A pályázati felhívás célja
A konstrukció célja a vállalkozói szféra, különösen a kis- és középvállalkozások nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködését elősegítő EUREKA programban való magyar részvétel támogatása, illetve ezen keresztül
- a magyar vállalatok piacképességének növelése,
- a magyar szerepvállalás erősítése nemzetközi szinten,
- a kutatói és vállalkozói szféra K+F együttműködésének ösztönzése innovatív piac-közeli projektek támogatásával, amely révén prototípus vagy új termék, technológia, szolgáltatás fejlesztésére kerül sor,
- nemzetközi K+F projektekben való részvétel hazai hasznosulásának elősegítése.
További cél a magyar-német együttműködésben folyó, különösen kis- és középvállalkozások kutatás-fejlesztési projektjeinek támogatása, az NKFI Hivatal és a Német Szövetségi Köztársaság Oktatási és Kutatási Minisztériuma (BMBF) közös nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködési programja keretében.
A támogatást igénylők köre
A hazai pályázat benyújtására csak olyan pályázó jogosult, amely az EUREKA Titkárság adatbázisában vagy az EUREKA klaszterek nyilvántartásában szereplő angol nyelvű és a nemzetközi konzorcium által benyújtott EUREKA projektjavaslatban vagy jóváhagyott projektben partnerként/konzorcium vezetőként szerepel, amit a magyar EUREKA Nemzeti Projekt Koordinátor igazol. Egyazon nemzetközi EUREKA projektben részt vevő magyar partnereknek konzorciumot alkotva kell pályázniuk a hazai támogatásra. Önállóan kizárólag vállalkozás pályázhat.
Pályázatot nyújthatnak be Magyarországon székhellyel vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező jogi személyek az alábbiak szerint:
- a kiírás szerinti vállalkozások, nonprofit gazdasági társaságok és egyéb gazdasági szervezetek, amelyek rendelkeznek legalább 2 lezárt teljes üzleti évvel, kettős könyvvitelt vezetnek, és nem tartoznak az EVA vagy a KATA hatálya alá,
- államilag elismert egyházi vagy magán felsőoktatási intézmények, amelyek a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 83. pontja szerint kutató-tudásközvetítő szervezetnek minősülnek,
- a kiírás szerinti költségvetési szervek és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek, amelyek a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 83. pontja szerint kutató-tudásközvetítő szervezetnek minősülnek.
A benyújtás határideje
A pályázatok (elektronikus) benyújtása a kitöltő program élesítésétől 2018. március 28-án, 2018. május 30-án (német-magyar EUREKA pályázatok beadási határideje) és 2018. augusztus 15-én 16 óráig lehetséges. Feltétel, hogy a 2018. március 28-ig benyújtott pályázat 2018. július 31-ig, a 2018. augusztus 15-ig benyújtott pályázat 2018. november 15-ig EUREKA minősítést szerezzen. Azok a pályázatok, amelyek a megadott határidőre nem szereznek minősítést, elutasításra kerülnek.
Támogatható tevékenységek
Az EUREKA program pályázati felhívásainak keretében megvalósuló projektek esetében
- önállóan támogatható tevékenység: alkalmazott (ipari) kutatás, kísérleti fejlesztés.
- önállóan nem támogatható: a projekt nyilvánosságával, koordinációjával, piacra jutásával, iparjogvédelmével kapcsolatos tevékenység.
A rendelkezésre álló forrás
A pályázat célkitűzéseinek elérése érdekében az NKFI Hivatal 750 millió forint támogatást biztosít az NKFI Alapból. A projektenként igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 20 millió Ft, maximum 70 millió Ft.
A nemzetközi EUREKA programban való részvételről az alábbi honlapokon, valamint a hazai EUREKA Nemzeti Projekt Koordinátornál tájékozódhat:
Ügyfélszolgálat elérhetősége:
email: nkfialap@nkfih.gov.hu
telefon: +36 (1) 795 9500
Személyes (előzetes egyeztetés alapján): 1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1. (2. emelet)
Ügyfélfogadási idő: Hétfőtől csütörtökig 09:00-16:00, pénteken 09:00-12:00.
