A Felhívás célja olyan mintaprojektek támogatása, melyek
- megalapozzák a Li-ion technológiától eltérő, azt kiegészíteni képes, illetve azzal együttműködő, olyan elektrokémiai energiatárolási technológiák – műszaki- és környezetvédelmi szempontok szerint is – életképes piaci megjelenését,
- hosszú (legalább 6 órás) kitárolási idejükkel segíthetik a karbonmentes termelők (elsősorban naperőművek) integrálását a villamosenergia-rendszerbe;
- a karbonmentes többlettermelés okozta rendszer-szabályozási kihívásokat napon belül segítenek kezelni (pl.: több órás villamos szabályozási kapacitás létrehozásával)
- használhatók elektromos gépjárművek töltésének támogatására (a gyorstöltőkhöz szükséges legalább 6-8 órányi, elsősorban naperőművekből származó villamos energia tárolására)
- Magyarországon eddig nem alkalmazott innovatív technológiát, módszereket és eljárásokat alkalmaznak
- mintaprojektbeli megvalósítása elősegíti a hazai kutatási, oktatási és ipari megvalósítási potenciál kiaknázását (nem kizárva ennek keretében külföldi technológia, know-how és/vagy berendezések beszerzését) a későbbi piaci bevezethetőség érdekében
- méretüket, névleges teljesítményüket és kapacitásukat tekintve lehetővé teszik, hogy a mintaprojekt eredményeit kereskedelmi léptékű piaci bevezetésénél is alkalmazni lehessen.
A támogatási kérelmet a www.palyazat.gov.hu oldalon keresztül elérhető Pályázati e-ügyintézés felületen történő bejelentkezést követően, on-line pályázati kitöltő programmal kell elkészíteni. A kitöltő programban véglegesített támogatási kérelemhez az Útmutatóban leírt módon csatolni kell a kérelem elektronikus benyújtását hitelesítő, cégszerűen aláírt nyilatkozatot is.
Ügyfélszolgálat elérhetősége:
email: nkfialap@nkfih.gov.hu
telefon: +36 (1) 795 9500
Személyes (előzetes egyeztetés alapján): 1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1. (2. emelet)
Ügyfélfogadási idő: Hétfőtől csütörtökig 09:00-16:00, pénteken 09:00-12:00.
Tovább a felhíváshoz:
Belépés a kitöltőprogram felületére: Pályázati e-ügyintézés
A támogatási kérelmek 2021. július 2-án 8.00 órától nyújthatók be, a végső beadási határidő 2021-2.1.1-EK esetében 2021. július 19. 16:00 óra, a 2021-2.1.2-HŐ esetében 2021. július 26., 16.00 óra.
Tovább a felhívásokhoz:
Belépés a kitöltőprogram felületére: Pályázati e-ügyintézés
A Felhívás célja olyan mintaprojektek támogatása, melyek
- megalapozzák a Li-ion technológiától eltérő, azt kiegészíteni képes, illetve azzal együttműködő, olyan elektrokémiai energiatárolási technológiák – műszaki- és környezetvédelmi szempontok szerint is – életképes piaci megjelenését,
- hosszú (legalább 6 órás) kitárolási idejükkel segíthetik a karbonmentes termelők (elsősorban naperőművek) integrálását a villamosenergia-rendszerbe;
- a karbonmentes többlettermelés okozta rendszer-szabályozási kihívásokat napon belül segítenek kezelni (pl.: több órás villamos szabályozási kapacitás létrehozásával)
- használhatók elektromos gépjárművek töltésének támogatására (a gyorstöltőkhöz szükséges legalább 6-8 órányi, elsősorban naperőművekből származó villamos energia tárolására)
- Magyarországon eddig nem alkalmazott innovatív technológiát, módszereket és eljárásokat alkalmaznak
- mintaprojektbeli megvalósítása elősegíti a hazai kutatási, oktatási és ipari megvalósítási potenciál kiaknázását (nem kizárva ennek keretében külföldi technológia, know-how és/vagy berendezések beszerzését) a későbbi piaci bevezethetőség érdekében
- méretüket, névleges teljesítményüket és kapacitásukat tekintve lehetővé teszik, hogy a mintaprojekt eredményeit kereskedelmi léptékű piaci bevezetésénél is alkalmazni lehessen.
TÁMOGATOTT PROJEKTEK
Támogató: ITM
Forrás:
A támogatás forrása a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény 1. melléklet XLVII. Gazdaságvédelmi Alap 2. cím 6. alcím 3. jogcímcsoport Energia- és klímapolitikai modernizációs rendszer (ÁHT: 338306) fejezeti kezelésű előirányzata.
Döntés dátuma: 2021. november 16.
