Alap pályázatainak keretösszege (milliárd forint) |
189,844 | 89,838 | 63,779 | 176,263* | ||||
Konstrukció megnevezése/ Meghirdetett felhívás (2021) |
Összes keret (Mrd Ft) |
Konstrukció megnevezése/ Meghirdetett felhívás (2022) |
Összes keret (Mrd Ft) |
Konstrukció megnevezése/ Meghirdetett felhívás (2023) |
Összes keret (Mrd Ft) |
Konstrukció megnevezése/ Meghirdetett felhívás (2024) |
Összes keret (Mrd Ft) |
|
Innovációs Alaprész 2021-2024 |
Piacvezérelt vállalati KFI támogatása Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása 2020-1.1.2-PIACI KFI |
59,06 | Fókuszterületi innovációs projektek támogatása Fókuszterületi innovációs projektek támogatása 2023-1.1.1-PIACI_FÓKUSZ |
30,149 | KKV Fókuszterületi Innovációs Program KKV Fókuszterületi Innovációs Program 2024-1.1.1-KKV_FÓKUSZ |
50,00 | ||
Gyorsítósáv program Gyorsítósáv 2020-1.1.5-GYORSÍTÓSÁV |
3,00 | Gyorsítósáv program Gyorsítósáv 2021-1.1.4-GYORSÍTÓSÁV |
12,85 | Gyorsítósáv program 2023-1.1.2-GYORSÍTÓSÁV |
2,00 | Spin-off Program: kutatási eredmények piacravitele Gyorsítósáv program 2023-1.1.2-GYORSÍTÓSÁV |
7,00 | |
Iparjog Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében 2020-1.1.3-IPARJOG, 2021-1.1.1-IPARJOG |
0,40 | Iparjog Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében 2020-1.1.3-IPARJOG, 2021-1.1.1-IPARJOG |
0,40 | Iparjogvédelem Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében 2020-1.1.3-IPARJOG, 2021-1.1.1-IPARJOG |
0,50 | Iparjogvédelmi Pályázat (IP) Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében 2020-1.1.3-IPARJOG, 2021-1.1.1-IPARJOG |
0,50 | |
Nemzetközi programok ECSEL közös EU-s programba való bekapcsolódás támogatása 2019-2.1.3-NEMZ_ECSEL; Közös EU-s kezdeményezésekbe való bekapcsolódás támogatása 2019-2.1.2-NEMZ; Az Egyesült Királyságban, Németországban és Ausztriában egyetemi tanulmányokat folytató magyar hallgatók hazai nyári gyakorlatának támogatása (2021-ben Hollandiára is kiterjesztve) 2020-1.2.1-GYAK; Az EIT KIC társulásokban történő magyar részvétel támogatása 2021-1.2.1-EIT-KIC; Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TÉT) együttműködés támogatása 2021-1.2.4-TÉT; A Magyar-Orosz alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása 2021-1.2.5-TÉT-IPARI-RU; Pályázat az ERA-NET COFUND és EJP COFUND programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására 2019-2.1.7-ERA-NET; Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása 2020-1.2.3-EUREKA; Horizont Európa Accelerator rásegítő pályázat 2021-1.2.2-EU_KKV; Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése 2021-1.2.3-EU_KP; Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása 2021-4.1.2-NEMZ_KI; A magyar-marokkói alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása 2021-1.2.6-TÉT-IPARI-MA |
3,50 | Nemzetközi programok Pályázat az ERA-NET COFUND és EJP COFUND programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására 2019-2.1.7-ERA-NET; Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása 2022-1.2.4-EUREKA; Horizont Európa Accelerator rásegítő pályázat 2021-1.2.2-EU_KKV; Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése 2021-1.2.3-EU_KP; Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása 2021-4.1.2-NEMZ_KI; A magyar-török alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása 2022-1.2.6-TÉT-IPARI-TR; Egyetemi tanulmányokat külföldön folytató magyar hallgatók nyári gyakorlatának támogatása 2022-1.2.3-GYAK; A magyar-üzbég alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása 2022-1.2.2-TÉT-IPARI-UZ; A magyar-koreai alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása 2022-1.2.5-TÉT-IPARI-KR |
6,00 | Nemzetközi programok Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése 2021-1.2.3-EU_KP; Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása 2021-4.1.2-NEMZ_KI; Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása 2022-1.2.4-EUREKA; A Horizont Európa Digitális Kulcstechnológiák (KDT) partnerségbe való bekapcsolódás támogatása 2022-1.2.8-KDT; EUROSTARS – Az innovatív KKV-k partnerségi programban való magyar részvételének támogatása 2022-1.2.7-EUROSTARS; Pályázat az ERA-NET COFUND, EJP COFUND és egyéb multilaterális programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására 2023-1.2.1-ERA-NET; Pályázat a Horizont Európa európai partnerségek közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására 2023-1.2.2-HE_PARTNERSÉG; Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TÉT) együttműködés támogatása 2023-1.2.4-TÉT |