Tovább a pályázati felhívás oldalára: Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása (2018-2.1.3-EUREKA)
Belépés a kitöltőprogram felületére: Pályázati e-ügyintézés
A felhívásra a 2018. augusztus 15-i beadási határidőig 32 pályamű érkezett, összesen több mint 1,8 milliárd forint támogatási igénnyel. Az Innovációs Testület 9 pályázat támogatására tett javaslatot az NKFI Hivatal elnökének, amelyekről 2019. március 1-én támogatói döntés született. További két pályázatot feltételes támogatásra javasolt, amennyiben a nemzetközi partner projektje is támogatást nyer. Időközben mindkét nemzetközi partner projektje támogatást nyert, ezzel a két magyar pályázat is jogosulttá vált a hazai támogatásra.
TÁMOGATOTT PROJEKTEK
Támogató: NKFI Hivatal
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2019. szeptember 19.
Projekt azonosító száma |
A pályázó neve |
Projekt címe |
Megvalósítási helyszín |
Odaítélt támogatás (Ft) |
Projekt elszámolható összköltsége (Ft) |
---|---|---|---|---|---|
2018-2.1.3-EUREKA-2018-00007 | HOLOGRAFIKA Hologramelőállító Fejlesztő és Forgalmazó Kft. | 3D fénytér LED fal rendszer | 1192 Budapest, Baross utca 3. | 69 362 234 | 90 768 230 |
2018-2.1.3-EUREKA-2018-00009 | PREMET Kft. | Fogászati és sebészti fémtermékek körének, minőségének és gyártási hatékonyságának növelése | 9024 Győr, Csokonai u. 10. | 65 337 266 | 99 014 642 |
Dent-Art-Technik Kft. | 2040 Budaörs, Ébner György köz 4. |
TÁMOGATOTT PROJEKTEK
Támogató: NKFI Hivatal
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2019. március 1.
Projekt azonosító száma |
A pályázó neve |
Projekt címe |
Megvalósítási helyszín |
Odaítélt támogatás (Ft) |
Projekt elszámolható összköltsége (Ft) |
---|---|---|---|---|---|
2018-2.1.3-EUREKA-2018-00004 |
BALMAZ-SÜTŐDE Élelmiszeripari Feldolgozó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű TársaságDebreceni Egyetem |
Innovatív kompozit és dúsított lisztek fejlesztése a sütőipari termékek táplálkozási tulajdonságainak javítására |
4060 Balmazújváros, Böszörményi út 61-63. |
65 301 935 |
79 714 490 |
2018-2.1.3-EUREKA-2018-00008 |
HEPENIX Müszaki Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Ember-robot együttműködés bevezetését támogató konfigurátor fejlesztése |
2049 Diósd, Petőfi S. utca 39. |
48 527 977 |
66 983 372 |
2018-2.1.3-EUREKA-2018-00014 |
SpeechTex Korlátolt Felelősségű TársaságBudapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem |
Idősgondozást korszerű informatikai eszközökkel támogató menedzsment rendszer (CAMEP) |
1181 Budapest, Madách Imre utca 47. |
69 355 129 |
80 011 489 |
2018-2.1.3-EUREKA-2018-00016 |
"AVIDIN" Kutató, Fejlesztő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság |
Biológiai minták mitokondriumainak oxidatív stresszel kapcsolatos funkcionális genomikai és enzimatikus vizsgálata |
6726 Szeged, Alsó kikötő sor 11/D. |
66 787 700 |
95 411 001 |
2018-2.1.3-EUREKA-2018-00017 |
OMTLAB Kutató Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság |
Valós idejü beltéri pozicionáló rendszer fejlesztése a termelőiparnak |
1115 Budapest, Keveháza utca 1-3. |
60 457 320 |
75 573 650 |
2018-2.1.3-EUREKA-2018-00023 |
RotaChrom Technológiai és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
Értékes kendervegyületek integrált és fenntartható izolálási technológiájának kidolgozása folyadék-folyadék kromatográfiával |
2370 Dabas, Fő utca 151. |
55 203 200 |
69 004 000 |
2018-2.1.3-EUREKA-2018-00026 |
HOBRÉ Laser Technology Korlátolt Felelősségű Társaság Hilase Fejlesztő, Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.Szegedi Tudományegyetem |
Újfajta intraband kaszkád lézeren alapuló moduláris felépítésű fotoakusztikus koncentráció-mérő műszer |
6750 Algyő, "JURA" Ipari park 15. |
69 481 618 |
94 740 790 |
2018-2.1.3-EUREKA-2018-00027 |
SeaCon Europe Informatikai Fejlesztő és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság |
FLEETHEALTH: Jármű egészségügyi és csalás felderítési megoldás a közúti közlekedés számára továbbfejlesztett fedélzeti egység, kommunikációs készülék és felhő alapú alkalmazásként működő flotta üzemeltetést támogató szoftver kifejlesztésével. |
8000 Székesfehárvár Móricz Zsigmond utca 14. |
68 110 108 |
104 689 884 |
2018-2.1.3-EUREKA-2018-00032 |
GEONARDO KÖRNYEZETVÉDELMI, TÉRINFORMATIKAI ÉS REGIONÁLIS PROJEKTFEJLESZTŐ Korlátolt Felelősségű TársaságMTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
Ready2BIM |
1031 Budapest, Záhony u. 7. |
68 941 593 |
79 216 807 |
A felfedező és az alkalmazott kutatások, valamint az innováció területén nagy számban beérkező pályázatok értékelvű szakmai bírálatához, a nyertes projektek szakmai beszámolóinak értékeléséhez és a szakpolitikai vélemények megalapozásához az NKFI Hivatal minden szakterületen bővíti szakértői adatbázisát.