Projekt azonosító száma |
A pályázó(k) neve |
Projekt címe |
Odaítélt támogatás (Ft) |
Projekt elszámolható összköltsége (Ft) |
---|---|---|---|---|
2021-2.1.1-EK-2021-00001 | IDEONA Zártkörűen Működő Részvénytársaság | A vanádium-redox akkumulátorok hálózati szerepének vizsgálata a naperőmű szabályozásban | 1 000 000 000 | 1 353 900 000 |
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem | ||||
Pannon Egyetem | ||||
2021-2.1.1-EK-2021-00002 | MVM Balance Zártkörűen Működő Részvénytársaság | Tesseract Energiatároló | 1 500 000 000 | 3 558 443 500 |
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem | ||||
Energiatudományi Kutatóközpont | ||||
Pannon Egyetem | ||||
2021-2.1.1-EK-2021-00003 | CYEB Energiakereskedő Szolgáltató Korlátolt felelősségű társaság | Nátrium alapú elektrokémiai villamosenergia tároló rendszer fejlesztése | 1 000 000 000 | 3 032 099 998 |
2021-2.1.1-EK-2021-00005 | Halmajugrai Fotovoltaikus Erőmű Projekt Korlátolt felelősségű társaság. | Innovatív elektrokémiai energiatárolás fejlesztése és szinergiájának vizsgálata naperőművel és hidrogéntermelő üzemmel | 1 500 000 000 | 4 277 275 263 |
SzegediTudományegyetem | ||||
Talentis Consulting Zártkörűen Működő Részvénytársaság | ||||
Óbudai Egyetem | ||||
Pannon Egyetem | ||||
2021-2.1.1-EK-2021-00007 | Protheus Holding Zártkörűen Működő Részvéntársaság | Nátirum-kén akkumulátor okoshálózati alkalmazásainak és Li-ion energiatároló technológiával való együttműködésének vizsgálata | 1 000 000 000 | 2 129 193 651 |
Pannon Egyetem | ||||
Paksi Közlekedési Korlátolt Felelősségű Társaság | ||||
Energiatudományi Kutatóközpont | ||||
2021-2.1.1-EK-2021-00008 | Optimum Solar Építőipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | Optimális kiegyenlítő szabályozás VRB technológiával | 995 723 398 | 1 485 886 225 |
2021-2.1.1-EK-2021-00010 | Solar Kraft Kivitelező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság | NAS akkumulátor alkalmazásának kutatása ipari energiafogyasztók energetikai optimalizálásában, kombinálva Li-ion-os energiatárolóval, megújuló energiaforrásból nyert villamos energia felhasználásával és rendszerszintű szolgáltatások nyújtásával | 700 000 000 | 2 697 692 885 |
A felfedező és az alkalmazott kutatások, valamint az innováció területén nagy számban beérkező pályázatok értékelvű szakmai bírálatához, a nyertes projektek szakmai beszámolóinak értékeléséhez és a szakpolitikai vélemények megalapozásához az NKFI Hivatal minden szakterületen bővíti szakértői adatbázisát.
Jelentkezés szakértőnek
Regisztráció Adatkezelési tájékoztató az NKFI Hivatal K+F+I versenypályázati értékelési rendszere szakértői adatbázisáról PDF (258 KB) Hozzájáruló nyilatkozat a Szakértői adatbázisban történő adatkezeléshez PDF (124 KB)
Az NKFI Hivatal szakértői adatbázisába regisztrált szakemberek anonim szakértőként felelős közreműködői lehetnek annak az értékelési folyamatnak, amelyben a benyújtott pályázatok szakmai színvonalát, újdonságtartalmát, gazdasági hasznosulásának lehetőségét és a kért támogatási összeg indokoltságát kiemelt szempontként kell véleményezni.
A regisztrációt a szakértői adatbázisba az NKFI Hivatal honlapjának erre szolgáló regisztrációs felületén a „regisztráció” funkció kiválasztásával és a kért adatok megadásával, valamint a „Szakértő vagyok” pont kijelölésével lehet megkezdeni. A regisztráció folyamatos.
A szakértői regisztrációs űrlapon szereplő főbb adatok:
- személyi adatok, elérhetőségek (melyek egy-egy szakértői feladatra kötendő megbízási szerződés elkészítéséhez szükségesek);
- a szakmai és kutatási területek, kompetenciák besorolása (hogy a szakterületének leginkább megfelelő bírálatra kapjon felkérést);
- a korábban már értékelt pályázatok témaköre;
- jelenlegi és korábbi munkahelyek, érdekkapcsolatok (egy-egy szakértői feladattal való összeférhetetlenség előszűrése céljából), végzettség(ek), tudományos fokozat(ok), legfontosabb publikációk és szellemi alkotások, amelyek a szakmai tapasztalatot mutatják;
- idegennyelv-ismeret.