6,10 | Nemzetközi Programok HU-rizont Program 2024-1.2.3-HU-RIZONT; Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TÉT) együttműködések támogatása 2024-1.2.5-TÉT; Pályázat az ERA-NET COFUND, EJP COFUND és egyéb multilaterális programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására 2024-1.2.2-ERA_NET; Pályázat a Horizont Európa európai partnerségek közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására 2024-1.2.1-HE_PARTNERSÉG; Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása 2024-1.2.6-EUREKA; A Horizont Európa Digitális Kulcstechnológiák (KDT) partnerségbe való bekapcsolódás támogatása 2024-1.2.4-KDT; EUROSTARS – Az innovatív KKV-k partnerségi programban való magyar részvételének támogatása (2024-1.2.7-EUROSTARS); A magyar-izraeli kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása (2024-1.2.10-TÉT-IPARI-IL); Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése 2021-1.2.3-EU_KP; Horizont Európa Accelerator rásegítő pályázat (EU_KKV); Nemzetközi szakmai szervezetben való aktív részvétel támogatása kutatók és kutatási menedzserek részére (Networking+); Teaming of Excellence 2025. kiírásra rásegítő pályázat, Előkészítés alatt álló nemzetközi együttműködések. |
17,155 | |
Nemzetközi programokon belül meghirdetve. (Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása 2021-4.1.2-NEMZ_KI) |
Nemzetközi programokon belül meghirdetve. | Nemzetközi programokon belül meghirdetve. | Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása 2021-4.1.2-NEMZ_KI; |
0,10 | ||||
Nagyvállalati Fókuszterületi Innovációs Program (Felhívás később jelenik meg) |
15,00 | |||||||
Innovációs Kockázati Tőkeprogram (Felhívás később jelenik meg) |
9,50 | |||||||
Alkalmazott kutatási és innnovációs szolgáltatások fejlesztése (Felhívás később jelenik meg) |
2,50 | |||||||
Befektetés a jövőbe Alap Befektetés a jövőbe 2020-1.1.6-JÖVŐ |
7,00 | |||||||
Alkalmazott kutatói hálózat fejlesztése Alkalmazott Nemzeti Kutatóintézet-Hálózatban való részvétel 2021-1.1.2-AKH |
1,63 | |||||||
Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma Egyetemi innovációs ökoszisztéma 2019-1.2.1-EGYETEMI ÖKO |
2,46 | |||||||
Start KKV Program KKV START INNOVÁCIÓ 2020-1.1.1-KKV START |
12,00 | |||||||
Kompetencia Központok Kompetencia központok létrehozása és fejlesztése 2022-1.1.1-KK |
20,60 | |||||||
Startup Program Startup Program 2022-1.1.2-STARTUP |
4,06 | |||||||
Inkubátor támogatási program STARTUP FACTORY 2023 2023-1.1.3-STARTUP |
5,75 | |||||||
Kutatási Alaprész 2021-2024 |
Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági program és Kutatási témapályázatok ("OTKA") Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági programok ("OTKA") PD_21, FK_21, K_21, ANN_21, SNN_21 |
12,90 | Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági program és Kutatási témapályázatok ("OTKA") Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági programok ("OTKA") PD_22, FK_22, K_22, ANN_22, SNN_22 |
13,50 | Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és Fiatal kutatói kiválósági programok ("OTKA") Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági programok ("OTKA") PD_23, FK_23, K_23, SNN_23 |
13,50 | Kiválósági alapú kutatási támogatások EXCELLENCE kutatási pályázati program EXCELLENCE_24 ADVANCED kutatási pályázati program ADVANCED_24 STARTING kutatási pályázati program STARTING_24 Magyar-osztrák, ill. magyar-szlovén nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási pályázati programok ANN_24, SNN_24 |
19,00 |
Élvonal - Kutatási Kiválósági Program Élvonal – Kutatási Kiválósági Program KKP_21 |
3,00 | Élvonal - Kutatási Kiválósági Program Élvonal – Kutatási Kiválósági Program KKP_22 |
3,00 | |||||
Új Nemzeti Kiválósági Program ÚNKP-21-1, ÚNKP-21-2, ÚNKP-21-3, ÚNKP-21-4, ÚNKP-21-5, ÚNKP-21-6 |
4,00 | Új Nemzeti Kiválósági Program ÚNKP-22-1, ÚNKP-22-2, ÚNKP-22-3, ÚNKP-22-4, ÚNKP-22-5, ÚNKP-22-6 |
0,828 | Új Nemzeti Kiválósági Program ÚNKP-23-1, ÚNKP-23-2, ÚNKP-23-3, ÚNKP-23-4, ÚNKP-23-5, ÚNKP-23-6 |
0,710 | Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (Felsőoktatási intézmények által kiírt ösztöndíjpályázatok) |
10,00 | |
Kooperatív Doktori Program Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj KDP-2021 |
4,894 | Kooperatív Doktori Program Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj KDP-2023 |
5,070 | |||||
Mecenatúra pályázat Mecenatúra pályázat MEC_21 |
1,00 | Tudományos mecenatúra program Felhívás Tudományos Mecenatúra pályázathoz MEC_24 |
2,46 | |||||
Research Grant Hungary Felhívás Research Grant Hungary kutatási pályázathoz RGH_S_24, RGH_L_24 |
6,00 | |||||||
Nyugdíj - matching fund (Felhívás később jelenik meg) |
0,244 | |||||||
Önköltség - matching fund (Felhívás később jelenik meg) |
0,264 | |||||||
Proof of Concept: fejlesztési potenciál értékelés (Felhívás később jelenik meg) |
3,00 | |||||||
Tématerületi Kiválósági Program 2021 (Nemzeti-Egészség-Védelmi) Tématerületi Kiválósági Program 2021 TKP2021 (A keretösszeg magában foglalja a TKP2021 Nemzetvédelem, nemzetbiztonság alprogramjához szorosan kapcsolódó Kooperatív Doktori Program Nemzetvédelmi Alprogram (NVKDP-2021) 1 milliárd Ft-os keretösszegét.) |
75,00 | |||||||
Selye János Diáklabor hálózat kiépítése Selye János Diáklabor hálózat kiépítése 2022-3.1.1-DIÁKLABOR |
2,00 | |||||||
Nemzeti Laboratóriumok Alaprész 2022 |
Nemzeti Laboratórumok Nemzeti Laboratóriumok létrehozása, komplex fejlesztése 2022-2.1.1-NL |
26,60 |
*A 2024. évi Programstartégia teljes keretösszege.