Jelentkezés szakértőnek
Regisztráció Adatkezelési tájékoztató az NKFI Hivatal K+F+I versenypályázati értékelési rendszere szakértői adatbázisáról PDF (258 KB) Hozzájáruló nyilatkozat a Szakértői adatbázisban történő adatkezeléshez PDF (124 KB)
Az NKFI Hivatal szakértői adatbázisába regisztrált szakemberek anonim szakértőként felelős közreműködői lehetnek annak az értékelési folyamatnak, amelyben a benyújtott pályázatok szakmai színvonalát, újdonságtartalmát, gazdasági hasznosulásának lehetőségét és a kért támogatási összeg indokoltságát kiemelt szempontként kell véleményezni.
A regisztrációt a szakértői adatbázisba az NKFI Hivatal honlapjának erre szolgáló regisztrációs felületén a „regisztráció” funkció kiválasztásával és a kért adatok megadásával, valamint a „Szakértő vagyok” pont kijelölésével lehet megkezdeni. A regisztráció folyamatos.
A szakértői regisztrációs űrlapon szereplő főbb adatok:
- személyi adatok, elérhetőségek (melyek egy-egy szakértői feladatra kötendő megbízási szerződés elkészítéséhez szükségesek);
- a szakmai és kutatási területek, kompetenciák besorolása (hogy a szakterületének leginkább megfelelő bírálatra kapjon felkérést);
- a korábban már értékelt pályázatok témaköre;
- jelenlegi és korábbi munkahelyek, érdekkapcsolatok (egy-egy szakértői feladattal való összeférhetetlenség előszűrése céljából), végzettség(ek), tudományos fokozat(ok), legfontosabb publikációk és szellemi alkotások, amelyek a szakmai tapasztalatot mutatják;
- idegennyelv-ismeret.
A szakértői adatbázisban regisztrált szakembereket az NKFI Hivatal a beérkező pályaművek szakmai bírálatára, a nyertes projektek szakmai beszámolóinak értékelésére és szakpolitikai vélemények megalapozásához kérheti fel.
Egy-egy pályázat értékelését párhuzamosan több felkért szakértő végzi. Az egyes pályázatok és beszámolók értékelésére, a szakvélemények elkészítésére a szakértői adatbázisból kiválasztott szakértővel az NKFI Hivatal eseti megbízási szerződést köt, amelyben arról is nyilatkozni kell, hogy a bírálót a pályamű bírálatának elkészítésében semmilyen összeférhetetlenségi ok nem akadályozza. A bírálónak az írásos szakvéleményt pályázattípustól függően 15-28 munkanapon belül kell elkészítenie, és az NKFI Hivatal bírálati fogadó rendszerén keresztül elektronikusan beküldenie.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK
További információk: a (06 1) 795 9500 telefonszámon és/vagy a szakerto_regisztracio@nkfih.gov.hu e-mail címen.
Az alábbi táblázat a 2021-2025 közötti időszakra vonatkozó, az NKFI Alapból meghirdetni tervezett valamint meghirdetett felhívásokat és azok keretösszegét tartalmazza, évek szerinti bontásban.