A szakértői adatbázisban regisztrált szakembereket az NKFI Hivatal a beérkező pályaművek szakmai bírálatára, a nyertes projektek szakmai beszámolóinak értékelésére és szakpolitikai vélemények megalapozásához kérheti fel.
Egy-egy pályázat értékelését párhuzamosan több felkért szakértő végzi. Az egyes pályázatok és beszámolók értékelésére, a szakvélemények elkészítésére a szakértői adatbázisból kiválasztott szakértővel az NKFI Hivatal eseti megbízási szerződést köt, amelyben arról is nyilatkozni kell, hogy a bírálót a pályamű bírálatának elkészítésében semmilyen összeférhetetlenségi ok nem akadályozza. A bírálónak az írásos szakvéleményt pályázattípustól függően 15-28 munkanapon belül kell elkészítenie, és az NKFI Hivatal bírálati fogadó rendszerén keresztül elektronikusan beküldenie.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK
További információk: a (06 1) 795 9500 telefonszámon és/vagy a szakerto_regisztracio@nkfih.gov.hu e-mail címen.
Az uniós finanszírozású operatív program (Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz - GINOP Plusz) KFI célú pályázati konstrukcióinak ütemezéséről és keretösszegeiről – az NKFI Hivatal az akkori szakpolitikai felelős javaslata alapján – az Éves Fejlesztési Keret (ÉFK) elfogadásakor döntött a Kormány.
Az NKFI Alapból finanszírozott 2022. évi hazai kutatás-fejlesztési és innovációs pályázati felhívásokat a Kormány által elfogadott éves Programstratégia tartalmazza
(1414/2022. (VIII. 18.) Korm. határozat).
Az alábbi táblázat a 2021-2027 közötti időszakra vonatkozó, meghirdetett felhívásokat és azok keretösszegét tartalmazza, évek szerinti bontásban.
Forrás |
Megjegyzés |
Keretösszeg 2021 (Mrd Ft) |
Keretösszeg 2022 (Mrd Ft) |
|||||
VNT | VT | VNT | VT | |||||
GINOP Plusz |
Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz |
136,670 | - |
5 | - |
|||
NKFI Alap |
Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap |
189,384 |
- |
143,8293 |
- |
|||
ITM (2021) | Az Innovációs és Technológiai Minisztérium fejezeti kezelésű előirányzata (2021) | 11 | - | - | - | |||
RRF |
Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz |
153,141 | - |
39,750 | - |
|||
SUM |
|
490,195 | - |
188,5793 | - |
|||
VNT= vissza nem térítendő VT= visszatérítendő |
||||||||
Forrás |
Pályázatok |
Keretösszeg 2021 (Mrd Ft) |
Keretösszeg 2022 (Mrd Ft) |
|||||
VNT | VT | VNT | VT | |||||
GINOP Plusz 2021-2022 ITM 2021 |
Vállalatok kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységének ösztönzése |
Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése GINOP Plusz-2.1.2-21 |
136,67 | - | - | - |
||
Célzott kutatásfejlesztési szolgáltatások | Célzott kutatásfejlesztési szolgáltatások nyújtása vállalkozások és kutatóhelyek, kutató-tudásközvetítő szervezetek számára GINOP Plusz-2.2.1-22 |
- | - | 5 | - | |||
Energetikai pályázatok | Hulladékhő hasznosítását, tárolását illetve piaci alapú felhasználását célzó fejlesztések megvalósítása innovatív hőtároló vagy átalakítási technológia által 2021-2.1.2-HŐ |
5 | - | - | - | |||
Karbonmentes, többlet villamos energia innovatív elektrokémiai tárolását elősegítő fejlesztések megvalósítása 2021-2.1.1-EK |
6 | - | - | - | ||||
RRF 2021-2022 |
Gyakorlatorientált felsőfokú képzések |
Gyakorlatorientált felsőfokú képzések infrastrukturális- és készségfejlesztése RRF-2.1.2-21 |
81,476 |
- | - | - | ||
Nemzeti Laboratóriumok | Nemzeti Laboratóriumok létrehozása, komplex fejlesztése RRF-2.3.1-21 |
71,665 |
- | - | - |
|||