2021 | 2022 | 2023 | 2024 | 2025 | ||||||
NKFI Alap pályázatainak keretösszege (milliárd forint) |
189,84 | 89,84 | 63,78 | 112,56 | 128,31 | |||||
Konstrukció megnevezése/ Meghirdetett felhívás (2021) |
Összes keret (Mrd Ft) |
Konstrukció megnevezése/ Meghirdetett felhívás (2022) |
Összes keret (Mrd Ft) |
Konstrukció megnevezése/ Meghirdetett felhívás (2023) |
Összes keret (Mrd Ft) |
Konstrukció megnevezése/ Meghirdetett felhívás (2024) |
Összes keret (Mrd Ft) |
Konstrukció megnevezése/ Meghirdetett felhívás (2025) |
Összes keret (Mrd Ft) |
|
Innovációs Alaprész 2021-2025 |
Piacvezérelt vállalati KFI támogatása Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása 2020-1.1.2-PIACI KFI |
59,06 | Fókuszterületi innovációs projektek támogatása Fókuszterületi innovációs projektek támogatása 2023-1.1.1-PIACI_FÓKUSZ |
30,149 | KKV Fókuszterületi Innovációs Program KKV Fókuszterületi Innovációs Program 2024-1.1.1-KKV_FÓKUSZ |
50,00 | ||||
Gyorsítósáv program Gyorsítósáv 2020-1.1.5-GYORSÍTÓSÁV |
3,00 | Gyorsítósáv program Gyorsítósáv 2021-1.1.4-GYORSÍTÓSÁV |
12,85 | Gyorsítósáv program 2023-1.1.2-GYORSÍTÓSÁV |
2,00 | Spin-off Program: kutatási eredmények piacravitele Gyorsítósáv program 2023-1.1.2-GYORSÍTÓSÁV |
6,00 | Gyorsítósáv (Új program, a felhívás később jelenik meg) |
5,00 | |
Iparjog Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében 2020-1.1.3-IPARJOG, 2021-1.1.1-IPARJOG |
0,40 | Iparjog Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében 2020-1.1.3-IPARJOG, 2021-1.1.1-IPARJOG |
0,40 | Iparjogvédelem Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében 2020-1.1.3-IPARJOG, 2021-1.1.1-IPARJOG |
0,50 | Iparjogvédelmi Pályázat (IP) Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében 2020-1.1.3-IPARJOG, 2021-1.1.1-IPARJOG |
0,50 | Iparjogvédelmi Pályázat (IP) Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében 2025-1.1.1-IPARJOG |
0,50 | |
Iparjogvédelmi Pályázat (IP) Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében 2020-1.1.3-IPARJOG, 2021-1.1.1-IPARJOG (2024-ben meghirdetett, a 2025. évi Programstratégia terhére megvalósuló program.) |
0,04 | |||||||||
Life Sciences Catalyst program / I. Célponttól a koncepció bizonyításáig (Új program, a felhívás később jelenik meg) |
5,00 | |||||||||
Life Sciences Catalyst program / II. Koncepció bizonyításától a klinikai vizsgálatokig (Új program, a felhívás később jelenik meg) |
5,00 | |||||||||
MED-TECH kórházi inkubátor program (Új program, a felhívás később jelenik meg) |
2,00 | |||||||||
2022-ben a Kutatási Alaprészből meghirdetve Selye János Diáklabor hálózat kiépítése 2022-3.1.1-DIÁKLABOR | Vállalkozói készségfejlesztés és MTMI pályamotivációs szolgáltatások fejlesztése (Új program, a felhívás később jelenik meg) |
5,43 | ||||||||
SEED co-investment fund (Új program, a felhívás később jelenik meg) |
10,00 | |||||||||
Nemzetközi programok ECSEL közös EU-s programba való bekapcsolódás támogatása 2019-2.1.3-NEMZ_ECSEL; Közös EU-s kezdeményezésekbe való bekapcsolódás támogatása 2019-2.1.2-NEMZ; Az Egyesült Királyságban, Németországban és Ausztriában egyetemi tanulmányokat folytató magyar hallgatók hazai nyári gyakorlatának támogatása (2021-ben Hollandiára is kiterjesztve) 2020-1.2.1-GYAK; Az EIT KIC társulásokban történő magyar részvétel támogatása 2021-1.2.1-EIT-KIC; Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TÉT) együttműködés támogatása 2021-1.2.4-TÉT; A Magyar-Orosz alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása 2021-1.2.5-TÉT-IPARI-RU; Pályázat az ERA-NET COFUND és EJP COFUND programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására 2019-2.1.7-ERA-NET; Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása 2020-1.2.3-EUREKA; Horizont Európa Accelerator rásegítő pályázat 2021-1.2.2-EU_KKV; Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése 2021-1.2.3-EU_KP; Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása 2021-4.1.2-NEMZ_KI; A magyar-marokkói alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása 2021-1.2.6-TÉT-IPARI-MA |
3,50 | Nemzetközi programok Pályázat az ERA-NET COFUND és EJP COFUND programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására 2019-2.1.7-ERA-NET; Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása 2022-1.2.4-EUREKA; Horizont Európa Accelerator rásegítő pályázat 2021-1.2.2-EU_KKV; Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése 2021-1.2.3-EU_KP; Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása 2021-4.1.2-NEMZ_KI; A magyar-török alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása 2022-1.2.6-TÉT-IPARI-TR; Egyetemi tanulmányokat külföldön folytató magyar hallgatók nyári gyakorlatának támogatása 2022-1.2.3-GYAK; A magyar-üzbég alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása 2022-1.2.2-TÉT-IPARI-UZ; A magyar-koreai alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása 2022-1.2.5-TÉT-IPARI-KR |
6,00 | Nemzetközi programok Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése 2021-1.2.3-EU_KP; Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása 2021-4.1.2-NEMZ_KI; Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása 2022-1.2.4-EUREKA; A Horizont Európa Digitális Kulcstechnológiák (KDT) partnerségbe való bekapcsolódás támogatása 2022-1.2.8-KDT; EUROSTARS – Az innovatív KKV-k partnerségi programban való magyar részvételének támogatása 2022-1.2.7-EUROSTARS; Pályázat az ERA-NET COFUND, EJP COFUND és egyéb multilaterális programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására 2023-1.2.1-ERA-NET; Pályázat a Horizont Európa európai partnerségek közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására 2023-1.2.2-HE_PARTNERSÉG; Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TÉT) együttműködés támogatása 2023-1.2.4-TÉT |
6,10 |
Nemzetközi Programok HU-rizont Program 2024-1.2.3-HU-RIZONT; Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TÉT) együttműködések támogatása 2024-1.2.5-TÉT; Pályázat az ERA-NET COFUND, EJP COFUND és egyéb multilaterális programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására 2024-1.2.2-ERA_NET; Pályázat a Horizont Európa európai partnerségek közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására 2024-1.2.1-HE_PARTNERSÉG; Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása 2024-1.2.6-EUREKA; A Horizont Európa Digitális Kulcstechnológiák (KDT) partnerségbe való bekapcsolódás támogatása 2024-1.2.4-KDT; EUROSTARS – Az innovatív KKV-k partnerségi programban való magyar részvételének támogatása 2024-1.2.7-EUROSTARS; A magyar-izraeli kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása 2024-1.2.10-TÉT-IPARI-IL; A magyar-török alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása 2024-1.2.11-TÉT-IPARI-TR; Az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel ösztönzése 2021-1.2.3-EU_KP; Nemzetközi szakmai szervezetben való aktív részvétel támogatása kutatók és kutatási menedzserek részére 2024-1.2.9-NETWORKING. |
15,996 | Nemzetközi Programok Több konstrukció támogatja a Horizont Európa keretprogramban és további nemzetközi programokban való hazai részvételt. Ennek keretében az Innovációs Alaprész támogatást biztosít a magyar kutatók, cégek és egyéb KFI szereplők részvételéhez az Európai Bizottsággal és más, a tagállamokkal közösen finanszírozott KFI együttműködésekben. Az NKFI Alap nemzetközi programjai támogatják a magyar egyetemek európai hálózatosodását és a magas színvonalú Horizont Európa pályázatokhoz szükséges konzorciumépítést. A kétoldalú Tudományos és Technológiai (TÉT) együttműködések keretében 2025-ben is több konstrukció, különböző desztinációkban támogatja a mobilitási és közös kutatási projektek megvalósítását nemzetközi partnerekkel. (2025-ben induló programok) |
8,12 | |