A felsőoktatási képzések és a felnőttoktatási intézmény alaptevékenységéhez igazodó szolgáltatások | A felsőoktatási képzések és a felnőttoktatási intézmény alaptevékenységéhez igazodó szolgáltatások intézményi innovációja és a felsőoktatás felnőttképzési tevékenységének erősítése RRF-2.1.3- 22 |
- | - | 39,750 | - |
|||
Innovációs Alaprész 2021-2022 |
Piacvezérelt vállalati KFI támogatása | Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása 2020-1.1.2-PIACI KFI; 2021-1.1.3-PIACI KFI |
59,06 | - | 40,4673 | - |
||
KKV Start program | KKV Start Innováció 2020-1.1.1-KKV START |
12 | - | - | - | |||
Gyorsítósáv program | Gyorsítósáv 2020-1.1.5-GYORSÍTÓSÁV; 2021-1.1.4-GYORSÍTÓSÁV |
3 | - | 12,85 | - |
|||
Iparjog | Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében 2020-1.1.3-IPARJOG, 2021-1.1.1-IPARJOG |
0,4 | - | 0,3 | - | |||
Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma |
Egyetemi innovációs ökoszisztéma 2019-1.2.1-EGYETEMI ÖKO |
2 | - | - | - |
|||
Nemzetközi programok | 2019-2.1.3-NEMZ_ECSEL (2021); 2019-2.1.2-NEMZ (2021); 2020-1.2.1-GYAK (2021); 2021-1.2.1-EIT-KIC (2021); 2021-1.2.4-TÉT (2021); 2021-1.2.5-TÉT-IPARI-RU (2021); 2019-2.1.7-ERA-NET (2021, 2022); 2020-1.2.3-EUREKA (2021, 2022); 2021-1.2.2-EU_KKV (2021, 2022); 2021-1.2.3-EU_KP (2021, 2022); 2021-4.1.2-NEMZ_KI (2021, 2022); 2021-1.2.6-TÉT-IPARI-MA (2021), 2022-1.2.4-EUREKA (2022); 2022-1.2.6-TÉT-IPARI-TR (2022); 2022-1.2.3-GYAK (2022); 2022-1.2.2-TÉT-IPARI-UZ (2022), 2022-1.2.5-TÉT-IPARI-KR (2022) | 3,5 | - | 6 | - | |||
Kompetencia Központok | Kompetencia központok létrehozása és fejlesztése 2022-1.1.1-KK |
- | - | 20,7 | - | |||
Startup Program |
Startup Program | - | - | 8,5 | - |
|||
Befektetés a jövőbe Alap | Befektetés a jövőbe 2020-1.1.6-JÖVŐ |
7 | - | - | - |
|||
Alkalmazott kutatói hálózat fejlesztése | Alkalmazott nemzeti kutatóintézet-hálózatban való részvétel 2021-1.1.2-AKH |
1,63 | - | - | - |
|||
Kutatási Alaprész 2021-2022 |
Tématerületi Kiválósági Program 2021 | Tématerületi Kiválósági Program 2021 TKP2021 |
75 | - | - | - |
||
Új Nemzeti Kiválóság Program | Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj ÚNKP-21-1; ÚNKP-22-1 |
0,6 | - | 0,828 | - | |||
Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj ÚNKP-21-2; ÚNKP-22-2 |
||||||||
Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj ÚNKP-21-3; ÚNKP-22-3 |
1 | - | 1,2 | - | ||||
„Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj ÚNKP-21-4; ÚNKP-22-4 |
0,832 | - | 1,052 | - | ||||
Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj ÚNKP-21-5; ÚNKP-22-5 |
1,40 | - | 0,70 | - | ||||
„Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj ÚNKP-21-6; ÚNKP-22-6 |
0,168 | - | 0,22 | - | ||||
Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági program és Kutatási témapályázatok | Posztdoktori és fiatal kutatói kiválósági program és Kutatási témapályázatok (OTKA) PD_21, FK_21, K_21, ANN_21, SNN_21; PD_22, FK_22, K_22, ANN_22, SNN_22 |
12,9 | - | 13,5 | - | |||
Mecenatúra pályázat | Mecenatúra pályázat MEC_21 |
1 | - | - | - | |||
Élvonal - Kutatási Kiválósági Program | Élvonal – Kutatási Kiválósági Program KKP_21; KKP_22 |
3 | - | 3 | - | |||
Kooperatív Doktori Program | Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj KDP-2021 |
4,894 | - | 2,832 | - | |||
Stratégiai K+F Műhelyek | Stratégiai K+F Műhelyek SKFM-2022 |
- | - | 3 | - | |||
Selye János Diáklabor hálózat kiépítése | Selye János Diáklabor hálózat kiépítése | - | - | 2 | - | |||
Nemzeti Laboratóriumok Alaprész 2022 |
Nemzeti Laboratóriumok |
Nemzeti Laboratóriumok létrehozása, komplex fejlesztése 2022-2.1.1-NL |
- | - | 26,6 | - |