Nemzetközi Programok A Horizont Európa keretprogramban való hazai részvételt támogatják a 2024-ben indult partnerségi programok. Ezek keretében az alaprész támogatást biztosít a magyar kutatók, cégek és egyéb KFI szereplők részvételéhez az Európai Bizottsággal és más, a tagállamokkal közösen finanszírozott kiválósági együttműködésekben. A 2025. évi Programstratégia keretében kerülnek támogatásra a 2024-ben indult izraeli, török és kínai kutatói-ipari együttműködési programok, valamint a francia és a szlovák mobilitási felhívás. Pályázat a Horizont Európa európai partnerségek közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására 2024-1.2.1-HE_PARTNERSÉG; Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TÉT) együttműködés támogatás 2024-1.2.5-TÉT; A magyar-izraeli kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása 2024-1.2.10-TÉT-IPARI-IL; A magyar-török alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása 2024-1.2.11-TÉT-IPARI-TR. (2024-ben meghirdetett, a 2025. évi Programstratégia terhére megvalósuló programok.) |
3,12 | |||||||||
Nemzetközi programokon belül meghirdetve. (Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása 2021-4.1.2-NEMZ_KI) |
Nemzetközi programokon belül meghirdetve. | Nemzetközi programokon belül meghirdetve. | Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása 2021-4.1.2-NEMZ_KI; |
0,10 | Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása (Kutatási Alaprészben szerepel 2025-ben) |
|||||
HU-rizont Program 2024-1.2.3-HU-RIZONT 2024-ben a nemzetközi programokon belül meghirdetve. |
HU-rizont Program HU-RIZONT nemzetközi kiválósági kutatási együttműködési program 2025-1.2.1-HU-RIZONT |
8,00 | ||||||||
Nagyvállalati Fókuszterületi Innovációs Program Nagyvállalati Fókuszterületi Innovációs Program 2024-1.1.3-NAGYVÁLL_FÓKUSZ |
2024-ben meghirdetett, a 2025. évi Programstratégia terhére megvalósuló program | Nagyvállalati Fókuszterületi Innovációs Program Nagyvállalati Fókuszterületi Innovációs Program 2024-1.1.3-NAGYVÁLL_FÓKUSZ (2024-ben meghirdetett, a 2025. évi Programstratégia terhére megvalósuló program) |
15,00 | |||||||
Alkalmazott kutatási és innnovációs szolgáltatások fejlesztése Alkalmazott kutatási és innnovációs szolgáltatások fejlesztése 2024-1.3.1-AK_INNOV |
2,50 | |||||||||
Befektetés a jövőbe Alap Befektetés a jövőbe 2020-1.1.6-JÖVŐ |
7,00 | |||||||||
Alkalmazott kutatói hálózat fejlesztése Alkalmazott Nemzeti Kutatóintézet-Hálózatban való részvétel 2021-1.1.2-AKH |
1,63 | |||||||||
Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma Egyetemi innovációs ökoszisztéma 2019-1.2.1-EGYETEMI ÖKO |
2,46 | |||||||||
Start KKV Program KKV START INNOVÁCIÓ 2020-1.1.1-KKV START |
12,00 | |||||||||
Kompetencia Központok Kompetencia központok létrehozása és fejlesztése 2022-1.1.1-KK |
20,60 | |||||||||
Startup Program Startup Program 2022-1.1.2-STARTUP |
4,06 | |||||||||
Inkubátor támogatási program STARTUP FACTORY 2023 2023-1.1.3-STARTUP |
5,75 | |||||||||
Proof of Concept: fejlesztési potenciál értékelés Proof of Concept 2024-2.1.3-POC |
3,00 | |||||||||
Kutatási Alaprész 2021-2025 |
Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági program és Kutatási témapályázatok ("OTKA") Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági programok ("OTKA") PD_21, FK_21, K_21, ANN_21, SNN_21 |
12,90 | Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági program és Kutatási témapályázatok ("OTKA") Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági programok ("OTKA") PD_22, FK_22, K_22, ANN_22, SNN_22 |
13,50 | Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és Fiatal kutatói kiválósági programok ("OTKA") Kutatási témapályázatok, Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági programok ("OTKA") PD_23, FK_23, K_23, SNN_23 |
13,50 | Kiválósági alapú kutatási támogatások EXCELLENCE kutatási pályázati program EXCELLENCE_24 ADVANCED kutatási pályázati program ADVANCED_24 STARTING kutatási pályázati program STARTING_24 Magyar-osztrák, ill. magyar-szlovén nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási pályázati programok ANN_24, SNN_24 |
19,00 | Nemzeti Kutatási Kiválósági Program (NKKP) - kiválósági alapú kutatási támogatások Felhívás STARTING kutatási pályázathoz STARTING_25 Felhívás ADVANCED kutatási pályázathoz ADVANCED_24 Felhívás EXCELLENCE kutatási pályázathoz EXCELLENCE_25 Felhívás HIGHLIGHT kutatási pályázathoz HIGHLIGHT_25 Felhívás magyar-osztrák és magyar-szlovén nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási pályázatokhoz ANN_25, SNN_25 |
40,00 |
Élvonal - Kutatási Kiválósági Program Élvonal – Kutatási Kiválósági Program KKP_21 |
3,00 | Élvonal - Kutatási Kiválósági Program Élvonal – Kutatási Kiválósági Program KKP_22 |
3,00 | |||||||
Új Nemzeti Kiválósági Program ÚNKP-21-1, ÚNKP-21-2, ÚNKP-21-3, ÚNKP-21-4, ÚNKP-21-5, ÚNKP-21-6 |
4,00 | Új Nemzeti Kiválósági Program ÚNKP-22-1, ÚNKP-22-2, ÚNKP-22-3, ÚNKP-22-4, ÚNKP-22-5, ÚNKP-22-6 |
0,828 | Új Nemzeti Kiválósági Program ÚNKP-23-1, ÚNKP-23-2, ÚNKP-23-3, ÚNKP-23-4, ÚNKP-23-5, ÚNKP-23-6 |
0,710 | Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program 2024-2.1.1-EKÖP, 2024-2.1.2-EKÖP-KDP (Felsőoktatási intézmények által kiírt ösztöndíjpályázatok) |
10,00 | Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program EKÖP (Felsőoktatási intézmények által kiírt ösztöndíjpályázatok) |
6,00 | |
Kooperatív Doktori Program Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj KDP-2021 |
4,894 | Kooperatív Doktori Program Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj KDP-2023 |
5,070 | |||||||
Mecenatúra pályázat Mecenatúra pályázat MEC_21 |
1,00 | Tudományos mecenatúra program Felhívás Tudományos Mecenatúra pályázathoz MEC_24 |
2,46 | |||||||
Research Grant Hungary Felhívás Research Grant Hungary kutatási pályázathoz RGH_S_24, RGH_L_24 |
6,00 | |||||||||
Doktorandusz nyugdíj hozzájárulás program (Új program, a felhívás később jelenik meg.) |
0,30 | |||||||||
Doktorandusz önköltség hozzájárulás program (Új program, a felhívás később jelenik meg.) |
0,20 | |||||||||
Proof of Concept: fejlesztési potenciál értékelés Proof of Concept 2024-2.1.3-POC |
2024-ben meghirdetett, a 2025. évi Programstratégia terhére megvalósuló program | Proof of Concept: fejlesztési potenciál értékelés 2024-2.1.3-POC Innovációs Alaprészbe áthelyezve |
||||||||
Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása 2021-2024 években Innovációs Alaprészen belül meghirdetve. Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása 2021-4.1.2-NEMZ_KI) (Új program, felhívás később jelenik meg) |
0,10 | |||||||||
HUN-REN Központ szolgáltatás fejlesztése (Új program, a felhívás később jelenik meg) Missziók Alaprészbe áthelyezve. |
||||||||||
Selye János Diáklabor hálózat kiépítése Selye János Diáklabor hálózat kiépítése 2022-3.1.1-DIÁKLABOR |
2,00 | Selye János Diáklabor program folytatása a "Vállalkozói készségfejlesztés és MTMI pályamotivációs szolgáltatások fejlesztése" program keretében, amely az Innovációs Alaprészben szerepel 2025-ben. | ||||||||
Tématerületi Kiválósági Program 2021 (Nemzeti-Egészség-Védelmi) Tématerületi Kiválósági Program 2021 TKP2021 (A keretösszeg magában foglalja a TKP2021 Nemzetvédelem, nemzetbiztonság alprogramjához szorosan kapcsolódó Kooperatív Doktori Program Nemzetvédelmi Alprogram (NVKDP-2021) 1 milliárd Ft-os keretösszegét.) |
75,00 | |||||||||
Nemzeti Laboratóriumok Alaprész 2022 |
Nemzeti Laboratórumok Nemzeti Laboratóriumok létrehozása, komplex fejlesztése 2022-2.1.1-NL |
26,60 | ||||||||
Missziók Alaprész 2025 |
Misszióvezérelt kutatások támogatása (Új program, a felhívás később jelenik meg.) |
10,0 | ||||||||
HUN-REN Központ szolgáltatás fejlesztése (Új program, a felhívás később jelenik meg) |
1,50 |